A Dream Theater a Dream Theater amerikai progresszív metal együttes tizenkettedik, 2013. szeptember 20-án kiadott lemeze. Az albumról a The Enemy Inside című dalt 2014-ben Grammy-díjra jelölték a Best Metal Performance kategóriában. Közreműködők [ szerkesztés] James LaBrie – ének John Petrucci – gitár és háttérvokál Jordan Rudess – billentyűs hangszerek John Myung – basszusgitár Mike Mangini – dobok Az album dalai [ szerkesztés] Az összes dalszöveg szerzője John Petrucci, kivéve a jelzett daloknál, az összes szám szerzője Petrucci, Jordan Rudess, LaBrie, John Myung and Mike Mangini, kivéve a jelzett daloknál. # Cím Hossz 1. False Awakening Suite "I. Sleep Paralysis" "II. Night Terrors" "III. "Lucid Dream" (instrumentális; zene: Petrucci, Rudess) 2:42 0:58 0:45 1:03 2. The Enemy Inside 6:17 3. The Looking Glass 4:53 4. Enigma Machine (instrumentális; zene: Petrucci, Rudess, Myung, Mangini) 6:01 5. The Bigger Picture 7:40 6. Behind the Veil 6:52 7. Surrender to Reason (szöveg: Myung) 6:34 8.
Egy interjúban azt mondták, hogy ez a dal született meg legelőször az albumról és 2 éve az előző turné után írták közösen - szóval lehet nincs igazam. Mindentől függetlenül a dal jó tempójú, vidám hangulatú, a '80-as, '90-es éveket idéző (számomra) bár a szövegét egyes kritikák cukormázasnak titulálták. Nem biztos, hogy mindent jól értettem, de szerintem kb.
A tegnapi hír már csak tegnapi hír (senkit nem érdekel) A tegnap szomorúsága csak egy színárnyalat az élet palettáján. Tartsatok naivnak de szerintem a holnapot építjük így be tudjuk, be tudjuk fejezni amit elkezdtünk. Ébredjetek, ez egy teljesen új nap mindenki énekelni fog és így elűzzük ezt a vihart. Hát gyertek velünk és mutassátok az utat! Haladjunk előre át a vízeséseken, mert együtt hamar túljutunk mindenen. Soha senkinek nem kell elbuknia. Mindenki a rajtvonalhoz még egy utolsó gátat kell áttörni míg eljutunk abba a helyzetbe, hogy a menny felé fordulva hallgatjuk a rádiót. Túl sok mindent bánhatunk, igen de még most is egy barát vagyok és nem akire az összes feladat hárul és forradalomról beszél, én állandóan rólatok beszélek. Ébredjetek, ez egy teljesen új nap mindenki énekelni fog és így elűzzük ezt a vihart Hát gyertek velünk és mutassátok az utat! (Hát gyertek velünk és mutassátok az utat! ) Haladjunk előre át a vízeséseken, mert együtt hamar túljuthatunk mindenen. Mindent elveszíthetünk mindent elveszíthetünk ma éjjel de együtt sikerülhet együtt ezen is túljuthatunk ha mindent beleadunk ha mindig mindent beleadunk be tudjuk fejezni amit elkezdtünk.
S ezzel azt hiszem mindent el is mondtam az új dalokról, és aki eddig is a bandával tartott, az akár szentírásnak is veheti a szavamat. 99%-ban középtempóban kúsznak előre a masszív fejlóbálásra ingerlő súlyos riffek, miközben John Tardy hörgi jellegzetes stílusában mondandóját a halálról, s egyéb nyalánkságokról. Az előző lemezen debütált Ralph Santolla (Death, Iced Earth, Deicide) ismét kiváló, tipikusan deathes szólóival színesíti a csapat kiforrott zenei világát, riffek terén azonban kötelességtudóan idomul a banda arculatához, így ezúttal sem a technikázásra helyezi a hangsúlyt, mint egyéb csapatainál. Ez nem is baj, sőt, valószínűleg Kossuth téri tüntetés követne egy kísérletezős Obituary anyagot, ám már az utóbbi, Xecutioner's Return albumnál is a fáradás jeleit véltem felfedezni, ami az új műre is áll. Biztos vagyok benne, hogy nem Santolla a ludas ebben, hiszen a Deicide utóbbi lemezeit is valami eszméletlen módon sikerült feltuningolnia. Nem, itt kérem szépen az a helyzet, hogy egyszerűen kevés az igazán kiemelkedő dal.
Galériák Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24. Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19. Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19. After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11. Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14. Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.
