A Saul fia erre az erkölcsi és esztétikai problémára ad választ, amikor a kamerát a főszereplőre tapasztja, és Sault követi munkája során, a hátteret pedig elmossa. A holokauszt iszonyatát csak sejteti, de nem mutatja meg, a népirtás a néző képzeletében bontakozik ki. A film a koncentrációs tábort mint halálgyárat mutatja meg, és azzal döbbent meg, hogy az emberölés fárasztó rutinját hangsúlyozza. Ahogy stílusa, úgy hőse sem hagyományos. Saul igyekezete, hogy mindenáron eltemesse a fiút, őrületnek tűnik, hiszen a túlélésért küzdő lázadók életét is veszélyezteti. Saul valójában nem a fizikai, hanem a szellemi túlélésért küzd, és azért tűnik tébolyultnak, mert ott akarja betartatni a civilizáció normáit, ahol megszűnt mindenféle civilizáció. Azért szeretné megadni a végtisztességet a fiúnak, hogy az embereket az identitásuktól megfosztó Auschwitzban legalább halálában nevet, személyiséget és így életet adjon neki. Ezzel pedig szimbolikusan visszafordítsa a zsidók kiirtásának folyamatát. Hogyan készült?
Georges Didi-Huberman filozófus, tanár a Nemes Jeles Lászlónak címzett írásban a filmet méltatva úgy fogalmaz: "az Ön filmje, a Saul fia, egy szörnyeteg. Szükséges, koherens, áldásos, ártatlan szörnyeteg. Georges Didi-Huberman Saul fiáról írt elemzésével jelentkezett a Jelenkor Georges Didi-Huberman Adorno-díjas francia filozófus és művészettörténész a Saul fia elemzését nyújtó levélesszéjének magyar fordításával jelentkezett a Jelenkor kiadó. A filozófus, tanár a Nemes Jeles Lászlónak címzett írásban a filmet méltatva úgy fogalmaz: "az Ön filmje, a Saul fia, egy szörnyeteg. Szükséges, koherens, áldásos, ártatlan szörnyeteg. Magas esztétikai tét és rendkívül kockázatos narratíva eredménye". A kötetet fordító Forgách András az MTI-nek elmondta: Georges Didi-Huberman több új szempontot nyújt a Saul fia elemzésére, köztük összekapcsolja a filmben rendkívül fontos szerepet játszó sötétséget, fekete színt Theodor Adorno német filozófusnak az Auschwitz utáni művészet lehetőségeiről alkotott gondolataival.
Úgy hiszem megállja helyét az állítás, ha azt mondom: nem nagyon van most olyan ember Magyarországon, akinek a Saul fia ismeretlen lenne. Nemes Jeles László filmje olyat tett, ami nagyon régóta nem sikerült magyar filmesnek: elhódította a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat, ezáltal belépve a halhatatlan klasszikusok közé. Nekem pedig most az lenne a tisztem, hogy eldöntsem: mindez megérdemelten történt-e. Ki kell ábrándítsak azonban mindenkit, nem ez fog történni. Nem azért, mert igazat adok a halkan suttogó negatív véleményeknek, szó sincs róla. Egyszerűen csak annyira nehéz Nemes Jeles filmje, annyira döbbenetes, hogy nincs értelme érdemekről beszélnem. A Saul fia csodálatos lett. Nem minden szempontból hibátlan – erről nincs szó, de egy olyan torokszorító korhű drámát tettek le az asztalra, ami nemzetközi szinten is erős mérce (ez mondjuk beigazolódott az elmúlt időszakban). Habár filmes szempontból a holokauszt lerágott csontnak tekinthető, a film megvalósítása szempillantás alatt kibillent minket ez alól az érzés alól és legnagyobb erejét megvillantva az első perctől az utolsóig hatással van ránk, nézőkre.
Saul viszont az elégetésre váró holttestek között felfedezni véli saját fiát, és ettől kezdve a férfit a menekülés helyett egy másik lehetetlen küldetés élteti: elhatározza, hogy kicsempészi a testet és keres egy rabbit, hogy méltó módon eltemethesse a gyermeket.
