Az esetleges hiányosságokért vagy hibákért az oldal üzemeltetői nem vállalnak felelősséget. Adatvédelem
Nekem a sci-fi kategóriának tűnik a BKK és a MÁV menetrendjét úgy összehangolni, hogy a két közlekedési társaság ne csak az átszállások miatt figyeljen egymásra, de előbbi még azt is figyelembe vegye a menetrend tervezésekor, mikor halad át egy vonat egy-egy vasúti kereszteződésen. Kérdés, hogy olvasónk, Dávid felvetése valóban létező probléma-e, ahogyan az is, hogy az általa felvetett megoldás nem okozna-e esetleg máshol zavarokat. Mit gondoltok? Az alábbi levelet küldtem a BKK-nak, talán kapok rá kielégítő választ. Gondoltam, elküldöm a BKV-Figyelőnek is, hátha többen is vannak így, mint én ezen a viszonylaton. 120 as busz menetrend nyiregyhaza. Meg aztán tényleg nem értem, erre miért nem lehetett figyelni/gondolni a menetrend tervezésekor, amikor átadtak a Budapest-Esztergom vasútvonalat. Fotó: Wikipedia/Ludó Tisztelt BKK! A 120-as busz vonalán Újpest-Központ M és Árpad híd M viszonylaton miért kell minden reggel várni 10 perc késést (hogy utána 2 darab busz menjen el) az Angyalföld vasútállomásra befutó vonatok miatt?
68% The Killing of a Sacred Deer FANSHOP Egy szent szarvas meggyilkolása A film összbevétele 2 291 901 dollár volt (), míg a magyarországi piacon 20 126 002 forintot termelt. A hazai mozik összesen 14 059 mozijegyet értékesítettek a produkcióra. A film első jelenetében egy igazi szívműtétet láthatunk, valódi pácienssel. ( ArpiHajdu és Réci) A film címe Iphigénia történetéből ered, akit apja, Agamemnón áldozott fel azért, hogy megszabadulhasson bűneitől. Erre a filmben utalnak is, amikor a tanár arról beszél, hogy Kim írt egy esszét Iphigéniáról és csillagos ötöst kapott rá. ( ArpiHajdu és Réci) A filmben Kim és Martin között két év különbség van (előbbi 14, utóbbi 16 éves), ám a valóságban az őket alakító színészek ( Raffey Cassidy és Barry Keoghan) között 10 év a korkülönbség. ( ArpiHajdu és Réci) Témába vágó sorozatok Oszd meg az értékelést!
Az Oscar®-díjra jelölt* Jorgosz Lantimosz filmjének főszereplője a köztiszteletben álló középkorú sebész, Steven Murphy (Colin Farrell), aki boldogan él feleségével (Nicole Kidman) és két gyermekével. Tökéletes élete azonban elkezd összeomlani, amikor szárnyai alá vesz egy kezdetben ártalmatlannak tűnő tinédzsert (Barry Keoghan), aki nem rég veszítette el az apját. Ahogy a fiú ragaszkodása nő az orvos felé, egyre furcsább dolgokat kezd csinálni, többek között mindenáron össze akarja boronálni a sebészt édesanyjával (Alicia Silverstone). Steve és családja élete fenekestül felfordul az egyre intenzívebb pszichológiai terror hatására. A fekete humorú, feszültséggel teli Egy szent szarvas meggyilkolása "az év egyik legerősebb és legfelkavaróbb filmje" ().
Ebben pedig az idei esztendő talán legkivételesebb színészgárdája van a segítségére. Colin Farrell és Nicole Kidman párosára bátran elhasználhatjuk a leghangzatosabb dicséreteket, a lányukat alakító Raffey Cassidy és a nyúlfarknyi, ám annál emlékezetesebb szerepben felbukkanó Alicia Silverstone szintén remekelnek. Aki azonban a bőrünk alá mászik, és túlzás nélkül minden idők egyik legkiválóbb alakítását nyújtja, az Barry Keoghan ( Dunkirk). Műtőasztalon elhunyt apjának két lábon járó mementójaként már megjelenése és hanghordozása is vigyázzba állítja a nézőt, a kulcsjelenet során elhadart monológja után pedig minden vele töltött másodperc szorongató érzés még úgy is, hogy karaktere, Martin csak teszi a dolgát. Ami az alakításokon túl az év legjobbjai közé emeli az Egy szent szarvas meggyilkolását, az Lantimosz biztos kezű, kreatív ötletektől hemzsegő rendezése és forgatókönyve, valamint a precíz, távolságtartó operatőri munka és az elviselhetetlen szorongást generáló zene. Ezek elegye a monoton, érzelemmentes stílusban előadott, helyzetidegen dialógusokkal kiegészülve felejthetetlen, bármi mással összetéveszthetetlen élményt okoz, melynek egyetlen negatívuma, hogy egyetlen alkalommal működik igazán.
