Hogy egyáltalán ők akarták-e így, vagy csak a hivatásrendjük kényszerének engedelmeskedtek, észrevétlenül lettek mások: közösségük, nemzetük becsvágyának áldozatai. Túl sok rosszat tudunk a versenysport világáról: intézményrendszeréről, döntéshozatali mechanizmusairól, pénzfertőzöttségéről és csalásairól, a doppingolásról és (hiábavaló? ) üldözéséről. Túl illúziótlanok vagyunk már. De a kritikánk nem mindenben hibát kereső gonoszságból fakad. Az Egy mindenkiért -ben Szilágyi Áron tépelődéseiként is sok minden elhangzik a fenti kérdésekről. Például az a kardvívásra különösen is érvényes megállapítás, hogy a mezőny kiegyenlítettsége miatt húsz-harminc versenyző közül bárkiből lehet bajnok egy-egy olimpián, meg hogy mennyi minden múlik a bíráskodáson és a napi formán. Soha nem lehet biztosra menni. Hiába a négyévi küzdelem, az eltökéltség, könnyen le lehet csúszni a dobogóról, ki lehet esni a negyed-, de még a nyolcaddöntőből is. És nincs sem magyarázat, sem vigasz. A világ pedig – ez olyasmi, amit soha nem fogok megérteni – aranyérem-fetisiszta: semmi és senki sem érdekli az aranyérmeken és tulajdonosaikon kívül.
Az Egy mindenkiért, Muhi András Pires filmje érzékeny dráma élsportolói kínokról, tanácstalanságról. Arról, hogy nincs fenn és lenn, hanem csak ugyanannak az emberi sorsnak a különböző változatai léteznek, és ugyanaz az az örökké megválaszolatlan, mert talán megválaszolhatatlan, mégis napról napra megválaszolandó kérdés: ki vagyok én, és mi a feladatom. Mire születtem? Van-e valódi tartalma annak, hogy "egy mindenkiért"? Nem csupán jól hangzó, ám talmi szlogen ez inkább? Hogyan képviselnek bennünket a versenysport bajnokai? És úgy egyáltalán, mi értelme van a versenysportnak? A kőkemény mindennapoknak, az elrabolt gyerekkornak, a rekordok hajszolásának? Mire kellenek nekünk ezek a mai gladiátorok, és nekik mire jó ez az egész? A spártai fegyelmezés, majd önfegyelem, a megszállottságig menő ügyszeretet, "egy-ügyűség", a "normális" többségtől való "fényes elszigeteltség"? Milyen eredménnyel zárul a karrier alkonyán az önvizsgálat, hogy mire és miért tettek fel mindent, hogy mit adtak és mit kaptak?
Hégete Alexandra Jászság 2-es csoport "A film bemutatta a mindennapi küzdelmeit, nem csak a sportoló, de az Ember mélypontjait, magasságait is megláthattuk. Voltak pillanatok, mikor nem győztesként hagyta el a pástot. Az élettörténetén keresztül beleláthattunk abba, hogy küzdeni kell az álmainkért, sikereinkért. Nem szabad hagynunk, hogy 1-1 kudarc megállítson minket…muszáj felállnunk, tanulni kell a dologból és még keményebben kell küzdenünk az álmunkért. A film levetítése után volt alkalmunk kérdéseket feltenni az Olimpikon számára, és egy közös képet is sikerült készítenünk vele. Számomra nagyon különleges volt ez a film, hiszen eddig bele sem gondoltam, hogy egy ilyen tehetséges ember sikerei mögött mennyi alázat, küzdelem és munka van. Úgy gondolom, hogy a mai gyerekek számára Szilágyi Áron remek példakép mind emberileg mind sportolóként. " Horváth Anna, Jászsag 1-es csoport
Erre a drámai csúcspontra lehet felhúzni a filmet, különösen úgy, ha az ember tudja a végkifejletet. Minden szónak és tekintetnek jelentősége lesz így a sorsdöntő asszók előtt. Filmnyelvi eszközei pedig pazarok. Dokumentumfilmeshez méltó módon páratlan a bizalom a rendező és a főszereplő között, amely a legtöbb kulisszapillanatba betekintést enged. Ott vagyunk a gyúrószobától kezdve ( Bodnár József, a Ferencváros és számos olimpiai bajnok legendás masszőre éppen a Tour de France befutót nézi az Eurosporton…) a hétköznapi edzéseken át az öltözőig, ahol nem ritkán végzi a fejvéd a sarokban, dühösen elhajítva vereség után. Közeli képeken az izzadság és a könnyek is jobban látszanak, a ritmusos parádés vágás pedig a sportág tempójához méltó. A rendező nem először nyúl a sport témájához: 2016-ban a labdarúgó Európa-bajnokság előtt volt látható a Még 50 perc című dokumentumfilm, ami Egervári Sándor, Dárdai Pál és Bernd Storck válogatottjainak öltözőjébe engedett bepillantást a rossz emlékű amszterdami 8:1-től a pótselejtezőn Norvégia ellen elért győzelemig.
