Ismerős újságíró kollégákat nem nagyon láttam, viszont a köztévé igen nagy erőkkel vonult ki a helyszínre. Nyilván fontos a kormánypártnak, hogy a híradóban egy tekintélyes professzort vágóképnek használva értesüljön arról a magyar nép, hogy a multikulturalizmus megbukott, Európa megtelt, és csak az jöjjön ide, akit mi akarunk, hogy idejöjjön. A bevándorlás élezte ki a helyzetet Az előadásokat Rostoványi Zsolt kezdte, aki az iszlám szempontjából elemezte a terrorizmus kérdését. Azt mondta, az iszlám fundamentalizmus egy viszonylag fiatal jelenség, a XX. századi Egyiptomban jelent meg, de az arab országokban csak az 1970-es években vált népszerűvé. Ráadásul a terroristák a 90-es évekig csak a vélt belső ellenséggel törődtek, politikai puccsokat, merényleteket hajtottak végre a szekuláris arab államokban, Európával nem nagyon foglalkoztak. A dzsihád csak 1995-től kezdett globalizálódni, szintén egyiptomi főideológusok hatására. Az Al-Kaida egyértelműen a globalizáció terméke, mondta. Rostoványi szerint az iszlám fundamentalizmus az iszlám vallás szempontjából egyértelműen eretnekségnek tekinthető.
A mindenkire érvényes minimális szabálykészlet elve nem semmisíti meg a különbségeket, ellenkezőleg, védelmezi azokat, egymással összekapcsolja, szimfonikusan terjeszti őket. A multikulturalizmus és a rugalmas integrálódás közötti különbség a rikító tarkaság és a harmónia közötti különbség. Egy olyan társadalomban, ahol a ruhában közlekedés a szabály, nem fogadható el az emberi jogokra és a különbözőség bájára hivatkozó utcai meztelenkedés. Rendben, de akkor mi különböztet meg bennünket az idegengyűlölőktől és a jobboldali szélsőségesektől? – kérdezi nyugtalanul a militáns multikulturalizmus. Minden! – hangzik a nyugodt elemző válasza, aki nem ijed meg a gyanakvó ítélkezéstől. A szélsőséges nacionalizmus az idegenek kitaszítását prédikálja, miközben mi a befogadásukról beszélünk. Csakhogy a befogadás előzetes tárgyalásokat és mindkét részről történő "engedményeket" feltételez oly módon, hogy a mindennapi gyakorlatban senki se zavarjon senkit. Persze, nem könnyű világos és végleges határokat meghúzni az elfogadható legszükségesebb dolgok és a sértő szabályozások között, azok között a dolgok között, melyek esetében megegyezésre lehet jutni és azok között, melyek csak az eltorzulás árán lehet alkudozni.
Ez a multikulturális közeg alkotta az egyetemes keresztény vallás és kultúra alapjait, amelyre épült később a római katolikus pápasággal teljesen összefonódott európai világi politika és kultúra, amely a 18. századtól a Francia Forradalom korszakától és az egyetemes emberi jogok kiterjesztésével a mai világi berendezkedés alapjait is lerakta. A multikulturalizmus keresztény gyökerei Kezdjük az elején, az Ószövetséggel, amelyből megtudhattuk, hogy Isten megmutatta a zsidóknak a Szent Földet, és törvényeket adott "választott népének". Ezek a törvények nemcsak morális, de kulturális szabályok is voltak, amelyek alapján a zsidók megtanulhatták, hogyan öltözködjenek, mit egyenek és hogyan imádkozzanak Istenükhöz. Nem meglepő: e törvényeket és szokásokat a zsidók egy jó része a mai napig megtartotta. De az Ószövetségben olvashatunk arról is, mit mondott népének Isten a menekültekről és a földjükre bevándorló emberekről: "Hogyha jövevény tartózkodik nálad, a ti földeteken, ne nyomorgassátok őt.
Ugyanakkor az interkulturális nevelés fogalma Európában korábban elterjedtebb volt és azokra az oktatási (szakpolitikai és pedagógiai) törekvésekre utalt, melyek a bevándorló kisebbségek asszimilációját (beolvadását) voltak hivatva akadályozni integrációjuk (beilleszkedésüket) elősegítése mellett. A multikulturális nevelés fogalom használata eredetileg amerikai jellegzetessége a pedagógiának, s kötődik az afroamerikai polgárjogi mozgalomhoz. A hatvanas – hetvenes évektől angliai elterjedését is látjuk a fogalomnak, amit az ezredfordulót követően még az EU programok is használnak. Tartalmilag a definíciók olyan oktatáspolitikai stratégiának vagy koncepciónak, pedagógiai eszköztárnak írják le a multikulturális nevelést, ami a kisebbségi helyzetben lévő tanuló iskolai és társadalmi integrációját segíti elő. Megjelenik úgy is a fogalom, mint olyan pedagógiai szemlélet, ami az iskolai munka egészét hatja át, segítve az integrációs szándékokat. Torgyik (2008) hangsúlyozza, hogy mára a fogalom használata kiszélesedett, hiszen nemcsak az etnikai kisebbségek integrációjáról van szó, hanem más kisebbségi csoportok iskolai, oktatási, s végül társadalmi integrációjáról.
