A Pelikán fogadó új, fedett, fűthető színházterme mágnesként vonzotta a vándorszínészeket, akik lényegesen mostohább körülmények között (szűkös, hideg pajtákban) kényszerültek mesterségük gyakorlására. Kultsár István 1813 szeptemberében vette át a Pesti Magyar Theatrumi Társaság vezetését, s már októberben vendégszereplésre érkeztek Dérynével Fehérvárra. A következő szezonban három ízben is ellátogattak az időközben otthonukká vált Rondellából a Pelikánba. Önálló játékszíni épület nélkül viszont ellehetetlenül minden társulat, s mivel a Rondellát a Városi Szépítő Bizottság lebontásra ítélte, 1815-ben a második magyar színtársulat is feloszlott. A szétszéledtek krémjét Miskolcon állandósították. Dr. Első András Fogorvos, Székesfehérvár. Pazar előadásaik hírére Fehérvárott is elhatározták, pártfogásukba vesznek egy nívós együttest. Választásuk a Dunántúlon játszó Balog Istvánéra esett, s a színházalapítás javára lelkesen adakozók tárcájából 21 318 forint gyűlt össze rövid időn belül. A Pelikán tulaja emellett ingyen bocsátotta rendelkezésre a nagytermet, Bajzáth György pedig fehérvári palotájában szállásolta el a színjátszókat.
A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj közönségdíja kapcsán mondta el, hogy talán ez teremtette meg az alapját annak, hogy könnyen szót ért a gyermekekkel. Az is többször készített Tokodi István főorvossal interjút. Szakértőként többször segítette munkánkat. Az Első 1000 Nap Program szakértőjeként azt is hangsúlyozta, hogy "Életünk, fogantatástól számított első 1000 napja kiemelkedő jelentőségű időszak táplálkozásunkban. Soha vissza nem térő lehetőségünk van ekkor arra, hogy megfelelő minőségű táplálással, gyermekünknél felnőttkori betegségek kialakulását megelőzzük! " Mindig is szeretett volna segíteni az elesett embereken. A szakma iránti szeretet, hivatástudat jellemezte mindennapi tevékenységét. Mindent megtett a kis betegeiért. Emlékét kegyelettel megőrizzük!
Ha rendkívül tetszett ez a fost, adományozhatsz egy-két piros aranyat /u/Foszlos_Kalacs felhasználónak, ha ide írod, hogy +pirosarany. Erre a fostra eddig 4 piros arany érkezett, és /u/Foszlos_Kalacs felhasználónak összesen 1570 darabja van. Az alvilág mélyén. A videót innen töltheted le. Én csak egy kicsi robot vagyok, ha többet akarsz megtudni rólam, vagy valami problémát észlelsz velem kapcsolatban, ezt itt teheted meg.
Boldogtalan lélek! ki még nem kóstolád, A jótettből eredt örömnek poharát! Jótettnek általa a föld mennyel rokon, S Istennek képe van a romlandó poron. Tégy jól! s megérezed: mi jó, mi isteni, A megsebhedt szivek baját enyhíteni! Ha részvevőleg jársz nyomor s inség körül: A másnak szánt öröm saját kebledbe gyűl! Míg mást gyötörsz, te is szenvedsz gyötrelmeket, Mert aki boldogít, boldog csak az lehet! Ha éltető vizet az ég a tónak ád: Mosolygó tükriben úgy látja meg magát! Halld meg sátán! a jó, melyet kezed mivel, Kebled meg nem haló férgét veszíti el! S a sírók eltörölt könyhullatásai A pokolnak tüzét birják eloltani! Jól ismerte az olajos alvilág Gyárfás zsarolóit : HunNews. ' Igy hangzott e tetőn az angyalnak szava, Mit a gonosz szellem mogorván hallgata; Mint akinek szivét találták a szavak... A jó angyal pedig folytatta ujolag: 'Fel, fel gonosz lélek! ha tán egy gondolat A jóra ösztönöz: sietve megfogadd! Mely bűnöd éjjelin lobbanva támadott: Kövesd e menny felé vezérlő csillagot! ' Az ördög nem felelt, de kancsalul vetett Amarra egy sötét, álnok tekintetet; Aztán szólt ravaszan: »Beszéded meghatott, Mutass utat: imé jóltenni kész vagyok!
