Persze a Fekete Párduc (és annak sikere) nélkül ma a Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája sem lenne, de ki kell emelni, hogy minden, ami a Fekete Párduc filmből hiányzott (beleértve a karakter harci jeleneteit, amelyek rosszabbak voltak, mint a karakter kevés cameoja a Bosszúállók-csapatfilmekben), az a Shang-Chi-ben megvan: remek a világteremtése, brutálisan jók az akciójelenetek, a karakterek pedig igencsak hamar a néző szívébe lopják magukat. A Marvel ismert a bonyolultan összekapcsolt univerzumáról, és ez a produkció sem kivétel. A filmet gondosan beleszövik a Marvel Filmes Univerzum bonyolult hálójába, olyan jól ismert karakterek megjelenésével, mint Wong (Benedict Wong) a Doctor Strange-ből, Förtelem (Tim Roth) a Hihetetlen Hulkból vagy éppen Mandarin (Ben Kingsley) a Vasember 3-ból. A film látványvilága lenyűgöző, különösen ha szembe állítjuk a grandiózus, majd 200 millióból készült Különösen veszélyes bűnözők 8-bites bikájával, de ez már csak plusz, a film enélkül is szinte tökéletes szórakozást nyújt.
Mindezzel együtt a film mégsem emelkedik igazán ki az egyre népesebb képregényfilmes mezőnyből: hiába jár új utakon, hiába támaszkodik új világokra, karakterekre és zsánerelemekre, a jól ismert és kiismert Marvel-recept azért úton-útfélen tettenérhető rajta. Lehet, hogy a dráma érzékletes, de az azt kísérő bonyodalmak meglehetősen egyszerűek és általában egy kiadós bunyó vagy akciójelenet formájában oldódnak meg, és a végén pedig eljő a mindent eldöntő nagy összecsapás, amiben - mint ahogy azt már írásunk elején érzékeltettük - az alkotók végleg elengedik a gyeplőt. Hogy ez mennyire fog jól esni a nézőknek, az egyéni preferencia kérdése: a magunk részéről biztosan beértük volna valami olyasmivel - egy fasza kungfu-kalanddal -, mint amit a film első kétharmada kínál. A Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája (Shang-Chi and the Legend of the Ten Rings, 12 éven aluliaknak nem ajánlott) 2021. szeptember 2-án kerül a magyar mozikba. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.
A cselekmény azzal veszi kezdetét, hogy a Shaun álnéven rejtőzködő főszereplő San Franciscóban végez a Thanos csettintése utáni időkben egy nem túl fontos, parkolós munkát. Barátjával, Katy Chennel (Awkwafina) cseppet sem veszik túl komolyan az életet, ambíciók híján esténként karaoke-bárokba járnak és ott részegednek le. Shaunt, vagyis Shang-Chit azonban hazaszólítja a kötelesség, vagy pontosabban ezeréves apja, Xu Wenwu (Tony Leung), aki a misztikus tíz gyűrűnek parancsol, és úgy véli, hogy felesége, a címszereplő elhunyt anyja mégis életben van, és őt szólítja. Az igazi Mandarin (Tony Leung) sokkal veszélyesebb fickó, mint akit a Vasember 3-ban láthattunk / Fotó: Marvel Entertainment A Shang-Chi és a Tíz Gyűrű Legendája biztatóan kezdődik, hiszen egy teljesen visszafogott és realisztikus távolkeleti, harcművészeti film összképe sejlik fel előttünk a nagyvásznon. Simu Liu és az egysoros poénjaival sziporkázó Awkwafina egy olyan buszos, verekedős jelenetsorban brillíroznak, amit még a Daredevil készítői, vagy akár a zsáner egyik legnagyobb királya, Jackie Chan is megirigyelne.
