Bejelentés nélkül fog betoppanni a várba, mert fülébe jutott, hogy ott ítélet nélkül, ártatlan áldozatokat tartanak rabláncon. - Mi lenne, ha megtudná, hogy ő Florestant itt tartja bebörtönözve? - villan át rajta. És azonnal határoz: "Hah, itt a pillanat ma végre bosszút állok!... Itt van ő, a kezemben. A tőrt szívébe mártom. Ütött a végórája, halál reá!... " A kormányzó először a tömlöctartóval szeretné áldozatát láb alól eltétetni, aki azonban pénzzel sem vehető rá a gyilkosságra. Erre úgy határoz, hogy ő maga végez vele. És Roccótól már csak annyit kíván, ássa meg a sírt odalent a sziklaüregben, hogy még nyoma se maradjon a névtelen fogolynak. (Mikor a kormányzó arról beszél, hogy Rocco ölje meg Florestant, a tőrdöfést az összes fúvósok sforzato akkordja érzékelteti. ) Fidelio figyelte, hogy hosszan beszélgettek, s rosszat sejt. De reménykedik... "Jöjj áldott szép reménysugár... a csüggedt szívbe oltsd az élet lángját... A remény rabjai végétal. " Bízik benne, hogy egyszer eléri még boldogsága álmát. "Itt állok tettre készen.
Ha rendkívül tetszett ez a fost, adományozhatsz egy-két piros aranyat /u/lyndhurst_ felhasználónak, ha ide írod, hogy +pirosarany. Erre a fostra eddig 5 piros arany érkezett, és /u/lyndhurst_ felhasználónak összesen 7 darabja van. Én csak egy kicsi robot vagyok, ha többet akarsz megtudni rólam, vagy valami problémát észlelsz velem kapcsolatban, ezt itt teheted meg.
Nádasok zúgása, hajlongó jegenyék Gyermekálmaim viruló tanyája! Melynek fölötte mosolyog az ég, És festi vizeit szürkére, barnára; Olykor, úgy tetszik, csupa habarék S uszó felhők az örökös nyája: Sárga partok közt hol szilaj, hol lomha, Vigyetek el engem gyermekotthonomba! Ültessetek az agyagpart tövébe, Melyből gyurni lehet sok szép alakot És álmodni hosszan - se hossza, se vége, Akinek isten álmokat adott. Nekem adott, dicsértessék érte! Világlelkek hozsannát zúgjatok, Nem minden sziv dobog olyan fennen, Mint mellyel az égiek megáldtak engem. Hallottátok hirét hires Ároktőnek, A csegei révet vaj' ki ismeri? A remény rabjai végétale. Ott a Tiszán is délibábok nőnek És egyik szin a másikat veri. A telegráfot hitták hirverőnek, Uj szó; szörnyen örültek neki. Mind gyermekemlék, ámulat, csoda, Ó mehetnék bár még egyszer oda. Mohos fatörzsre telepedtünk ketten, Az őszi napnak hüvös hajnalán És vártunk, vártunk, mintha csak lesben, Én és viruló arccal az édes anyám. Kicsi testem keblén melengettem, Oly édes volt pihennem oldalán, Közben ezer csók hullt fejem bubjára, Csókon növekedtem, sohse voltam árva.