Bemutató dátuma: 2015. június 11. Forgalmazó: Mozinet Stáblista: Díjak és jelölések Golden Globe-díj 2016 Legjobb idegennyelvű film 2. Magyar Filmhét Cannes-i fesztivál 2015 Oscar-díj 2015
Egyszerűen annyi történik, hogy egy hozzáértő rendező megmutat egy jól megírt történetet kérlelhetetlen fókusszal, az utolsó zörejig átgondoltan, egy szintén hozzáértő operatőr szemén keresztül, egy zavarba ejtően hiteles főszereplő arcába bámulva. Ez a fókuszáltság pedig lényegében megváltoztatja a film műfaját: holokauszt-történet helyett itt egy személyes drámát kapunk, ami történetesen ebben a horrorban játszódik, ráadásul a néző is személyesebb átélést kap, lám, nem kell IMAX ahhoz, hogy része legyél egy filmnek. Erdély Mátyás kamerája két kézzel fogja a néző fejét, csak azt látjuk, amit Saul lát, meg néha, kulcshelyzetekben őt magát – miközben alig találni észrevehető vágást –, és csak azt halljuk, amit az elsutyorgott szavakból és a vakkantó parancsokból sikerül elcsípni a különböző nyelvek bábeli zakatolásában. Persze befoghatod szemed-füled, de azért halkan jelzem: a tagadásod nem valami forradalmi gondolat, ellenkezőleg, a gyászfolyamat része, és igen tipikus reakció. Röhrig Géza gyakorlatilag nem is játszik, minden félszeg hangsúlya, gesztusa, tekintete saját, és nem is átlényegülés ez, színészi alakítás helyett inkább egyfajta bepillantás az ő önismereti folyamatába, mintha egy pszichodráma csoportban játszanánk együtt, félelmetes ez az igaziság.
10 349 Ft 1972 októberében a Torinói Autószalonon bemutatták a Fiat 126-os modellt melyet 1972 és 1980 között gyártottak. Magyarországra a Polski Fiat által gyártott variáns volt elterjedt. A Kispolski mint legnépszerűbb becenév mellett hívták még "Kispolák" "Egérkamion", valamint "Aszfaltpattanás" néven is. Az általa mintázott 3D párna, szuper ajándék minden korosztály számára! Anyaga: textil mosható huzat, formára vágott szivacs Fotóinkon próbáljuk a lehető legjobb szöget megtalálni, hogy a valóságnak megfeleljenek az itt látható képek. Arányaiban a párna közel teljes mértékben megfelel az eredeti Fiat 126p (kispolski) autó arányaival.
A korai változatok krómozott feszítős szélvédőgumival futottak. Az első függőcsapszegesek különösen érzékenyek a karbantartásra: ha nem kapnak friss zsírt 5000 km-enként, szép lassan megszorulnak, elkopnak Forrás: Retro Mobil Már a Fiat 500-asnál is megjelent a 12 colos átmérőjű, 4 col széles felni. Készült krómozott és sima fekete műanyag felirattal, az együtt járó hengerek okozta kiegyensúlyozatlanság miatt folyamatosan remegő lapított kipufogóvég a típus jellegzetessége Forrás: Retro Mobil Ehhez is a Bakony Művek gyártotta az ablaktörlőket a motorral együtt, ahogy sok más szocialista típushoz is. A műanyag lökhárító megjelenésével ezek is feketévé változtak Forrás: Retro Mobil Ilyen egy új vagy teljesen restaurált autó alulról. A bordázott terelőlemezen keresztül tud távozni a meleg levegő, csuklók helyett gumi hardy-k viszik át az erőt a kerekekhez. A baloldali lengőkar előtt a 21 literes tank alja látszik Forrás: Retro Mobil Makulátlan tér, ami a futott kilométerek fényében nem meglepő.
