A Balassi Intézet? Bukaresti Magyar Intézet 2016 januárjában elindított vetítés-sorozata a magyar filmtörténet gyöngyszemeit mutatja be a bukaresti filmkedvelő közönségnek. Az egy évig tartó sorozattal megemlékeznek arról, hogy 120 éve vetítették az első filmet Budapesten, illetve megnyílt az első mozi, valamint, hogy a Millenniumi Ünnepségek alkalmával készült el az első mozgókép Magyarországon. A magyar filmtörténeti sorozat nyári szünet előtti utolsó vetítése a Hannibál tanár úr című film lesz, melyet Fábri Zoltán rendezett és 1956-ban mutattak be. A vetítés előtt a film történelmi kontextusáról, valamint az 1956-os évről Cosmin Budeancă történész fog beszélni. Cosmin Budeancă a Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Országos Intézet kutatója. A Hannibál tanár úr című tragikomédia főhőse egy jelentéktelen külsejű, apolitikus kisember: Nyúl Béla középiskolai tanár. Hannibál pun hadvezér halálának körülményeiről írott, teljesen ártatlan tanulmánya miatt a fajvédő demagógia támadásának középpontjába kerül, amely végül is halálát okozza.
Ez a mű mely – mind a szerzők felkészültsége, mind a könyv szakmai színvonala alapján – olyan alapműnek számít a nemzetközi filmes szakirodalomban, ami sok vonatkozásban "átírja" a filmről való gondolkodásunkat. Hosszú ideje nem jelent meg sem idegen, sem magyar nyelven egységes szemléletű, következetes szempontok szerint végigvitt filmtörténeti munka, tehát mindenképpen komoly hiányt pótol a kiadás. A kötet nagy érdeklődésre tarthat számot a filmes szakma művelőinek körében, hiszen munkájuk során a könyv megkerülhetetlen. Ugyanakkor a mű tankönyvként is használható: elsősorban a filmszakos egyetemisták számára, másfelől pedig – erőteljes szaktanári irányítás mellett – a mozgóképes és kommunikációs tárgyakat tanuló középiskolások részére. A könyv rengeteg illusztrációt tartalmaz, melyek nem egyszerűen csak képek, hanem a mű szemléletének fontos elemét képezik. A könyv ugyanis – szemben a korábbi filmtörténetekkel – nem elsősorban a filmek által elmesélt történetek elemzésére épít, hanem a filmek stilisztikai, képi, művészi anyagára, ezért az illusztrációk elemzéseket egészítenek ki, és ez a művet szemléletileg is újdonsággá teszi.
Ez a személy nem más, mint Fredrick Allen Hampton (Daniel Kaluuya), a Fekete Párducok Illinois-i szakaszának alelnöke, aki karizmájának, szervezőkészségének és politikai felkészültségének köszönhetően Chicago politikai életének kulcsfigurájává vált. Ugyanebben az évben egy piti bűnözésből éló tolvaj, Bill O'Neill (Lakeith Stanfield) egy balul sikerült autólopás után felkelti a hatóságok figyelmét azzal, hogy FBI-ügynöknek próbálta kiadni magát. Az FBI-nak dolgozó Roy Mitchell (Jesse Plemons, Breaking Bad, Fargo, I'm Thinking of Ending Things) komoly potenciált lát O'Neill képességeiben és látszólagos politikai semlegességében (vagy tudatlanságában), akit enyhéb büntetés ígéretével informátorként kezdi alkalmazni. A film már a bevezető részben sem rejti véka alá, hogy Hampton a legkevésbé sem a lassú és fokozatos változásban hívő reformer, hanem antikapitalista forradalmár. Még a tágabb polgárjogi mozgalom keretein belül is radikálisnak számított az olyan tisztán kulturális, és így a mozgalom törekvéseit érdemben nem előrevivő trendek kritikájával, mint az aktuális nyugati divattal szembemenő dashiki viselése vagy a képviseleti demokráciában való részvétel.
Ezért a Fred Hampton és Deborah Johnson kapcsolatát ábrázóló jelenetek némiképp motiválatlanná válnak azon túmenően, hogy ezek alapozzák meg a film fő részében bemutatott hatósági zaklatások, illetve a később bekötvetkező tragédiák személyes érzelmi töltetét. Kár érte, mivel egy kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolat ábrázolása a hatvanas évek Amerikájában még talán ennél is nagyobb hangsúlyt érdemelne, de a thrillerbe hajló kémjátszma mellett sajnos kissé érdektelenné válik. A két főszereplő története között feszülő disszonancia szerencsére nem vesz el a Párducok és a hatóságok közötti összetűzések és azok következményeinek súlyából. E konfliktus tetőpontján lehetünk tanúi Hoover és Mitchell-ügynök beszélgetésének, amivel a film egyöntetűen amellett foglal állást, hogy ha az Egyesült Államok kormányzati szervezeteinél dolgozók nem is voltak mind elvetemült rasszisták, a szervezet polgárjogi mozgalmakkal kapcsolatos stratégiája elsődlegesen azok elnyomása volt, ami kimeríti az intézményesült rasszizmus fogalmát.