A cselekmény nem túl eredeti, sokkal inkább emlékeztet a stúdió első Bosszúállók filmje előtti óvatos biztonsági játékaira, de a hasonlóság nem véletlen. A filmet nézve könnyen beazonosíthatók a képregényfilmek fordulatai és érzelmi csúcspontjai. Így például a mindig hangsúlyos család és bajtársiasság, összességében tehát a Jóság eszményének kiemelt szerepe is feltűnik, amit mostanra mindenki vagy elfogadott, vagy rég otthagyta az egész filmes univerzumot. Az esetleges egyszeri nézők számára azonban a film különlegessége nem is a történetben, hanem a kínai kulturális elemek és – egy meglepetés szereplő kivételével – a teljes mértékben kínai színészgárda beemeléséből adódik. A főhős Simu Liu megfelelő választás: Shang-Chi megformálásában a kötelezően adagolt csetlés-botlásos jelenetekben szerethetően emberi, az akciók során pedig karizmatikus, köszönhetően a színész manírtól mentes játékának. A nézők számára talán legismertebb Awkvafina a tőle a Kőgazdag ázsiaiak és a Jumanji – A következő szint alatt már megszokott harsány karaktertípussal indul, a film végére azonban neki is lehetősége van érzékenyebb oldaláról is bemutatkozni.
Talán a legfontosabb, hogy Jiang Nan néni megtanítja Shang-Chi-t, hogyan kell méltósággal és magabiztosan harcolni. A film mesterien mutatja be az ázsiai női karakterek széles skáláját és mindannyian megkapják a maguk filmes csúcspontjukat. A Shang-Chi rendkívül átgondoltan alkalmazza a fehér mellékszereplőket is. Azok, akik belépnek Ta Lo-ba, Shang-Chi anyjának eredeti otthonába, leckét kapnak arról, hogyan kell megközelíteni valaki más területét. Ez az ábrázolás egy alternatív valóságként szolgál az ázsiai földek megszállásának amerikai történelméhez képest. A jól koreografált harcjeleneteken, a magas gyártási értéken és a női szerepvállaláson túl a Shang-Chi-t a meglepően egyenes realizmus hangvétele különbözteti meg. A film felszabadultan bánik a posztmodern poénokkal – ezt mutatja egy férfi, aki élőben közvetíti Shang-Chi harcát egy buszon, és egy légiutas-kísérő, aki megszakítja Shang-Chi szívhez szóló háttértörténetét, hogy megkérdezze, milyen ételt szeretne a repülőn. Bár a film egyértelműen egy kitalált birodalomban játszódik, a Shang-Chi valahogy a lehető legjobb módon szúrja át a filmes varázslat burkát, és a nézők úgy érzik, mintha Shang-Chi története valóban a mi világunkban játszódna.
Shang-Chi pedig olyan terhet cipel magán, amit megismerve tökéletesen érthető, miért menekült el otthonról - és nem azért, amire a felütés alapján gondolnánk. Simu Liu, aki néhány éve még csak egy névtelen statiszta volt a Tűzgyűrű forgatásán, remekül hozza a törődött, de azért nem élettagadó hős karakterét, ráadásul olyan fizikummal rendelkezik, hogy a film harcjeleneteinek javát vele vették fel. Elválaszthatatlan jóbarátja szerepében Awkwafina, nos leginkább a tőle megszokott figurát játssza: harsány és szellemes megjegyzésekkel oldja a hangulatot, konstans rácsodálkozásával pedig a nézői szemszöget képviseli - nem is meglepő, hogy néha az ő száját is elhagyja egy ízes "azt a rohadt" kiszólás. De legyenek ők bármilyen jók, simán eltörpülnek Tony Leung mellett, akire nem véletlenül tekintenek nemzeti kincsként a távol-keleti filmgyártásban. Cretton tudta, hogy egy egydimenziós gonosztevő szerepével nem is kereshetik meg a színészt (akiről amúgy kiderült, hogy nagy Marvel-rajongó - Deadpool az egyik kedvenc karaktere), és szerencsére a film egy érzelmileg komplex, motivációiban határozott, már-már gyarló figurát tesz meg Shang-Chi ellenpólusaként: Wenwu karaktere pedig simán bevonulhat az MCU legjobb gonosztevőinek panteonjába, még úgy is, hogy nem is mindig illik rá ez a titulus.
