Akarom kezeimbe sodorni hajad, Akarom megízlelni telér ajakad, De mondd nekem, ki eddig nem is hittem, Karodban él az ifjú Életisten! József Attila: Óda 1 Itt ülök csillámló sziklafalon. Az ifju nyár könnyű szellője, mint egy kedves vacsora melege, száll. Szoktatom szívemet a csendhez. Nem oly nehéz - idesereglik, ami tovatűnt, a fej lehajlik és lecsüng a kéz. Nézem a hegyek sörényét - homlokod fényét villantja minden levél. Az úton senki, senki, látom, hogy meglebbenti szoknyád a szél. És a törékeny lombok alatt látom előrebiccenni hajad, megrezzenni lágy emlőidet és - amint elfut a Szinva-patak - ím újra látom, hogy fakad a kerek fehér köveken, fogaidon a tündér nevetés. 2 Óh mennyire szeretlek téged, ki szóra bírtad egyaránt a szív legmélyebb üregeiben cseleit szövő, fondor magányt s a mindenséget. Ki mint vízesés önnön robajától, elválsz tőlem és halkan futsz tova, míg én, életem csúcsai közt, a távol közelében, zengem, sikoltom, verődve földön és égbolton, hogy szeretlek, te édes mostoha!
Bíró-Balogh Tamás arra is rávilágított, hogy a most megtalált Edit című alkotás József Attila egy korábbi korszakhatárt jelölő költeményével is párbeszédet folytat. Mint fogalmazott, ez nagyon érdekes egy vers, amely az 1933-ban született Számvetésből ( alább) származtatható, mintegy ellenpontként. Ettem-ittam fekete, undok mocskot és csípős trágyalevet; ember vakmerőbb nem lehet. Ám eddig sohasem voltam boldog. Ebben a megváltott világban egy pillanatom nem volt nemes; sem langyos, édes, kellemes, mint disznónak a pocsolyában. Engem sunyiságra oktat az erkölcs. (Rólad is ezt hiszem. ) Huszonnyolc éve éhezem. Rajtam már csak a fegyver foghat. Ezért ülnek oly sötét dolgok, oly hatalmak a szívemen, hogy szorong lágy arcú kedvesem, ha ránézek; pedig mosolygok. Komor ég alatt üldögélek, mint hajléktalan a híd alatt. Mindentől fölmentem magamat, mert nem lesz utolsó ítélet. Ugyanakkor az Edit című vers utolsó strófája pedig úgy szól: Ezért a szívemen már nem sötét dolgok ülnek. Kedvesem, mosolygok.
Kézikönyvtár Verstár - ötven költő összes verse József Attila VERSEK 1937 MÁRCIUS Teljes szövegű keresés Langy, permeteg eső szemerkél, új búza pelyhe ütközik. Kéményre gólya s a levert tél jeges csucsokra költözik. Zöld robbanásokkal kitört a kikeleti víg erőszak. Asztalos műhelye előtt remény legyint meg, friss fenyőszag. Mit ír a hirlap? Dúl a banda Spanyolhonban és fosztogat; Kínában elűzi egy bamba tábornok a parasztokat kis telkükről. Had fenyeget, vérben áznak a tiszta vásznak. Kínozzák a szegényeket. Hadi uszítók hadonásznak. Boldog vagyok: gyermek a lelkem, Flóra szeret. S lám, álnokul, meztelen, szép szerelmünk ellen tankkal, vasakkal fölvonul az ember alja. Megriaszt a buzgóság e söpredékben. S csak magunkból nyerek vigaszt, erőt az élet érdekében. Zsoldos a férfi, a nő szajha, szivüket el nem érhetem. Gonoszságuk is fel van fujva, mégis féltem az életem. Hisz nincs egyebem e kivül. Számol ezzel a gondos elme. A megbántott Föld ha kihül, ég Flórám és szivem szerelme. Mert mi teremtünk szép, okos lányt és bátor, értelmes fiút, ki őriz belőlünk egy foszlányt, mint nap fényéből a Tejút, - és ha csak pislog már a Nap, sarjaink bízóan csacsogva jó gépen tovább szállanak a művelhető csillagokba.
