A Galaktikus Birodalom tizenkétezer éve létezik - ám egy matematikus szerint már nem sokáig. Hari Seldon minden politikai nyomás ellenére kitart amellett, hogy az általa kidolgozott új tudomány - a pszichohistória - megjósolta a civilizáció bukását. Az alapítvány sorozat magyar. Az új Birodalom felemelkedését megelőző zűrzavar évezredei azonban lerövidíthetők, ha létrehozzák az emberi tudás tárházát egy távoli bolygón: az Alapítványt. Isaac Asimov klasszikus regénye írók és olvasók generációinak meghatározó olvasmányélménye, ami arra a kérdésre keresi a választ, vajon a tudomány módszereivel feltérképezhetjük-e a jövőt, és képesek vagyunk-e befolyásolni azt. Az Alapítvány-trilógia évtizedekkel a megírása után is elgondolkodtató olvasmány, aminek ott a helye minden sci-fi olvasó polcán. A könyv megvásárlása után járó jóváírás virtuális számláján:: 25 Ft
Riose kudarca kívánatos, mivel ez biztosítja az Alapítvány túlélését. [4]: 42 II. Kleon a Galaktikus Birodalom utolsó erős uralkodója. Mivel a Galaktikus Birodalom a Római Birodalomra, a Bel Riose pedig Belisariusra épül, II. Kleon egyértelműen I. Justinianus kelet-római császárra épül. [3]: 57 Neve azonban Kleonról, a peloponnészoszi háború athéni politikusáról származik (ahogy a kelet-római császárok nem sokkal Justinianus után görög neveket használtak). IX. Dagobert császár a Galaktikus Birodalom egyik utolsó császára. Az Alapítvány sorozat szereplőinek listája - gaz.wiki. Nem túl világos, hogy Asimov miért adta ennek a karakternek a Dagobert nevet, de valószínűleg a Meroving-dinasztia frank királyaira utal. [ idézet szükséges] Nicolas David Gevers rámutatott a párhuzamra Dagobert karaktere és a nyomorgó utolsó nyugatrómai császár, Romulus Augustulus között. Ebben az olvasatban a lázadó Gilmert, a Trantor kifosztásáért felelős karaktert Alaric- kal, a vizigótok királyával azonosítják. [3]: 57 Dors Venabili egy robot, a Prelude to Foundation és a Forward the Foundation elsődleges szereplője, valamint Hari Seldon jó barátja, védelmezője és későbbi felesége.
A szerb heraldika forrásai is elsősorban a despoták államára koncentrálódnak. Az Obrenović-felkelés hatására az ország 1815-ben széleskörű autonómiát kapott a törököktől, majd a drinápolyi békében (1829) hűbéres fejedelemség lett, végül 1878-ban függetlenedett. Az I. világháború után létrejött a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, mely 1929-ben a Jugoszlávia nevet vette fel. Az alapítvány sorozat magyarul. Ez 1992-ben bomlott fel, amikor a tagköztársaságok önálló állammá váltak. Szerbia egészen 2003-ig megtartotta a Jugoszlávia nevet, majd Montenegró 2006-os kiválásával létrejött a mai Szerbia. A montenegrói parlament július 12-én fogadta el az ország szimbólumait. Zászlaja vörös, a közepén a Petrović dinasztia címere, mely az ország uralkodócsaládja volt, míg 1918-ban fel nem váltotta a szerb Karadjordjević dinasztia. A szerb heraldika jellege [ szerkesztés] A legkorábbi címerek különféle kisplasztkai alkotásokon, mint pl. hazai és külföldi (elsősorban magyar) pecséteken és pénzérméken, valamint néhány írásos forrásban lelhetők fel, mint amilyenek az Illír címerkönyv különféle másolatai.
Brankovics György, szerb despota pecsétje, a címerpajzs lefelé fordul, miközben a címerábra ezt nem követi A karlováci szerb ortodox metropolitenátus címere (1741) A temesvári epiarchátus címere Nenad M. Jovanovic diakónus, a Karageorgevich-dinasztia mai heroldjának címere Krupanj antiheraldikus szocialista címere Apatin antiheraldikus szocialista címere A Jakovlević család mai címere Szervezetek [ szerkesztés] Szerbiában nem létezik semmilyen központi vagy állami heraldikai szervezet. Alapításának kezdeteitől a Szerb Heraldikai Társaság törekvése volt a címerjog és a címerhasználat elveinek meghatározása, az államcímer, a hadsereg, a rendőrség, az ortodox egyház és más szervezetek szimbólumainak a vizsgálata és megalkotása. Az alapítvány sorozat 2018. A társaságnak van saját heroldja és címerregisztere. A királyság idején létezett szerb heroldhivatal és a Karageorgevich-dinasztia hercegi családjának külföldön ma is van saját heroldja, aki többek között az egyházi címerekkel és a régi címerek kutatásával foglalkozik.
