"A bőr, amelyben élek" egy meghökkentő film Pedro Almodóvar-tól. A film két főszerepére Antonio Banderas -t és Penélope Cruz-t gondolta a legmegfelelőbbnek, de végül Cruz helyett Elena Anaya lett a női főszereplő, viszont ő sem rontott a filmen, sőt több díjat is kapott az alakításáért. Banderas pedig egy nagyon karizmatikus főszereplő, Almodóvar olyan színészt talál benne, mint amilyet Hitchcock Cary Grant személyében. Thierry Jonquet regényéből készült a filmes átdolgozás. Több mint 20 év szünet után ez a film volt, ahol Almodóvar és Banderas újra együtt dolgozott, és a 2011-es Cannes-i Film Fesztiválon debütált. Almodóvar homoszexuális beállítottságát nyíltan vállalja, azonban filmjei központi témája majdnem minden esetben a nő. Nézzük is a sztorit, DE Vigyázat! Az alábbi leírás helyenként SPOILERT tartalmaz! Dr. Robert Ledgard (Antonio Banderas) egy kiváló plasztikai sebész, életét az emberi bőrrel kapcsolatos kutatás tölti ki, különösen mióta felesége egy autóbalesetben megégett.
La piel que habito • A bőr, amelyben élek • Pedro Almodóvar • 2011 Pedro Almodóvar, napjaink európai mozijának egyik legszínesebb, legexcentrikusabb és legcéltudatosabb egyénisége Cannes-ból érkező művével próbálja a nagyvászonra égetni perverziója diszkrét báját. A spanyol filmművészet örökifjú fenegyereke olyan zsigeri hévvel taszítja félre a konvenciók véget nem érő áradatát, s ágyazza be alkotásaiba a tabuk ragacsos, torz valóságát, hogy rögvest azon kapjuk magunkat: a vágy villamosán száguldunk tova, a szenvedélyek vad labirintusa felé. S ezen útvesztő telis-tele groteszk, őrült, fékeveszett emóciókkal küszködő karakterekkel, mialatt az ösztönök buja táncra perdülnek, a nemi szerepek pedig szanaszét kuszálódva köpik szemen a társadalmi elvárások merev valóságát. A szerelem, a kéj, a megszállottság, a gyűlölet – a lehető legmagasabb hőfokon lángoló impressziók – egyvelege némi melodramatikával alátámasztott, különös és sajátos világot idéznek, amelyet ma már Almodóvar-univerzumnak nevezhetünk.
Kutatásait félig titokban kell végeznie, mivel a tudományos etika határait is kénytelen átlépni a megfelelő eredmények eléréséhez. Antonio Banderas A bőr, amelyben élek c. filmben A sebésznek azonban sem az erkölcsi gát átlépése, sem a megfelelő kísérleti alany megtalálása nem okoz gondot. Hatalmas kastélya egy titkos orvosi műtőt, és egy sötét titkokkal terhelt, gyönyörű pácienst rejt, aki a megtévesztésig hasonlít az orvos egykori feleségére. A párhuzamos történetvezetés révén lassanként derül fény a fogvatartott páciens, Vera ( Elena Anaya) múltjára, és a Roberttel való, egészen meghökkentő kapcsolatára. Nagyjából ennyit lehet a cselekményről elmondani anélkül, hogy spoilerekkel rombolnánk le a film lényegét, ami egyébként garantáltan a filmvászon/képernyő elé szögezi a nézőt a teljes, két órás játékidőre. A krimibe illő eseménysor ugyanis lépésről lépésre fedve fel a részleteket egyre baljósabb módon vezeti a nézőt a meghökkentő titok leleplezéséhez, és közben lehetőséget ad arra, hogy elgondolkodjunk a bosszúnak, a gyász feldolgozásának, vagy a fogoly-fogvatartott egymásrautaltságának kérdésein.
A film az orvos és betegének megdöbbentő történetét meséli el, mintegy modern Frankenstein-sztoriként, Thierry Jonquet Tarantula című regényének szabad adaptációjában. Nem éppen szerencsés fordulat egy magánéleti traumáktól gyötört plasztikai sebész szikéje alá kerülni – ám Almodóvar legújabb filmjének tanúsága szerint akár szerelem is születhet a dologból. Amióta felesége egy autóbalesetben megégett, Dr. Robert Ledgard, a kiváló plasztikai sebész életét az emberi bőrrel kapcsolatos kutatás tölti ki. Tizenkét év után laborjában sejtterápiával előállított egy olyan bőrszövetet, amely ellenálló minden sérüléssel szemben. Kísérleteihez szüksége volt egy alanyra, egy megbízható segédre, és arra, hogy félretegye az összes etikai aggályát. Utóbbi nem okozott problémát, segítőtársa is akadt Marilia, a születése óta vele élő házvezetőnő személyében; kísérleti nyula pedig egy gyönyörű fiatal nő, Vera, aki a villa foglya. A bőr, amelyben élek elsősorban bosszúfilm, s mint ilyen, thriller. Thrillerként azonban csak pillanatokra működik, mivel Almodóvart egyáltalán nem érdekli az, hogy thrillert nézessen a nézőjével.
