Egyszer majd még jön valaki bátor, egy nálamnál sokkal erősebb, ki nem ijed meg a pletyka-világtól, s téged majd ismét felemel, s mint voltál, te olyan fiatal, bájos, drága leszel…
S vajon hinne-e valaki nékem, hozzád hogy kényszer mi sem űzött? rámfogná a herék hada, érzem: nékem e földön más se jutott, csak te, a tépett, kósza leány, a százszor lebukott. Van pedig, ó van valami ritka szép is benned, mely örök érték: egyszerű vagy, gyermeki tiszta, nem csúfít mély rejtelem, árny – s én mindig vágyódtam a szép, gyermeki dolgok után. S mégse tudok megszállani nálad, Valami űz, hajszol tova tőled; Szívem egy új, másfajta leánynak, tán Trocheus húgodnak adom, vagy nővéreid egyike lesz? ezt még én se tudom. Bármelyiket választom is én ki, Daktilt, avagy szép Anapesztuszt, Nem mondhatja nekik soha senki, hogy cédák, olcsó szeretők. mert szendék voltak nagyon is, mint a kolostori nők. Szerelmes versek szerelmemnek es. Drágán adták szűzi szerelmük, s bárki legénnyel szóba sem álltak; így maradott fiatal a lelkük s hírük is oly hótiszta, fehér, amelyhez szenny, pletyka, gonosz, ó, soha semmi se fért. …No, kétségbe azért sose essél! Hisz tudom, oly rossz épp te se voltál; csak sokat és nőmódra szerettél – s kit nagyon és mindenki szeret, az másnál mindig hamarább bús árnyékba veszett.
A Wikiforrásból Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez Itt hordta az anyja, mielőtt született, köszönd meg a tájnak, hogy óvta őt és körül a vastag árnyak hűsét is köszönd, s hajló lombját a fáknak; mind néked tartogatták! napod egére napnak és harcodhoz lobogónak, mely szökkenve véd a gonosz vermektől s nehéz munkádnak diadalt hoz. Napod és lobogód! s itt is mindenben úgy érzed lélekzetét, mint mikor melletted alszik s füledbe két kicsi hanggal szuszogja szíves életét. Szerelme egyre egyszerübb és szemében már nincsen félelem figyeli munkád, mosolyog és hangja sem hallik, úgy örül, ha napodon vers terem. Szerelmes versek szerelmemnek filmek. Szűk holmidat vidáman összetartja és széttúr a gondodon s mint nap, zápor vizét az ázott lombokon, ráncaid úgy tünteti el homlokodon. Karolva óv s karolva óvod, míg körül leskel rád a világ s végül hosszu késeivel megöl; virág nem hull majd és furakodva féreg se rág, ha meghalsz s tested égetni lebocsátják. De mint esti harang hangjára toronyból a sok fehér galamb, a hangja száll utánad s csapdos majd ott alant.
Valaha bájos, lenge leányka, deli legények kedvese voltál; karcsú és szép zerge-bokádra hét hosszú évszázadon át ódákat zengett a letűnt, messzi poéta-világ. Szép voltál egykor s üde, bájos, de az idő már rajtad is eljár; hajdani arcod bársonya ráncos, s fürge bokád csak sánta veréb; vén vagy már, vén, bár nem akarsz annak látszani még. Játszod a szép, tüzes asszonyt s még úgy kelleted önmagad egyre; de aki néked csókokat adjon, nincs már az a poéta sehol – lám, mindenki kerül, kinevet s más tájakra lohol. Te, aki egykor büszke legények, Byron drága szerelmese voltál, csak rongy vagy már, senki, lenézett, egy rosszhírű nő a neved, s tán még egy kis Kónya Lajos, Kucka se hálna veled. Ők pedig – ó nem kényesek aztán! Szerelmes versek szerelmemnek jatekok. kis Kossuth-díjért megölelnék tán Lucifert is, az ördögök anyját …. S ha nekik is rossz vagy te, ledér, vajon a csókod, céda leány, mondd, számomra mit ér? …Fáj a szívem, hidd el, nagyon érted, s hozzád én hittel lehajolnék, bármilyen rossz vagy, céda, lenézett, jaj, de erőm már nincs, se hitem, hogy aki rossz, olyan árva, bukott, azt az egekbe vigyem.
A Wikiforrásból Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez "Vad jámbusid, barátom! Hadd zengjenek szerelmet. " Így szóla Árkilok-nak Anákreon szelíden. De ő saját szülöttit Nem engedé szerelmes Dalokkal elpuhítni. E szóra öszvezajdúl A két öreg poéta. Szerelmes vers az Istenhegyen – Wikiforrás. Közzéjek ugrik Ámor S apróra tépi mérges Jámbussit Árkiloknak. Ambróziába mártja, Szerelmivel behinti; Liéus is, leszállván, Máslásba megfereszti. Mind felszedé örömmel Anákreon magának; S mindjárt boros, szerelmes Dalokra verte őket. Énnékem is belőlök Egy-két csomót ajánlott Bor és szerelmetesség Csepeg belőle, látod.
Illei Torquatus szép fordításában Megmutatta, hogy van ész magyar agyában, És hogy nem kell élni kölcsönözött szókkal; Igaz, hogy sok helyen magyar erőszakkal, És az értelemtől olykor elcseppenvén A papokkal útaz sebesen ügetvén. Mondják, hogy Orczynak titkos szekrényében A Múzsák rejtettek kincset szegletében. A vitézi versek ösvénye nehezebb, S a szók méltósága sokkal szükségesebb. Itt a folyó-vizek távúl büszkélkedvén, S mások mélységével titkon nevekedvén, Lassan hömpölygetik arany-fövenyeket, Vagy pedig zúgással forgatják köveket. Hajdu Sándor:Búcsú Jambus kisasszonytól – Wikikönyvek. A szónak ereje változik ellenben, És szerelmet jelent minden e versekben. A kis patakocskák lassú suttogással, Hol nyögnek, hol pedig vagynak sóhajtással, Hol pedig föld alá rejtezvén hallgatnak. Itt már a Nimfák is örömest múlatnak, És olykor öblökben rekesztvén vizeket, E gyönyörű szűzek itt mossák testeket. A titkos mirtus-fák ott körül bénőnek, E magános helyre pásztorok sem jőnek. A szerelem anyja magának szentelte, Tiszta szeretetét Dámon ott nevelte, Tovább az erdőnek árnyékos völgyében Ki felel oly bátran mások személyében?
Kezdőlap / Webáruház / Kismama ruha A reggeltől estig hordható viszkóz ruha mindig is a hétköznapok mindentudója volt, és az is marad. Kár volna rejtegetni, amit úgyis mindenki észrevesz, a ruhák nemcsak megmutatják, hanem derűjével táplálják a megszépítő boldogságot. A kiváló minőségű kismama ruháink, rendkívül puhák és rugalmasak, óriási színárnyalatban és választékban kaphatóak nálunk.
ÁSZF Adatkezelés Keresés a következőre: Kapcsolat Üzenetküldő űrlap Nyitvatartás Google maps térkép Rólunk Kíváncsi vagy, ki tervezi és készíti a ruhádat? Ismerj meg minket! Üzletünk Pécs, Kereskedők Háza, Rákóczi út 46. tel: 30/314-4984 e-mail:
Cookie beállítások Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz marketing jellegű cookie-kat engedélyezhet, amivel elfogadja az Adatkezelési tájékoztató ban foglaltakat. Nem engedélyezem