Így nem marad más, mint egy akcióorgia, amely az egyszeri megnézésen túl nem sokra lesz elég. Mondjuk így levezetve világos, hogy a filmstúdiók is tudják, a népeket egyre kevésbé érdeklik az agy nélküli lövöldék, ezért óvatosan kell bánni a büdzsével, na, meg a vérrel, ám ez a fajta óvatosság többet árt a zsánernek, mint amennyi pénzt ki tudnak préselni a "gyerekbarát" verziókkal. Mint egy örök paradoxon, nem? Ha egy akciófilm plusz tizennyolcas karikát kap, akkor kevesebb emberhez fog eljutni, cserébe viszont nagy valószínűséggel (ugyanis így nem lesznek korlátok) a néző és kritika is csettinteni fog rá, ha pedig minél szélesebb körben próbálják eladni a stúdiók - ami valljuk be, rengeteg kompromisszummal jár -, akkor ha úgy tetszik: mehet az egész a levesbe. És akkor itt van nekünk a Tyler Rake: A kimenekítés, amelyről első ránézésre meg nem mondanátok, hogy mi emeli ki a tucatdarálók közül, ám ahogy elindítjátok a bulit, szinte kiszúrja a szemeteket a Netflix-logója, ekkor pedig azonnal leesik a tantusz: itt bizony egy jó akciófilmmel lesz dolgotok.
Van nagyjából tíz perc az Extractionben, illetve bocsánat, a Tyler Rake: A kimenekítés című filmben, amikor életre kel, és egy picit elfeledteti, hogy mennyire monoton, erőszakos és unalmas. Ez a tíz perc egy hosszú beállításnak tűnő, valójában speciális effektusok garmadájával összerakott jelenet, ami egy autós üldözéssel kezdődik, egy rakat közelharccal folytatódik, és úgy van vége, hogy két különböző szereplőt elüt két különböző teherautó. Az egész teljesen nonszensz, egy hatalmas túlzás, egy felesleges zsonglőrmutatvány, de mégis szórakoztató nézni azt, ahogy a digitálisan egymáshoz illesztett képek eszkalálódnak, sőt, még egy rövid jelenetre a főhős is kikerül a képből, ami kifejezetten jót tesz a filmnek. A Tyler Rake: A kimenekítés főhőse ugyanis Tyler Rake, egy sokat látott zsoldos, akit akkor látunk először, amikor félrészegen leugrik egy 30 méter magas szikláról, bele a vízbe, aminek a medrében meditál egyet és a tragikusan elveszített családjára gondol. Ha valaki ezt teljesen komolyan tudja venni, akkor ez az ő filmje.
Anthony és Joe Russo a Marvel filmes univerzumának legnagyobb volumenű mozijait rendezték, úgymint az Amerika Kapitány: Polgárháború, illetve az utolsó két Bosszúállók -epizód. A Tyler Rake: A kimenekítés leginkább miattuk kapott figyelmet, ugyanis ők ketten látták el a produceri teendőket, mi több Joe, a forgatókönyv írásában is részt vett. Maradva a Marvel berkein belül, magukkal hozták Thort, becsületes nevén Chris Hemsworth-t, így minden adott volt egy férfiasan tökéletes akciófilmhez. Bangladesben járunk, ahol az egyik drogkartell vezérének fiát elrabolják. Tyler Rake (Chris Hemsworth) zsoldosként az efféle ügyekre szakosodott, így a busás fizetség reményében, csapatával meg akarja szöktetni a fiút. Ehhez azonban a rivális gengsztereknek is van néhány keresetlen szava. A kimenekítés esetében kár volt hasonló bravúrra számítani, mint a Russo fivérek blockbustereinél. Egy szimpla, de színvonalas műfaji filmre azonban mindenképp képes ez a stáb. Manapság ezt sem egyszerű teljesíteni az egy kaptafára épülő zsánermoziknál, de a kaszkadőrből rendezővé avanzsált Sam Hargrave láthatóan nem ma kezdte a szakmát.
Stílusán látszik, hogy bőven van hova fejlődnie, de amikor a műfaji sajátosságokat kell csillogtatni, nagyon él a direktor. Tyler Rake: A kimenekítés Forrás: Netflix A felütés két dologban különbözik a milliószor látott recepttől. A helyszínben, illetve abban, hogy jelen esetben egy drogbáró családtagját kell megmenteni, nem valami fontos kormányemberét. Ez utóbbi teljesen irreleváns az élmény szempontjából, a bangladesi szetting ellenben kiválóan működik. Dakka nyomornegyedeinek világa, az utcák zsúfoltsága, a mocsok, mind egzotikusan izgalmas atmoszférát biztosítanak és feldobják az összképet. Üdítő, hogy nem valamelyik unásig ismert világvárosban járunk, hanem egy kifejezetten ritkán látott környezetben. Ezt leszámítva A kimenekítés mellőzi az eredetiséget, szinte minden tekintetben. A történet olykor mintha próbálna szólni valamiről, de esélye sincs rá, hogy néhány gondolatmorzsánál többet közöljön. A karakterek sablonosak, hősünk képtelen szabadulni a családi traumától, ezért az erőszakba menekül, noha a szíve kétségtelenül a helyén van.