Gór Nagy Máriá ról sokáig még a legközvetlenebb kollégái és a tanítványai sem sejtették, hogy kemény időszakokat tudhat a háta mögött. A népszerű színésznő és színitanoda-vezető azonban most az RTL Klub Reggelijében vallott élete mélypontjáról. És bizony azt sem rejtette véka alá, hogy volt olyan idő, amikor alkohollal próbálta csitítani lelke háborgását. Nyugtató helyett alkohol Mint Csonka Andrásnak és Keleti Andreának bevallotta, sokáig abban a hitben élt, hogy tökéletes a házassága akkori férjével, Szurdi Miklóssal. Bár ritkán látták egymást, hiszen párja akkoriban vidéken dolgozott rendezőként, úgy vélte, nem okoz nekik gondot a távkapcsolat. Keresés: Gór* Nagy* Mária* - Hírgyűjtő.hu. Ugyanakkor nehezítette a dolgot, hogy fiaik még kicsik voltak, és a színésznőnek gyakran sem kedve, sem ereje nem volt átvedleni lepukkant, melegítős anyukából szexi nővé. Így utólag visszatekintve úgy érzi, talán ez vezetett oda, hogy férje más karjában keresett és talált vigaszt, de akkor ez fel sem tűnt neki. Mígnem egy szenteste Szurdi Miklós töredelmesen bevallotta, hogy mást szeret!
A férjem, Buda szerelmes lett – mesélte a színésznő. – Úgy gondolta, hogy megvárom, amíg elmúlik a fellángolás, én viszont képtelennek éreztem magam erre. Jobbnak láttam, ha kilépünk abból a helyzetből, mint hogy hazudozzunk egymásnak. Ha kíváncsi vagy rá, miért nyúlt még az italhoz a színésznő, s ebből hogyan lábalt ki, akkor olvasd el a teljes cikket az e heti hot! magazinban!
Ewa Zawadowska - Barbara Marszalek Nohant-i nyár (Lato w Nohant) [1972] - r. : Olga Lipińska [ Pannónia Filmstúdió] 3. Solange - Hanna Okuniewicz Veronika és a bűvös zsák (Veronica) [1972] - r. : Elisabeta Bostan [1973-ban Pannónia Filmstúdió] (további magyar hang) A gejzírvölgy titka (Zemlya Sannikova) [1973] - r. : Albert S. Mkrtchyan, Leonid Popov [1974-ben Pannónia Filmstúdió] (további magyar hang) Két vágy vonzásában (Pójdziesz ponad sadem) [1974] - r. : Waldemar Podgórski [1976-ban Pannónia Filmstúdió] 3. Anka - Magdalena Wollejko Felragyog tiszta szép fényű csillag (Zvezda plenitelnogo schastya) [1975] - r. Gór Nagy Mária hírek - Hírstart. : Vladimir Motyl A vízitündér (Die Seefee) [1975] - r. : Hubert Hoelzke [1977-ben Pannónia Filmstúdió] 2. Biggi - Katrin Martin Farsangéji gyónás (Die Fastnachtsbeichte) [1976] - r. : Eberhard Itzenplitz [1982-ben Pannónia Filmstúdió] 4. Viola - Despina Pajanou Jónás, aki 2000-ben lesz 25 éves (Jonas qui aura 25 ans en l'an 2000) [1976] - r. : Alain Tanner [ Pannónia Filmstúdió] 2.
"Emlékét őrzi az 1975-ben alapított Füst Milán-díj.
Störr egyszer látni vélte az asszonyt Párizsban, s csak ezután tudja meg, hogy Lizzy már nem él. Ekkor döbben rá, hogy ez a furcsa, kacér, hűtlenkedő nő volt élete legfontosabb kapcsolata, hogy hiába próbált éveken át felejteni, hiába készült újabb nősülésre, most már nem tehet mást, minthogy vár a csodára, a "jelenés" újabb feltűnésére: "A lelkemet teszem rá, hogy ez így lesz. Különben minek élni? Mert én már csak erre várok és mindaddig várni fogok, amíg élek. Ezt megígérem. Hogy kinek? Nem tudom. " A regény az emberi lét fenségének és kicsinységének példázata. Störrnek a világ rejtély, csoda és pokol. Az ő számára – s ez általában jellemzi Füst Milán műveinek szemléletét – a boldogságra és az igazságra törekvő életvitel szembeállítódik. Az erkölcsi lény az igazságot, az esztétikai lény a boldogságot választja, a kettő együtt lehetetlen, a személyiség széthasad. Ezt ismerte fel élete során Störr, s ez ellen próbált tenni. így vált a lét vegetatív örömeit habzsoló lényből a lét végső kérdéseivel szembenéző, bölcselkedő férfiúvá, aki arra is rádöbben, hogy az édent vesztette el, s azt kellene visszaszereznie, legalább virtuálisan.
