haj [4] [a v. ă] indulatszó, (főleg irodalmi nyelvben, a beszélt köznyelvben ritka) hajh
Múlandóság, legyőztelek! Márai Sándor: Nosztalgia Ülök a padon, nézem az eget. A Central-park nem a Margitsziget. Itt minden szép, kapok amit kérek, Milyen furcsa íze van a kenyérnek. Micsoda házak, és milyen utak! Hogy hívják otthon a Károly-körutat? Micsoda nép, az iramot bírják – Ki ápolja most szegény Emma sírját? Simson simon vélemény? (8333192. kérdés). A levegő izzik, a nap ragyog – Szent Isten, hol vagyok? Petőfi: Az apostol "A szőlőszem kicsiny gyümölcs, Egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék. A föld is egy nagy gyümölcs, S ha a kis szőlőszemnek egy nyár Kell, hány nem kell e nagy gyümölcsnek, Amíg megérik? (11, 8. vsz. 1-5. sor) Írók-költők szobrai Petőfi és Szendrey Júlia szobra Koltón Melocco Miklós Ady szobra Tatabányán Weöres Sándor szobra Szombathelen Ady Endre szobra a Kerepesi úti temetőben található sírján Jókai Mór szobra a Svábhegyen /Bp. / Petőfi Sándor Szendrey Júliával /a koltói kastély parkjában/ Mikszáth Kálmán szobra Mohorán Kosztolányi Dezső szobra Bp. - a Feneketlen tónál József Attila a Dunánál /Bp.
Ezért a Szózat szövege kicsit könnyedebb, élénkebb, bíztató. A Himnuszé pedig elhaló, szenvedő. A dicső múlt felemlegetése után mindkét szerző arra helyezi a hangsúlyt, hogy a jelen a múlt oppozíciója. A jelen visszásságait Kölcsey Isten haragjaként könyveli el, Vörösmarty pedig minden racionalitást nélkülöző, értelmetlen állapotnak ("Haj, de bűneink miatt / gyúlt harag kebledben" ill. "Az nem lehet…"). Érdekes, hogy Vörösmarty múltról alkotott képe teljességgel pozitív, Kölcsey azonban már múltbéli eseményeket is az Úristen haragjának tud be, mint például az 1241-42-es tatárjárás illetve a 150 évig tartó török hódoltság – "Most rabló mongol nyilát zúgattad felettünk / majd töröktől rabigát vállainkra vettünk". A jelen gondjainak megoldásában ellentéteses gondolkodik a két szerző. Kölcsey csak az Úristenben bízik, hiszen ahogy a 4. és 5. versszakban bővebben kifejti, a magyar nemzet olyannyira meghasonlott önmagával, hogy csak "Bérce hág és völgybe száll, / bú s kétség mellette / vérözön lábainál / s lángtenger felette. "
Ebben a későbbi időszakban készült el a Szózat (1836) is, ami az 1832-36-os országgyűlés feloszlatása alkalmából született. A Szózattól fogva Vörösmarty a reformkori harcok nagy költője lett. A két vers írása között 13 évnyi különbség van, s ez időszak nagy változást jelentett a magyar társadalmi, politikai életben. Más a Szózat háttere, mint a Himnuszé. Kölcsey 33 éves a Himnusz írásakor (1823). Ekkor még nem lát olyan társadalmi erőket, amelyek segíthetnének hazáján. Önmarcangoló tépelődéssel szemlélteti népét: "S ah szabadság nem virul / A holtnak véréből, / Kínzó rabság könnye hull / Árvánk hő szeméből! "A költőnek ekkor még csak könnyei vannak, csak könyörögni, csak imádkozni tud, de tenni, cselekedni még nem. Vörösmarty 36 éves a Szózat születésekor (1836). Életkorukban tehát csak 3 év a különbség, de mennyivel más a kor: a Szózat abban a válságos történelmi pillanatban keletkezett, amikor nyílt szakításra került sor a magyarság és a bécsi udvar között. A reformországgyűlések hangulatában, lázában ég az ország.