Dsida Jenő: Temetőben Köröttem csend – és temető. Csak néha suttog valami, csak néha lehet hallani: ez ő, ez ő, ez ő! – Azután minden újra csendes, és álmodik a temető. Én hajtott fővel ballagok, s a néma árnyak szembe jönnek, s a sírkeresztek rámköszönnek, és mind az igazi Nagyok – Én, a halottak ismerőse, révedő szemmel ballagok. Dsida Jenő: Temetőben | Verstár - ötven költő összes verse | Reference Library. Utánam huhog a Jövő, a Múlt, Jelen, a sok kereszt, s az árnyak kara zúgni kezd: (1924. augusztus 31)
Vannak költők, akikről nem beszélni kell, hanem olvasni. Dsida Jenő túl fiatalon hunyt el, műveiben azonban megtaláljuk az öröklétet, mert tudja: "álmodik a temető". Ezen a héten Dsida Jenő Temetőben című versét ajánljuk. Dsida Jenő 1907. május 5-én született Szatmárnémetiben. Első verseskötete 1928-ban jelent meg Kolozsvárott Leselkedő magány címmel, ezt követte 1933-ban a Nagycsütörtök, majd 1938-ban az Angyalok citeráján című posztumusz kötet, mely betegágyán írt utolsó verseit is tartalmazza. Dsida egyike volt a korszak legkifinomultabb, leghajlékonyabb verstechnikával bíró lírikusainak. Fiatalon, alig 30 évesen, 1938. június 7-én Kolozsvárott hunyt el. Dsida Jenő olyan lírai világot teremtett, amelyet egyszerre határoz meg a földi dolgok szépségére és sokféleségére nyitott szemlélet, a rácsodálkozás képessége, másfelől pedig a transzcendencia felé való emelkedés kiolthatatlan igénye. Temetőben (Dsida Jenő) – Wikiforrás. Október vége és november eleje a halottakról a halottakért szól. A mindenszenteket megelőző naphoz kapcsolódik az angolszász eredetű halloween, mely a kóbor lelkek, a kelták halotti istenének éjszakája, majd jön a mindenszentek ünnepét követő halottak napja, november 2-án, mely fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezés napjává.
Nagyszerű műfordító is. Főként latin (Catullus, Propertius), német (Goethe, Heine, Trakl) és román (Arghezi, Eminescu) költőket fordított, de kínaiakat, franciákat és Puskint is. 1936-ban jegyezte el nagy szerelmét Imbery Melindát, 1937-ben összeházasodtak. Dsida Jenő szívbetegségben szenvedett. Életrajz – Dsida Jenő. 1938-ban meghűlt, hónapokig feküdt a kolozsvári kórházban, de nem sikerült megmenteni. 1938. június 7-én meghalt. A Házsongárdi temetőben temették el, a szertartást Márton Áron kanonok-plébános végezte.
Különös csendes és ironikus nyugtalanság hajtotta helyről helyre. Mindig jókedvű volt, és egy percig nem volt egyedül. Egy évvel ezelőtt úgy látszott, hogy felhagy nomád életével. Jó állást kapott, meg is nősült, boldog volt. Debrecenben láttam utoljára, nászúton volt, komoly és nyugodt volt. Azt hallom, azután nagyon sokat szenvedett. " Dsida Jenő korának jelentős, nagy formaműveltségű fordítója is volt, több mint száz verset ültetett át magyarra francia, latin, német, olasz és román nyelvből. Sírverse a kolozsvári Házsongárdi temetőben olvasható: "Megtettem mindent, amit megtehettem, / Kinek tartoztam, mindent megfizettem, / Elengedem mindenki tartozását. / Felejtsd el arcom romló földi mását". 2011-ben Kaposváron avatták fel első magyarországi szobrát, Balvin Nándor alkotását.
A Wikiforrásból Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez Köröttem csend - és temető. Csak néha suttog valami, csak néha lehet hallani: ez ő, ez ő, ez ő! - Azután minden újra csendes, és álmodik a temető. Én hajtott fővel ballagok, s a néma árnyak szembe jönnek, s a sírkeresztek rámköszönnek, és mind az igazi Nagyok - Én, a halottak ismerőse, révedő szemmel ballagok. Utánam huhog a Jövő, a Múlt, Jelen, a sok kereszt, s az árnyak kara zúgni kezd: és álmodik a temető.
Köröttem csend - és temető. Csak néha suttog valami, csak néha lehet hallani: ez ő, ez ő, ez ő! - Azután minden újra csendes, és álmodik a temető. Én hajtott fővel ballagok, s a néma árnyak szembe jönnek, s a sírkeresztek rámköszönnek, és mind az igazi Nagyok - Én, a halottak ismerőse, révedő szemmel ballagok. Utánam huhog a Jövő, a Múlt, Jelen, a sok kereszt, s az árnyak kara zúgni kezd: ez ő, ez ő, ez ő! -Azután minden újra csendes, és álmodik a temető.
És késik a lázadás, múlik az ifjúság. Másik, talán legkedvesebb költeményében (Hulló hajszálak elégiája) haja hullása figyelmezteti az elszálló időre: Nekem e hajszál most az ujság, sűrített, mély élet-tanulság, egyetlen kérdés, nagy dilemma, nekem ez a történelem ma: ifjak vagyunk, élünk, verekszünk, s – nem segít orvos – megöregszünk. Ó, be szomorú, jaj, be félek! Vigasztalj verssel, örök lélek, életen túlnéző mesékkel, bizarr, bolondos bölcsességgel… A költő kihullott haját tündérek hada gyűjti össze, és mikor meghal, visszaadja. Úgy lovagol majd nagy hajjal az égi mezőkön, "seprő hajam sűrű hossza / a csillagokat csiklandozza". Így félt a harmincadik életévtől, és meghalt harmincegy éves korában. Kolozsvárt mindenki ismerte, mindenütt ott volt, mindenhol otthon volt. Akármelyik kávéházba vagy vendéglőbe mentél, biztos lehettél benne, hogy Dsida már ott van, vagy öt percen belül megjelenik. De magántársaságot sem lehetett nélküle elképzelni, legalábbis nem, ha irodalomról volt szó. Sosem értettem, mikor ér rá dolgozni, aludni, otthon lenni, magánember lenni.