Kosztolányi Dezső Tanár az én apám. Ha jár a vidéki városban, gyermekek köszöntik ősz fejét, kicsinyek és nagyok, régi tanítványok, elmúlt életükre emlékezve, lassan leveszik kalapjuk. Mint az alvajárók, kik másfelé néznek. Hentesek, ügyvédek, írnokok, katonák, s olykor egy országos képviselő is. Mert nagy az én családom. Nagy az én családom. Kelettől nyugatig, nyugattól keletig. Ady Endre: Proletár fiú verse – elmondja Lakatos Márk | 24.hu. Nagy a mi családunk. Mikor vele megyek, fogva öreg karját, vezetve az úton, a szívem kitágul, s szívek közt énekel elhagyatott szívem. Az én édesapám az emberek apja, s én az emberek testvére vagyok. Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
Aranyosi Ervin: Nekem van igazam!? Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Anyám, apám, Aranyosi Ervin, élet, Enyém, harc, hazudnak, hitrendszer, iskola, média, megvéd, Nekem van igazam! ?, vers Melyik az igazság? Van nekem egy saját, külön igazságom, és mindenki másét, könnyen lesajnálom! Hisz az enyém stabil, s megingathatatlan, s mindenki másénál jobb, s vitathatatlan. Én az igazamért ki akarok állni, nem hagyom más által szanaszét cincálni! Az én apám vers de. Meg kell azt védenem mindig, mindenáron, mivel az az enyém, az én igazságom! Nem ismerhetem el másnak az igazát, játszom inkább tudóst, könnyedét, vagy lazát! Sosem ismerem el, hogy néha tévedek, hiszen a vitában én nem veszíthetek! Nem is fogadom el a másik igazát, mit az én igazam könnyen fogalmaz át! Van jó hitrendszerem, amit megtanultam, s bármit is mondanék, igazol a múltam. Anyámtól, apámtól kaptam én egykoron, s ebben erősített pár közeli rokon. Csak az az igazság, amit nekem mondtak, meg az iskolában, amit tanítottak! Most is fejlesztgetik az én igazamat, média látja el hírekkel házamat.
Hogyha az van nekem, Jár érte tisztelet? Milyen lesz apu, Az igaz szerelem? És ha majd elmúlik Akkor az fáj nekem? Vannak-e apu, Ma is istenek? Hisznek-e még bennük, Most is az emberek? Van-e tényleg élet A halál után? És ha ezt kérdezem, Miért nézel bután? És ha majd felnövök, Nekem is lesz sorsom? Mert most a tanulás, Az a legfőbb gondom. Miért lesznek rosszak, Apu, az emberek? Hogy lehet, hogy vannak Éhező gyerekek? Ha a munkádért mindig Megkapod a béred. A hónap végén akkor Miért nincsen pénzed? Ha rám nézel, látom, Fátyolos a szemed. Hogyha én nem lennék, Könnyebb volna neked? Hogyha öreg leszek, Nekem is lesz szagom? És az unokákat Én is elronthatom? A szomszéd néniből Mikorra lesz banya? Hogy lesz egy országból Mocskos zsiványtanya? Sok mindent nem tudok, De egyet, elhiheted, Megmutattad nekem, Milyen a szeretet. Az apám szemében egy kudarc vagyok. : hungary. Ne búsulj, apa, Nem számít a pénzed, Mert jó, hogy velem vagy, Én így szeretlek téged. Vers apának fiától 5. – Ady Endre: Proletár fiú verse Proletár fiú verse Az én apám reggeltől estig Izzadva lót-fut, robotol, Az én apámnál nincs jobb ember, Nincs, nincs sehol.
Vasárnap délutánra ismét egy kis szépirodalmat hoztunk: a színészlegenda, Hegedűs D. Géza írói vénáját ismerhetjük most meg. Az én apám vers la. Apám dolgozószobájából, a nagy, nyugatra néző ablakból mindig sóváran néztem az odakéklő tokaji hegyet. Nekem az volt a messziség, ahová jó volt néha eljutni biciklivel, lihegve, izzadva felmászni a tetejére, és gyönyörködni a Zempléni-, Eperjesi-, Máramarosi-hegyekben, a Bodrogköz és Rétköz erdős-ligetes mezőiben, a tájban kígyózó folyókban, és jó volt látni, ahogyan a nagy iramú Bodrog beléömlik a kitárulkozó Tiszába, s a hegy lábánál, az örvénylőn ölelkező habok hogyan szélesednek kéjesen elnyúló folyammá. A dolgozószobában gyakran ültem apám íróasztalánál, ahol délutánonként a leckéimet írtam. Ablakon túlra bambuló tekintetem mindig elcsodálkozott a szeszélyes naplementéken, hogy az évszakok hány eget képesek megfesteni, hogy az anyatermészet mozija mi mindent vetített elém: dülöngélő felhőtornyokat, légtornász madarakat, zölden fuldokló dohányföldeket, hegyekről leguruló kék szeleket, fák hegyén imbolygó havasokat, mákvirágtengereket, aranyködben lebegő almáskerteket, párálló fekete mezőket, jégvirágfüggönyök csipkéit.
