Malgorzata Szumowska lengyel filmrendezőnő első nemzetközi produkcióban készült filmje, A másik bárány ( The Other Lamb) egy vallásos szekta életét vizsgálja, ezen belül a hit és a teljes odaadás útjait. Horrorisztikus és szuggesztív film festői képekkel. Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben! Malgorzata Szumowska nevével nem először találkozhatunk a hazai mozikban, a korábban bemutatott lengyel filmjei mind figyelemreméltó alkotások. A Szex felsőfokon (2011) a diákprostitúcióról, Az Ő nevében (2013) egy pozícióját kihasználó meleg papról, míg az Arc (2018) egy vallásos falu intoleranciájáról szól. Szumowska filmjeiben közös, hogy jó érzékkel talál rá a kissé szélsőséges témákra, melyeken keresztül társadalomkritikai filmeket tud felépíteni. A hit és a vallás visszatérő motívumai, melyekkel eddig is előszeretettel foglalkozott, legújabb filmjében, A másik bárány ban pedig a főszerepbe kerülnek. A különbség az, hogy ezúttal Malgorzata Szumowska kilépett a lengyelországi valóság kereteiből, és a nemzetközi produkcióban készült, angol nyelvű filmje történetét meghatározatlan térbe helyezte.
Rendkívüli és rendkívül különleges film A másik bárány ( The Other Lamb, 2019). Egyszerre hátborzongató és erőszakos, magával ragadó és szelíd, mindezek előtt pedig olyannyira mértéktartó és tiszta, hogy lehetetlenség lenne nem azt mondani: az utolsó részletig tökéletesen van megkomponálva. Małgorzata Szumowska ismét remek filmet készített, s ezúttal a horror eszköztárát művészi módon használva kiált egy nagyot a patriarchátus ellen. A történet valamikor mostanában, valahol Írországban játszódik, a középpontban egy világtól elvonult, az erdő mélyén élő, kizárólag nőkből álló vallási szektával. Ők a Nyáj, amelynek tagjai hitvesek és lányok, akik felett egy karizmatikus férfi vezető, a Pásztor uralkodik. Igen: mindenki az ő hitvese és lánya, s az esti imádságnál mindannyian érte mondanak köszönetet. Pontosabban az ő "kegyelméért", amely a megtisztulást elhozó szexuális együttlétet jelenti. Selah, az érintetlen és ártatlan fiatal lány még az első vérzése előtt áll, s bár elvakultan szereti, sőt isteníti a Pásztort, aggodalommal és félelemmel eltelve várja feleséggé válását.
Vagyis elsősorban Selah vívódásait. Így lesz sokkal inkább coming of age mozi, ha úgy tetszik, öntudatra ébredés-film A másik bárány, hiszen a játékidő nagy részében rémálmok, víziók és kamaszkori merengések analizálását élvezhetjük. Selah öntudatra ébredése egyfajta ön- és világdefiníciós kísérlet, mely során a halál, a nővé válás, a szexualitás kérdésein halad végig. S minél több saját belső élménye lesz, annál kevésbé tudja elfogadni a föléje tornyosuló autoriter férfit és az általa kínált rendszert. Ezek a film legsikeresebb részei, ezek a vad, borzongató víziók, melyek egy elnyomott lány fejéből pattannak ki. "Mert mig kell csak egy árva perc, külön, neked, mig magadra gondolni mersz, mig sajnálod az életed, mig nem vagy, mint egy tárgy, olyan halott és akarattalan: addig nem vagy a többieknél se jobb, se több, addig idegen is lehetnél, addig énhozzám nincs közöd. " Szabó Lőrinc: Semmiért egészen A víziókon túl a film rendkívül szűk és szándékoltan szimbolikus, ennek ellenére mégsem elég mély.
