A színpadi jelenlétnek. Az is, hogy mit eszel, mikor, mennyit. Itt össze kell hajtani magad, föl kell, hogy emeljenek, kifeszülsz a levegőben… Én ilyenkor egy órakor eszem utoljára, rendszerint valamilyen tésztát, sajtos tészta, tejfölös tészta, bármilyen tészta… És vége. És várod a kezdést. És ahogy a világítás rád megy, az beléd hatol, be, egészen a lelkedbe, az ereidbe, az izomzatodba… És elindul ez a varázslat. Az illatok, a zene, a stressz, a tánc, az átélés, az érzelmek… Amikor mindennek vége, utána nem is lehet igazándiból hazamenni… Bár nagyon jól kikapcsol az otthon. Volt olyan, hogy arra volt kedvem, hogy nekiállok, főzök valamit… Mert valami mást kell csinálni, egészen mást, hogy megnyugodj lassan. Hallom, hogy a legtöbb, egymás utáni forgást ő csinálja. Keressek meg egy filmet a neten, mondták. "Hány piruettet tud Aleszja Popova? " ezt írtam be a keresőbe. És megjelent a képernyőn. Könnyű tréningben. Jegy.hu | Aleszja Popova. Rajta, Lészi! biztatják a háttérben. És Lészi könnyedén lábujjhegyre áll, belenevet a kamerába és forog, mint a búgócsiga.
Az imáról Kronstadti Szent János azt mondja, "mindig őszintének és szabadnak kell lennie, nem pedig erőtlennek és gúzsba kötöttnek a megszokástól és az ismétléstől. " Nagy tanítás ez, amihez nekünk, hívő embereknek is vissza kell térnünk újra és újra. Forrás: Origo Hogyan látja a mai balett alakulását? Ami a mai helyzetet illeti, kettőség van bennem. A Magyar Nemzeti Balett mindig is világszínvonalú társulat volt. Magas szinten állt, mind karakterében, mind koreográfusok tekintetében, mind pedig tánctudásban. Ma is sok a tehetség, de hiányolom a lelkiséget, s mindazt az értékrendet, amiben engem és megannyi kiváló művésztársamat kineveltek. Nem szabad elfelejtünk a belénk nevelt hitvallást. Csak az őrizheti meg a jövő balett társadalmát, aki ezt továbbviszi. Az utóbbi bő egy évben egy komoly sérülésnek "köszönhetően" volt időm gondolkodni, s elengedni mindazt, ami már nem az enyém. Fájdalmas időszakon vagyok túl, de azt is tudom, hogy ha valami lezárul, elkezdődik egy új. Arra tettem fel az életemet, hogy hazám legcsodálatosabb épületében táncolhassak. Avilai Szent Teréz intelmeiben azt mondja: "Nem arról van szó, hogy sokat kell gondolkodni, hanem arról, hogy nagyon kell szeretni. "
Számoltam. Hat… kilenc… tíz! – Nem szédülsz? – Jaj, nagyon szeretek forogni… – Mit mondanál, ha meg kéne fogalmazni, mi a tánc? – A lélek zenéje. Mindenkiben ott van, csak nem mindenki használja… – Szoktál táncolni a privát életedben? – Ritkán van rá alkalom, és hát nem járkálok diszkóba… – Nem diszkóra gondoltam… – Szoktam néha Tháliával… És egyszer valahol megpróbálkoztam egy tangóval… De nem dicsekszem vele… Belemerevedtem… annyira én akartam irányítani a partnerem, és ott teljesen el kell lazulni, hagyni, hogy ő vezessen. Nem ment. Az egész óriási koncentráltság volt, egyáltalán nem élveztem. – A színpadon ki a jó partner? – Aki nem választja szét a párost, aki a részed, és te az ő része vagy. Le kell rakni az egódat, el kell felejteni, össze kell forrni a másikkal. Végül is gyakorlásról van szó, de látod, mégis van különbség partner és partner között. Amikor már tudja, hogy hova viszi a kezedet, már szembekötve is érzi, hogy ha odarakom a kezét, akkor az neki jó lesz… már meg se kérdi.
A mozdulataikon keresztül láttam és átéreztem a lelküket. Az egyiknél zokogtam, a másiknál ájuldoztam. Nemcsak a technikáról volt szó, ők igazi művészek voltak. A nézők is érzik ezt, ezért választanak darabot sokan szereposztástól függően. És ez az egyéniség bizony tanítható. De foglalkozni kell vele, alázatra és rengeteg munkára van szükség hozzá. Egy táncos egyedül nem elég ehhez. Kell egy tükör, de nem az, ami a teremben van, hanem egy mester, aki a táncosára építi a szerepet, aki szereti, megbecsüli és tiszteli, tanítja és jobbá akarja tenni. Később a művész csak hosszú évek és sok közös munka folyamán kezd el beérni. Nekem Markó Iván tanította azt, hogy amikor színpadra állok, adjam önmagamat. Ő látni akarta, ki vagyok legbelül már gyerekként is. Manapság az egész világ teljesítményorientált lett és felgyorsult, kiveszőben van a hagyományok ápolása, az idősebb korosztály iránti tisztelet. Ahogyan a családokban a nagyszülők, úgy a balettben az idősebb művészek mutatnak utat és példát a gyerekeknek.