Részt vett mint küldött a járási tanácsnál a Munkástanács megválasztásában. Elszavalta az ibrányi Kossuth-mellszobornál összegyűlt falusiak előtt a Nemzeti dalt. Alapítója volt a Petőfi Körnek, melyben vezető szerepet vitt. Közben a fiókban rejtegetett történelem temetői csöndjébe beléhasított a közelben kanyargó kisvonat füttye, jelezvén, hogy elhagyta az állomást, ahová apám megérkezett az aznapi, nagytanyasi tanításból, száműzetésből, s a vonatról leszállva már tart hazafelé. Még gyorsan elolvastam egy összehajtogatott újság rövid hírrel kifelé fordított, egyetlen mondatát, Nagy Imre és társai ügyében a bíróság meghozta ítéletét, 1958. június 16án az ítéletet végrehajtották. A fiókot visszatoltam és kulcsra zártam. Heltai Jenő: Az apám - Lélektöredékek. Kint, az ablakon túl, a nap nélküli, novemberi alkonyatban, a messziségben a Tokaji-hegy szürkén, magába roskadva állt.
15:33 Megrendítő, szomorú sorsvers drága Hajni, a ''kapcsolat'' fájdalmas drámája nagyon átjön soraidból, szívet hagyok szeretettel. Piroska John-Bordas 2019. 15:29 Az apa nagyon fontos egy lany eleteben, mert onnan tanul ferfit szeretni, onnan kapja a mercet, felismerni az igazi ferfi jol megkomponalt vers, koszonet jar egy sziv is HungarianHJ 2019. március 13. 13:21 Én édesapám nélkül nőttem fel és nagyon ismerős ez az életérzé jól megfogalmazott vers! GreyMouse 2019. 11:22 Kedves Hajnalka! Nagyon szépen megírt szívet érintő vers. A megbocsátás és a szeretet csodálatos képességek. Elismerésem kifejező, tartalmas alkotásodhoz. Tisztelettel: GéeM. Icaka 2019. 09:16 Szép megható, a versed! Őszinte soraidhoz, gratulálok. Icaka. Thgergo1989 2019. 08:41 Nagyon szép, őszinte, önzetlen érzések! Sajnálom az édesapádat, hogy nem vette észre a szépet és nem ismerte a szeretetet. Nagy szívvel olvastalak! Üdvözlettel, elismeréssel, gergő gypodor 2019. 06:41 SZÍó nélkül. Gyuri 1-9-7-0 2019. március 12.
A befejezetlen mondat című Déry Tibor-regényből készült 141 perc A befejezetlen mondatból (1975) tulajdonképpen Karl Marx politikafilozófiájának példafilmje a munkások kizsákmányolásáról, míg a Kaffka Margit regényét feldolgozó Hangyaboly (1971) és Az ötödik pecsét az iróniát sem mellőző parabolák általában a diktatúrákról, s azon belül annak kádári puha változatáról. Az ötödik pecsét akár Fábri Zoltán utolsó műve is lehetne, mert tulajdonképpen az életmű fontosabb témáit és formai megoldásait összegzi. Fábri már 1963-ban szerette volna megfilmesíteni Sánta Ferenc azonos című regényét, azonban erre nem kerülhetett sor, mert a hatalomnak nem tetszett a történet keserű iróniája. Helyette a másik Sánta-műből, a Húsz órá ból készült 1965-ben adaptáció, Az ötödik pecsét terve a hetvenes évek közepéig pihent. Az 1976-os film a Hangyaboly hoz és a 141 perc hez hasonlóan nem tipikus Fábri-hősöket (parasztok, munkások), hanem középosztálybeli polgárokat (Béla, a kocsmáros; Király, a könyvügynök; Kovács, az asztalos és Gyurica, az óramester) vonultat fel, amely lehetővé teszi, hogy a cselekménybeli kis fogadóban összegyűlt férfiak az 1944-es nyilasuralom alatt különösen veszélyes politikafilozófiai témákról vitatkozzanak.
