Csak "akárkik" lehetünk, de nem valakik. Másokat más gondolkodók vezettek erősebb ön- és valóságismeretre, én a kegyelmen túl nekik köszönöm a hitem, azért is emeltem ki őket. A tőlük tanult látásmód segít abban, hogy Jeszenszky Zsolt írására érdemben reagálni tudjak. Földönkívüliek kísérleteznek az emberiséggel? című írása bátor abból a szempontból, hogy egy, napi politikai acsarkodásoktól sem mentes felületen súlyos lételméleti kérdéseket feszeget. Az írás azonban hamar visszahanyatlik a napi politikai acsarkodásba, ráadásul annak mély bugyraiba, mert a végére megkérdőjelezi a politikailag másként gondolkodók emberi mivoltát. Na de kezdjük az írás elején! Jeszenszky Zsolt hírek - Hírstart. Jeszenszky Zsolt meghökkentő módon politikai publicisztikáját azzal a kérdésfelvetéssel kezdi, hogy valóság-e az, amit valóságnak észlelünk? Filozófiai példákat sorolva fel nézi végig, miként jelent meg a XX. század második felétől ez a dilemma az emberi eszmélődésben. A két nagy filozófiai iskola közül az analitikusra inkább igaz az, hogy küzd ezzel a kérdéssel.
Önt, a nemzeti megmaradásért hangzatosan aggódó megmondóembert ugyan még nem gyötrik a gyermeknevelés dilemmái, most mégis a családokért és a magyar gyerekek fejlődéséért aggódik, kezét tördelve, hisz a négygyerekes operaigazgató, az elhajló bitang a Billy Elliot színre engedésével az ifjú generációk egészséges nemi fejlődésére tör, ugyebár. (Különben hatásvadász jelenetei miatt én sem vagyok oda a darab minden pillanatáért, de mégiscsak egy a sok-sok közül…) Hogy a férjem kiskorúakat akarna nemileg eltévelyíteni, nos, ezen a ponton feleségként, anyaként (igen, ezek a szavak számomra valós tartalommal bírnak) és a keresztény-nemzeti identitást nem heccből, trollkodásból, hanem lélekből (ráadásul évtizedek óta azonos amplitúdón) hordozó magyar nőként is szót kérek, mert elszakadt a cérna! Azt írja, a férjem szeret szerepelni: igaza van, sőt élvezi is, ezért lett operaénekes, majd műsorvezető, de ezt a tulajdonságát használja az Opera vezetésekor is. De azt hiszem, Önnek sem kell a szomszédba mennie szereplési vágyért: a polgárpukkasztás talán a legexhibicionistább a műfajok közül.
Ami nem gond, egy dolog azonban fontos, hogy valaki miért szerepel, miért nyitja szóra (énekre) a száját? A szó ugyanis kényes fegyver, lehet vele felemelni és lehúzni, építeni és rombolni. A férjem szándékát jól ismerem, hisz együtt lélegzünk 14 éve, jóban-rosszban. Ő minden idegszálával építeni szeretne: európai színvonalú Operaházat, Eiffel Műhelyházat, minőségi opera- és balettjátszást, magyarságtudatot, bővülő közönséget és felfelé figyelő, Istent kereső kulturális közeget – vagy »csak« épp még egy gyerekszobát a házunkba. Fontos neki a család – a sajátja mellett másoké is –, ezért keresi az utakat már az újszülöttek otthonaiba is, ezért szólítja meg évek óta a nagycsaládosokat, ezért hívogatja csoportos előadásra a gimnazistákat, és ezért utazik a határon túl élő magyarokhoz is, társulatával együtt. Nem kevés ősz hajszála, de nekem sem kevés gondom-bajom (ezzel most nem terhelném) fakadt már e nemes és felemelő, örömmel vállalt, ám küzdelmes feladatból. Aki felelős egy intézményért vagy egy közösségért, tudja, miről beszélek.