Még előttem az élet, hogy valami mást is csináljak. Érdekelt, hogy ki vagyok, ki lehetnék én a vívás nélkül, mi másnak szentelhetném két arany után az életemet. Aztán nagyon hamar ráébredtem, hogy nekem a vívás az életem. Ez az, amit igazán szeretek és jól is csinálok. Háromszor olimpiát nyerni kardvívásban még soha senkinek sem sikerült. " Bevallom, ez az indítás csalódást keltő volt számomra. Félelmet és halogatást, a döntéstől – az élettől! – való ódzkodást éreztem ki belőle. És nehezen átélhetőnek tartottam azt a "drámát", hogy sikerül-e az addigi két olimpiai éremhez egy harmadikat is szerezni. Attól féltem, ilyen kezdés után a film nem lehet más, mint egysíkú dicshimnusz egy ultrakiváló sportolóról, aki a legjobb besorolásból a legeslegjobba akar átkerülni, és már huszonhat évesen önnön emlékművét építi. Hiúságok hiúsága, gondoltam, és még azt is: minden hiábavalóság. "Mi az, ami volt? Ugyanaz, mint ami lesz. Mi az, ami történt? Ugyanaz, mint ami ezután is történik, és semmi sem új a nap alatt.
Odamegyünk én és egy fideszes. Egyéni lapot odaadjuk. "Melyik az Orbán? " Mondjuk itt nincs orbán, felolvastuk az osszes nevet meg a partokat. "Mi…hazánk? Az Magyarország… nem? " Behuzza az x-et. Pártlistán a fideszre szavaz. Népszavazáson 4 ből 1 x-et sikerült behúznia összesen, remegő kézzel. Libirk oldala — A nagymamám heti 3-szor ebbe áztatta a lábát. Így.... Sok ilyen volt, nem mindenki kert segitseget/nem en segitettem. Amikor MZP "sötétben tartott gombák" ról beszélt, akármennyire is fasz dolog ilyet mondani, de sajnos igaza volt. A fideszes delegáltak jó arcok voltak, meg értelmesek. Nem csalt senki a számoláson, tisztelet megvolt, profin dolgoztunk. Szavazatvásárlás szerintem bőven volt, többen is direkt mondták az egyik önkormányzati tagnak hogy kire szavazott. De őszintén: kurva mindegy volt. Ezek az emberek pénz nélkül is fidesz szavazók lettek volna. Óriási szemfelnyitás volt ez nekem, Budapesti egyetemista fiatalnak. Ezek az emberek elképzelhetetlen mélységben élnek. És mint látszik is, ők vannak többen. Sokkal többen. Ennyit akartam kiírni magamból.
Az ülő foglalkozást végző személyek ödémáit gyakorlatilag eltünteti a kezelés. Mint sok minden más természetes gyógymód ez is a csodával felér, aki teheti, próbálja ki és nem fog csalódni benne. Megosztásokat köszönöm