Ez a szócikk szaklektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja (extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek) részletezi. Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont! A láthatatlan kéz ( angolul The invisible hand) Adam Smith skót közgazdász által A nemzetek gazdagsága (1776) című művében bevezetett metafora. Adam Smith szerint a piacot a láthatatlan kéz irányítja oly módon, hogy a kereskedő a saját érdekét szem előtt tartva minél több profitra szeretne szert tenni, ám ennek érdekében minél jobb minőségű terméket kell előállítania, hiszen arra nagyobb a kereslet [ forrás? ]. Természetesen termékeit nyilvánvalóan alacsonyabb áron kell kínálnia a kereslet növelése és ezáltal a profit maximalizálása érdekében. Ezek a gazdasági folyamatok alakítják ki a "természetes árat" és biztosítják a piacon lévő termékek minőségét. A láthatatlan kéz elve csak a tökéletes verseny feltételei között érvényesül; ha a piacon létezik olyan szereplő, amely a teljes piac elég nagy hányadát ellenőrzi, azaz monopolhelyzetben van, akkor el tudja téríteni a piaci árakat.
Ez túlkínálathoz vezet, ami a fentebb vázolt folyamatokkal ellentétes folyamatokat indít el: az árak csökkenését és a termelés visszafogását. Fontos megjegyezni azonban, hogy ezen automatizmusok mellett számos más tényező is befolyásolja a piac működését, amelyeket összefoglalóan vegetatív szabályozásnak nevezhetünk. Adam Smith gazdaságelmélete A piaci rendszer szabályszerűségeire először Adam Smith figyel fel, ő fogalmazta meg a "láthatatlan kéz" elvét is. Felismerése szerint a kompetitív piacgazdaság egyik fontos tulajdonsága, hogy a tökéletes verseny feltételei mellett, piaci kudarcok hiányában a piacok a lehető legtöbb hasznos terméket és szolgáltatást állítják elő a rendelkezésre álló erőforrásokból. Ahol azonban elterjednek a monopóliumok, ott meghatározóvá válik a környezetszennyezés vagy más piaci kudarc, és elenyészik a láthatatlan kéz hatékony tulajdonsága. Adam Smith
William le Queux: A láthatatlan kéz (Légrády Testvérek, 1928) - Regény/ 1928. október 14. Szerkesztő Kiadó: Légrády Testvérek Kiadás helye: Budapest Kiadás éve: 1928 Kötés típusa: Félvászon Oldalszám: 256 oldal Sorozatcím: Pesti Hirlap Könyvek Kötetszám: 43 Nyelv: Magyar Méret: 15 cm x 11 cm ISBN: Megjegyzés: A borítékot Byss Róbert rajzolta. Légrády Testvérek könyvnyomdája nyomása, Budapest. Értesítőt kérek a kiadóról Értesítőt kérek a sorozatról A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról Előszó Részlet a könyvből: Corfuban, a Hotel St. George előkelő halljában egy izmos, erőteljes, simára borotvált arcú angol ur álldogált. Haja már deres, arca kerek, álla széles. Keretnélküli szemüvege... Tovább
Források [ szerkesztés] Paul A. Samuelson, William D. Nordhaus. Közgazdaságtan I. Alapfogalmak és makroökonómia. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 86-87. o. (1993). ISBN 9632226844 További információk [ szerkesztés] Madarász Aladár, 2013 Madarász Aladár: A láthatatlan kéz – szemelvények egy metafora történetéből PDF – In: Közgazdasági Szemle, LXI. évf. (2014) július–augusztus, 801–844. o.
Nem tanítja az embert senki, hogy vizet nyeljen a só elolvasztására. Ha az emberben só van, a test vízivásra kényszeríti az embert. Ez a kényszerítés olyan erős, hogy szenvedést okoz. Az ujmódi rabvallatás megmondja hogy mekkora az a szenvedés. Ki tette a testbe a vízivás kényszerét, amely felébred minden sóevés után, és el nem csillapodik, mígcsak az ember a sóolvasztásra eleget nem ivott? A csirke, amikor a tojásból kikelt, a földön ennivalót keres és innivalót keres. Ki tanította rá? A kutya mikor beteg, olyan füvet eszik, amelytől meggyógyul. Ki mutatta meg neki ezt a füvet a százezernyi növény közül? A rabságban született pók hálót köt az ő üvegházában. Senkitől se látta, de azért épp úgy kiszámítja, hol legalkalmasabb a főszálat megfeszíteni, hol legalkalmasabb a mellékszálakat megerősíteni? Ki tanította rá? Hány állat van a világon, eddig meg nem olvasta senki. A test érettségének idején az mind kénytelen a fajfentartás törvényének engedelmeskedni. Az ember is. Erre se kell tanítás.