Jellegzetes a zene, harsányak a színek, és annyira makulátlanul megtervezett a díszlet, hogy minden apró részletnek rendeltetése van. Aki nem ismeri különösebben a spanyol maestro filmográfiáját, annak eleve halálra ítélt vállalkozás ezzel a filmmel rákattanni, akinél viszont ez már korábban megtörtént, azt a játékidő nagyobb részére le fogják kötni az olyan gyönyörűen komponált jelenetek, mint ahogyan Ledgard óriáskivetítőn figyeli fel-felpillantó rabját, ahogyan Vera testhezálló dresszben jógázik, vagy ahogyan egy kirakati ruhán visszatükröződik a főhősnő sziluettje. Elena Anaya A bőr, amelyben élek című filmben Talán a filmtörténelem katartikus pillanatának kellene lennie, hogy Almodóvar korai és egyetlen valamirevaló férfi múzsája, Antonio Banderas két évtizednyi Hollywood után "hazatért", elvégre igenis katartikus pillanat volt a Volver -ben majdnem ugyanennyi év (és egy óriási összeveszés) után viszontlátni Carmen Maurát. Maura a mosolyszünet alatt valódi űrt hagyott Almodóvar filmjeiben, míg a Banderasnak szánt karakterek megmaradtak, csak jelentéktelenebb arcok játszották el őket.
desertangelable 2020. augusztus 26., 15:35 Semmi olyat nem tudnék elmondani a filmről, amit korábban valaki már el ne mondott volna előttem. Megerősítem, hogy elég beteg a film, mégis valami egészen új, és abszolút elgondolkoztató, arról nem is beszélve, hogy nagyon eredeti. Pandalin 2015. június 27., 23:37 Nagyon érdekes, meghökkentő, egyeseket megbotránkoztató film. Az alapja Thierry Jonquet: Tarantula című könyve. Van ami a könyvben és van, ami a filmben lett jobban megvalósítva. (A vége pl. nekem a könyvben jobban tetszett. ) A filmben megismerhetjük a főszereplő plasztikai sebész Robert tragikus múltját. Rengeteg szörnyűséget él át és van olyan titok, amiről még ő maga sem tud. Elkeseredésében, bosszúvágytól fűtve Istent játszik, de végül az érzelmei teljesen átalakulnak. Az események bemutatása a jelenben kezdődik, a film közepén megismerkedünk a múlttal, fényderül a legmeghökkentőbb részletre, majd visszakerülünk a jelenbe és teljesen átértékelődik az emberben mindaz, amit az elején láttunk.
Magasság tengerszint feletti magasságban méri a függőleges távolság ( magasság, magasság vagy magassági) egy helyen való hivatkozás egy történelmi közepes tengerszint venni, mint a függőleges datum. A geodéziában ortometrikus magasságként formalizálják. A mértékegység és a fizikai mennyiség (magasság) kombinációját "átlagos tengerszint feletti méternek" nevezik a metrikus rendszerben, míg az Egyesült Államokban szokásos és birodalmi mértékegységekben "az átlagos tengerszint feletti lábnak" nevezik. Az átlagos tengerszintet az éghajlatváltozás és más tényezők befolyásolják, és az idő múlásával változik. Emiatt és más okok miatt a rögzített tengerszint feletti magasság mérései a történelem referencia időpontjában eltérhetnek egy adott hely tengerszint feletti tényleges magasságától egy adott pillanatban. A méter tengerszint feletti magasság a standard magassági vagy magassági mérési érték: Földrajzi helyek, például városok, hegyek és egyéb tereptárgyak. Épületek és egyéb építmények teteje.
Ugyanakkor Úri és Schwyz, valamint egyes városok kivívták maguknak az úgynevezett birodalmi szabadságot. A három őskanton – Úri, Schwyz és Unterwalden – 1291-ben védelmi szerződést kötött, ezzel létrejött a mai Svájc alapja, a kantonok szövetsége, amely 1332-ben Luzernnel, 1351-ben Zürichhel, 1352-ben Glarus-szal és Zuggal, majd 1353-ban Bernnel bővült. A Habsburgok 1389-ben kénytelenek voltak elismerni a kantonok szövetségének függetlenségét, amely területét tovább növelte. A Német-római Birodalomból való végleges kiválásukat a vesztfáliai békében, 1648-ban ismerték el. A Helvét Köztársaság a franciák révén jött létre 1798-ban. Svájc ekkor vált egységes állammá, majd 1803-ban 19 szuverén kanton államszövetségévé alakult. A bécsi kongresszus 1815-ben elismerte az ország teljes semlegességét. Svájc mindkét világháborúban szigorúan semleges maradt. 2001 márciusában a lakosság nagy többsége nemet mondott az Európai Unióhoz való csatlakozásra, egy évvel később az ENSZ tagságot viszont támogatták, így 2002 szeptemberében az ENSZ 190. tagja lett.