E ponton rögtön ki is emelem Michiel Huisman szuggesztív, kiváló játékát, mert meg kell, hogy mondjam: ő A másik bárány legfontosabb pillére, és becsülettel tartja is a hátán a filmet. Ebben pedig segítségére van az alkotás lelkét – vagy akár azt is mondhatnám: lelkiismeretét – jelentő Selah-t életre keltő Raffey Cassidy, aki szépségével és visszafogott, finom játékával egyszerűen elvarázsol minket. De meg kell említenem a bűnösnek bélyegzett, megtört feleség szerepében feltűnő Mallory Adamset is, aki apró gesztusokkal, jelentékeny tekintetekkel és félmondatokkal is képes uralni egyes jeleneteket. A film ereje a színészválasztásban és a színészi játékban rejlik, ám ezekhez hasonlóan a képi és hangzásvilága is kifogástalan. A festői táj amellett, hogy gyönyörű, igazán beszédes is, a jelmezek – amelyek egyértelműen A szolgálólány meséjé t ( The Handmaid's Tale, 2017–) idézik – és a díszletek mind-mind szimbolikusak és fontos üzeneteket közvetítenek, a dalok és az imádságok pedig szinte körbefonják a nézőt, aki már a játékidő kezdetén belekerül a történetbe… Tényleg olyan érzés nézni ezt a filmet, mintha valaki kézen fogna minket, és bevezetne abba a világba, amelyben a Nyáj él, hogy a saját bőrünkön érezzük, milyen veszélyes, ha nem vesszük észre, hogy az idill csupán látszat, s mögötte rothadás rejlik.
A csoport nőtagjai elvakult hitükkel saját magukat kötik gúzsba. Selah a kés, amely felszabadít… csak ahhoz előbb mélyen a húsba kell vágnia. Kosok (Raffey Cassidy és Michiel Huisman) A másik bárány képi világa egyszerűen lenyűgöző. Gyönyörűen fotózott képei akkor is lekötnek és odaszegeznek a vászonhoz, amikor épp nem történik semmi – Szumowska cselekményszegény alkotásában ez meglehetősen gyakori! Ezek az elemi erejű képek azonban megalapozzák a film hangulatát. Michal Englert operatőr felvételei időtlenséget árasztanak, melyekbe szentségtörésként nyomul be hol egy égre rajzolódó kondenzcsík, hol a villanypóznák sora, vagy épp a tájból kirívó rendőrautó villogó kékfénye. Ezeket leszámítva a szereplőkkel egyetemben belevesznénk térbe és időbe. Raffey Cassidy hangsúlyos szemöldökével, megigézően kék tekintetével és éteri kisugárzásával egészen angyali, igaz, a dühösebb fajtából. Szinte eggyé válik Selah alakjával, és hitelt érdemlően emelkedik felül önmagán. A megtestesült ártatlanság, aki egy pillanat alatt csap át lángpallosú fúriává.
Salem 2020. augusztus 31., 16:05 Minden csillag csak a látványnak jár szinte. A táj, a festményszerű beállítások és a gyakran morbid képek jók voltak a szemnek. Maga a történet levegős, és épp csak annyi van belőle, hogy három mondatban össze lehessen foglalni. A szekta felépítése hiányos és gyenge ahogy a Pásztoré is. A főszereplő lány belső vívódásait csak azért sejtjük mert olyan kiszámítható az egész. A történetvezetés egy síkú. A Midsommar (2019) és A boszorkány (2015) vonalán akar haladni csak csúnyán belebukik.
Az esztétikum győz a tartalom felett. Ehhez Malgorzata Szumowska operatőre, Michal Englert, akivel már sokadszor dolgozott együtt a rendező, jelentősen hozzáad. Az időnként lágyan hullámzó, időnként vadul süvítő táj folyamatos és aktív jelenléte mesél az érzelmek lassú alakulásáról, az idillből rémálomba való hullámzás plasztikussá, teressé, explicitté válik. A sokszor néma jelenetek festményként kerülnek elénk, s amikor a történet már kevésbé húz magával, a képek még mindig másodpercről másodpercre szögeznek a székbe. Hiába a sok vér, vörös ruha, menstruáció és bárányáldozat allegória, a forgatókönyv maga igenis vérszegény, és nem sikerül valós történetet kialakítania. Főleg a film végére érve hagy komoly hiányérzetet a történetvezetés. Pedig Malgorzata Szumowska kétségkívül nagy ambíciókkal bíró rendezőnő, a filmjét a patriarchátus elleni sötét kiáltásként írja le, de mindebből inkább a személyes női dráma érzékenysége érvényesül, főleg Raffey Cassidy csendes és kifejező játékának köszönhetően.