Utolsó menedéke a szerelem, utolsó reménye, hogy egy nőben, egy társban megkapaszkodhasson, és vágyakozó emberként a kínok kínját éli át, mert megtagadja tőle magát a társ. Közel minden teremtett lény megszólíttatik, hogy segítsenek, sikongják, jajongják, hogy nagyon fáj ez a végső kiszolgáltatottság. Nagyon fáj! Kivül-belől leselkedő halál elől (mint lukba megriadt egérke) amíg hevülsz, az asszonyhoz ugy menekülsz, hogy óvjon karja, öle, térde. Nemcsak a lágy, meleg öl csal, nemcsak a vágy, de odataszit a muszáj is – ezért ölel minden, ami asszonyra lel, mig el nem fehérül a száj is. Kettős teher s kettős kincs, hogy szeretni kell. Ki szeret s párra nem találhat, oly hontalan, mint amilyen gyámoltalan a szükségét végző vadállat. Nincsen egyéb menedékünk; a kés hegyét bár anyádnak szegezd, te bátor! És lásd, akadt nő, ki érti e szavakat, de mégis ellökött magától. Nincsen helyem így, élők közt. Zúg a fejem, gondom s fájdalmam kicifrázva; mint a gyerek kezében a csörgő csereg, ha magára hagyottan rázza.
Roskad a kásás hó, cseperészget a bádogeresz már, elfeketült kupacokban a jég elalél, tovatűnik, buggyan a lé, a csatorna felé fodorul, csereg, árad. Illan a könnyü derű, belereszket az égi magasság s boldog vágy veti ingét pírral a reggeli tájra. Látod, mennyire, félve-ocsúdva szeretlek, Flóra! E csevegő szép olvadozásban a gyászt a szivemről, mint sebről a kötést, te leoldtad - ujra bizsergek. Szól örökös neved árja, törékeny báju verőfény, és beleborzongok, látván, hogy nélküled éltem. Rejtelmek ha zengenek, őrt állok, mint mesékbe'. Bebujtattál engemet talpig nehéz hűségbe. Szól a szellő, szól a víz, elpirulsz, ha megérted. Szól a szem és szól a szív, folyamodnak teérted. Én is írom énekem: ha már szeretlek téged, tedd könnyüvé énnekem ezt a nehéz hűséget. Már két milliárd ember kötöz itt, hogy belőlem hű állatuk legyen. De világuktól délre költözik a szép jóság s a szelid érzelem. Mindenségüket tartani a fénybe, mint orvos, ha néz az üvegedénybe, már nem tudom, megadom magam kényre, ha nem segítesz nékem, szerelem.
században mi is a nyelvtelepség mezsgyéjére kerültünk, ott imbolygott az egész ország. Nem volt akkor már modernnek, élhetőnek, írhatónak, terjeszthetőnek nevezhető irodalmi nyelvünk. És akkor ők, ezek a literátoratyák, remek ütemérzékkel belépve a történelembe, megújították azt, ami már majdnem elhalt. Hazafelé menet, egy Fülöp-szigeteki íróval bandukoltam az Iowa folyócska partján. [1865] Arany János: A „vajon” kérdéshez : hungarianliterature. Kedves, ligetes hely, ott úsztak a vadkacsák a vízen, a lomb közül kilátszottak az egyetemi kollégiumok csücskei, ál-Tudor stílusukat mutogatva, görög betűkkel jelezve önmagukat: kappa, phi, alfa. Kezdetben én amerikai diáknak néztem a fiút, sétatársamat, aztán kiderült, hogy filippinó író, a felesége is költőnő, mind a ketten angol egyetemet végeztek. Megkérdeztem tőle, ők hogyan állnak a nyelvi kérdéssel. Elmosolyodott. Nem állunk valami jól, mondta, de nem is állunk a legrosszabbul, tudniillik nekünk van anyanyelvünk. Van egy nyelvjárásunk, ami általánosnak nevezhető, és ez a tagallog. Én nem állítom, mondta, hogy a tagallog kicsiszolt, kiművelt nyelv, erről szó sincs.
Amint céltalanul ballagtam jóleső és érzékeny lankadtságban, egyszerre mindent elfelejtettem, ami tíz esztendő alatt történt, időérzékem cserbenhagyott, s úgy jött, mintha csak pár órás, rövid kirándulásról tértem volna vissza. Mintha mindig itt éltem volna, s ami közben volt, talán igaz se volt. Megállt az idő, mondtam magamnak, amint a ligeti padon üldögéltem. Csakugyan semmi sem változott. Zöld hajjal trollkodta szét Gáspár Lacit az X-Faktor szegedi győztese – Szegedi hírek | Szeged365. A színek csodálatos pompája, különös belső izzása, mely talán sehol a világon nem ilyen intenzív és lenyűgöző, ma is a régi. A hosszú hajú piktorok, mintegy orvul leselkedve a gyanútlan természetre, ma is ott álltak egy-egy fa árnyékában, a zöld pázsiton. Félig lehunyt szemmel, hunyorogva nézik a dombok vonalát, a kanyargó víz csillámlásait, s időnként hátra meg előre ugorva, húznak egy-egy ecsetvonást a vászonra. A liget mellett folyó kis patak, kőről kőre táncolva, ugyanazt a régi verset locsogta, melyet annak idején hallgattam. Itt az ősz a legszebb. Ez a kezdődő, komoly, érett, hallgatag és színesedő szeptember.
