Seress szövegének alapja az emberi igazságtalanságok kárhoztatása, lezárva egy Istenhez szóló fohásszal, melyben irgalmat kér a modern világnak és a bűnbe sodródó embereknek. [6] Egyes feltevések szerint a "Vége a világnak" szavak csak a második világháború körüli időszakban kerültek a szövegbe, és valójában nem is kerülnek elő 1946-nál korábbi kiadásokban. [7] Seressnek kezdetben nehézséget jelentett, hogy kiadót találjon, elsősorban a dal szokatlanul melankolikus jellege miatt. Akadt olyan kiadó is, aki azzal zárkózott el a megkeresés elől, hogy szerinte a dal nem egyszerűen szomorú, hanem egészen rettentő kétségbeesés sugárzik belőle, ezért úgy vélte, senkinek nem tenne jót, ha ilyesmit kellene hallania. [8] A dalnak ezért végül először csak a kottáját adták ki, [9] Jávor László szövegével, akit a jegyesével történt, nem sokkal korábbi szakítása ihletett annak megírására. [4] A legtöbb forrás szerint az első kiadáshoz képest Jávor módosított a szövegen, [10] és az így véglegesített változat vált a legnépszerűbbé; ez nélkülözött minden politikai utalást, a dal így egyszerűen a kedves halála fölötti bánkódásról és a túlvilágban való találkozás reményéről szólt.
Тексты песен Pál Kalmár Szomorú Vasárnap ("Sad Sunday", 1935, Rezső Seress-László Jávor) On a sad Sunday, with a hundred white flowers, I awaited for you, my dear, with a church prayer, That dream chasing Sunday morning, The chariot of my sadness returned without you, Ever since then, Sundays are always sad, Tears are my drink, bread is my sorrow... Sad Sunday. Last Sunday, dear, please come along, There will even be priest, coffin, catafalque, hearse-cloth, Even then flowers will be awaiting you, Flowers and coffin, under blossoming trees my journey shall be the last, My eyes will be open, so that I can see you one more time, Don't be frightened from my eyes as I'm blessing you even in my death... Last Sunday. Szomorú vasárnap száz fehér virággal, Vártalak kedvesem templomi imával, Álmokat kergető vasárnap délelőtt, Bánatom hintaja nélküled visszajött, Azóta szomorú mindig a vasárnap Könny csak az italom kenyerem a bánat... Szomorú vasárnap. Utolsó vasárnap kedvesem gyere el, Pap is lesz, koporsó, ravatal, gyászlepel, Akkor is virág vár, virág és - koporsó, Virágos fák alatt utam az utolsó, Nyitva lesz szemem hogy még egyszer lássalak, Ne félj a szememtől holtan is áldalak... Utolsó vasárnap.
A későbbi feldolgozások is leginkább az elvesztett szerelem fölötti kesergés eszméjén alapultak. [8] [11] [12] [13] Városi legendák [ szerkesztés] Az idők során számos városi legenda született a dallal kapcsolatban, a legtöbb arról szólt, hogy különböző életkorú, nemű és társadalmi státuszú emberek sorra követtek el öngyilkosságot a hallatán, ezért egyes rádiók tiltólistára is helyezték a dalt. [14] Ezeknek azonban elég nagy része nem megalapozott. [15] Sajtójelentések szerint csak az 1930-as években legalább 19 olyan öngyilkosság történt Magyarországon és az Egyesült Államokban, amelyek összefüggésbe hozhatók a Szomorú vasárnappal. [3] [4] [16] A konkrét esetek legtöbbjét azonban körülményes tényszerűen igazolni. Az a tény, hogy Magyarországon a dal születése körüli években amúgy is magas volt az öngyilkosságok száma – egyszerűen olyan társadalmi tényezők miatt, mint a szegénység és az éhezés – önmagában is jó táptalajt adhatott az ilyen városi legendák terjedésének. Nem születtek tanulmányok azzal kapcsolatban, hogy milyen összefüggés volt – ha volt egyáltalán – a dal és az öngyilkosságok között.
2017. június 21. Komment Lev Nyikolajevics Tolsztoj orosz író, filozófus, a világirodalom egyik kiemelkedő alakja. Realista műveiben az orosz életre fekteti a hangsúlyt, és olyan remekművek fűzhetőek a nevéhez, mint a Háború és béke vagy az Anna Karenina. Tolsztojnak számos motiváló gondolatot köszönhetünk, amelyek igazán és mélyen megérintik a lelkünket. Lélekmelengető idézetek következnek. "Örülök annak, amim van, s nem búsulok azon, amim nincs. " "Csodálatos dolog, milyen teljes szokott lenni az illúzió, hogy ahol a szépség, ott a jóság is. " "Engedékenynek lenni könnyebb, mint mást engedékenységre késztetni, ezt már rég tudom; és nincs az életnek olyan helyzete, amelyben az ember ne lehetne boldog. " "Mi a jó és mi a szükséges, nem az dönti el, amit az emberek mondanak vagy cselekszenek, nem is a haladás, hanem én – a szívemmel. " "A jólelkűség megszépíti az életet, feloldja az ellentmondásokat, világossá teszi a zavarost; a nehezet könnyűvé, a szomorúságot örömtelivé változtatja. Hatalom idézetek - Oldal 9 a 11-ből - Idézetek Neked. "
Minden vallás lényege az egy örök igazságból ered. Alázat nélkül lehetetlen a tökéletesedés. "Minek nekem a tökéletesedés, ha így is jó vagyok? " Az emberi fájdalmakra csak a szeretet s a hit ad vigaszt, s hogy Krisztus részvéte nem ismer csekély és jelentéktelen fájdalmat. Félti és óvja az érzéseit, akár az életét, sosem fogja rossznak vallani azt, ami neki jó és kellemes. Ha pedig így tesz, nem látja meg benne a valódi rosszat, ezért meg sem szabadulhat tőle... Egyre mélyebbre zárja majd, és átlép a cselekedetek útjára, melyet az érzés követel... Hogyan mondjam el neki, hogy az őrjöngő én örömök után loholó vágyai fokozzák, felszítják a szenvedély lángját? És azt, hogy a gondolkodó én felszabadítja a szeretetet. Hogyan mondjam el neki, hogy mindenkinek joga van a boldogsághoz? "
Arra utal, hogy a magzat a nemlétből természetszerűen születik a létbe, és halálakor ugyanolyan természetességgel hagyja el a világot és tér vissza a létből a nemlétbe. Írói stílus: tömör. Nincs epikus hömpölygés, mint Tolsztoj nagyregényeiben. A történetből hiányzik a váratlan fordulat, az érdekes mese. A párbeszédeknek nincs fontosabb szerepük. Előadásmód: E/3. személyű mindentudó elbeszélő adja elő a történetet. Mindent tud hőséről, "belelát" annak tudatába, ismeri és közvetíti a legtitkosabb gondolatait, érzéseit is. Ugyanakkor nem kommentálja sem a külső, sem a belső eseményeket, és a 2. fejezet első mondatát leszámítva tartózkodik a közvetlen ítéletalkotástól. Időkezelés: visszatekintő (retrospektív). Cselekményvezetés: nem lineáris, hanem formabontó. Tolsztoj megbontja a hagyományos időrendet, az eseményeket nem abban a sorrendben mondja el, ahogy történtek. Először megtudjuk, hogy meghalt a főhős 45 éves korában, és csak aztán kezdődik el az elhunyt életének bemutatása (43 éves koráig csak nagyvonalakban mutatja be az író Ivan Iljics életét, míg betegségét és haldoklását részletesen).