Lila Cerullo és Elena Greco tűz és víz. Lila fiús, robbanékony, erőszakos, parancsolásra született, Elena lágy, odaadó, szorgalmas, figyelmes és önfeláldozó. Jobban nem is különbözhetnének, sorsuk mégis egy életre összefonódik az 1950-es évek poros nápolyi udvarain. Elena Ferrante: Briliáns barátnőm. Hol elválaszthatatlan barátnők, hol fékezhetetlen szellemi riválisok. Nem tudnak se egymással, se egymás nélkül élni kiegészítik, inspirálják egymást; egyikük sem lenne a másik nélkül az, aki. Mindketten egy szegénységgel küszködő, büszke, erőszakos férfitársadalomban próbálnak a maguk módján boldogulni, előrébb jutni, a lehető legnagyobb függetlenséget kivívni. A Briliáns barátnőm, melyben Lila és Elena gyermek- és kamaszkorát ismerjük meg, egy négykötetes regényfolyam, a Nápolyi regények első része. Elena Ferrante gazdag érzelmekkel és lenyűgöző intelligenciával ábrázolja két főszereplője személyiségfejlődését és a mindent felülíró szeretetet és csodálatot, mely évtizedeken át táplálta és mélyítette barátságukat.
Az elkövetkező időket, a fiatalságtól egészen az időskorig, további három regény mutatja be. A megszállott olvasónak ez is élvezetet nyújt: a várakozás, a vágyakozás a folytatás után, a reménykedés, egy kis öröm a közeli jövőben napjaink megannyi keserűsége között. Elena Ferrante a Tékozló szeretet és az Amikor elhagytak szerzője, mindkét könyvéből film készült, Mario Martone, valamint Roberto Faenza rendezésében. ELENA FERRANTE: Briliáns barátnőm (Nápolyi regények 1.) - edeskiskonyvkritikak.hu. La Frantumaglia (Gondolatgomolygások) című műhelynaplója saját írói tapasztalatairól beszél. 2006-ban jelent meg Nő a sötétben című regénye, 2007-ben pedig a gyerekeknek szóló La spiaggia di notte (Éjjeli strand). A könyv adatai Sorozat: Nápolyi regények (1) Kiadó: Park Könyvkiadó Megjelenés éve: 2016. (2012) Fordította: Matolcsi Balázs Terjedelem: 360 oldal ISBN: 9789633552780 Megrendelhető: Nyereményjáték: Elena Ferrante nem csupán a Briliáns barátnőmmel vonta magára az olvasók figyelmét, hanem azzal is, hogy népszerű könyvét álnéven jelentette meg. Az irodalom számára nem ismeretlen ez, hiszen sokan hagyták, hogy valódi kilétüket homály fedje.
A film december végén debütált a Netflixen Az elveszett lány címmel, a rajongásból pedig a nézők egyértelműen jól jönnek ki: Gyllenhaal rendezői debütálása ugyanis egy lassan csordogáló, de feszült pillanatokat sem nélkülöző pszicho-dráma, amiben van érzelmi alámerülés és szembenézés, meg egy csomó kényelmetlen kérdés, amelyekkel egyszer minden nőnek szembe kell néznie. Tovább olvasok Kapcsolódó cikkek Hírek Elena Ferrante a távolból igazgatta a Briliáns barátnőm-sorozat útját Szórakozás Elena Ferrante megmutatja a pszichodrámát az anyaságban Maggie Gyllenhaal nagy álma valósult meg azzal, hogy filmet rendezhetett az általa feminista hősnek tartott Elena Ferrante Nő a sötétben című regényéből. A film december végén debütált a Netflixen Az elveszett lány címmel, a rajongásból pedig a nézők egyértelműen jól jönnek ki. Elena ferrante briliáns barátnőm film. Nagy Művészet, anyaság és patriarchátus: beleshettünk Elena Ferrante és Marina Abramović privát levelezésébe A teljes anonimitásban alkotó Elena Ferrante és a világ előtt minden fájdalmát vállaló Marina Abramović a kortárs művészet két elképesztően fontos, meghatározó alakja.
