Keresztény Dalszövegek

S ha én lennék a cinege a fán, dallal Istent dicsérném. Vagy kis halként a tó fenekén, a buborékot vígan eregetném. De gyermeked 35244 Egyházi zenék: Jézus szíve, szeretlek én Jézus szíve, szeretlek én, segíts át az élet tengerén. Ha vihar kél fejem felett, legyen oltalmam szelíd szíved. Minden veszélyt elűz egy mosolyod, s lelkem megnyugszik, ha veled 29825 Egyházi zenék: Áldásoddal megyünk Áldásoddal megyünk, megyünk innen el. Néked énekelünk boldog éneket. Teremts bennem tiszta sziget festival. Te vagy mindig velünk, ha útrakelünk Őrizd életünk minden nap. Minden nap dicsérünk téged, jó Uram, Néked 27868 Egyházi zenék: Isten, hazánkért... Isten, hazánkért térdelünk elődbe. Rút bűneinket jóságoddal född be! Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed, Érdemét idézzed! István királynak szíve gazdagságát, Szent Imre 26725 Egyházi zenék: Mi Atyánk ( Latin szöveg) Pater noster, qui es in caelis, Sanctificetur nomen tuum. Adveniat regnum tuum. Fiat voluntas tua, Sicut in caelo et in terra. Panem nostrum quotidianum da nobis hodie. Et dimitte nobis de 26388 Egyházi zenék: Hálát adok (reggel) 1.

Hamvak gyémántpor-ragyogásban | Országút

Hamvak GyÉMÁNtpor-RagyogÁSban | OrszÁGÚT

Az Énekek éneke tűnhet úgy, hogy egy szerelmi dráma leírása csupán. De többről van szó. A Teremtő és a teremtmény szerelmes szeretetének drámája ez. A királyi kedves rátalál mátkájára. A mátka ettől fogva, fenséges szerelmében úgy érzi, hogy ő, a por és a hamu, a kis senki, éledni, élni kezd, sőt kezd virágba borulni. Mégis egy pillanatnyi késedelmesség következtében szem elől téveszti kedvesét, elveszíti, és azt éli meg, hogy maga is elveszett, sorvad, halódik: "Betege vagyok a szerelemnek. " S aztán csoda történik: hogy, hogy nem, kedvese rátalál. S ő újra életre támad, feltámad, harsányan hirdeti: "Erős a szerelem, mint a halál, ölelése a láng ölelése, az Úr lángja. " A por, lám, életre kel. Teremts bennem tiszta szívet akkord. Életre kelti a királyi Kedves. A panaszdal, a 22. zsoltár is a halál-magány megszenvedése után Isten életre keltő hatalmas irgalmát dicsőíti: "Ti, akik félitek, áldjátok az Urat, őt dicsőítsétek, imádjátok. Sorsáért a szegényt soha le nem nézte, arcát előlük nem rejtette ő el, és meghallgatta az őhozzá esdőt.

S ekkor tényleg mi marad más, mint a kiáltás: "Istenem, Istenem! " És ebben a kiáltásban bizony üdvösség rejlik, mert ez egybehangzik annak kiáltásával, aki az Atya iránti szeretetében, Isten Bárányaként magára vette a világ bűnét, istentelenségét, iszonyatos, istentelen magányát. A feláldozott Bárány kiált így, utolsó sóhajként a kereszt oltárán a 22. zsoltár szavaival: "Istenem, Istenem, miért hagytál el engem…" Tamás Gáspár Miklós ezt értelmező szavai megrázóak: "Mi lehet a legiszonyatosabb szenvedés jegye más, mint az, hogy Isten elhagyja saját magát, hogy Krisztus legalább annyira magányos a keresztfán, mint akár egy hitetlen halandó. Ha van Isten, akkor a legnagyobb büntetés Isten jelen-nem-léte, a maximális távolság Istentől épp a halálban. A keresztény kultusz pokoli paradoxona, hogy az Istentől való maximális távolság tapasztalatát, az elhagyatottság legmélyét Isten maga is átéli. " (Magyar Narancs, 1993. Hamvak gyémántpor-ragyogásban | Országút. szeptember 19. ) Szedő Dénes fordításkötetében, szerkesztői szempontok miatt egymás mellé került az Énekek éneke és az imént idézett, "Istenem, Istenem, miért hagytál el engem" kezdetű 22. zsoltár.