Vizuális téren kisebb a fejlődés mint az újrakiadás többi részén, azonban a látvány így is megfelelő, a stílus és a színskála stimmelnek. Újdonság a 360 fokban forgatható kamera, a DirectX 11 támogatása és néhány újradolgozott animáció. A soundtrackre nincs panasz, a sima kiadás idegesítő NPC szinkronjait pedig (ahogyan említettem) lecserélték. Mit kapunk tehát a Divinity: Original Sin új kiadásával? Egy alapból kiváló hardcore szerepjáték frissített változatát immáron több platformon, amelyet osztott képernyőn is játszhatunk (és ez nem kizárólag a konzolos pajtások kiváltsága), emellett pedig az egyik legtartalmasabb újrakiadást, amit mostanában kaptunk (ha korábban rendelkeztünk PC-n az eredetivel, bérmentve felbukkan majd az EE a könyvtárunkban). Bátran ajánlom azoknak, akiknek van affinitásuk a kicsit taktikusabb-lassabb, klasszikus RPG-khez, mert az alapanyag polírján túl a konzolos port is iszonyat jó lett. A Divinity: Original Sin 2 a Kickstarter-célokon úgy laza másfél millió dollárral teljesített túl, így a folytatás is sínen van.
Nyúlszívűeknek itt nem terem babér, de a gőgös gyík (Red Prince), a démoni muzsikus (Lohse), a sziporkázó élőhalott (Fane), a karakán törpe (Beast), a magának való zsoldos (Ifan ben-Mezd) és az emberi húst sem megvető elf orgyilkos (Sebille) mind arra várnak, hogy rajtuk keresztül döntsük el Rivellon sorsát. Fantasztikus egy csapat ez a lehető legszélesebb skálán mozgó, gazdagon kidolgozott személyiségekkel, akiknek megvannak a maguk mozgatórugói, céljai, tettei. Elöljáróban csak annyit, hogy hatalmas élmény megismerni mindegyikőjük múltját. Természetesen bármennyit csiszolhatunk előre beállított tulajdonságaikon, de akár a semmiből is létrehozhatunk egy vadonatúj arcot, hogy saját ízlésünkre szabva egyéniséget adjunk neki - faja, kasztja és külleme csakis az aktuális hangulatunktól függ (a leglogikusabb megoldás az, ha eltérő erejű segítőket, vagyis távolsági és közelharcost, mágust, valamint bérgyilkost egyaránt beválogatunk a bandába, ezáltal mindennemű eshetőségre felkészülhetünk).
A fizikaórákon tanultakat előszeretettel próbálgathatjuk az ellenfeleken (ezt speciel ők kevésbé élvezik majd, mint mi), vagyis szabadon házasíthatjuk a vizet, az elektromosságot, a tüzet, a mérgeket, a gőzöket, a vért, mindent. Arzenálunk bővítésére szolgál a skill crafting névre keresztelt funkció is, amivel a birtokunkba került mágikus könyveket boronálhatjuk össze egy még erősebb változattá. Így teremthetünk többek között vérből vihart (Blood Storm), tehetjük elektromossá a bőrünket (Jellyfish Skin), és szívhatunk el életet a kisugárzásunkkal (Vampiric Hunger Aura). Ha ezt a látványos szisztémát kombináljuk a körökre osztott stílussal, a harcrendszer sajátosságaival (például a szintkülönbségek és a fedezékek kiaknázásával) és felszerelésünk rúnákkal súlyosbított mikromenedzsmentjével, piszkosul szórakoztató összecsapásokat kapunk eredményül. Már ha nem a legkeményebb nehézségi szintet preferáltuk, abban az esetben ugyanis elő kell kaparni a koponyánk legaljáról minden csepp gógyit, és profi stratégaként megfontolni a legapróbb lépést is.
