1848. március 15-én a Forradalmi ifjúság a Magyar Nemzeti Múzeum elé hirdette meg a nagygyűlést, mely az események ma is élő szimbólumává vált. Múzeumpedagógusaink közel egyórás tárlatvezetésén a látogatók megismerhetik a forradalom titkait, és arra is megkaphatják a választ, hogy miben különleges a magyar kokárda, hogyan bontakozott ki a szabadságharc, és milyen úton jutott el a szabadságharc később Világoshoz. Index - Kultúr - Sétáljunk a forradalomban, vagy vigyünk haza egy darab történelmet. A gyerekek sem maradnak ki az ünnepi eseményekből, a szervezők március 15-én forradalmi tárgykészítő foglalkozásra invitálják a családokat, a kicsiket és a nagyokat, ahol csákók és párták mellett mindenki elkészítheti saját kokárdáját is. A Magyar Nemzeti Múzeum kiemelten fontosnak tartja, hogy a március 15-i eseményeket minél hitelesebben és közérthetőbben ismertesse meg a látogatókkal. Ennek érdekében múzeumpedagógusaink nem csak korhű ruhákkal, de az adott időszakhoz kapcsolódó történetekkel, anekdotákkal, elbeszélésekkel, vagy éppen tévhitek megcáfolásával teszik izgalmasabbá a vezetett sétákat, a tárlatvezetéseket, vagy a kézműves foglalkozásokat – mondta Kenesei Zsófia múzeumpedagógus.
Forradalom 1848. március 15. Jókai Mór ifjúkori önarcképe 1849-ből Forradalmi tömeg a Nemzeti Múzeumnál E nap délutánján kívánta a nép a színházi aligazgató Bajza Józseftől, hogy a színházban e nap ünnepélyére teljes kivilágítás mellett a betiltott Bánk bán adassék elő. Bajza mondta, hogy szívesen tűzi műsorra. A színészek nemzeti színű kokárdákkal léptek ki a színpadra, Egressy Gábor a Nemzeti dalt szavalta, az énekkar énekelte hozzá a Himnuszt és Szózatot. A közönség nagy része óhajtotta, hogy Táncsics megjelenjen a színpadon, azonban értesülve annak gyengélkedő állapotáról, kívánatával felhagyott. Végül a Rákóczi-induló mellett oszlott el a nép. [9] Az állandó választmány azonban reggelig együtt ült. Index - Kultúr - Petőfi Sándor a csigára bevert egy-két tojást, túrós tésztát. Másnap, március 16-án már Pest vármegye alispánja, Nyáry Pál, Rottenbiller Lipót Pest városának polgármestere és mások álltak a mozgalom élére és így vált az országos jelentőségűvé. A forrongó nép legelső teendője volt a nemzetőrség azonnali életbeléptetését követelni, s evégre aláírásgyűjtésbe kezdtek, néhány óra alatt több ezer aláírás gyűlt össze.
Egy másik hirdetményben pedig bejelentette a nemzetőrség szervezésének megkezdését. Március 15. - piros fehér zöldben pompázott Budapest a nemzeti ünnep alkalmából | CsodalatosMagyarorszag.hu. Pesten ezzel győzött a forradalom. Március 17-ére már országszerte elterjedt a pesti megmozdulások híre, s a vidék mindenhol csatlakozott a forradalomhoz. Sok helyen közbátorsági bizottmányokat alapítottak, megkezdték a nemzetőrség szervezését. E napon kapott felkérést Batthyány Lajos gróf az első felelős magyar kormány megalakítására is, miután miniszterelnökké nevezte ki őt a nádor.
Katona József a kokárdáról így szól előadásában: "… Ugye a kokárda úgy készül, hogy egy nemzeti színű szalagot meghajlítunk. Hogyha azt akarjuk, hogy kétoldalt piros-fehér-zöld jöjjön ki belőle, bizony itt a zöld kerül kívülre és a piros belülre. A kokárda mindig belülről kifelé olvasandó. De már 1848-ban a kokárdák többsége fordított volt. Kívül volt a piros, mert úgy csinosabb. Az olasz kokárda amit mi hordunk, mert ugye az osztrák fekete-sárga kokárdát is úgy hordták, hogy a katonának a csákóján egy sárgaréz lap volt és a közepén egy fekete gomb. Fekete-sárga. Tehát így kellene kinéznie a kokárdának. " Az előadás szövege itt olvasható>>. A fiatal Magyarország – a márciusi ifjak Pesten március hetedikén közölték a lapok Kossuth március harmadikai pozsonyi beszédének szövegét. Kossuth javaslata után az Ellenzéki Körhöz fordult, hogy a legfontosabb követeléseket petíció formájában terjessze az országgyűlés elé. Az Ellenzéki Kör vezetői tudták, hogy ilyen petíciónak csak akkor van értelme, ha azt a Fiatal Magyarország hívei támogatják.