Nem engedelmeskedni olyan gyötrelem, amely felér a legnagyobb betegséggel. Ki ez a parancsoló? A tudósok minderre így felelnek: - Az ösztön. És azt hiszik, hogy ezzel meg van magyarázva minden. Hát a gyógyulás? Akár növényi, akár emberi test begyógyul, ha a sérülés a test erejét meg nem haladja. A gyógyulásnak ez a folyamata csodás és érthetetlen. A bőrképződés p. égési seb helyén: hogyan képződik alól az uj bőr, hogyan halad ezzel fokozatosan a régi bőr elszáradása és leporladozása. A test hogyan veti ki magából p. a tüskét? A növény ott ahol gyönge, hogyan erősíti fiagát? A letört galyat hogyan pótolja ujból a természet? A nyelv és a gyomor. Ha a gyomor malma el van látva őrletni valóval, a nyelvre a nyál fehérnyéje ül: nincs étvágy. Ha az őrletni való elfogyott s a gyomor munkát kiván, a nyelvről eltűnik a nyál-sár: a nyelvidegek izgalmasan jelentkeznek. Az ízlés micsoda élénk az éhes embernél! A test gépezetének az a része, amelyen az emberi akarat uralkodik: vérkeringés, bélmozgás, máj, epe, vese működése.
Kinyújtom karomat... s egy pikkelyes, hideg Kígyó tekerül rá, mely fülembe sziszeg; Iszonyodva tépem e szörnyet lefelé, Küszködöm, kiáltok... s fölébredek belé. Istenem, istenem, mily jól esik ennyi Gyötrő álom után végre fölserkenni! Hosszu az éj, hosszu; messze még a holnap A sötétbe néző szegény virrasztónak. Összedúlt párnámon kínosan forgódom: Nincs erőm alunni, pedig volna módom. Csend van, és a csendben, tőlem jó-távoldad, Egy kis óra élénk "pit-pat"-ozást folytat: Úgy tetszik, szú őröl... s mintha félig asszú Életfám gyökerén rágódnék az a szú! Hánykódik az elmém hullámról hullámra. Rajzol a képzelgés álmatlan pillámra: Pillámat beírja mozgó képeivel, S képeit a tarka életből szedi fel. KÖNNYŰ ÁLMOT HOZZON AZ ÉJ CHORDS by Charlie @ Ultimate-Guitar.Com. Ott van a bízalom, ez a dőre álom; Ott ül a kaján hit egy törött nádszálon; Ott van a reménység, s örök rettegéssel Futja versenyét a kétségbeeséssel! Látom a reménynek vékony szálán tartott Villám tündöklésü damokleszi kardot, Melynek átkos éle nyugatról s keletrül Egy egész országon húzódik keresztül S egy egész nemzetnek áldozati nyája, Egy néptörzsök esik a bárdnak alája.
Vagy elszórnak majd az éjszaki vad szelek, S idegen nép tombol hamvaitok felett? Vagy nem lesz, aki egy könnyet ejtsen rátok: Ősi hajlékában ég meg ősz apátok, S kis testvéreitek, amint térdepelnek, Martalékul jutnak a játszó fegyvernek? Mert - jaj, amit látok! - széles e hazában Dúl fajirtó fegyver, széltiben, hosszában; Minden bűn az élet, a szívnek verése: Százszoros halál egy élet büntetése! Ott az égő falvak, rombadőlt lakások, A mezetlen inség, a jajkiáltások, A vadonba elszórt temetetlen testek, Mikre éh keselyűk, hollók gyülekeztek! Ott a hitszegő hit, ott a dölyfös ármány Ámítnak, hazudnak, házrúl-házra járván; Ott a bűn, ki rég eldobta az álarcot S az igazság ellen nyiltan visel harcot. Ott nem szent a tűzhely, sérthető a vendég, Ott a férfi öl nőt és az erős gyengét... Ah, szemem elképzik és lelkem legörnyed: Nem bírja meg a szem, a lélek, e szörnyet. Istenem, istenem, mily jó volna ennyi Gyötrelmes valóból szebb álomra kelni! Horváth Charlie - Könnyű álmot hozzon az éj dalszöveg - HU. De midőn a remény oly igen tünékeny, A kétségbeesés az én reménységem: E kettészakított oroszlán kebele Szebb remények édes mézivel van tele.