Nemcsak a zeneszerző, hanem a szinkronstáb teljesítménye előtt is fejet kell hajtanunk, hiszen minden szöveget megtöltenek élettel, és elérik azt, hogy meg se forduljon a fejünkben egy hosszabb diskurzus átléptetése. Ez nem kis érdem egy tengernyi betűvel felruházott szerepjátékban. Örökké szépek Ha ne adj' isten a magas újrajátszási faktor ellenére sem találnánk már több kihívást a kampányban, még mindig nekifuthatunk három másik játékossal kooperatívan, vagy áthívhatjuk a havert egy osztott képernyős mókára. Belekóstolhatunk a csapatokat egymásnak eresztő PvP-aréna opcióba, nyakig merülhetünk a felhasználók által készített modokban, sőt a stúdió készült egy igazi finomsággal is: a Game Master megidézi a táblás szerepjátékok idejét, egy valódi játékmester kezébe helyezi a szórakozás kulcsát. Hosszú oldalakat lehetne még teleírni a Divinity: Original Sin II pozitívumaival, de már ennyiből is pompásan leszűrhető, hogy a Larian Studios elérte azt a csúcsot, amit jelenleg el lehet érni egy izometrikus nézetű, körökre osztott szerepjátékkal, a korona pillanatnyilag egyértelműen az övék (az első patch pedig még tökéletesebbé tette).
Az alsó, ködlámpáknál található kicsi króm betét még elegánsabbá teszi. Inkább csak jobban kiemeli azt a bizonyos X alakot, ami megfigyelhető az orr részen. Oldalról szemlélve látszik igazán, hogy a fehér fényezés mennyire kiemeli a szokásos crossoveres műanyag kerékjárati íveket, a küszöb alján található fémes színű elem tovább erősíti a terepjárós hangulatot. Az első lámpatest végétől a hátsóig húzódó él a visszapillantó vonalában törik meg, és követi a kilincsek vonalát. A hátsó ablakok sötétítése már az alap GL+ felszereltségen is jár. A hátulján lévő Hybrid feliraton kívül más nem utal arra, hogy ebben nem csak egy benzinmotor dolgozik. A méretes lámpatestek mellet hangsúlyos a fekete és a fehér elemek kontrasztja. Spórolós, lépegetős: Suzuki SX4 S-Cross Hybrid 48V GLX (2020) Teszt + Videó | Alapjárat. A Suzuki SX4 S-CROSS AllGrip Hybrid GLX belseje Az ajtót kinyitva jó értelemben vett átgondolt puritánság tárul elénk, nincs színház, helyette viszont van egy 7 colos infotainment rendszer, ami nem rendelkezik saját navigációval, viszont tudja vezetékesen a Carplay-t így nagy gond nem lehet.
Way of Life! Vagyis: az élet útja. A japán autógyártó jelmondata különösen ránk ruházható, ugyanis lévén, hogy Suzukis nemzet vagyunk, ez azt is jelentheti, hogy rengeteg magyar ember fejében jelent egyet a Suzuki az autó fogalmával, mint az élet útjával. Meglágyulva - Suzuki SX4 S-Cross Hybrid 48V GL+ teszt - tesztauto.hu. Itthon a vállalat legjobban fogyó modellje 2019-ben ugyan a Vitara volt, az immáron kizárólag 48 voltos lágy-hibrid hajtással megvásárolható SX4 S-Cross viszont szorosan simult a dobogó első fokához. A cím és a bevezető alapján bizonyára téged is kíváncsivá tettelek, vajon mit produkál az S-Cross az új hajtáslánccal és egy, a korábbinál szerényebb teljesítményű benzinmotorral. Az idei év indulásával szigorítottak az autómárkákat rend szerint érintő károsanyag-kibocsátási normákon, ami a Suzukinál egyet jelentett az alapos újragondolással. A vezetők végül arra a döntésre jutottak, hogy némi kockázatvállalás mellett igyekeznek a továbbiakban is bizonyítani, ők igenis megbízható, hosszútávra tervezhető, komfortos és pénztárcabarát járműveket készítenek.