A Füst-féle Störrt nehéz szeretni (ahogy a regényt is), hiszen az író nem sok mindent tesz azért, hogy szimpatikussá tegye. Enyedi viszont meglátta a szépet a szánalmasban és a durvában, és nemcsak átélhetővé teszi a főhős szenvedéseit és szenvedélyeit, de kifejezetten szerethetővé a figurát. Forrás: Mozinet A legtöbb irodalmi adaptációban nem szokott jól kijönni, ha drasztikusan módosítanak az alapanyagon, de A feleségem története esetében nagyon szerencsésen alakult, hogy az alkotó finomhangolta és a maga képére formálta az eredetit. Érdekes, hogy habár Füst Milán inkább költő, mint író volt, ebből a regényéből – a záró mondatokat leszámítva – teljes mértékben hiányzik minden költőiség. Ami viszont Füstnél hétköznapi, sőt földhözragadt, az Enyedinél színtiszta költészet. A primitív, darabos figurából nála érzékeny, melankolikus hős válik, akinek brutális gesztusai ábrándos, romantikus aktusokká alakulnak. Jó példa erre, ahogy a forgatókönyvet is író rendező megváltoztatja Störr és Lizzy megismerkedésének történetét.
1948-ban Kossuth-díjat kapott. A kommunista diktatúra éveiben – 1949 után – évekig nem jelent meg könyve: 1955-ben Őszi vadászat címen kisregényei. Füst Milán megjelenésétől kezdve írótársai által becsült költő volt. Amíg a Nyugat fennállt, hozzátartozott élgárdájához. A nagyközönségtől ekkor is, később is idegen maradt, de a költők ekkor is, később is mesterüknek tartották. A felszabadulással azután sok hivatalos elismerést is megkapott: Kossuth-díjat, egyetemi tanárságot, az élő klasszikusnak kijáró nagyrabecsülést, műveit azonban 1949 és 1955 között nem jelentették meg. 1960-ban nyugdíjazták. Betegsége egyre inkább ágyhoz kötötte. 1967-ben halt meg, még megérve a Boldogtalanok Vígszínház-beli premierjét. Füst Milán költészete az utána következő nemzedékekre nagy hatást gyakorolt; a fiatal Illyés Gyula kibontakozása elképzelhetetlen nélküle, Radnóti Miklós és Weöres Sándor is sokat köszönhet neki. Weöres 1939-ben így írt Füst Milánhoz: "Amit Mester kozmikus szomorúságnak, egyetemes szomorúságnak nevez, és ami Mester költészetének fundamentuma, ezt át tudom érezni, és teljes megdöbbentő hatalmasságában fel tudom fogni, de nem tudnám magamévá tenni.
Első rész Hogy a feleségem megcsal, régen sejtettem. De hogy evvel… Hat láb és egy hüvelyk magas ember vagyok s kétszáztíz font, tehát valóságos óriás, ahogy mondani szokták, ha ráköpök erre, meghal. Így gondolkodtam Dedin úrról eleinte. De nem is itt kell kezdenem. Hát hiába, még most is csupa indulat vagyok, ha rágondolok. Voltaképp rosszul tettem, hogy megházasodtam, tudom. Már azért is, mert eladdig nem sok közöm volt a nőkhöz, hideg természet voltam. Ha visszatekintek korai ifjúságomra, érdemleges történetem szerelem dolgában alig több, mint a következő: Tizenhárom éves lehettem, mikor egy parkban álldogáltam a hollandiai Sneek városában, Friesland közelében, akkor ott laktunk. Egy nevelőnő ült a parkban egy kisgyerekkel, és így kiáltozott rá: – Veux-tu obéir, veux-tu obéir? Ez nagyon tetszett nekem. Ezt is mondta neki: – Vite, vite, dépêche-toi donc. Ez is nagyon tetszett. Lehet, hogy el is határoztam már akkor, hogy francia nőt fogok feleségül venni. Egy szó mint száz, ezt az édes dallamot szívesen hallgattam, s aztán, mintegy isteni sugallatra, a park szélére mentem, kitéptem egy lapot a noteszomból, és ezt írtam rá hollandusul (mert írni franciául még nem tudtam, se beszélni jól, csak éppen értettem, amit mondanak): Greppel, greppel – ezt a két szót írtam rá.