S a szív a hang. Csengés emléke száll. Az elme hallja: Üllőt csapott a tél, hogy megvasalja a pántos égbolt lógó ajtaját, melyen a gyümölcs, a búza, fény és szalma, csak dőlt a nyáron át. Tündöklik, mint a gondolat maga, a téli éjszaka. Ezüst sötétség némasága holdat lakatol a világra. A hideg űrön holló repül át s a csönd kihűl. Hallod-e, csont, a csöndet? Összekoccannak a molekulák. Milyen vitrinben csillognak ily téli éjszakák? A fagyra tőrt emel az ág s a pusztaság fekete sóhaja lebben – – varjucsapat ing-leng a ködben. Téli éjszaka. Benne, mint külön kis téli éj, egy tehervonat a síkságra ér. Füstjében, tengve egy ölnyi végtelenbe, keringenek, kihúnynak csillagok. Dalszöveg: Charlie - Könnyű álmot hozzon az éj (videó). A teherkocsik fagyos tetején, mint kis egérke, surran át a fény, a téli éjszaka fénye. A városok fölött a tél még gőzölög. De villogó vágányokon, városba fut a kék fagyon a sárga éjszaka fénye. A városban felüti műhelyét, gyártja a kínok szúró fegyverét a merev éjszaka fénye. A város peremén, mint lucskos szalma, hull a lámpafény, kissé odább a sarkon reszket egy zörgő kabát, egy ember, üldögél, összehúzódik, mint a föld, hiába, rálép a lábára a tél… Hol a homályból előhajol egy rozsdalevelű fa, mérem a téli éjszakát.
Még egy perc... az égen elterül egy árnyék, És én mintha vékony ködfelhőbe' járnék. A tüzes nap fénye, melege kihalva! Őt magát borítja felleg szürke hamva. Minden arra mutat, hogy kitörni készül A vihar, - szél támad, előköszöntésül; Felleg felleget nyom, villámtűzben állok... Csattan az ég... főm zúg... eltünnek az álmok. Én megsemmisülve fekszem. Nagysokára, Sivárló pusztában, melynek nincs határa, Melyen nincs egy fűszál, vagy egy élő féreg, Egyedül, éjszaka eszméletre térek. Soká nyugszom ottan; jól esik pihennem, Eltünt álmaimat gondolóra vennem: Mert csak álom volt az mind, istennek hála! A vihar, a villám, mely engem talála. Hallgatok, hallgatok csendes-andalogva, Hallom, mintha lenn a föld szive dobogna, Egy, kettő... számlálom valahányat dobban, Mindig sűrüebben, mind közelebb s jobban. Paripák nyihognak, hadsereg közelget: Én kelnék az útból, de a föld nem enged; Fehér lepedőmnek visszaránt a terhe: Átmegy a nép rajtam: én fekszem leverve. Mire föltekintek, a teljes hold képe Nyájasan mosolyg le, ágyamnak elébe, Vánkosom, mint tajték, szép fehéren dagad, Hallok női, gyönge, suttogó szavakat.
Ama szent haragban, mely soha nem számit, Midőn szórja méltó dühének villámit, Haragodban bízom és hiszek, óh nemzet, Hogy ellenid sirja a te sirod nem lesz. Én hiszem, távol még az idő tenéked Áldozni Szigetvárt s új Thermopylaeket; Én hiszek, - gyalázat volna kételkednem - Kelő nagyságodban és dicsőségedben, Koszorúkat ide, veszteglő cserágat! Hősök nemzedéke emelkedik ott: Hol ily tűz az ifjú, s hol ily ifju a vén, Nem lehet a nemzet, nem, élve-halott.