Szerencsére az alapsztori ismerete semmit nem von le a film élvezeti értékéből (amennyiben ebben az esetben élvezetről beszélhetünk), mert Lantimosz jelentősen átalakítva a jelenbe, korunk Amerikájába helyezte a történetet. Adott egy szép, sikeres és nagyon jómódú család. Egy sebész apa (Colin Farrell, aki A homárban is főszereplő volt), egy szemészorvos anya (Nicole Kidman) és két gyerekük, egy kamaszlány (Raffey Cassidy) és egy kisiskolás fiú (Sunny Suljic). Látszólag rendezett és boldog életükben egyetlen nyugtalanító elem van, az apa barátsága egy tizenöt éves fiúval, Martinnal (Barry Keoghan, akit a Dunkirkben is láthattunk). Nem igazán világos, hogy egy felnőtt férfi miért találkozgat és beszélget egy kamasszal, miért vesz neki ajándékokat, és miért mutatja be őt a családjának. Nem számítunk semmi jóra, de ami végül kiderül, az nyomasztóbb és furcsább a legmerészebb elképzeléseinknél is. Martin egy döntést vár az orvostól, amit a férfi képtelen meghozni, egyikünk sem lenne rá képes.
Így egyszerre képes félelmetesen feszült, ugyanakkor hétköznapi maradni. Érdekes nézőpont például, hogy a tudomány emberei, mint Steven és neje, mennyire értetlenül állnak gyermekeik folyamatosan rosszabbodó állapota előtt. Az értetlenség pedig aggodalmat, idegességet és konfliktust szül. Az egyetlen kapocs Martin, aki egyszerre végtelenül kedves, mégis van benne valami megmagyarázhatatlanul nyugtalanító. Fokozatosan csúszunk mélyebbre, mígnem Lanthimos beviszi az utolsó gyomrost. Fel vagyunk készülve, tudjuk mi fog történni, csak azt nem, hogy milyen formában. Nos, a megoldás nem kímél senkit, és nem oldoz fel. A rendező embertelen játékot űz, ahogy karaktereit marionett bábuként rángatja és érzelmi terror alatt tartja a főhőst. És minket is. A film pedig amilyen hirtelen kezdődött, úgy is ér véget. Kételyek közt hagyva, egyedül a gondolatainkkal. Colin Farrell és Lanthimos munkakapcsolata nagyon jót tesz a filmvilágnak, képesek egymásból a legjobbat kihozni, azt pedig külön élmény látni, hogy egy ennyire jó színész nem pazarolja el a tehetségét.
Nem kifejezés, hogy mennyire ajánlott.
Miközben egy tál spagettit eszik, vagy csak limonádét iszogat, ártatlan bambasággal belenéz a főszereplő kérdő szemeibe, és valami olyasmit hadar bele az arcába, hogy: meg kell ölnöd valakit a saját családodból, vagy ha nem így teszel, mind a hárman meg fognak halni. A film puszta következetesség által megragadhatatlan és abszurd történetének megoldókulcsával a görög mitológia szolgál (Agamemnón és Iphigeneia története), mely a balladai homályban úszó, rémálomszerű, de valahol az emberiség alapvető morális igazságaira épülő ősi tekercseiből szívja az energiáit, mely így felszabadítja a készítőket a logika béklyói alól, és olyan dolgokat enged szabadjára, melyekre jobb, ha nem is keresünk magyarázatot. Közös Lanthimos eddigi munkáiban, hogy egy olyan világot, és benne olyan eseményeket mutat a nézőinek, amikben nem szívesen vennének részt, viszont annál nagyobb élvezettel nézik, ahogy valaki más evickél bennük. Teszi ezt áthatolhatatlanul sűrű hangulattal, valamint kiszámíthatatlan dramaturgiai fogásokkal, miközben halványvörös infúziós tasakból adagolja a higítatlan, mindenféle azonosítatlan mirigyekből nyert, kondenzált feszültséget, gyógyszertári minőségben.