Anyám is érezhette ennek a megaláztatásnak a súlyát. Hazament, mogorván, és elmondta apámnak, hogy a tanárok nincsenek megelégedve velem, és hogy neki úgyis elkél itthon a segítség, úgyhogy abba kell hagynom a tanulást. Összevesztek, sokat vitatkoztak, végül apám kijelentette, hogy mivel én mégiscsak átmentem, míg Gigliolát két tárgyból is elmeszelték, megérdemlem, hogy folytathassam. Tikkasztó nyár volt, leginkább Gigliolával töltöttem, az udvarban és a tavaknál. Gigliola gyakran mesélt az egyetemista srácról, aki korrepetálta, és szerinte szerelmes volt belé. Hallgattam, és unatkoztam. Néha láttam Lilát Carmela Pelusóval lófrálni, Carmela is elkezdett valamilyen iskolát, és őt is megbuktatták. Éreztem, hogy Lila már nem akar a barátnőm lenni, és álomkórszerű fáradtsággal telepedett rám ez az érzés. Néha le is dőltem szunyókálni, reménykedtem, hogy anyám nem veszi észre. Elena ferrante briliáns barátnőm 2. Egyik délután tényleg elaludtam, és amikor felébredtem, nedves volt a lábam között. Kimentem a vécére megnézni, mi történt, és láttam, hogy véres a bugyim.
Elenát viszont felkarolja tanárnője és a szüleit is meggyőzi, hogy érdemes időt és verejtéket áldozni a lányba. Elena először még bukdácsol, de végül képes élni az esélyével. A tanulás miatt tehát igen hamar kettéválik a két lány élete, ők azonban ösztönösen kitartanak egymás mellett, folyamatosan visszatérnek egymáshoz, segítik egymást. Az elején még Lila verseng Elenával: ha ő görögöt tanul az iskolában, akkor a suszter lánya is kikölcsönöz egy görög nyelvkönyvet a könyvtárból, de keserűség így sem mérgezi meg hosszú távon a kapcsolatukat. Zseniálisnak tartom ezt a szálat, mert végső soron Elena valóban kiváló tanuló és tehetség lesz, akit agyondicsérnek a leginkább fiúkkal teli gimnáziumban, azonban először a Lilával való versengés, majd az ő segítése miatt fog önálló tehetséggé fejlődni. A regény másik nagy kérdése mi más lenne mint a fiúk és a szerelem. Elena ferrante briliáns barátnőm md. Hiszen kamaszlányokról van szó. A romantika azonban egyik lányban sincs túlidealizálva, mint napjaink romantikus regényeiben. Valójában elég földhözragadtak az érzések és a lehetséges jelöltek is.
De mi van, ha esetleg ő is érintett az ügyben? Olvass bele a Hullámsír ba! Beleolvasó Régóta eltemetett titkok kerülnek a felszínre a misztikus játszma közeledtével Bridget Collins új regénye egy réges-régi elitakadémiára vezet, ahol egy rejtelmes, misztikus vetélkedés veszi kezdetét. Olvass bele az Árulások ba! Beleolvasó Egy bizonyos sértettség táplálja a közép-európai illiberális fordulatot, ez a könyv elmagyarázza, miért A Kelet-Európában kibontakozó illiberalizmust az a sértettség táplálja, amelyet 1989 után a nyugati intézményeknek, értékeknek és mintáknak a Nyugathoz való felzárkózás érdekében megkövetelt utánzása váltott ki. Olvass bele Ivan Krasztev és Stephen Holmes könyvébe!
Ezen filmes ábrázolások akkor is szemléletesek, ha felületesek, mert a társadalom aktuálisan uralkodó perspektíváját közvetítik a mindenkori nézőnek. Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben! Ehhez képest az utóbbi évek progressziója abban rejlik, hogy az alkotók elkezdték meghaladni a fekete-fehér dualizmusát és a didaktikus hangnemet. Az olyan alkotások, mint a Judas and the Black Messiah vagy a The Underground Railroad komplex fekete karaktereket jelenítenek meg, ahol az ábrázolás árnyaltsága hibáik és erényeik keresztmetszetéből fakad. Az eddig színésznőként ismert Rebecca Hall rendezői debütálása ugyanezt az irányvonalat jelöli ki. A fekete-fehérben forgatott A látszat ára iróniája, hogy valójában e két, másodlagos jelentésekkel átitatott színt megtagadja, a színek és rasszok közötti demarkációs vonalat pedig összemossa. Hall filmje – noha gyártási szempontból minimalista vállalkozás volt – páratlan érzékenységgel és részletgazdagon meséli el történetét, ami a rasszizmus témáján túl irigységről és féltékenységről, emberi természetünk ősi hibáiról szól.
