Vannak könyvek, melyeket futtában olvasunk, pár oldalt, amíg a buszra várunk, amíg zötykölődik át a villamos velünk a pesti oldalra, vagy amíg várunk a sorunkra a hivatalban vagy a fogorvosnál. Aztán vannak olyan könyvek, melyeket csak kényelmesen bekuckózva szabad olvasni, egy bögre illatos teával és a kedvenc sütivel, körülölelve egy puha bolyhos takaróval. Körülölelve a gyermekkori emlékekkel, a nagymama málnaszörpjével, a nagypapa csendesen bölcs mosolyával, az unokatesókkal elkövetett minden csintalansággal. Bankó-Erdősi Viktória Elég az hozzá című könyve egészen biztosan az utóbbiak közé tartozik. Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon! Elég az hozzá. Azt mondják, a mai városi gyerekek már nem tudják, hogy a tej nem dobozban terem és nem ismerik a naptól még meleg friss paradicsom ízét. És hogy szerencsés az a gyerek, akit falusi nagyszülőkkel ajándékozott meg az élet, mert van a gyerekkornak egy olyan szelete, melyet senki máshol nem lehet megkapni, csak a falusi nagyszülőktől – bár ma már sajnos ez sem feltétlenül igaz.
A mami meg a papi tanítottak egész életükkel, a mami meg a papi csodálatos emberek voltak és kész, és kész. " Elmerülök az emlékekben, és előttem is megjelenik a nagyikám tésztát dagasztó keze, ahogy a fényes tésztából mindig kicsíp egy-egy darabot az összes unokájának, hogy aztán a sparhelt platniján sülő esetlen perecet formáljanak belőle a gyerekkezek. Vagy amikor borsót fejtünk neki a leveshez, és percenként ránk szól, hogy ha olyan tempóban esszük a friss édes borsószemeket, ahogy fejtjük, akkor mi marad a levesbe? Olvasom a könyvet, a nagypapával közös fűkaszálást, a csirkekopasztást és a többit, és minduntalan azon kapom magam, hogy de hiszen ezek az én békési nyaraim! "Majd én csinálom, te csak nézd, éles a kasza, mint a borotva", persze, hogy megpróbáltam, amint egy pillanatra félrenézett, egy perc múlva már bánta is a nagylábujjam. Könyv: Elég az hozzá (Bankó-Erdősi Viktória). "Csinálok egy jó forró koppóvizet" (igen, így mondta mindig a nagyikám, két pével, néha hárommal is), és már repkednek is az átvágott nyakú csirke vizes tollai, azt az utánozhatatlan szagot árasztva.
Szégyen, ami történik. Pedig nyilván lehetett volna jól is csinálni. Emberséggel, odafigyelve, lelkiismeretesen – épp úgy, ahogy azt az ágyunk mellett álló orvostól és ápolótól is elvárjuk, amikor szükségünk van a segítségére. Ők nem kérdezik, hogy megérdemeljük-e, csak teszik a dolgukat. Tegyük hát mi is végre. Nyitókép: Freepik.
Törőcsik Mari 2021. április 16-án hunyt el, élete utolsó évtizedeit egy kis faluban, Velemben töltötte. A falu lakóinak köszönhetően pedig egyre több minden derül ki a színésznő magánéletéről. Ezúttal a Blikk arról szerzett tudomást, hogy Törőcsik Mari és nevelt fia között valójában nem volt épp idilli a viszony. A színésznő lányáról, Teréziáról mindig is nagyon sokat mesélt, azonban fogadott fiáról, Sonról csak igen keveset. Son törőcsik mari fia pdf. Velem lakóinak elmeséléséből azonban kiderült néhány részlet. A fiú 5 éves volt, amikor kimenekítették a vietnámi háborúból a hetvenes években, ezt követően fogadta örökbe a színésznő. Son állítólag gyorsan beilleszkedett, megszokta Magyarországot, ám fiatal felnőttként mégis úgy döntött, visszaköltözik Vietnámba. Csak esküvőjére tért vissza, amit Budapesten tartottak. A helyiek szerint Törőcsik Mari sosem titkolta, hogy megromlott a viszonya fiával, azonban vélhetően mindig is szerette, mivel amikor Sont egy halálos kór támadta meg Vietnámban, a színésznő azonnal segítségére sietett és 5 millió forintot adott neki, hogy fedezni tudja a kezelését és a gyógyszereit.
Törőcsik Mari színésznő (1935-2021), és férje, Maár Gyula filmrendező (1934-2013) egy vietnami kisfiút fogadtak örökbe a hetvenes években. A történet azért is különleges, mert ekkoriban Magyarországon az örökbefogadást még titok övezte, Törőcsik Mari azonban nyíltan felvállalta a történetet. (Én is megkerestem, hogy nyilatkozzon az örökbefogadásról, de ezt elhárította, mondván, a gyerekei már felnőttek, nem szeretne beszélni róluk. ) Korábban azonban itt-ott mesélt a sajtónak a történetről, ezeket a forrásokat használtam fel. A kilencvenes években A házaspárnak 1973-ben született vér szerinti gyermeke, Teréz. Pár évvel később, a nemrég véget ért vietnami háború hatására szerettek volna egy vietnami árvát is örökbe fogadni. A kezdőlökést egy dokumentumfilm adta, amelyik egy gyerek sorsát dolgozta fel, és úgy megindította a házaspárt, hogy ezt a gyereket szerették volna magukhoz venni, noha korábban nem tervezték, hogy örökbe fogadnak gyereket. Törőcsik Mari örökbe fogadott fia, Son titokban költözött haza: anyja mellett lehetett az utolsó években. A háború után tömegesen maradtak árvák Vietnamban, de az ország nem adott örökbe gyereket külföldre.
Update: Egy friss interjúban a színésznő arról beszél, hogy a rendszerváltás után nagyon sok rasszista támadás érte Magyarországon Sont – és Törőcsik Mari fiának lenni sem volt mindig könnyű, – ezért döntött úgy, hogy Vietnamban szeretne egyetemre járni és élni. 1998-ben a Desszert című beszélgetős műsorban a színésznő mesélt a történetről, a videóban 24:21 től jön ez a rész.