Ennek a folyamatnak eredményeként a multikulturalizmus eszméjét manapság többen – közöttük Merkel kancellár is – megkérdőjelezik. Az unió hangadói (németek, britek, franciák) is egyre inkább azt hangoztatják, hogy Európában az európai kultúra legyen a domináns. Az európai kultúra megítélése nem lehet az Európán-kívüli kultúrával azonos, a kívülről érkezőknek kellene elsajátítani azt és integrálódni ahhoz. Egyéb tényezők szintén befolyásolták ezt az eredményt, következtetést. A multikulturalizmust a XX. század végén számos politikai szereplő – a brüsszeli bürokrácia, a liberális és baloldali politikai elit – népszerűsítette, ugyanakkor azonban az, hogy az elmúlt négy évtized tapasztalata alapján ezek a politikai szereplők egyre kevésbé tudták megszólítani az átlagembert, rontott az eszme hitelén. A politikai tevékenység megítélésben megmutatkozó változásokkal párhuzamosan ezek a kultúrák együttélését támogató politikai alakulatok sokat veszítettek népszerűségükből és a jobboldal által megfogalmazott populista kritikával szemben sebezhetővé váltak.
Különben is, a multikulturalizmus elkerülhetetlennek tűnik. Akárcsak az ókori Róma végén, a világ tarkává válik, a nyitás, az egyaránt kockázatos és megújító asszimiláció tereként találja fel újra önmagát. Számomra nyilvánvalónak tűnik, hogy a történéseket úgy kell megértenünk, hogy elkerüljük a dogmatikus-konzervatív megkövesedéseket, de a divatos ideológiákkal való szemezgetést is. Ebben az erőfeszítésben eszembe jutott a Tel-Avivi Tudományegyetemről érkezett Elie Barnavi professzor néhány (nagyjából tizenöt) évvel ezelőtti előadása az Új Európa Kollégiumban. Az előadó megkockáztatott egy (kecses, de határozott) támadást a "multikulturalizmus" ellen. A közönség egy része megdöbbent. A multikulturalizmus része a tabufogalmak leltárának, melyeket nem kérdőjelezhetsz meg anélkül, hogy reakciósnak, szélsőségesnek, nacionalistának és demokráciaellenesnek minősítenének. A Barnavi úr által megfogalmazott kritikus megjegyzések annál is inkább hihetetlennek tűntek, hogy egy izraelita egyetemi oktatótól, hazája volt párizsi nagykövetétől, baloldali embertől, jóakaró embertől, világot látott embertől érkeztek.
2020 Az idén van éppen száz esztendeje, hogy nélkülünk, magyarok nélkül először rendeztek nyári olimpiai játékokat. A helyszín a belgiumi Antwerpen volt, maguk a játékok 1920. április 20. és szeptember 12. között zajlottak. Tanulmány csatolmánya Olimpia magyarok nélkül
Egyéni sportok Tokió 2020: zsinórban harmadszor is olimpiai bajnok a női kajaknégyes! 2021. 08. 07. Úszás: A fejemben már Párizs jár – Sós Csaba - NSO. 05:20 Megnyerte az 500 méteres döntőt a Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású magyar női kajaknégyes, amely így megszerezte a … Egyéni sportok Tokió 2020: ötödik a Balla, Takács kenupáros 2021. 04:45 Az ötödik helyen végzett az 500 méteres döntőben Balla Virág és Takács Kincső női kenupárosa a tokiói olimpián. Egyéni sportok Tokió 2020: kajak-kenus és vízilabdás éremesélyek- ÉLŐ HÍRFOLYAM, augusztus 7. 2021. 04:10 A magyar női vízilabda-válogatott bronzmérkőzést játszik, három magyar kajak-kenu egység döntőt vív az olimpia utolsóelőtti … Egyéni sportok Olimpiai Híradó: fényesen csillogó magyar bronzérmek - augusztus 6. 06. 19:30 Kovács Sarolta és Hárspataki Gábor személyében két olyan magyar sportoló szerzett bronzérmet a tokiói olimpia tizennegyedik versenynapján, akikkel szemben … Külföldi foci Tokió 2020: tizenegyesek után Kanada a női futballtorna bajnoka 2021.