Nella Larsen 1929-es regénye nemcsak a szerző pályaképében jelent fordulópontot: közel száz évvel később az adaptációra vállalkozó, rendezőként debütáló Rebecca Hall is saját afroamerikai örökségével néz szembe, anyai nagyapja emlékétől inspirálódva. Itthon egyelőre nem olvasható, de Nella Larsen második, egyben utolsó könyve (az első Quicksand címmel jelent meg 1928-ban) elképesztően jól rezonál napjaink szociális egyenlőséget, progresszív ideológiát hirdető klímájával. A fekete irányzathoz köthető – a '20-as, '30-as évek harlemi reneszánszában fogant – Passing című regény legalább annyira releváns, mint a majdnem tíz évvel később megjelent Éjerdő. Míg Larsen saját biraciális (azaz kettős faji) származására utal, az utóbbi művet papírra vető Djuna Barnes a szexuális identitást forszírozza egy leszbikus irodalmi áttörést hozó, valós tapasztalatokból merítő történet formájában. Hall remek érzékkel összpontosít a Larsen-regény egyik főmotívumára. A látszat ára két világos bőrű fekete női hős, a középosztálybeli Irene és a felső tízezerbe lépő Clare végzetes következményekkel járó újraegyesüléséről szól, így Hall nemcsak a women's cinema briliánsan árnyalt melodrámatételét fogalmazza meg, hanem egy rétegzett, számos kérdést felvető tanulmányt készít.
No, de Clare-nek van egy rasszista "niggergyűlölő" férje, akit Alexander Skarsgard a tőle megszokott zsenialitással alakít. Neki, aki "rühelli" és üldözi a "négereket", neki sem tűnik fel, hogy akivel együtt él évek óta, valójában egy fekete nő? Persze, érthető a rendező és az író koncepciója, hiszen Hall maga is afroamerikai nagypapától és egy fehér nagymamától származik, ez azonban egyáltalán nem látszik rajta. A castingon azonban ügyelni kellett volna arra, hogy egy olyan nőnek adják a szerepet, aki ezzel a titkával valóban meglepetést produkál a filmben. A film eredeti címe, a "passing" (átkelés) egy korabeli jelenséget takar, amely során a világosabb bőrű feketék az 1920-as években gyakorta adták ki magukat fehéreknek. Tehették is, mivel akkoriban még élesen elkülönültek egymástól a fehérek és feketék lakta negyedek, így sok fehér úgy vélte, "néger" az, aki igazán fekete bőrű. Nem gondolták, hogy a "részben feketék" olykor egész világos bőrűek, hajúak, vagy akár kék szeműek is lehetnek.
Egy kávéházban ugyanis ismerős arcot pillant meg. Egy gyönyörű szőke nőt, aki szemmel láthatóan a felső tízezer megbecsült tagja. Káprázatos ruhája, frizurája, ékszerei és az egész kisugárzása akár egy filmsztáré, mégis Irene úgy érzi, mintha ismerné. A nő odamegy hozzá, ő pedig felismeri benne rég nem látott gyermekkori barátnőjét, Clare-t. A noiros hangulat szépen passzol a cselekmény idejéhez, és voltaképp a film műfajához is, de a rendezőként debütáló Rebecca Hall vélhetően azért döntött a fekete-fehér filmkockák mellett, hogy eltüntesse a fekete-fehér bőrszín közötti különbséget. Az ideológia érthető, csakhogy nem működik. A Clare-t alakító Ruth Negga ugyanis, bár kitűnő színésznő, nem tudja eltüntetni a származását - noha a film gyújtópontja ez lett volna. Konkrétan egy erősen bepúderezett, világosabb bőrű afroamerikai nőnek tűnik, kiszőkített hajjal, akit a fehérek maguk közül valónak hisznek. Abszurd a kép, de legyünk nagyvonalúak, és tegyünk úgy, mintha mi is azt hinnénk, tényleg nem afroamerikai, hanem fehér.
( Hupka Adrián) A mű egyszerre keserédes gyönyörűségű és tragikus, bénító erejű konklúziója legalább annyira elevenünkbe talál, mint a Waterloo Bridge kudarctörténete vagy az Éjerdő oltár-kutyaugatás asszociációra hagyatkozó utolsó oldalai. több» Egy biztos, aki nem veti bele magát a kérdéskörbe, akit nem érdekel kifejezetten ez a téma, annak nem érdemes elindítani a filmet. Ellenben, akit izgatnak a felszín alatti mozgások, aki érdekfeszítőnek találja a sokszor ki nem mondott gondolatokat a párbeszédek mögött és egyáltalán nem álmos, az kifejezetten élvezni fogja minden percét. több» Témába vágó sorozatok