Fontos azonban megjegyezni, hogy az ilyen természetű filmek végén, visszatekintve az összes jelenet, az összes másodperc abszolút és pontosan a helyénvalónak tűnik. Ilyen Jancsó-film például az Isten Hátrafelé Megy is. Ami az Ede Megevé-t illeti, ez a kohézió nem tűnik kifejezetten intenzívnek, mármint a jelenetek és a jelenetek másodpercei visszatekintve sem állanak össze egy abszolút indokolt meta-cselekmény folyammá. Így van ez a kísérleti, vagy a kísérleti jellegű filmeknél, néha előfordul, hogy nem sikerülnek annyira. Az Ede Megevé mindenen felül még egy roppant különös hibával is rendelkezik, hogy tudniillik a film háromnegyedénél bekövetkezik egy film vége-hatást keltő finálé jelenet. Ez a finálé precox a szó rossz értelmében felszabadítja a nézőt, aki ezután már csak maximum vissza tud helyezkedni a filmbe, aminek legjobb tudomása szerint egyszer már vége volt. Innentől kezdve már tényleg a végét várjuk, és ez nem jó. Ede megevé ebédem *Kapa-Kasza 6. sor* (DVD) - Rocky. Lehet persze, hogy a film a vágóasztalon kapta azt a befejezést, amit végül kapott, lehet, hogy a filmnek azért az a jelenet lett a befejező jelenete, amelyik, mert abban Halász Péter szerepel, aki sajnos időközben elhunyt.
Filmkritika Ruprech Dániel kritikája Ha Jancsó Miklós azt mondja, hogy a filmről beszélni felesleges, a filmet csak csinálni jó, ha a hatodik Kapa-Pepe történet kerül a mozikba, ami kis változtatásokkal, jellegében ugyanaz, mint az első öt, ha a rendező nyolcvanöt éves korában még mindig filmezik, ráadásul egy nem is akármilyen rendező, s ha mindemellett, vagy mindettől függetlenül az emberek a film premier előtti vetítésén (a Pécsi Filmünnep nyitó filmje volt) betelítik a pécsi Uránia mozi nem kicsi termét, akkor milyen kritikai fogalmazványnak van létjogosultsága? Én azt hiszem, hogy ebben az esetben az ember, aki ezt a filmet kritizálni, megítélni akarja, eldönteni róla azt, hogy jó-e vagy rossz, magából csinál hülyét. Ede megevé ebédem - Antropos.hu. Ezért inkább csak beszámolnék az Ede megevé ebédem című filmről. Mert annyira mégsem ugyanaz, mint az előző filmek. Mert minidig van egy kis újítás, vagy hangsúlycsúszás, vagyis azok a kérdések, amik már a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című filmben felmerültek, végigkövetik az egész sorozatot, hol lényeges pontokként, hol csak valahol a folytonos ismétlődések közé rejtve.
Akárhogyan is, a finálé menet közben akkor is elrontott volna mindent, ha a film korábban említett kohéziója sokkal jobban működött volna. Bár egy szürracionális filmnél eléggé nehéz a cselekményt kritizálni, azt feltétlenül megemlíthetjük, hogy Török Ferenc az Európából Európába c. szkeccsfilm ráeső 10 percében külföldi kisgyereke k énekeltek magyar népdalokat, amit itt és most visszaköszönni látunk, azzal együtt, hogy a Valami Amerika 1, 2, 3, 4, 5 lottónyerőszámait is kihúzták, 11, 12, 13, 1, 4, 15-ként. Azt, hogy az SZDSZ-es Kultúrház c. tv-műsor miért kapott ilyen konkrét szerepet, ugyancsak nem értjük, különösen azt nem, hogy miért úgy állítják be, mintha ez egy ocsmány műsor lenne, s így nem áll össze a kép, hiszen Jancsó Miklós rendszeresen mutatkozik az SZDSZ rendezvényein, ami a szimpátia félreérthetetlen jele. ORIGO CÍMKÉK - Ede megevé ebédem. A legjobb magyarázat talán az lehet, hogy Kapa és Pepe suttyók, paródia-karakterek, és amikor ők utálják ezeket a jófej újságírókat, akkor az nem a Kultúrház c. műsort minősíti, hanem Kapáékat.
A televízió és a film mindig csábította a sok pénzt kedvelő embereket, és sok pénzt is csináltak belőle maguknak – néha még műsorokat és filmeket is készítettek. Ezek az ötletes pénzszerző akciók nagyjából ugyanazokat a köröket és zsebeket gazdagították a kommunista diktatúra idején, mint most, a kapitalista demokráciában. Nemcsak a népet nem lehet lecserélni, hanem a filmszakembereket sem, márpedig a filmszakembernek pénz jár, amíg él és mozog. Mégpedig sok pénz, mert a film drága dolog, elég, ha a Sorstalanság című remekmű büdzséjére gondolunk. Sok jó embernek kell csepegtetni a léből, amíg vágóasztalra kerülhet a szalag, s elnyeri a magyar filmeknek többnyire járó, megtisztelő Ezüst Citrom díjat a tiranai fesztiválon. Mint olyan ember, aki valaha, a pálya széléről írt néhány, többnyire soha filmmé nem vált forgatókönyvet, tudom, hogy még a nevesebb és rámenősebb rendezők élete sem felhőtlen, hiszen tényleg sok az eszkimó, kevés a fóka, és a politikai és pénzügyi döntéshozókhoz közeli brancsban a kollégák éberen és irigyen figyelnek minden adományt.
A Jancsó-filmeknél (ahogyan pl. fe Lugossy László filmjeinél is) arról van szó, az történik, hogy a rendező felemeli mutatóujját, és elkezd egy jelet rajzolni az égre (mondjuk), a nézők meg elkezdik követni tekintetükkel az ujját, a rendező pedig úgy folytatja ezt a vonalat, amit az ujjával húz, hogy a nézők továbbra is kövessék, hogy a vonalhúzás és ennek követése egy fokozódóan izgalmas közös cselekvéssé fejlődhessen. A szürreális (vagy ahogyan mi nevezzük: szürracionális) filmeknél a lényeg az, hogy a "B" pont ismeretlen. Adva van a kiindulási pont, és onnantól semmi sem számít, semmilyen apollóni jellegű kényszerítő erő (ahogyan a Tragédia Születésében használja a szerző az apollóni és dionüsszoszi fogalompárokat), egyedül a vad dionüsszoszi ösztön határozza meg, mi lesz a következő mozdulat, a következő kép a vásznon - pont mint egy zenében. A szürracionális filmeknél, mint Jancsó Miklós, vagy feLugossy László filmjeinél a történetet sokkal inkább érezzük, mint értjük. Sokkal inkább zenei hatást gyakorol ránk a történet, mint epikait, leginkább úgy követjük a filmet, mintha idegen nyelven menne feliratok nélkül, és nem úgy, mintha a tévében menne egy film, magyar szinkronnal, és csak hallgatnánk, és nem is néznénk.