A szerző Mire megvirrad (Mai székely balladák) c. kötetéből Mesél a múlt Húzd, cigány! Húzd! – Húzd rá, cigány! Húzd! Ne csöpögtesd a nyálad! Nem láttál még efféle ételt? Nem hát. Honnan is láttál volna? Kaviárt? Itt van! Egyed! A banda, a banda is egye, nekem nem kell... “Húzd rá cigány!” – Magyar Nemzeti Galéria. Hánynom kell tőle, hogy miért ízlett ez a vacak a nagyságos úréknak!? A bogárhátú autóban néha nem tudni, ki a sofőr. A mélyen tisztelt farkaskutya? Aki hol a hátsó ülésről nyomul elő és les ki az ablakon, félrenyomva gazdája fejét, hol a helyén liheg, az anyósülésen. Vizitbe mennek, naponta többször is, ha kell. Nappal kísérő, éjszaka védi a gazdáját, ha megtámadnák: jóllehet, erre még nem került sor, mert a doktorurat szeretik, még akkor is, ha néha-néha morgolódnak ellene. Igaz, ami igaz, olyan még nem történt egyetlen éjszaka sem, hogy ő ne kelt volna föl, ha megkopogtatták ablakát, s ne ment volna ki a hívásra, legyen az előkelő ház vagy ócska putri, ahova várták. Olykor elfutotta a méreg, való igaz, főleg ha egy héten hatodszorra riasztották álmából.
A hirdetés csak egyes pénzügyi szolgáltatások főbb jellemzőit tartalmazza tájékoztató céllal, a részletes feltételeket és kondíciókat a bank mindenkor hatályos hirdetménye, illetve a bankkal megkötendő szerződés tartalmazza. A hirdetés nem minősül ajánlattételnek, a végleges törlesztő részlet, THM, hitelösszeg a hitelképesség függvényében változhat.
Fotó: Wikimedia Commons Most van a nap lemenőbe, kimegyek a temetőbe – hangzik a híres magyar cigányzenész, Dankó Pista egyik mai napig kedvelt nótájának első sora. Magyary Imre: Húzd rá cigány! (Editio Musica) - antikvarium.hu. Bizony, nagyon sokan, közöttük elsősorban a flaszteren felnőtt franciás meg amerikás modernkedők és azok a szabadelvűek, akik a cigányságot emberjogi, esélyegyenlőségi bizniszre szokták (fel)használni, nos, ők már réges-régen meghaladták, eltemették a világhírű magyar cigányzenét. Zámolyi, gyöngyöspatai haszonlesők, Mohácsi-féle szegregációs bozótharcosok, önmagukat fényező roma vezetők, szegénységre mutogató, abból élő TASZ-vitézek, telepre költöző Gyurcsányok, Bogdán László kegyelet-vámszedői, Alföldi Róbertek, Márki-Zay Péterek, Karácsony Gergelyek, legalább ilyenkor legyen önökben annyi kurázsi, hogy megállnak egy percre és elszégyellik magukat. De nagyon! Mert melyiküknek jutott volna az eszébe – a haszonlesésen és az urbánus megvetésen túl – belehúzni csaknem száz magyar cigánybanda közel félezer romazenészének nyolcszázmilliót a lószőrvonójába.
Körutat szervezett a doktorné, s elérkezett napja a búcsúzásnak is. Néró kutya megkapta reggel a legszebb borjúcsontot, s még mielőtt az emberektől való búcsúra került volna a sor, nyakába akasztották a legszebb szál kolbászt, amely addig a padlásfeljárón lógott társaival egyetemben. – Isten magukkal! – fogtak kezet mindenkivel, s Annának a doktorné odasúgta: – Ha nem jövünk, ne várjanak! – Jót nevettek a viccen... Az első két hét a rendelőben és annak környékén, mondhatni, gondtalanul, már-már vidáman telt el. A macska elment, cincogtak az egerek: elő-előkerült a gyógyszerkészletből a finomított alkohol, megvegyítették illatos köménymaggal, cukorral, s koccintottak a doktor úr és a szabadság tiszteletére. Egy lap is érkezett Anna címére, amolyan üdvözletféle, s egy levél is, de valahogy annak lába kelt. Ugyanis a doktorné a bizalmas barátnője levelébe csúsztatta Annához intézett sorait: "Drága Anna, nem jövünk haza, a kulcs magánál van, ami kell, vigye. A vén cigány – Wikiforrás. Osztozzanak Edit barátnőmmel, őt ismeri.
