→ Kötözőanyagok → Locsolástechnika → Méhészeti eszközök, anyagok → Műanyag termékek → Munkavédelmi ruházat, eszközök → Növényvédelem → Riasztó- és megfigyelő rendszerek → Szabadidő, sport, vadász ruházat, felszerelés → Tápanyagutánpótlás → Vetőmagvak → Villamossági termékek → Virágföldek, tőzegek, termesztőközegek all images on this site are optimized by NYITVATARTÁS: H-P: 08:00-12:00 | 13:00-16:00 Sz-V: ZÁRVA
Hiszen ami pozitívum van a filmben, az mind erősen az, ami meg negatívum, azok aprók, vagy elnézhetőek. Az Utolsó éjszaka a Sohóban valószínűleg nem lesz klasszikus, ahhoz kissé túlságosan csapong a műfajaival, de ha egyszer bejön és nem csalódunk benne elsőre (vagy ha nem dob ki, mert annyira mégsem az ízlésünknek való), akkor bizonyára mindig szívesen gondolunk majd rá, ha eszünkbe jut. Csak ahhoz, hogy többször eszünkbe jusson, lehet nem ártott volna picit több emlékezetesebb, mélyebb, idézhetőbb jelenet. De azért hajrá a díjszezonban, a kapott élményért cserébe ez a minimum. Hozzászólások hozzászólás
Sandie-t, Eloise-t és a nézőket is hidegzuhanyként éri a pont, mikor Jack segítségével Wright éles váltással rántja át a cselekményt időutazós romkomból horrorelemekkel tűzdelt pszichothrillerbe. A horror eszköztárának legkülönbözőbb elemeivel operál a jump scare -től a szellemekig, de még a slasher szubzsánerét is megidézi, csakhogy az Utolsó éjszaka a Sohóban című filmben nem ez a legfélelmetesebb: a jéghideg valóság az. A nők megalázása, szexuális tárgyként való használata, kizsákmányolása sajnos manapság sem irreleváns, a '60-as években azonban fokozottan jelen volt, de mintha senkit sem érdekelt volna. És ez az ignorancia az, ami a legrondább kísérteteknél is ijesztőbb. Wright mesterien játszik a néző percepciójával – elmossa a határokat jó és rossz között –, így az ötletes, mégis ismerős történet viszonylag kiszámítható fordulatait pazarul kivitelezi. Míg az időutazás (láz)álomszerű vizualitását Dario Argento giallóit idéző élénk színekkel teszi még vibrálóbbá, ami nemcsak Eloise, de a néző tekintetét is fogva tartja.
A Nyomd, Bébi, nyomd rendezőjének új pszichológiai horrorja a hatvanas évek Londonján keresztül mesél felnőtté válásról, beilleszkedésről és a nosztalgia hamisságáról – több-kevesebb sikerrel. RICHTER ÁDÁM KRITIKÁJA. Talán senkit nem fog meglepni, hogy az Utolsó éjszaka a Sohóban (Last Night in Soho) ismét egy tiszteletteljes főhajtás Edgar Wright kedvenc filmjei előtt, elvégre a rendező teljes életműve régi filmek jeleneteinek és kliséinek kreatív újrahasznosításából áll. Készített ő már zombifilmet ( Haláli hullák hajnala), buddy-cop komédiát ( Vaskabátok) és bankrablós akciófilmet ( Nyomd, Bébi, nyomd), amik mindazt összegezték, amit a műfaj addig felmutatott, ám nagy erényük, hogy az utalások megértése nélkül is élvezhetőek, történetük és szereplőik saját jogukon is kultikussá váltak. Az Utolsó éjszaka a Sohóban esetében viszont nagy eltérés, hogy itt Wright nem kizárólag műfajok, hanem direktben egy korszak előtt tiszteleg, ami rá a hetvenes években felnőve kétségtelenül nagy hatással volt.