Az idei évben, születésének századik évfordulója alkalmából üdítően sokszor találkozhatunk Nemes Nagy Ágnes nevével. A centenárium kiváló, de nem elégséges ürügy műveinek leporolására: lírájának merész, friss és érzéki hangja szakszerűbb indoklását nyújtja a megérdemelt figyelemnek. Habár alig járunk benne az új esztendőben, már számtalan írás született Fák című, méltán kedvelt versével kapcsolatban. Nem szabad azonban többi alkotásáról sem elfeledkezni, hiszen távolról sem "egyműves" szerzővel van dolgunk. A szomj ékes bizonyítéka Nemes Nagy mind a költői nyelvhasználatban, mind a gondolati háttér, a téma megválasztásában kimutatható merészségének. Nemes Nagy Ágnes: A szomj Hogy mondjam el? A szó nem leli számat: kimondhatatlan szomj gyötör utánad. – Ha húsevő növény lehetne testem, belémszívódnál, illatomba esten. Nemes Nagy Ágnes: Lázár - Meglepetesvers.hu. Enyém lehetne langyos, barna bőröd, kényes kezed, amivel magad őrzöd, s mely minden omló végső pillanatban elmondja: mégis, önmagam maradtam. Enyém karod, karom fölé hajolva, enyém hajad villó, fekete tolla, mely mint a szárny suhan, suhan velem, hintázó tájon, fénylőn, végtelen.
Ám az elkészített "szobrok" vagy "képek" sosem pusztán az istenek ábrázolásainak szerepét töltik be, hanem ők az istenek maguk, az isteneket teszik jelenvalóvá (Horváth). A Szobrokat vittem című vers e megközelítésből is válik értelmezhetővé, s alighanem innen érthetjük meg a Napforduló Ekhnáton ciklusának jelentéslehetőségeit is. Ezzel összefüggésben e lírában nemcsak arról van szó, hogy a dolog/tárgy cselekvő és létező, hanem arról is, hogy a dolog vagy tárgy maga lesz az ember megváltója. Nemes Nagy Ágnes: A szomj - Meglepetesvers.hu. Nem "ő" van az embernek alárendelve, hanem ellenkezőleg: az ember szorul rá a tárgyra, a dologra. Erre talán a legszebb példa a Széndioxid című verse: "Csak a növény a tiszta egyedül, / nem ismer kategóriát. / S a bűnös széndioxidot / éjszaka mégis ő cseréli át. / Tisztán ragyog reggel az égi sátor / a tölgyek néma megváltástanától. " Mint látható, a dolog/tárgy Nemes Nagynál sokszor a növény, vagyis az élő anyag formájában jelenik meg. Legismertebb mintája ennek a fa motívuma, amely életművének számos verscímét alkotja ( Diófa; Ecetfa; Tölgy; Éjszakai tölgyfa; Fenyő; Fügefák stb.
Páratlan házszám: Kőmíves K. sor 87-89., Lencsési út 45-85., Pásztor u. 55-151., Szabó Pál tér 9-11., Páros házszám: Kőmíves K. sor 44-114., Lencsési út 44-136., Pásztor u. 102-152., Szabó Pál tér 10., Kőmíves K. sor 88., Fövenyes u. 38-48.
Magamba innám olvadó husod, mely sűrű, s édes, mint a trópusok, és illatod borzongató varázsát, mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák. És mind magamba lenge lelkedet (fejed fölött, mint lampion lebeg), magamba mind, mohón, elégitetlen, ha húsevő virág lehetne testem. – De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem. Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen. "Hogy mondjam el? A szó nem leli számat: / kimondhatatlan szomj gyötör utánad. Nemes Nagy Ágnes: Között | Petőfi Irodalmi Múzeum. " – egyszerűségében megkapó az első két sor, amely megteremti a rövid, ám annál túlhevültebb szöveg kettős keretének külső vázát, illetve az én-te viszony kijelölésével megalapozza a beszédhelyzetet. Az érzelmek megfogalmazhatatlanságát sugalló egység tartalmilag és formailag egyaránt leválik a gondolatjelek által közrefogott fő részről, amely egy mintha-konstrukció teremtésével indít: a lírai én önmagát csak húsevő növényként elképzelve talál legitim utat belső világának kifejezésére. Telhetetlen birtoklásvágy, nyíltan erőszakos mohóság jellemzi a másikban való feloldódást célzó sóvárgást.
Kinyújtod a jobbkezedet: De szépen tud Bors néni bámulja a Báthori utca, megkérdi az Áfonya utca: Mondja, kedves Bors néni, nem nehéz így sétálni? Szép lehet fent, ez világos, mégis, mégis nem találja, hogy tetőkön járdogálva egy-egy tornyon megülök, öntözöm a Rózsadombot, tisztítom a toronygombot. Mennyi, mennyi toronyóra! könyököl a ház fokára, – dzimm-dzumm, dzimm-dzumm – Siet az óra, késik az óra, szidja a másik, a toronyóra: – Éjfél van már, mit csinálsz? Mindig összevissza jársz! bejnye, Ejnye, összekutyultad a jövendőt és a múltat, Az én kutyám, Fickó, mindig kimegy az ajtón, lemegy a lépcsőn, bemegy a boltba. Kimegy-a, lemegy-a, bemegy-a. szedi a tálat, veszi a polcról, eszi a csontot. Szedi-a, veszi-a, eszi-a. Nem lehet, te Fickó, mindig kimegy-a, lemegy-a, bemegy-a! szedi-a, veszi-a, eszi-a! Baj lesz ebből, Fickó, nagy baj: szalad-a, szalad-a, üti-a! Rengeteg erdőn éltem én, molnár lánya voltam én, fű suhogását tanultam én. Este aztán hazaszálltam, húsz gombócot vacsoráltam. Levelibéka, levelibéka, ne mássz fel az iharfára.