vaj az? vaj ki? vaj mi? Hogyan változik pedig kérdővé oly szó, melynek természetéből nem is gyanítnók, hogy kérdésre alkalmas legyen: bizonyság az ugyan (quidem), mely kérdőleg tökéletes párja a vajon-nak. Ugyan kinek volna kedve, Vajon kinek volna kedve, Gyöngy életre, erőltetve? Zöld hajú lány gaspard monge. Ez ugyan egyszersmind a vajon-nak on toldalékát is megfejti, mely analóg a most, mostan stb. szavaink toldalékjával. Hozzájárúl a kiejtés. Közéletben, kivált az irodalom hatása alatt nem álló népnél, sohasem hallottuk másként, mint egy j-vel, simán és röviden: vajon. Ha a j-kedvellő szóejtés vajjont mond, kettős j-vel, akkor már csakugyan a vall igét érti: üsd a rabot, hogy vajjon (vall-jon). Az l-es tájbeszédben, hol illen-ollan hangzik, sem hallottunk: vallont; kivéve irodalomban jártas egyénektől. De ha így volna is, még ha vallon-nak hangzanék is: ez sem volna döntő bizonyság a vall igéből származásra. Ugyanis, valamint a j-s nyelvjárás szereti az l-t j-re lágyítni, még a hol a gyökfejtés ellenkezőre utal is, szintúgy hozhatunk fel példát, hogy a kétségtelen j hang l-re keményedett ez utóbbi kiejtés kedvelőinél.
Belemelegedtünk a beszélgetésbe. – Emlékszik arra a kis szőke festőlányra – kérdezte a házigazdám –, akivel annyit sétált akkoriban? … Ha nem csalódom, Bettynek hívták… Régen férjhez ment. Valami cseh kereskedő vette el. Legutóbb Hollandiából írt egyik barátnőjének. Másokról is megtudtam egyet-mást. Volt, aki meghalt, volt, aki elköltözött. Aki itt maradt, az se a régi már. A házak és a helyek a régiek maradta, de az emberek megváltoztak. Tíz év mégiscsak nagy idő. Az idő múlásának jelentősége, szívet elszorító szomorúsága először állt elém a maga kendőzetlen mivoltában. Aznap még találkoztam Valakivel, akire úgy emlékszem, mint ugrándozó-daloló, fekete körhajú kislányra. Nem ismertem volna meg, ha nem figyelmeztetnek rá: ráncos lett, kissé kövér és elhanyagolt, bicegett, s egy öt-hat éves kisfiút vezetett kézen fogva… Elindultam lassan az állomásra. Gáspár laci zöld hajú lány. Vissza se néztem. Nem akartam látni az ódon köveket és színpompás hegyeket, melyek időtlenséget hazudnak és letagadják a mulandóságot. (1935)
Goodreads (Enyhe spoilerek alább! ) Miután az első részben megismertük Victort és a három idegen nőt, akiket ufók(? @naadett1 vélemény? : talk_hunfluencers. ) raboltak el, és ledobtak egy dinoszauruszoktól hemzsegő veszedelmes bolygóra, majd végigkísértük őket küzdelmes életük első hónapján a barlangi életre berendezkedéstől az első gerenda-erőd megépítéséig, ott hagytuk abba, hogy a zöld tollas raptor-féleségek megostromolják az erődöt és közben egy új idegen nő is érkezik a közelükbe. A második könyv itt veszi fel a szálat, mikor Victor és Galmine eltöltik első együttlétüket, és csakhamar a gyökeres pálforduláson átesett, undok visszahúzódóból készséges segítőbe átvedlett Trel is bejelenti igényét a férfira. Egyedül Sheela marad ki a háremből (egyelőre... ), mivel őrlődik a népe szigorú szokásai és változó érzelmei között. Az új nő, Kacerie eleinte elég fennhéjázó, és nem igazán akar segíteni semmiben sem, ráadásul különleges "halálsugár" képessége eléggé aggasztó is a közösség számára, de Victor egy némileg drasztikus megoldással megtalálja a módját, hogy együttműködésre szorítsa.