A Hyundai i40-nel komoly szándékkal szimpatizálva, véleményünk szerint érdemes lehet megfizetni az 1, 7 literes, gázolajos 136 lóerős kiviteléért esedékes plusz 300 ezer forintot, ugyanis az árkülönbség a minimum 2-2, 5 literrel alacsonyabb átlagfogyasztásnak köszönhetően hamar megtérül, s álló helyzetből kilőve hiába gyorsabb, s 'fent' hiába jóval erősebb a 3 decivel öblösebb benzines, ha a normális használati tartományban sokkal kellemesebb a középen igencsak nyomatékos dízellel közlekedni. Mi pedig a koreaiaknak azt ajánljuk, hogy benzinfronton minél előbb cseréljék le a turbós konkurenciával a kvalitások terén konkurálni már nem igazán képes 1, 6- és 2-literes benzineseket, mondjuk akár a Veloster Turbo friss fejlesztésű, modern 1, 6 literes feltöltött egységével, amelyet akár több teljesítményszintben is lehetne árulni.
Egyetlen kritikai észrevételem volt, ami a kombira is érvényes: nem éreztem elég stabilnak a kormányzást, sokkal közvetettebb a kategóriától elvárhatónál. Főleg autópályán kel sokat korrigálni, hogy egyenesben maradjunk. A kis motor autópályán nem hátrány, a szabályos sebességtartományban kényelmes utazóautó, az automatikus váltó révén azonban lendületben is rugalmatlan, az előzésekre érdemes több időt szánni. Kilencvennél 1550-et forog a főtengely percenként, 100-nál 1750-et, 110-nél 2000-et, 130-nál pedig 2500-at. Hyundai i40 teszt se. Az ergonómia hiányos, a kormányon lévő gombok hamar megtanulhatóak, de a középkonzolon szerteszórt kapcsolók funkciók után úgy kapkodunk vezetés közben, mint kendermagos a búza után. Áttekinthetetlen és zavaros. Fordulóköre óriási, a 18-as kerekekkel idétlenül mozog parkolóházakban. A hátsó szélvédő torzít, a mögöttünk jövő Megane-ból Aston Martint csinál, annyira laposít. Biró Csongor Műszaki adatok Hyundai i40 cw 1, 7 CRDI Premium A/T MOTOR Hengerűrtartalom (cm 3) 1685 Környezetvédelmi besorolás Euro 5 Max.
E két dologban pedig korántsem szenved hiányt a koreai újonc kabinja, amelyből tesztalanyunk esetében ráadásul a legjobban felszerelt változat jutott. Igazság szerint az előzőleg próbált i40 utasterében egyedül a középkonzol nem tetszett, a túlméretezett gombok és a sok üres felület ugyanis kissé gagyi hatást kölcsönöztek a kabin egészének, ezt azonban az érintőképernyős navigációnak sikerült ellensúlyoznia, így jelen tesztalanyunk belsejével semmi probléma nem volt. A felhasznált anyagok minőségébe mindössze egyetlen helyen, az első fotelek háttámlájánál lehet belekötni, oda ugyanis már nem jutott bőrhuzat, és a hagyományos értelemben vett zsebeket is olcsónak ható hálóval helyettesítették. Kívánságkosár – Hyundai i40 cw 2.0i teszt | Gablini.hu. Hátra beülve egyébként biztosan nem ez lesz az első, ami szemet szúr az embernek, hanem az átlagon felüli helykínálat. A hátsó padsoron való utazás válogatott kosárlabdázóknak is bátran ajánlott, az autó csomagterében pedig hasonlóan tágas a helyzet.
Az i40 szedán 135 lovas benzinmotorral 6, 799 millió forintért vihető el kedvezmények nélküli listaáron, a 115 lovas dízellel szerelt változat 7, 249 millió forint, az erősebb 1, 7 literes dízelért 7, 5499 milliót kérnek. A tesztelt változat dupla kuplungos automatával 8, 199 millióba, prémium felszereltséggel és vezetéstámogató extrákkal ellátva 10, 567 millió forintba kerül.
Lassan bomlik ki a szemünk előtt egy súlyos bosszútörténet, senki ne számítson a szokásos Guy Ritchie-féle poénokra és pörgésre! Színpompás stílusosság helyett itt komor sötétség uralkodik, pergő vágások helyett komótosan vonuló, hosszú beállításokat kapunk, szerethető gazfickók helyett kisszerű arcokat, halott lelkű gonoszokat és egy Supermant. Igen, sajnos a film leggyengébb pontja a főszereplő karaktere, aki megakadályozza, hogy igazán súlyosnak érződjön ez a bosszútörténet, Guy Ritchie minden mesterségbeli tudása ellenére is. Ha ugyanis egy elpusztíthatatlan, mindenkivel fejlövéssel végző, tökéletes akcióhős Jason Statham áll a történet középpontjában, akkor ez sajnos egy B-film marad, hiába a lassan, megfontoltan, hidegen tálalt bosszú. Egy nagyon ügyes kézzel átírt cselekménnyel rendelkező, baromi jól megrendezett B-film, ami nem tudja elérni azt, hogy mi is ugyanolyan komolyan vegyük, mint amennyire ő komolyan veszi magát. Az Egy igazán dühös ember a Magyar Filmadatbázisban! 119 perc, brit-amerikai Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó cikkek: A láthatatlan ember 10.