Tartalom: 1941. december 7. A második világháború fordulópontja, a történelem egyik legvéresebb csatája, a hadtörténet egyik legnagyobb becsetelensége: a japán légierő hadüzenet nélkül megtámadta Amerika csendes-óceáni flottáját. A támadás számtalan áldozattal járt, hatalmas pusztítást vitt végbe: sokáig tartott, míg az amerikai hadsereg kiheverte a csapást, és felkészült a visszavágásra. Ez a film e támadás és csata története, de egyben három fiatal története is. Akik, miközben a történelem a szörnyű, véres események közepébe sodorja őket, a saját életüket élnék – azt sem könnyű. Rafe és Danny a legjobb barátok: gyerekkoruk óta együtt szeretnének pilóták lenni. Mindketten katonák, mindketten Pearl Harborban állomásoznak. És mindketten ugyanazt a lányt szeretik. A japán gépek pedig elindultakPearl Harbor felé... Jerry Bruckheimer, a látványos akciófilmek mestere ( A szikla, Armageddon, Con Air), pályája legnagyobb vállalkozása (benne egy több mint negyven perces légicsata-jelenettel) hatalmas költségvetéssel és hatalmas ambícióval készült: csak a Titanic -hoz hasonlítható.
Casus belli, azaz a háború oka. Amerika számára ezt jelentette Pearl Harbor. 1941. december 7-én a japán bombázók megtámadták az USA haditengerészetének hawai támaszpontját. Négy csatahajó süllyedt el, egy felborult, további három súlyosan megsérült, ugyanerre a sorsra jutott 3 cirkáló és 3 romboló. 188 repülőgép megsemmisült, 2403-an meghaltak, 1178-an megsebesültek. Az amerikai nemzetet sokkolta a tragédia, Roosevelt elnök bejelentette, hogy az USA belép a második világháborúba. Amerikát saját földjén történelme során soha nem érte háborús támadás, azonban a tőle sok ezer mérföldre fekvő támaszpont elpusztítása a mai napig fájó seb a nemzet szívén. A Tora! Tora! Tora! című, 1970-ben készült film már feldolgozta a történetet, azonban a 2000-es évek elején Michael Bay és az ő legendás egoja úgy gondolta, itt az ideje, hogy méltó emléket állítson az áldozatoknak. Még nagyon fiatal voltam, amikor először láttam a filmet, és természetesen lenyűgöztek a látványos csatajelenetek, jókat hüppögtem a (nem kicsit szirupos) történeten.
8, 57 Amerikai háborús filmdráma (2001) Film adatlapja 1941. december 7. A második világháború fordulópontja, a történelem egyik legvéresebb csatája: a japán légierő megtámadta Amerika csendes-óceáni flottáját. A támadás számtalan áldozattal járt, hatalmas pusztítást vitt végbe: sokáig tartott, míg az amerikai hadsereg kiheverte a csapást, és felkészült a visszavágásra. Ez a film e támadás és csata története, de egyben három fiatal története is. Akik, miközben a történelem a szörnyű, véres események közepébe sodorja őket, a saját életüket élnék - azt sem könnyű. Rafe és Danny a legjobb barátok: gyerekkoruk óta együtt szeretnének pilóták lenni. Mindketten katonák, mindketten Pearl Harborban állomásoznak. És mindketten ugyanazt a lányt szeretik. A japán gépek pedig elindultak Pearl Harbor felé. Filmelőzetes: Pearl Harbor
Az a fél óra, ami köré a 183 perces filmet forgatták, páratlan a maga nemében. Itt látszódott, hogy mihez ért igazából Michael Bay és Jerry Bruckheimer: az akciókkal teli popcorn mozikhoz. Robbanás robbanás hátán, golyózápor, elképesztő látvány, óriási csatajelenetek. Mesteri munka, nagy kár, hogy előtte és utána nyomát sem látjuk ennek az izgalomnak. (Ami a támadás utáni történetet illeti: ha lehet, még az addigiaknál is giccsesebb jelenetek következnek, megfejelve a tomboló hazafiassággal, amely időnként már annyira túlzó, hogy komikus színezetet ad a komolyan addig sem vehető karaktereknek. ) Miért ajánljuk mégis a filmet? Egyfelől azért, mert csontig lecsupaszítva, érthetően magyarázza el a történteket azoknak, akik eddig semmit nem tudtak az Egyesült Államok hadba lépésének előzményeiről. Másfelől pedig a támadás látványos ábrázolása miatt, amit bármikor meg lehet nézni, amikor van az embernek szabad fél órája, s annyira részletgazdag lett, hogy mindig felfedezhetünk benne valami újdonságot, ami addig elkerülte a figyelmünket.