A korábbi filmek rendezői sormintájához csatlakozó, ezúttal is független filmes háttérrel érkező Destin Daniel Cretton kvalitásai sajnálatos módon kevés helyen érvényesülnek, a stúdió mindenek felett álló akarata ezúttal is kordában tartja a készítői víziót, így a különlegesebb, ténylegesen korábbi harcművészfilmeket és wuxiákat idéző jelenetek végül csak mutatóban villannak fel. Ilyenkor különleges élményben lehet részünk, mert a modernebb, bár a film stílusához jól illő zenei betétek és szuperhős egysorosok közepette időről időre egy másfajta filmbe kerülünk át. Itt nem a nagy egész számít, de nem is a több mint elégszer felemlegetett családi dráma, hanem az igényesen kidolgozott koreográfia. Ezekben a pillanatokban a vágás hirtelen ritkábbá válik, az akciók kohéziót nyernek, s végre megmutatkozhat a színészek másik tehetsége is, elvégre nem véletlen várunk el a műfaj hazájából érkező és azt képviselő szereplőktől valami többet és jobbat az átlagnál. Szerencsénkre képregényfilmes keretek közt ugyan, de ezt meg is kapjuk.
majd irj milyen lett, és hoyg iyg csináltad tuti bevált recept, szakács ok megdicsérték.
Kategória: Egytálételek Hozzávalók: 1 nagyobb fej karfiol 70 dkg darált hús 2 kicsi fej hagyma 1 kisebb zöldpaprika(lehet csípős is) 1 gerez fokhagyma 4, 5 dl tejföl 1 tojás maroknyi reszelt sajt só, bors, petrezselyem főtt tojás(ízlés szerinti mennyiségben) felkockázott zsírjára sütött szalonna Elkészítés: A karfiolt vegetás vízben megfőzöm. Hagymát dinsztelek, rádobom a felkockázott paprikát, kicsit párolom, majd mehet bele a hús, fokhagyma, fűszerek, s így együtt puhára főzöm az egészet. Kivajazott jénai aljára rakom a karfiol 3/4-ed részét, rá a hús, szalonna, főtt tojásszeletek, majd a maradék karfiolrózsák(hézagosan rakom). A tejfölbe belekeverek 1 tojást, maroknyi reszelt sajtot, s az egész tetejére kenem. A receptet beküldte: mongi Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek: » Rakott rétes 2. Hogyan kell készíteni a rakott karfiolt? Tepsiben, tejföllel, darált hússal,.... » Sonkás rakott zöldbab » Cukkinis rizs csirkehússal » Rakott Brassói » Rakott káposzta juhsajttal » Madársaláta főtt tojással » Rakott gomba kiflivel » Rakott nokedli darálhússal » Balázska rakottas » Tökös rakottas » Rakott fasírt » Rakott brokkolis hal » Rakott zöldbab 2.
Visszatesszük az edényt a tűzre. Beletesszük a kockázott paradicsomot, paprikát, zsírjára pirítjuk. Kevés vízzel öntjük fel, újból zsírjára pirítjuk, ismét kevés vizet adunk hozzá. Beletesszük a húst, a zúzott fokhagymát, mérsékeljük a lángot. A húst sózzuk, borsozzuk és majdnem teljesen puhára főzzük (kb. 1, 5 óra). Ha szükséges, apránként pótoljuk az elpárolgott folyadékot. A rizst megfőzzük, félre tesszük, hagyjuk hűlni. Egy kb. 30×40 cm-es magas falú tepsit kizsírozunk. Rakott karfiol darált hassall . A rizst összekeverjük a pörkölttel és a tepsi aljára egyengetjük. Kissé lenyomkodjuk, "összetömörítjük", tetejére kis karfiolrózsákat halmozunk egyenletes rétegben. A tejföl kb. felét kevés vízzel keverjük el, hogy önthető (de nem túlontúl folyós) állagú legyen. Sózzuk és a rakott tetejére öntjük, kanállal egyenletesen szétterítjük. A tepsit alufóliával fedjük, előmelegített sütőbe toljuk és közepes lángon kb. fél óráig sütjük. Ekkor levesszük a fóliát és még további 20-25 percig sütjük. Ha kihűlt, könnyen, szépen szeletelhető.