Ma 86 éves a kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai-Mari-díjas színésznő, Psota Irén. A művésznő 1929. március 28-án született Budapesten. Élete során számos alkalommal esett szerelembe és háromszor ment férjhez, mindannyiszor olyan férfiakhoz, akik támogatták művészetében. Így emlékeznek vissza Psota Irén férjei 2010-ben az RTL Klub XXI. század című műsorában szólaltatták meg Psota Irén három volt szerelmét, a koreográfus Seregi Lászlót, a híres rendezőt, Makk Károlyt és utolsó férjét, Ungvári Tamást, aki a leghosszabb ideig, 12 évig élt a művésznővel. Gyermekkori szerelem Seregi Lászlóval gyermekkoruk óta ismerték egymást, ő volt a színésznő első nagy szerelme. A férfi féltékeny típus volt, és nehezen viselte azt az időszakot, amikor Psota a Színház- és Filmművészeti Egyetem felvételijére egy rejtélyes pártfogóval, egy másik férfival gyakorolt. Bár nehéz szövegeket választott és kevés pontot kapott, a fiatal színésznőnek sikerült bejutnia az egyetemre, ami miatt a kapcsolat véget ért.
Bár a szerelmüknek vége is szakadt a főiskola befejezésével, az abortuszok miatt Psota Irénnek többé nem lehetett gyereke. " Minden férfitól, akit ismertem, gyereket akartam, és mindegyik más asszonytól kapta meg. Hát szereztem magamnak egy kutyát, egy afgán agarat. " – írta önéletrajzi könyvében. A kutyát Fiúnak hívta, és gyerekeként szerette, ahogy az utána következő kutyákat is, akiket következetesen Zsuzsinak hívott, még a kanokat is. Ugyanis ha született volna egy lánya, az pedig Zsuzsi lett volna. Vagy Cicának, mint az utolsó "gyermekét", a yorkshire terriert, aki élete végső percéig mellette volt. Azért élete utolsó éveire mégiscsak lett egy fia. K. István először csak a rajongója volt a színésznőnek, aztán később már az öltözőjébe is bejárhatott. Az előadások után rendszeresen kettesben jártak vacsorázni a kedvenc éttermeikbe. Istvánt a "fiának" szólította, és a fiaként szerette, ám kapcsolatukat teljesen titokban tartotta. Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesüljön elsőként legfontosabb híreinkről!
Több mint 125 színházi szerepe között túlnyomó többségben voltak a drámai alakítások. Nagy sikerei voltak a Bertolt Brecht-darabokban, a saját korosztálya miatta szerette és értette meg Brechtet: Kurázsi mama (Kata, a néma lány, később Kurázsi mama), Kaukázusi krétakör (Gruse). Ibsen Peer Gyntjében azóta is megismételhetetlent alakított Aase anyó szerepében, Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatásában (Claire Zachanassian), Örkény István Macskajátékában (Orbánné), és ő volt Yerma García Lorca drámájában. Játszott Shakespeare-t, Csehovot, Gorkijt, Schillert, Moliere-t, Goldonit. A teljes színháztörténetet eljátszotta abban a korban, amikor az olcsó jegyárak és a brigádmozgalom miatt még tömegek jártak színházba, és még nagyobb tömegek kísérték figyelemmel a tévés színházi közvetítéseket. Ungvári Tamás Irén nagyon nagy ember volt. Nem kegyelmezett a hitványságnak. A pályának csak a kihívásai érdekelték. Becsengetett hozzá Aczél György, vagyis Aczél elvtárs. Az orrára csapta az ajtót. "Majd ha ismét színész lesz, Gyurikám, akkor jöjjön. "
Görög tragédiák és habkönnyű operettek egyaránt kellenek nekem. Mint a közönségnek. És éppoly nehezen kapom meg a vágyaimat, mint ők" – a Színhá nyilatkozta 2012-ben. A 86. születésnapján nem tudta elhagyni a lakását, kollégái és tisztelői a Halló, Irén slágert énekelve szerenáddal köszöntötték az ablaka alatt. Megkapta a vágyott közhelyet. Makk Károly Elvesztettem tegnap mindazt, ami közöttünk az utolsó alkalomig, amikor beszéltem vele, létezett. Elvesztettem az általam szeretett embernek, nőnek a barátságát, mindazt, amit tudok és érzek róla. Nem vagyok alkalmas arra, hogy egy gyors és a sajtó működése miatt szükségszerű telefonos interjú során elmondjak róla mindent, amit lehetséges lenne. Irén olyan tehetséges volt... Dolgoztam mindenféle díjas – Oscar és egyéb kitüntetéseket is beleértve – színésznőkkel, úgyhogy én igazán tudom, hogy mit veszítettünk el az ő tehetségével. És most mit lehet csinálni? Bele kell törődni, írni róla szépeket, igazakat, de igazán igazakat. Mert nem tudom, hogy a tényeknek ez a meglehetősen bizarr kezelése, amit mostanában olvasok, vajon kellően fogja-e értékelni őt.