Talán ha szembe kéne állítani egymással, a Tanú előnyére válik, hogy amellett, hogy szinte mindent elmond a magyar szocializmus működéséről, amit tudni kell, tökéletes szatíra, és vígjáték. Az ötödik pecsét előnyére viszont az válik, hogy európai-, vagy akár világszinten versenghetne a legjobb művészfilm címért. Habár kevésbé emészthetőbb, de könnyebben érthető, és technikailag sokkal profibb, mint a Tanú. Nem kell 1944-ben, a cselekmény idejében élni, hogy megértsük, miről szól az ötödik pecsét, az idő kevésbé jár el felette, mint a Tanú felett. Még érezni a szocializmus utóhatásait, s valószínűleg még jó sokáig, de ha majd történik valami új tragédia a magyar politikában, közéletben és társadalomban, amire foghatunk minden problémát, akkor a Tanú könnyen feledésbe merülhet, így talán egyszer még kiérdemelheti Az ötödik pecsét a legjobb magyar film címet, ha addig nem érkezik valami jobb alkotás, amire mondjuk nagyon kevés az esély. Persze van negatívuma is, de ez is nézőpont kérdése.
Kérdéseinek nem az a célja, hogy rávágjuk a magunk számára megnyugtató, bevésődött válaszokat. Ellenkezőleg: szándékosan sarkít, hogy ezzel mély és alapos önvizsgálatra késztessen, hogy átértékeljük mindazt, amit addig oly sziklaszilárdan hittünk. A filozófiából jól ismert "bögöly" ébresztő csípése ez – tetteinken keresztül méretünk meg. Mielőtt bárki elkapkodná a döntést, megsúgom: a fényképész kivételével senki nem tudott öt perc alatt választ adni Gyurica kérdésére. Sőt másnap sem. A lelkiismeretünkkel való szembenézés nem ennyire egyszerű – amennyiben őszinte. Az élet azonban kérés nélkül is megmutatja kimondott vagy kimondatlan választásunkat. Ahogy az ötödik pecsét felnyitására angyalian áhítozó Keszeiét is: aki olyannyira azonosulni akart Gyugyuval, hogy végül Tomoceuszkakatitinél is aljasabb tettet követett el...
Az ötödik pecséten kívül az ő kezei alól kerültek ki a Pál utcai fiúk, a 20 óra, a Körhinta, az Isten hozta őrnagy úr!, a Hannibál tanár úr, a 141 perc a Befejezetlen mondatból és a Két fél idő a pokolban filmek, amik egytől egyig minimum jók, de többségében zseniálisak. De mindezek eltörpülnek az ötödik pecsét zsenialitása mellett. Egy percig sem gagyi, nem érződik a spórolás, az alacsony költségvetés, csak a színtiszta profizmus. A film végi jelenet, melynek minimum ikonikusnak kéne lennie, ijesztően realisztikus. Aki látta, tudja, miről beszélek. A krisztusi jelenet pedig hasonlóan művészi, tökéletes, úgy, ahogy van. Ezen kívül a kocsma elképesztően hangulatos. És nem azt a tipikus kocsmát kell elképzelni. Már a légköre leírja, hogy egy sötét korszakban járunk. Az napszak este, de abból, amit látunk, el tudjuk képzelni, hogy nézhet ki Budapest. Az árnyékok és fények használata pedig tényleg frenetikus. A kocsmában pont annyi lámpa ég, amennyi bevilágítja a karaktereket, és ez nagyon jó hangulatot teremt.
Beköpi barátainkat, és ezzel a halál közelébe sodorja őket. Az ő karaktere is képvisel egy álláspontot, amit érdekes hallgatni. Na, de a csúcs, az abszolút legnagyobb szerep Latinovits Zoltáné, a Civilruhásként. Ismerős, amikor Marlon Brando megjelenik az "Apokalipszis Most" c. filmben? Na, itt valami hasonlóan eszméletlen belépőt kapunk Latinovitstól, bár nem azt a karaktert, mint Brando-tól. Kár, hogy csak néhány perc erejéig. Itt egy kegyetlen emberről van szó, aki úgy elmagyarázza, hogy mi a bagatell, és mi nem, hogy tátva marad a szánk. Az a színészi játék valami döbbenetes, epikus, Latinovits játékát szinte belehet szippantani, komolyan eszméletlenül beleélte magát. Nem véletlenül hívják színészkirálynak. Ők tehát a legfontosabb karakterek, akiket mindenképp érdemes kiemelni, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy a film zseniális legyen. Persze rajtuk kívül is vannak színészek, karakterek, de nem lehet őket egy lapon említeni azokról, akikről az imént írtam. Nagyon komoly film, és a Tanú mellett a legjobb magyar film is egyben.