Ja, hogy önök nem fizetni, csak erőszakkal rendelni szeretik a nótát? De még azt sem apácarácsos szőlőlugas alatt, hanem vörös téglás pártházak asztalainál ücsörögve. Tudom, az éttermi cigányzene, a muzsikáló Magyarország hangulatának megidézése, visszahelyezése oda, ahol egykor volt, önöknek olyan magaslat, mint kacsának az eperfa. Mert ez nem uniós blablákra, homoszexuális meg antifa akciókra épített színészi homokbarikád, hanem ez a magyar néplélek emelkedése, amivel, lássuk be, önök nem tudnak és soha sem tudtak igazából mit kezdeni. Úgy állnak a magyar jókedv meg a járvány követelte kormányzati segítség összezárása láttán, mint borjú az új kapu előtt. A zenei hagyomány és együvé tartozás neves kapuőrei Liszt Ferenc, Bihari, Dankó, Szakcsi Lakatos, Járóka Sándor vagy Mága Zoltán pedig ki nem adják kezükből a kulcsot, hátha felül a tetszhalott. Igen, nem látjuk önöket szívesen, mert csak tolakodni, vagánykodni meg páváskodni szeretnének a mi kockás asztalterítős kisvendéglőnkben. Csak ujjal mutogatni és hahotázni karcos-mulatós életünkön, fekete kalapos prímásainkon, nekigyürkőzött legényeinken, eladósori lányainkon.
Én meg ezt kihasználtam (nevet). Anya azzal viccelődött, hogy "hálaadópartit" szervez, ha leérettségizek. ÖH: Az idén érettségizel. Lesz parti? Berei Mózes József: Lehet, de nem "hálaadóparti". Kicsit megjavultam… Mivel itt, Nagykőrösön magántanuló vagyok, nem kell minden nap iskolába járnom. Bevallom, féltem kezdetben mindentől. Ausztriában nőttem fel, nem tudtam rendesen magyarul írni és olvasni, nem ismertem senkit. Nagykőrösön befogadtak: a polgármester, az igazgató, az osztályfőnököm, a tanáraim, és az osztálytársaim. Nem nevettek ki, ha valamit nem helyesen mondtam, hanem segítettek. A covid, nekem sportolónak, nagyon rosszkor jött, mert hónapokig nem léphettem jégre, elmaradtak a versenyek, de mint tanuló, hasznot húztam belőle. Minden online-oktatáson részt vettem és nagyon tetszett. Műkorcsolya: Berei Mózes élre állt a juniorok mezőnyében Budapesten. Olyan voltam, mint egy igazi gimnazista, akkor illeszkedtem be igazán az iskolába. Amikor megnyitották újra a jégcsarnokot, két edzés között ültem az öltözőben és csatlakoztam az iskolatársaimhoz. Bárhova is sodor az élet, mindig szívesen emlékszem majd Nagykőrösre és az Arany János gimire.
Sűrű időszak áll a Sebestyén KSE 17 éves műkorcsolyázójának, Berei Mózesnek a háta mögött, aki hazai és külföldi versenyeken is bizonyította az utóbbi hetekben, hogy jó formában van, és számolni kell vele a jövőben is. A magyar műkorcsolya juniormezőnyének egyik jeles képviselője, Berei Mózes József számára kanyargós út vezetett a műkorcsolyázásig, ám mikor ötévesen megérkezett, tudta, hogy jó helyen van. "Anyukám már kiskoromban igyekezett engem a sport irányába terelgetni. Futni a hit erejével | Dél-Pest Megyei Panoráma. A kézilabdától kezdve az úszáson át a fociig mindent kipróbáltam, de valamiért egyik sem fogott meg különösebben. Ezután következett a sorban a jéghoki, ám az sem volt az igazi, viszont a jég másik felén a műkorcsolyázók edzettek, ami egyből felkeltette az érdeklődésem – idézi fel a kezdeteket a 17 esztendős tehetség, akit korcsolyaberkekben csak Pepének szólítanak. – Nagyon tetszett, ahogy forognak, ugrálnak az emberek, teljesen elvarázsolt. Úgy érzem, kiélhetem magamat közben; míg mások egyéb sportágakban érzik ezt, én a jégre lépve. "