Nem mindig a legkövetkezetesebben követik egymást az események, döntések, de a feszültség és az akciók kétségtelenül működnek és berántják a nézőt. A párhuzamosan zajló jelenetek kissé szájbarágósnak hatnak, az intenzív és izgalmas tűzpárbajok mégis kompenzálnak az efféle kisebb-nagyobb hibákért. Jason Statham hozza a formáját, a faarcú, félelmet nem ismerő harcost, sőt figurája már-már parodisztikusan kemény, de kár kertelni, nem röhögnénk arcon a fickót. A többiek szintén tisztességesen helytállnak, bár szerintem senki nem a színészi alakítások miatt fogja megnézni a filmet. Ezt láttad már? Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni. Az Egy igazán dühös ember nem újít műfajt, viszont igen korrekt darab, ami kicsit kiszélesíti a határait és egyszerre állja meg a helyét bosszúfilmként és rablós heist-thrillerként. Kendőzetlen, egyszerű, mégis kellően komplex, illetve folyamatosan meg tud újulni.
Viszont ez nem igazán könyvelem el hibaként, mert egyértelmű, hogy Ritchie mesélni is akar a lövöldözések mellett. Az Egy igazán dühös ember cselekménye több szálon keresztül fut, ám párhuzamos események helyett visszatekintésekkel dolgozik a film egész cselekményét pedig blokkokra bontva, beszédes fejezetcímekkel választja el, amik általában tételesen tükrözik a kulcsmomentumokat. Ritchie kitűnően használja a visszatekintéseket. Nem bontja meg vele a történet dinamizmusát, nem zavar össze vele, egyszerűen felállítja velük a teljes képet és bemutatja a konfliktus fundamentumát. Tehát a cselekmény előtte és most szálakon játszódik, amiből megismerjük a személyes okokat, mert hogy a gonoszok sem csak azért lopnak, mert lopni muris. Persze ne várjunk mélylélektani árnyalásokat. Pont akkora motiváció -és indíték-konstrukciókat kapunk, amennyire egy hétvégi akciófilmben szükség van. Ezek a szálak végig koherensek és stabilak maradnak, nincsenek bennük történeti lukak, végig megmaradnak célirányosnak, egyetemben az akciószekvenciákkal.
Amikor először látjuk a jelenetet, a kamera a jármű hátuljában lévő pénzeszsákok közül mutatja az eseményeket és nehéz kivenni, hogy pontosan mi is történik. A rablás akár velünk, a nézőkkel is történhetne, annyira félelmetes és közvetlen az egész. Több szemszögből elmesélt történet Ritchie még kétszer mutatja be a rablást: először H szemszögéből (történetesen éppen a Fortico főhadiszállását veszi szemügyre, amikor az történik), majd ismét a rablást kitervelő osztag szemszögéből – konkrétabban a sebhelyes arcú, renegát tag (Scott Eastwood) szemszögéből, aki az egészet végiglövöldözte. Ekkorra már több mint világos, hogy H hogyan kapcsolódik mindenhez, és az is, hogy mi a végcélja, ami több, mint az eredeti francia filmben. Rejtélyek bőven akadnak az óraműpontosságú feszültségkavalkádban. Bár nem mentes a cselekmény lyukaktól, a mechanizmus megragad, ahogy fokozatosan építkezik a csúcspontot jelentő terv felé, hogy az év legnagyobb pénzes napján, a fekete pénteken lecsapjanak a raktárra – a terv egy belső emberen múlik.
Ahelyett, hogy csak felújítaná Boukhrief filmjét, Ritchie inkább saját, eredeti struktúrával áll elő, és a stílus tekintetében a már említett Nolan-féle "A sötét lovag" és Michael Mann Szemtől szembe című thrillerének stílusjegyei keverednek. User Rating: Be the first one!
Egy tökös, modern akciófilmnek valahogy így kell kinéznie manapság. Nem ezt szoktuk meg Ritchie-től, de amíg ilyen művekkel rukkol elő a komfortzónáján kívül, addig bármikor vevők vagyunk rá. Ui: Bár mi most iderakjuk, de ha teljes élményt akartok, ne nézzetek előzetest, mert rengeteg infót felfed. Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!