A sebészeti klinika új helyén 1-2 ágyas, saját fürdőszobás kórtermekben gyógyulhatnak a betegek. Augusztus 29-től, hétfőtől a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) legújabb klinikai tömbjében üzemel a sebészeti klinika. A sebészeti sürgősségi ügyelet augusztus 27-én és 28-án még a régi épületben működik. A sebészeti klinika eddigi épületből hamarosan oktatóközpontot alakít ki az SZTE. A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ legújabb épülettömbjében (Szeged, Semmelweis u. 8. ) működik 2016. augusztus 29-től a sebészeti klinika is. Semmelweis Egyetem – Szent Rókus Klinikai Tömb. Az "A" klinikaparkbeli épületből (Szeged, Szőkefalvi-Nagy Béla u. 6. ) a sebészeti műtők berendezéseit és a betegeket is átköltöztetik a 265 ágyas, modern egészségügyi tömbbe. Hol segítenek sürgős esetben? A 2016. augusztus 27-28-i hétvégén a sebészeti ügyeletet még a szegedi egyetemi klinika régi épületében tartják. A sürgős sebészeti eseteket augusztus 29-től, hétfő reggel 9 órától az SZTE Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztályán, azaz az SBO-n (Szeged, Semmelweis u. )
Dr. Kokas Péter PhD egyetemi docens A benignus nyelőcső betegségek sebészi kezelési lehetőségei!
Cristina Yang az ellentmondások embere: minden lehetőséget megragad, ami előreviheti, mégis képtelen előbbre jutni. Izobel "Izzie" Stevens, a kisvárosi lány fehérnemű-modellként kereste meg az orvosi egyetemre valót, most kollégái elismeréséért küzd. George O'Malley az a jópofa srác a szomszédból típus, melegszívű, de bizonytalan, aki valahogy mindig rosszkor van rossz helyen, és ezt a tulajdonságát a műtőben is gyakorolja. Legnagyobb bánatára Meredith úgy kezeli őt, mint egyet a "lányok közül". És persze Alex Karev, a negatív hős, akit mindenki imád utálni, ő az arrogáns és ambiciózus gyakornokok megtestesítője. Évadok: Stáblista: Szereplők Dr. 1 sebészeti klinika 2. Isobel "Izzie" Stevens Dr. Addison Montgomery-Shepherd Díjak és jelölések Golden Globe-díj 2007 Legjobb televíziós sorozat - drámai kategória Emmy-díj 2006 jelölés 2008 április 7. - csütörtök április 14. - csütörtök
Ha toporogva vártam filmet az évben, akkor az ez volt. Meg is lett az eredménye: csalódás. Ilyen szimplán és vállvonogatósan. Most kezdjem el sorolni, hogy Ridley Scott és ilyen színészgárda mellett milyen filmet vártam? Jó. – Sokkal több divatot vártam. Lehet, hogy hülyén hangzik, főleg annak tükrében, hogy én pont nem a Guccit szeretem feltétlenül. De egy Gucci házról elnevezett film nem volt képes bevezetni az avatatlan és esetleg olyan nézők szemeit a Gucci divat világába, akik pl. nem tudnak semmit róluk vagy az általuk anno képviselt divatirányzatról. Guccinak felismerhető stílusa volt régen (amit mondjuk én utálok, és nagyon örülök Tom Ford keze munkájának), de az egész filmben néhány nem hangsúlyozott darabon és egy sálon kívül semmi egyebet nem kapunk. Pedig erőlködtek. Gaga kezébe csak beleerőszakolták a fekete táskát… Mégse jön át. – Nekem túl hosszú volt az film, ilyet sem szoktam mondani. Azonban úgy vélem, hogy a cselekmény egy olasz házról készített filmben sokkal pattogósabb, energikusabb, láván táncolósabb kellene legyen, főként a sztori végkifejletét és az elszabaduló poklot tekintve, ami a családdal történt.