Nem jártam én soha Dunán túl, Hol Kupa, Vata elesett, Hol lankás dombok koronázzák Az alkonyvéres egeket. Én a Tiszának és Marosnak Szögében élek álmodón, Hol Attila, Ajtony robogtak Valaha vemhes táltoson. Az Ősi Szent Tűz szürke hamvát A szél szívembe szórja itt, Keresem a Turáni Nagyság Örök, konok Magyarjait. Keresem a kialuvó láng Maradék üszkét az egen S a Hun Király bús koporsóját Magyar Folyó mélyébe, lenn. Először a Délmagyarország 1920 május 13. -ai számában jelent meg, majd a költő beválogatta Nefelejcs kötetébe (61. o. ) is… E költemény egyszerű A-B-A-B rímképletű, de furcsa és Gyalunktól szokatlan, hogy a 3. sor kilóg e rendből, nem rímel semmire se, míg a többi versszak azonos sorai meg igen! HAON - Közeleg a vérszívók ideje. Az A-B-A-B rímképletét helyreállítandó ajánlom a következő korrekciót: "Hol dombok őrzik koronáúl" […] Így az első versszak: Nem jártam én soha Dunán túl, Hol Kupa, Vata elesett, Hol dombok őrzik koronáúl Az alkonyvéres egeket. Sajnálom, hogy ezt már Gyalunkkal e Földi Életben nem tisztázhatom… A " Tisza szöge " utal Szöged város néveredetére is… Szeged – a helyiek nyelvén Szöged – ugyanis a Tisza nagy, éles kanyarjában, azaz a "Tisza szögén" áll, de inkább fekszik ma is… Kupa természetesen Koppány, a méltatlanul "áruló"-ként fölnégyelt Hiteles Árpád-Örökös.
(Bár Országunk megrablói máig sem rendezték adósságaikat, a fosztogatók elszámoltatása is eljő majd. ) A demarkációs vonalak, amelyek mára már több mint egy évszázadra gúnyhatárrá dermedtek, csak a Magyar Föltámadás ra várnak. – Eljön az is! Izrael csaknem 2000 évet várt országára és egy konok magyar(földön termett) zsidó agy meg is álmodta, majd konok népe meg is valósította. Tiszasziget. Ben Gurion az új Izrael első vezetője mondotta: "Nem realista az, aki nem hisz a csodá(k)ban …" Éppen mi, magyarok, a Hit Őrei, Boldog-Asszony népe ne hinnénk a Csodákban?! Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is! A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...
Hát játsszunk tovább, moss körül, tenger, te hánykódó idő, lüktesd föl rám perceidet, örök-eleven temető; az óra reggelt és delet mér ki, tegnapot s holnapot: saját magadban ringva te az öröklétet mutatod. Játsszuk, öröklét, a halált! Szoktass a rosszhoz, játssz velem! Partodon már évezredek múltak el ép ily csendesen; múljék el ez az egy nap is, ez az egy ember, aki csak vendégnek jött most messziről és nézi hullámaidat. Játsszunk, élet, te óriás, örökkévaló őrület! Tiszasas. Tolmács nélkül is értem én érthetetlen beszédedet: magamnak vendég, neked annyi, – neked még annyi sem vagyok… Egy őrült fecseg és a másik várja a lemenő napot. Juhász Gyula: A kis Tisza hídján A kis Tiszán át karcsú híd vezet, Borongva állok a zöld víz felett, Mely szilaj ifjúsággal boldogan, A mármarosi bércről most rohan. Előtte az út hosszú és szabad, Új tájon várja az új pillanat, Kitárul előtte a végtelen, Öleli büszkén és szerelmesen. A hídon bús, kaftános raj mozog, Ünnepi estén itt imádkozók, Monoton dallam zsong a víz felett, Kopottan, fázón ünnepel Kelet!