Az áramot 12 voltos dinamó termeli, a gyújtás megszakítós. Az első időszakban alkalmazott 594 köbcentis variáns csak 1 lóerővel volt gyengébb, ám mégis sokkal jobb vezetni ezt a változatot. A gyári előírás szerint 94 oktános benzin kellett bele, vagyis aki jót akart magának, keverte a 92-est és a 98-ast Forrás: Retro Mobil Ez a kormány volt az alap, de már a nyolcvanas évek elején megjelent a 650 K-ban a vastagabb, poliuretán kormány és a pult alá illesztett nyitott kesztyűtartó. A műszerfal a lehető legegyszerűbb, a sebességmérőn kívül csupán egy tankszintjelző tájékoztatja a sofőrt Forrás: Retro Mobil
Ha a kapcsolat megszakadt, elővehettünk egy mosókefét vagy seprűnyélből levágott alkalmas darabot, és megfelelő szögben benyújtva a villás kart megnyomva indítóztunk. Ez nem volt veszélytelen mutatvány, minthogy – ha nem volt segítő – először gyújtást kellett adni, majd hátraballagni a motortérhez. Aki sebességfokozatban felejtette a váltót, és elmulasztotta behúzni a kéziféket, könnyen meglepetésben részesülhetett. Az elsőben hagyott 126-os általában ledadogott, de a második fokozattal vidáman kidöcögött a garázsból. Többször előfordult, hogy a parkoló kocsik között rendetlenséget csinált egy–egy elszabadult Kispolák. Cikkünk teljes terjedelmében – további képekkel és információkkal – a Veterán Autó és Motor 2010/11. számában olvasható. Az újság megvásárolható webshopunkban vagy megrendelhető szerkesztőségünknél.
Több mint négy és fél millió példány készült a 126-os FIAT olasz és lengyel változataiból, s ezzel a Trabantot is megelőzi a farmotoros kiskocsi. Népszerűsége egyben veszte is, kevés a szép állapotban megőrzött példány, a jókat még mindig használják. Ocskay Zoltán mutat be egy kivételt. Fotó: Papp Zoltán. Szinte látjuk magunk előtt a történetet. Idősödő hölgy – budai polgár – városi autót vesz. Aki nem élt akkor, nem hiszi, hogy 1980-ban a Polski FIAT 126-os pont olyan státust képviselt, mint ma egy Smart. A járművet a társasház fűtött garázsában tartja, többnyire csak jó időben és indokolt esetben használja (a 27 évesen eladott autó órájában szereplő 43 ezer kilométer jobbára a Zugligeti út és a telek közötti túrákból jött össze). Néhányszor elviszi a márkaszervizbe, de nem tetszik neki a munkafelvevő modora, így inkább a szomszédban lakó kocsikedvelő és gyakorló otthoni szerelő bácsira, illetve autóversenyző fiára bízza a karbantartást, a gyertya-, légszűrő- és olajcseréket. Ezek után nem meglepő, hogy az 1980-ban gyártott Polski szinte makulátlan, amikor Csurgó Lászlóhoz kerül.
Picit magasabban áll a piros eleje, ez az újjáépítés után természetes, amíg az első keresztlaprugó "meg nem állapodik". Ma már nagyon nehéz gyári kasztnielemeket fellelni, az utángyártottak viszont méretpontatlanok, így nehéz velük dolgozni Forrás: Retro Mobil Csak 1975-től kínálták őket a magyar piacon. A 4x98-as lyukosztású, hagyományos (szintén 12 colos átmérőjű) felni 1982-től jött, a műanyag lökhárító a nyolcvanas évek közepétől jellemezte a típust, amelyet 1980-tól már csak Lengyelországban gyártottak Forrás: Retro Mobil A "sokrácsos" géptetőt 1977-től váltotta ez az egyszerűbb változat, a hátsó oldalsó légbeömlő többféle kivitelben létezett a gyártás során. Bizonyos modellváltozatokhoz kibillenthető hátsó oldalablakot is kínáltak. Jugoszláviában is készítették (összeszerelték), de csak rövid ideig, s az osztrák Steyr is gyártott belőle kevéske boxermotoros változatot Forrás: Retro Mobil Ide leginkább semmi sem fér be, a pótkerék, a kötelező felszerelések, a kétkörös fékrendszer olajának tartálya és a kerékdobok kitöltik a teret.