A színésznő, aki világkarriert futott be, Szabadkán született 1904. Április 4. -én. 1973. December 20. -án Hollywodban, ponotsssabban Ojai, Californiában hunyt el rákban Közelebbi személyi adataihoz, mint pl. szülök, testvérek, nehéz hozzáférni és ellenőrizni, bár a neve minden, valamennyi jelentősebb filmlexikonban fellelhető. Az anyakönyvekben egy sor sem található róla, sőt – vannak, akik azt állították, hogy nem is Szabadkán született, hanem Erdélyben, Szatmáron. A családdal érkezett Szabadkára, közvetlen születése után. Négy filmlexikon azonban születésének helyéül Szabadkát jelöli, csak egy angol nyelvű kiadványban olvastuk a következőket: The actress Kathe von Nagy was born as Ekaterina Nagy von Cziser (Kato Nagy) in Szatmar, Hungary. Mi a többi négy filmlexikonnak hiszünk, tehát Nagy Katóka a,, földink', aki az Országos Filmegyesület Filmművészeti Iskolájának a növendéke volt. A színésznő születési évéről sohasem beszélt, féltve titkolta, hogy mikor is látta meg a napvilágot. Kathe von nagy hot. 1927-ben házasságot kötött Constantin J. Davis rendezővel.
Lásd még Olyan halkan jársz Őfelsége, a Polgáros Én nappal, Te éjjel Hivatkozások Külső linkek Mária üdvössége az IMDb-n
Andai Ernő (Soha ilyen tavaszt, 1927) és Tamás István (A kék vonat, 1933) könyvének történetébe Nagy Kató életének több mozzanatát beleszőtte… Nagy Kató 1923-ban már Berlinben élt és forgatott. 1925- től kezdett ingázni Berlin és Hollywood között. élettársa, majd férje jóvoltábol. 1928. Október 20. -án Vajda Pál riportott készített a színésznővel amely megjelent a Pesti Bulvárlapban. Ime a cikk: A huszönötmárkás hónaposszobákon, goromba elutasításokon és éhezéseken keresztül: a tízezermárkás havi gázsiig Berlin, 1928. október 20. Egy kislány kuporodik előttem a fotőjben. A szobában körös-körül virágok, a kisasztalon sürgönyhalom gratulációkból. A keveret sarkában elszórtan ujságok: recenziók, amelyekben az egyébként túlzottan szigorú német kritikusok egyhangulag a világ egyik legelső (! ) színésznőjének tisztelik ezt a nagyszemű, szomorukedvű magyar leányt: Nagy Katót. Cigaretta. Gyufa lobban. És Nagy Kató mesélni kezdi marlittregényes karierjének történetét: – Szabadkáról, az öreg István-utcából indultam el Berlinbe.
Afganisztán elfoglalása révén a Szovjetunió kb. 500 km-re került az Indiai-óceántól, illetve attól a Hormuzi-szorostól, ahol 2800 olajkút kitermelésétől függött a nyugati világ energiaellátásának egy része. A nyugati geostratégák elemzései szerint a vörös birodalom bekerítette a világ legjelentősebb energiakitermelő régióját. Az 1980-as évek közepére a kíméletlen fegyverkezési verseny és a csillagháborús program miatt a Szovjetunió katonai kiadásai megnövekedtek, részesedése a világ GDP-jéből, a világkereskedelemből messze elmaradt a Nyugat gazdaságilag fejlett országainak összesített gazdasági teljesítményétől. Szu–25 – Wikipédia. A legtöbb számára fontos geopolitikai pozícióját, így az afganisztánit is feladni kényszerült. Az utolsó csapatok visszavonásával a Szovjetunió időben, pontosan beváltotta az 1988 áprilisában tett ígéretét, amelyben vállalta, hogy haderejét kilenc hónap alatt fokozatosan több lépcsőben hazaszállítja. 1989. február 15-én a 115. 000 fős afganisztáni szovjet intervenciós haderő utolsó katonája, Borisz Gromov főparancsnok is elhagyta az országot.
Ezzel az eseménnyel végleg befejeződött a Szovjetunió által 1979 decembere óta fenntartott katonai megszállás a térségben. Az afganisztáni konfliktus ezek után – mint tisztán belső ügy – polgárháborúként folytatódott tovább. Az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió azonban kívülről katonailag még egy ideig tovább támogatták a hozzájuk tartozó törzsi családi alapon szerveződő klánokat. Későbbi becslések szerint másfél millió afgán vált a háború áldozatává, öt millióan menekültek át Pakisztánba, valamint Iránba. Ez az összlakosság több mint negyedrészét jelentette. Az emigrált népesség életét ezután ideiglenes befogadó táborokban, nyomorban tengette tovább életét. Az olimpiák 3+1 legcukibb kabalaállata - Greendex. Mohamed Nadzsibullah államfő kormánya a Vörös Hadsereg kivonulása után is hatalmon tudott maradni, de a társadalmi instabilitás továbbra is fennmaradt. A megszállás kilenc éve alatt a katonai források szerint 14 000 szovjet katona vesztette életét. Bertalan Péter
Szovjet invázió Afganisztánba, inváziója Afganisztán 1979. december végén a Szovjetunió csapatai. A Szovjetunió beavatkozott az afgán kommunista kormány támogatására az antikommunista muszlim gerillákkal folytatott konfliktusában a Afgán háború (1978–92), és 1989 februárjának közepéig Afganisztánban maradt. Szovjet invázió Afganisztánba Egy szovjet páncélozott jármű elgurult egy civil csoport mellett az afgán szovjet invázió során, 1979. december. Kelet-Európa a világgazdaságban | Könyvek | Prof. Csaba László. Archív fotó / Getty Images sikertelen világvégi jóslatok 1978 áprilisában Afganisztán centrista kormánya, élén Pres. Mohammad Daud Khant buktatták meg Nur Mohammad Taraki vezette baloldali katonatisztek. A hatalmat ezután megosztotta két marxista-leninista politikai csoport, a Népi (Khalq) Párt és a Banner (Parcham) Párt - amelyek korábban egyetlen szervezetből, az Afganisztáni Népi Demokratikus Pártból jöttek létre - és hamarosan egy nyugtalan koalícióban egyesültek a puccs előtt. Az új, kevéssé támogatott kormányzat szoros kapcsolatokat épített ki a Szovjetunióval, könyörtelen tisztításokat indított el minden hazai ellenzéktől, és kiterjedt föld- és társadalmi reformokat indított el, amelyeket az ájtatosan muzulmán és jórészt kommunistaellenes lakosság keserűen neheztelt.