Immáron ötödik alkalommal szerepel nálunk a Suzuki jelenlegi zászlóshajója. Az idei év első hat hónapjában, az SX4 S-Cross lett a magánszemélyek újautó-vásárlásait összegző toplista bajnoka a Datahouse szerint, megelőzve az addigi piacvezetőt, a Vitarát. Tesztünk alanya egy 2018-as évjáratú, 1. 4 Boosterjet motorral ellátott GL+ felszereltségű, elsőkerékhajtású, manuális váltós modell, amely talán a legjobb ár-érték arányú változata az S-Crossnak. Járt már nálunk az összes motorvariáns, automata, és kéziváltós, elsőkerekes, és összkerékhajtású kivitel is. Volt, amelyik tesztautó teljesen új volt, és olyan is, ami már túl volt a 22000. Suzuki Sx4 S-Cross – Tartós teszt – ami eddig kimaradt - Autó tesztek - Tesztelok.hu. megtett kilométerén is. Olyanról viszont még nem írtunk, amelyiket nullkilométeres kora óta, és közel másfél éve hajtunk. Az autó külső megjelenését, és felszereltségét már többször is kiveséztük korábban, így ebben a tesztben inkább a hosszútávú tapasztalataimat osztanám meg. Az emelt hasmagasságú, kompakt szabadidőautó (divatos néven crossover), tökéletes családi autóként bizonyít a mindennapokban.
A 17 colos kerekekkel a rugózása még kellemes, jól viseli az úthibákat is, egyedül a keresztbordákon hajlamos a kocsi hátulja elpattogni, ez betudható az autó könnyű (1150 kg. -os) súlyának. 180 mm -es hasmagasságával murvázott, és földutakon is jól elboldogul, nem kell aggódnunk, hogy felakad a kocsi alja. Menet közben az utastér csendes, sem a műszerfalból, sem a kárpitokból nem hallani zörgést, de ez nem volt mindig így… A műszerfal közepén a GLX felszereltégű autókban van egy center hangszóró, ami a rádió beszédhangját hivatott javítani. Ez a GL+ felszereltségű autókból hiányzik, azonban a hangszórókábel, és a végén levő csatlakozó megvan. Ezt a műanyag csatlakozót ugyan rögzítették, de a kábel időnként hozzáért valamihez. A másik zavaró dolog a kalaptartó volt, ami úthibákon hajlamos pattogni a helyén, ezt kétoldalt egy-egy csík gumírozott ragasztószalaggal orvosoltam. A mai elvárásoknak megfelelően elöl, és hátul egyaránt tárcsafékek lassítják az autót, meggyőző hatékonysággal. Fogyasztása teljesen elfogadható, lendületesen közlekedve vegyes használatban 6.
Mielőtt bármi rákérdezne, hogy "jó-jó, de hol itt az újdonság? ", elárulom, hogy a hibrid rendszerrel kapcsolatosan se várjunk hatalmas meglepetéseket. Nekem kerekedett el a legjobban a szemem, amikor megláttam az "új" Suzuki hibrid reklámokat, hiszen azok már itt voltak korábban is, és lám most milyen jól jöttek azok a korábbi fejlesztések! Ami lényeges, hogy az S-Cross válaszékából (is) eltűnt az egyliteres Boosterjet, az ötsebességes váltó, az automata, teljességgel letisztult lett tehát a kínálat, túlzottan is. Jelenleg az 1, 4-es, turbós Boosterjet lágy hibrid rendszerrel és 6-os manuálissal +/- AllGrip rendszer az egyetlen opció. Erőforrásunk papíron némileg gyengébb, 129 lóerő az eddigi 140 helyett, azonban a villanymotornak köszönhetően (53 Nm) nyomatékosabb lett, az összteljesítmény 235 Nm. A gyorsulás 9-10 másodperc körül alakul, itt sem számottevő a változás, a vége 190 km/óra – ezt meg szimplán nem próbálgattam, elhisszük. Egyszerű piktogramokon keresztül jelzi a töltöttséget Ahol igen, az a kifinomulttá vált start-stop rendszer, illetve az erőteljes motorfék, amivel játszadozva azért lehet(ne) lecsípni deciket, még ha nekem ez nem is akart túlzottan összejönni, de fogjuk ezt most arra, hogy kb.