A Gucci-film nemcsak azoknak való, akiket érdekel a divat vagy a luxusmárkák története, hanem azoknak is, akiket érdekelnek a krimik, a szappanoperák, vagy akinek például tetszett korábban az American Crime Story 2. évada, amely Gianni Versace meggyilkolását követte nyomon. A Gucci-ház című filmben végignézhetjük, hogy egy teherfuvarozó cég tulajdonosának lánya – Patrizia Reggiani – miként válik Patrizia Guccivá, a divat nagyasszonyává, és miképpen veszíti el mindazt, aminek a megszerzéséért szinte bármire képes lett volna. Képes is volt. A Dívány filmkritikája következik. Lady Gaga tolmácsolásában ismerhetjük meg Patriziát, aki egy feltörekvő fiatal nő, és a családi vállalkozásukban dolgozik titkárnőként. Aztán 1970-ben, egy teljesen átlagos estén bulizni megy, és mit ad isten, a kedvesen ügyetlennek tűnő Maurizio Gucci – egy joghallgató, akit eléggé hidegen hagy a saját családjának vállalkozása – szolgálja ki, mert éppen ő áll a bárpultban. Patrizia természetesen nem hagyja, hogy a naiv kis halacska csak úgy kiússzon a hálójából, elintézi, hogy legyen még alkalma találkozni a Gucci-ivadékkal, sőt, azt is megoldja, hogy a fiatal Maurizio randevúra hívja, amiből aztán szerelem kerekedik, olyan, hogy Patrizia orgazmusából hirtelen az oltárnál találjuk magunkat.
A filmben aztán látható az a fordulópont, amikor az addig egészen jópofa romantikus történet alapjai kezdenek meginogni, nyilván mindez Patriziának köszönhetően. Ezen a ponton a karakterek fejlődése elég gyors iramot vesz, olyannyira, hogy szinte nehéz megérteni, miért változott ekkorát az a szereplő (Maurizio), aki eddig pont, hogy a legnormálisabb volt mindenki között. Nyilván egy filmben nem könnyű ezt szép átmenettel érzékeltetni, és nem kevés fantáziát is beleszőttek a sztoriba, de 15 perccel korábban még ő mondogatta, hogy talán hagyni kéne ezt az egészet, majd utána már Svájcban bujkál az adóhatóság elől egy nővel, aki nyilvánvalóan a szeretője lesz napokon belül, nem foglalkozva sem lányával, sem feleségével. A Gucci-ház negatívuma, hogy míg a kezdetek kezdetét lassan mutatja be, elidőzve a karakterek szerelmén (hozzáteszem, én szívesen néztem őket), addig a végét kissé elkapkodja. Persze tekintve, hogy így is két és fél órás játékidőről beszélünk, nem csoda, ha nem húzták tovább, de Maurizio és Patrizia különválása után mindenből már csak egy aprócska ízelítőt kapunk.
Az volt az érzésem, hogy még egy órát rá kellene tolni, hogy helyére billenjen a mérleg nyelve. – A sztori lényeges elemei nem lettek kiemelve, lényegelen elemekből pedig bőven akad a játékidő alatt. Elaprózták, ezer dologra koncentráltak. Az elején el kellett volna dönteni, hogy ez egy krimi, egy dráma, egy doku vagy a Gucci reklmámfilmje. Mindenből markolt és egy ilyen katyvasz lett az eredménye. – A film legnagyobb baja a fentieken kívül, ha még nem említettem volna, akkor az az, hogy amerikai. Nem tud leszakadni a kliséhalmazról, nem tud elszakadni attól, hogy populárisnak kell lenni, nem mer európai lenni és főként, semmi köze az európai olaszokhoz. Ingerszegény, hűvös, steril, tenyérbemászó, centizgető, nem intelligens, csillivilli külcsín, csekély beltartalom – ez jellemzi sajnos. Hogy jót is mondjak: Al Pacino igazán élte a szerepét, megtette, amit más nem: mert olasz lenni és nagyon örülök, hogy castingolták. Ha nem is ő vitte el a filmet, Letoval rettenetesen jól kiegészítették egymást: két zseni egy süllyedő hajón.