130-131, 1986 Részletek Glasgow Nyelv: angol Török Ádám Külpolitika, 12. évfolyam, 5. 141-144, 1985 Részletek A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata Nyelv: magyar
2021. március 11. Afganisztán a 19. század második felétől egészen a 20. század elejéig az orosz–angol geostratégiai versenyfutás egyik fő területe volt. A Szovjetunió 1979-es afganisztáni katonai beavatkozása a Brezsnyev-doktrína elvei szerint a szuperhatalom nagyhatalmi aspirációinak újjáéledését jelentette a térségben. Afganisztáni szovjet invaziaó. Az 1989. február 15-én befejeződő véres konfliktus főbb eredőit, történetét tekinti át az alábbi írás. 1979 szeptemberében államcsíny bontakozott ki Afganisztánban. A Moszkvához húzó Muhammad Taraki államelnököt a Forradalmi Tanács ülésén Hafizulláh Amin ügyvezető miniszterelnök megölette. Amin, bár kezdetben szovjetbarátnak mutatta magát, nem volt hajlandó Moszkvába utazni, közvetlenül elismerve a szovjet bábkormány státuszát. Amin testőre lelőtte azt a szovjet tábornokot, akit a Kreml a kényes helyzet tisztázására küldött. A szovjet kormány számára így csak két reális alternatíva maradt, vagy végleg elengedi a térséget, vagy saját befolyási övezetén belül erőszakkal megtartva az országot, elindítja a katonai intervenciót.
Számos helyi háborúban, többek között az afganisztáni polgárháborúban és az orosz–grúz háborúban is bevetették. A gép vélemények szerint az A–10 Warthog mögött a második helyre szorult amerikai YA–9 prototípusra emlékeztet, azonban annál jóval áramvonalasabb kialakítású. Hasonlóság inkább a versenyben szintén alulmaradt szovjet Iljusin Il–102 prototípus és a YA–9 között fedezhető fel. A Szu–25 egy beépített 30 mm űrméretű ikercsövű gépágyúval rendelkezik, amelynek használatát az orrba szerelt lézertávmérő könnyíti meg. Ezenkívül 57-es és 80 mm-es nem irányított rakéta -blokkokkal, légibombákkal, üzemanyag-póttartályokkal és H–25 irányított rakétákkal lehet felszerelni, amelyeket a szárny alatti számos fegyverfelfüggesztő csomópontra rögzíthetnek. Önvédelmi célokra az R–60 ( NATO-kódja AA–8 Aphid) kis hatótávolságú infravörös önirányítású légiharc-rakéta szolgál, amellyel önvédelmi jellegén túlmenően megsemmisítheti az ellenséges harci helikoptereket is. A "Gracs" (vetési varjú) néven is ismert csatagép védelméről nagy tömegű páncélzat gondoskodik, a kedvezőtlen afganisztáni harci tapasztalatok hatására a két hajtóművet is 3 mm-es acél tűzfallal választották el a géptörzstől.
Ez a bázis fenyegette nemcsak a nyugati demokráciákat, de az iszlám fanatizmus által ugyancsak veszélyeztetett Oroszországot, sőt a mohamedán ujgurokat kegyetlenül elnyomó Kínát is. Tehát világméretű egyetértés fogadta, hogy az Egyesült Államok katonai inváziója hetek alatt elsöpörte a fiatal vallási fanatikus tálibok embertelen rendszerét – amelyet Afganisztán lakóinak döntő többsége is gyűlölt. Hogyan fogadta volna a világ és az amerikai közvélemény, ha katonai győzelme után az Egyesült Államok hazaviszi katonáit, és sorsára hagyja ezt az elmaradott, mérhetetlenül szegény, törzsi ellentétektől megosztott, többnyelvű és többnemzetiségű országot? Logikusnak tűnt, hogy a helyi vezetőkből létrehozott központi afgán kormányra támaszkodva és a fegyverek által fenntartott rendet kihasználva fel kell számolni a belső törzsi ellentéteket, a gazdasági fejlődéshez nélkülözhetetlen utakat, iskolákat, kórházakat kell építeni, és létre kell hozni a többpárti választásokra épülő demokratikus politikai rendszert.