A képen kívüli testetlen hang (az epikai fikció öröksége) vagy a képen belüli hallucinatórikus hang közti eldönthetetlenség ugyanannak a pillanatnak a kísértetiességét idézi fel, melyet Harold akkor tapasztal, amikor úgy érzi, hogy valaki kisajátította a gondolatait, a saját gondolatait beszéli el. Harold és a regény narrátora közti "dialógus" Ha a hangot Harold életének narrációjaként fogjuk fel – márpedig Harold ezt teszi –, akkor ez magának a történetmondásnak a létére vonatkozó határátlépésként tételezhető. A narratívák – meghatározásuknál fogva – egy alapvető szétválasztáson alapulnak, mely elkülöníti a narrátor és a narratívában cselekvők világát és hatáskörét. A cselekvés és az elbeszélés ilyen különválasztása a klasszikus narrációban meghatározó jellegű. A modernista narráció a jelfejtő, értelmező szereplők bevezetésével a szereplőket a narrátori ágencia kihelyezett képviselőivé avatja. De még ezekben a szituációkban sem mondhatjuk, hogy a narráció és a cselekvés egybeolvadna vagy érintkezne egymással.
Mindeközben O'Neill folyamatosan jelent az őt felügyelő FBI-ügynöknek Hampton tevékenységéről. O'Neill, ahogyan ezt a vele készült 1989-es interjú rekonstrukciójából megtudjuk, egyre inkább példaképként kezd tekinteni az életmódjában a fehér felső-középosztyálybéli idillt megtestesítő Mitchell-ügynökre, ám ezzel egyidejűleg a Fekete Párducokat jobban megismerve egyre kevésbé látja őket egyszerű terroristáknak, mint ahogyan az FBI-nál próbálják beállítani őket. Lakeith Stanfieldnél ( Selma, Sorry To Bother You, Atlanta) alkalmasabb színészt keresve sem találhattak volna az informátor szerepére. Stanfield már a nonverbális játék szintjén is (gesztusok, arckifejezés, tekintet) rendkívüli érzékkel fejezi ki a karakterben rejlő kettősséget és vívódást. Maga a karakter is kettős szerepet játszik, ahogyan megpróbál beilleszkedni a politikailag tudatos és elkötelezett fekete aktivista, illetve a hazafias küldetést teljesítő ügynök szerepébe, ám mindkettőben bizonytalannak, esetlennek és hiteltelennek látszik.
Figyeltem, és nem feledtem, amit az orvos beszélt. Most hull le a fáról az elsárgult őszi falevél, Anyukánk el ne költözzön tőlünk, a nagyon messze, Nem lenne Ő, aki bennünket igazán szeretne. Ezért kötözöm e falevelet vissza az ágra, Levél innen ne hulljon soha, mert az nagyon fájna. " Abban a birodalomban állunk, amely elrejti önmagát. Én vagyok a császár, és nokedlit akarok. Egy hozzáértő történéyz bármilyen eseményről, ami egyszer megtörtént, el tudja magyarázni, miért volt elkerülhetetlen. Ha nincs fejlődés, készíts grafikont. Hogyan készülj fel arra, ha a férjed egy nagyon hosszú versenyre edz? – Ironman felkészülés. Minden hülye fel tud tenni egy olyan kérdést (a prímszámokról), amire a legokosabb ember sem tud válaszolni. A beszéd joga nem azt jelenti, hogy ahhoz is jogunk van, hogy komolyan vegyenek minket. Szerzők: A.
Szabad vagy, nem felelsz meg senkinek, de legbelül valami megkötöz, és mégsem vagy az. Az ember szabadnak született, de meg kell tanulni megkötözött életet élni, hogy a szíved mindig szabad lehessen! A múlt és jelen között hasadék tátong, ami ingatag és bármikor elnyelhet. Kötéltánc a szakadék szélén, melyen te vagy a táncos, minden lépésed egy mérföldkő, hol egyet előre hol egyet hátra lépsz, de mész és csak mész előre és egy pillanatra megtorpansz, megállsz, gondolkozol, visszatekintesz, néha hátra lépsz. És egyszer elérsz a kötél túlsó oldalára. Kalandos utad volt, ez az élet Visszaemlékezünk, a múltba előre nézünk a jövőbe. Mi táplálja énünket? Mi visz előre a múlt vagy a jövő? Az emlék, vagy a megálmodott jövő? Mindkettő, hisz így teljes az élet. Idézetek a rövid életről és a szerelemről. A fiatalság azon ostoba tetteink együttese, melyekre öreg napjainkban azt mondjuk, megérte. "Hogy Ő mit akart, nem látta, nem tudta azt senki sem, Ne haragudj apa, nem rossz gyermek a Te kisfiad. De az én jó anyácskámnak meghalni még nem szabad.
" Hiába ültetünk sírodra virágot, eltemettünk ide egy egész világot. " Boldog, aki elhagyja a világot, boldogtalan, akit elhagy a világ. Álmodtunk egy öregkort, csodásat és szépet, de a kegyetlen halál mindent összetépett. Csoda volt, hogy éltél, és bennünket szerettél, nekünk nem is haltál meg, csak álmodni mentél. Egy reményünk van, mi éltet és vezet, hogy egyszer majd találkozunk veled. Nem volt rossz, sem jó, Csak ember, fáradt, Várt, várt és nem lelt Soha csodákat. Egy hangszer voltam Isten kezében, ki játszott rajtam néhány dallamot. Aztán eldobott és elhagyott, de fölöttem ragyognak a csillagok. Az élet rövid béke s hosszu harc És a halál rövid harc s hosszu béke. Olyanok voltunk mi is mint ti, olyanok lesztek majd ti is mint mi. Nem élt belőle több és most sem él, s mint fán se nő egyforma két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló. Végre nem butulok tovább! Itt nyugszom én, Olvasod te, Olvasnám én, Nyugodnál te. A bölcsőtől a koporsóig Minden múlandó, illanó itt. Ma még jövő, holnapra múlt, A tarka lepke porba hullt.