[3]: 57 Bel Riose volt a Galaktikus Birodalom utolsó erős tábornoka, a legendás Huszadik Flotta parancsnoka, akit végül "a birodalmiak utolsójaként" emlegettek. [ idézet szükséges] Asimov lazán alapozta Bel Riose-t Flavius Belisariusra, [2] a Római Birodalom nagy hadvezérére az 6. században. Riose-hoz hasonlóan Belisarius is egy erős császárt, Nagy Jusztinianust szolgálta egy olyan birodalomban, amely a csúcsáról hanyatlott (Belisarius Justinianus mellett [3]: 56–57 " az utolsó rómaiakként " ismert népek közé tartozott). Alapítvány | A legjobb filmek és sorozatok sFilm.hu. azaz birodalmiak); segített visszafoglalni elveszett területeinek nagy részét, beleértve magát Rómát is; és visszahívták azzal az alaptalan gyanúval, hogy a birodalmi trónért horgászik. Riose-val ellentétben Belisariust nem kivégezték, hanem nyugdíjba vonultatták (és a megalapozatlan legenda szerint megvakították, és koldusként kiűzték Konstantinápolyból). James Gunn úgy látta, hogy Riose "az egyetlen karakter, aki szembe néz a determinizmussal". Bár a történelmi szükség erőivel szembeni kudarca lehangolónak tűnhet, az a tény, hogy nem ő a nézőpont szereplője, megváltoztatja a történet hatását: Az olvasó szimpatizál az alapítvánnyal.
A nagy összecsapásra 1927-ben Buenos Airesben került sor, miután argentin üzletemberek összeadták a pénzt. A csaknem három hónapig tartó összecsapásban Aljechin, aki addig még partit sem nyert a kubai ellen, meglepetésre győzött, kiváló pozíciós játékkal késztette ellenfelét megadásra. A visszavágót ugyan megígérte, de arra mégsem került sor, s ezért sokan bírálták az orosz sakkozót. 1934-ig tornán egyetlen mérkőzést sem vesztett, de 1935-ben a holland Max Euwe elhódította tőle a címet. Az 1937-ben rendezett visszavágót Aljechin nyerte, és 1946-ban bekövetkezett haláláig világbajnok maradt. Honfitársával mérkőzött volna meg az emigráns orosz sakkvilágbajnok, a meccs előtt holtan találtak rá » Múlt-kor történelmi magazin » Hírek. A második világháború kitörése után, csaknem ötvenévesen, önkéntes szanitécként belépett a francia hadseregbe, az 1940-es összeomlás után nem tudott külföldre menekülni. A következő években a németek által megszállt Európában több versenyen indult, majd 1943-ban Spanyolországba utazott. Nevével különböző antiszemita iratokat terjesztettek, amelyekben ellenfeleit "degenerált kommunista zsidóknak" minősítették; Aljechin következetesen tagadta, hogy ezek szerzője ő lett volna.
Visszatért a versenyzéshez, a moszkvai bajnokságot pontvesztés nélkül nyerte meg, majd 1920 őszén első lett az Összoroszországi Sakkolimpián, amelyet később az első szovjet sakkbajnokságnak minősítettek. 1921 tavaszán svájci feleségével Nyugatra utazhatott, és soha nem tért vissza. Emigrációja első állomása Berlin volt, de hamarosan Párizsba költözött, 1927-ben megkapta a francia állampolgárságot. A Sorbonne jogi karán tanult, közben sorra nyerte a versenyeket. Legfőbb célja az volt, hogy előteremtse azt a tízezer dollárt, amelyet a világbajnok Raúl Capablanca feltételei szerint kihívójának a mérkőzés előtt letétbe kellett helyeznie. A nagy összecsapásra 1927-ben Buenos Airesben került sor, miután argentin üzletemberek összeadták a pénzt. A csaknem három hónapig tartó összecsapásban Aljechin, aki addig még partit sem nyert a kubai ellen, meglepetésre győzött, kiváló pozíciós játékkal késztette ellenfelét megadásra. A visszavágót ugyan megígérte, de arra mégsem került sor, s ezért sokan bírálták az orosz sakkozót.
Nevét megnyitás és védelem is őrzi, a játékról húsznál több könyvet írt, és kisbolygót is neveztek el róla.