2022. 03. 09. Soha nem láttunk annyi képet valós időben egy háborúról, mint most, mégsem tudunk meg többet az igazságról, mint korábban – állítja Bán János író, a több százezres összpéldányszámú Hunyadi-sorozat szerzője, aki 2020 óta az M5 kulturális közszolgálati csatorna programigazgatója. "Háború van most a nagy világban, Isten sírja reszket a szent honban" – Vörösmarty Mihály 1854-ben a nagy krími háború idején írta ezeket a sorokat. Ebben a háborúban Oroszország állt szemben a Törökország mellett kiálló európai nemzetekkel. Az évekig tartó vérengzésben egymillió ember halt meg, mégis jószerint elfelejtettük. Irodalmi művek, filmek sem igen készültek róla. Ma szinte ugyanott újra háború zajlik. Megkerülhetetlen a kérdés, hogy ennyire nem tanulunk a történelemből? – Sajnos költői a kérdés, mert nem tanultunk. Ahogy a háborús konfliktusok esetében általában, itt sem kizárólag az egyik oldal hibájáról beszélhetünk, sokkal inkább szikár nagyhatalmi játszmákról. A putyini agresszió kétségbevonhatatlan és elfogadhatatlan.
"Ezek a férfiak négy napon keresztül harcoltak, talpig vasban. Helytálltak a túlerővel szemben, s vesztettek, de nem adták fel. Ez a Hunyadi-regények másik, legfontosabb üzenete: soha fel nem adni. A történelem ezt is alaposan megtaníttatta velünk, magyarokkal" – mondja Bán János, megjegyezve, hogy Várna és Rigómező után jön Nándorfehérvár nagyszerű diadala. A sorozat két hátralévő kötete az odavezető utat mutatja be, hogyan bukott el az enervált, hitét vesztett Konstantinápoly, és hogyan győzedelmeskedett a rendíthetetlen hitű Hunyadi Nándorfehérvárnál. Bán János kiemelte: a történelem ismétli önmagát. Az iszlám újabb, jelenkori hódító hadjárata azonban egy – a félezer évvel korábbinál – sokkal betegebb, meghasonlottabb Európára zúdul rá. "Az iszlám fortélyairól német és francia barátainknak nem sok történelmi tapasztalata van. Amíg a magyarság beleroppant a török elleni sok évszázados háborúk sorába, addig az általunk védett Nyugat könnyű szívvel gazdagodhatott, gyarmatosíthatott. A történelem nem ismeri a hála fogalmát" – fogalmazott a regényíró.
A magyar felkelők az amerikai csapatokat várták az utolsó pillanatig. Sajnos, van egy hasonló rossz érzésem, és remélem, a halálmegvető bátorsággal harcoló ukránoknak nem ugyanaz lesz a sorsuk, mint a pesti srácoknak. Senki nem mondta meg nekik, hogy ezt a háborút nekik kell megvívni, teljesen magukra hagyva. Akik pedig biztatták őket, hogy konfrontálódjanak csak nyugodtan az oroszokkal, most széttárják a karjukat, akárcsak 56-ban. Két markáns különbség azért van: az ukránok hathatós és jelentős fegyverszállítmányokat kapnak, melyekkel a korábbiaknál sokkal eredményesebben vehetik fel a harcot a nem túlzottan fejlett technikájú oroszokkal szemben. A másik: ez az orosz haderő már nem hasonlítható a hajdani szovjet hadiszörnyeteghez. Kérdés, ez a két tényező milyen meglepetéseket tud még okozni.
Célul tűztük ki a nemzeti nagyjaink emlékének tovább örökítését és újszerű ábrázolás módját.
A tavalyi évben két sorozatgyilkosunk is csúnyát bukott, hiszen a Dexter pocsék fináléval búcsúzott, még az itthon egyébként szégyellnivaló szinkronnal, Gyilkos hajsza címen futó The Followingban James Purefoy karaktere sem az a sorozatgyilkos lett, akiért tudunk rajongani – a szó jó értelmében. The Fall - Hajsza sorozat 2. évados kritika. Szerencsére az RTE-One és a BBC 2 közös minisorozatba kezdett, amely a The Fall címre hallgat és az eddigi öt epizódnak (lesz második évad nyugi) sikerült a sorozatgyilkosok történetét új alapokra helyeznie. A történet középpontjában egy családos (feleség, gyerek) gyásztanácsadó áll, akivel látszólag minden a legnagyobb rendben – csak éppen éjjelente a legnagyobb művészekre jellemző részletességgel öl meg fiatal nőket. Minél rutinosabbá válik, annál sűrűbben keres magának új áldozatot, ezért a Londonból Észak-Írországba áthelyezett Stella Gibson főfelügyelőt Gillian Anderson (X-akták) állítják rá az ügyre (pontosabban ő akarja magának nagyon), hogy találja meg a helyieket rettegésben tartó gyilkost.
Az elsősorban az Armani és Calvin Klein reklámarcaként ismert Jamie Dornan (aki A szürke ötven árnyalata-film főszerepét is megkapta) alakítja egyébként a sorozatgyilkost, így hát nem olyan meglepő módon az ember a szokásosnál kissé nagyobb előítélettel ül le sorozatozni (mert hát miért nem lehetett egy normális színészt leszerződtetni a szerepre), azonban Dornan nagyszerűen benne van az egyébként visszafogott szociopata karakterében, teljesen átszellemülve hozza le ezt az öt epizódot – már ahhoz képest amit eddig láttunk és vártunk tőle. The fall sorozat magyarul. A Gillian Anderson által alakított Stella Gibson pedig remek ellenfele, hiszen még a gyilkosunk számára csak "eszköz" a női nem, addig a felügyelőnőnek éppen a nőkkel szembeni előítéleteket kell legyőznie. igaz éppen elég törekvő és magabiztos ahhoz, hogy ez ne jelentsen számára akadályt. Kettejük történetét annyira aprólékosan kidolgozták az alkotók, hogy bár a tempó lassúnak tűnik, mégis megéri kivárni a végeredményt, hiszen a The Fall minden jelentéktelennek tűnő mellékszálával együtt tökéletes munka.
Értékelés: I-II. évad: 7/10 III. évad: 4/10 (Varin)
De aztán egyre több dolog kezdett egyre jobban zavarni, és végül már inkább feszengtem filmnézés közben, mint élveztem volna a történetet. Rájöttem, hogy az egész sorozat valójában egy libertárius manifesztó, erősen férfiellenes-radikális feminista, balliberális és antiklerikális felhangokkal. Lássuk sorjában, miről is van szó. Premier előtti kritika: The Fall - Hajsza minisorozat • Filmsor.hu. Stella Gibson, a londoni rendőrség (MET) menő detektívje. A filmben egy halvérű nőszemély, semmi sem hozza ki a sodrából, mindig ura a helyzetnek. Rezzenéstelen arccal figyel, tanulmányoz, fensőbbséges, elit brit akcentusával kinyilatkoztat. Inkább droid, mint ember. Mondjuk semmit sem tudunk meg róla a második évad elejéig, azon kívül, hogy mindig kifogástalan selyemblúz-szűk szoknya vagy nadrág és tűsarkú cipő kombináció van rajta (a magas tűsarkú mondjuk szembe megy a woke genderideológiával – emlékezzünk csak vissza Trump feleségének és lányának folyamatos mószerolására, amiért mindig magas sarkú cipőben jártak, mintegy önként tárgyiasítva magukat az elnyomó hímnemű családtagjaik számára. )