Összegyűjtöttük nektek a legszebb márciusi 15-i verseket az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából. Közéjük több videót is ékeltünk, ha inkább hallgatnád a költeményket. Juhász Gyula: Március idusára Vannak napok, melyek nem szállnak el, De az idők végéig megmaradnak, Mint csillagok ragyognak boldogan S fényt szórnak minden születő tavasznak. Valamikor szép tüzes napok voltak, Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak. Ilyen nap volt az, melynek fordulója Ibolyáit ma a szívünkbe szórja. Ó, akkor, egykor, ifjú Jókai És lángoló Petőfi szava zengett, Kokárda lengett és zászló lobogott; A költő kérdett és felelt a nemzet. Ma nem tördel bilincset s börtönajtót Lelkes tömeg, de munka dala harsog, Szépség, igazság lassan megy előre, Egy szebb, igazabb, boldogabb jövőbe. De azért lelkünk búsan visszanéz, És emlékezve mámoros lesz tőled, Tűnt március nagy napja, szép tavasz, Mely fölráztad a szunnyadó erőket, Mely új tavaszok napját égre hoztad, Mely új remények ibolyáját fontad.
– Nézd – mond az ifiú -, ott az a barackfa. Csengő barack terem rajta! Hej, édes Istenem, örült a királykisasszony, azt sem tudta, sírjon-e, nevessen-e nagy örömében. – Látod – mondá az ifiú -, van az én kertemben szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack, amit te kívántál. Itt maradsz-e mostan, léssz-e feleségem? Nem kérdeté másodszor a királykisasszony, nyakába borult a szép ifiúnak, s mondta: – Itt maradok biz én, ásó, kapa s a nagyharang válasszon el tőled. Az ifiú azután elbeszélte neki, hogy ő királyfi volt, de egy gonosz tündér disznónak varázsolta, s azzal átkozta meg, hogy mindaddig az maradjon, míg nem akad egy leány, aki szóló szőlőt, mosolygó almát s csengő barackot nem kíván. Még aznap hírül adták a királykisasszony apjának, hogy csak jöjjön egész udvarával a lakodalomra. Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack (2011) - Kritikus Tömeg. De bezzeg csaptak is hét országra szóló lakodalmat. Még ma is élnek, ha meg nem haltak. Mesék: Benedek Elek: Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack Vissza a mesékhez
Ahogy ezt éppen így elgondolná, nagyot zökken a hintaja, s úgy megragad a sárban (mert nagy sár volt ám), hogy a paripák meg sem tudtak mozdulni. Eleget rittyegtetett, pattogtatott, káromkodott a kocsis, de a paripák úgy állottak egy helyben, mintha odacövekelték volna őket. Mérgelődött a király, de nagyon. Hogyisne mérgelődött volna, mikor a paripái máskor kis híja volt, hogy lerúgják a csillagot az égről, s most ezt a könnyű hintót sem tudták megmozdítani. Nosza, emberekért küldött a faluba. Szaladt is a falu népe lovastul, ökröstül, kutyástul, macskástul annak a hírére, hogy elakadt a király hintaja. De bizony hiába csődült össze a falu, meg sem tudták mozdítani a hintót. Egyszer csak, amint ott kínlódnának, odasompolyodik egy disznó, s mondja a királynak: – Röf-röf-röf, felséges királyom, add nekem a legkisebb lányodat, s egyszeribe kiszabadítlak lovastul, hintóstul, mindenestül. Szeme–szája elállt a királynak a nagy álmélkodástól: hát ez aztán mi az isten csodája! Magyar népmesék / Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack. De mit gondolt, mit nem, azt mondta a disznónak: – Jól van, hadd lám, mit tudsz.
A disznót szimbólumként kell tudnunk értelmezni. A kamaszlányok számára egyszerre vonzó és taszító a szerelem és a szexualitás, a kamaszfiúk ezért mindaddig el vannak átkozva, amíg lánytársaik nem képesek őszinte érdeklődéssel, félelem nélkül együtt lenni velük. Az előadásban természetesen nem kap ekkora hangsúlyt ez az elemzés, a színpadi forma megtalálásában azonban jó kiindulási alapként szolgált. Hogyan jelenik meg a színpadképben és a színpadi formában ez az elképzelés? Szóló szőlő csengő barackobama. Abból indultunk ki, hogyha ez egy felnövekedés történet, akkor a legadekvátabb helyszín egy játszótér lehetne, mert az minden életkornak jelent valamit. Gyerekként tündérkertként tekintünk rá, kamaszként lelakjuk, bandázunk benne, újra tisztelni, újjáépíteni majd akkor fogjuk, amikor nekünk magunknak is lesz gyerekünk. A retró játszótér képe, ami először ugrott be nekem, Mátravölgyi Ákos tervezőt egy stilizált, forgószínpadra emlékeztető díszlet megalkotására ihlette. Minden lesz, ami egy igazi játszótéren szokott lenni: hinta, libikóka, csúszda.