'S e szörnyű éjszakán nem nyugszik a pokol? Gonosz lélek, most is jársz és ólálkodol? S nem félsz megállani előttem vakmerőn...? ' - Az angyal így beszélt egyik halomtetőn. »A jámbor angyal is miért hogy nem pihen E szörnyű éjszakán s vészek küzdelmiben? Gyöngéded alkatát átfújták a szelek...! « Volt a másik tetőn a gúnyos felelet. 'Az emberek között, - az angyal mond neki, - Én Isten országát járok terjeszteni: Hogy a jótett s erény ösvényén járjanak: Segélem, biztatom, ki rajta ingatag. ' »S addig közöttök én a bűn magvát vetem, Az ember nagy ritkán kerüli el cselem; Kiben gyengűl a hit: virágos útakon A vétek és kárhozat örvényéhez csalom! Hah! mily áldott idő: mi nyájas éjjel ez...! Az ember megszorúl, küzd, csügged, sűlyedez... S midőn megtörni kezd lelkén hit és remény: Ott termek hirtelen... A Danaidák – Wikiforrás. és ő enyém... enyém! « 'Átok szálljon reád s munkádra, oh gonosz! De bár mondd meg, hogy az minő gyönyört okoz, Ha egy erőtelen halandó elesett? Gyilkos kárörömnél érzesz-e egyebet? Mint a kézív, amely ölő nyilat vete: Saját idegje is hosszan zug, reng bele, A megbántott keblét s azét is aki bánt, Marcongló fájdalom szorítja egyaránt.
A kéj lecsapó mennykövénél Amit láttam, nem volt mennyország, - Uram, mutasd meg újra orcád; Tévedtem, ennyi az egész. Tévedtem - bűnt miért hazudjak? Mellet ki ver, kezet ki tördel? Én ebben a büzhödt gödörben Téged kerestelek, tudod jól. Kinek Legelső Látomása Nyíló gyermekszememben égett: A pokol fenekén is téged, Nem ezt a hitvány ördögöt. Én azt hittem, veled csatázom, Mint egykor Jákob a hegyen: Én vagy te - ámen, úgy legyen! Akárki győz, győzött az isten. Én ezt a bordélyházi lármát Ezer sivító torkon át Mint égbezengő orgonát Hallgattam tátott, mafla szájjal. Amivel az ördög kinált, Ezért ittam a trágyaléből És a boszorkányok öléből, Mint aki szentelt bort iszik. Tűrtem, hogy tátott számba köpjön S könnyes szemembe, a pimasz, De most egy áruló grimasz Az álarcot letépte róla. Hát ez volt, aki nyársrahúzott, Eremből ugró vért eresztett?! És én mint mennyei keresztet Cipeltem őt a hátamon! Orpheus az Alvilágban – Wikiforrás. Megállj csak - hát ez nem te voltál? Hová jutottam, istenem! Hisz őket én nem ismerem, Nem ér a játszma - kezdjük újra!
A Wikiforrásból Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez A földnek mélye olykor meg-megrándult, Amint ment zúgó száz tárnákon át; Már rég feledte szabad thrák honát, Míg lent morzsányi zöldesfényű láng dúlt És aknák mélyén zöldes szörnyek lesték, Feléje nyújtva hosszú pikkelyes kart, S a földalatti villám, nagy eres kard, Átszegezte ezt az elátkozott estét. És Orpheus csak ment, magábahullva, A pusztulás nagy leckéjét tanulva, Mely gyötrött szédülésbe merevíté, Míg végre naptól felfénylett egy oszlop. Orpheus megfordult és szertefoszlott Tündérfehér árnyékként Eurydiké.
Ötven asszony, alabastrom testtel, ébenszínű hajjal érzőn, mégis öntudatlan öntögetve szakadatlan félig értett dalra kel, ötven kárhozott bús asszony felvilágból lehozott és lelkeikbe visszajáró félig értett félemléket fojtott hangon énekel: »Meggyilkoltuk férjeinket, ötven daliás nagy férfit és szerettünk, csak szerettünk, Isten tudja, kit szerettünk, vágykancsóból merítettünk, merítettünk, űrítettünk, fenn a zöldvilágu földön, az aranyos nap alatt - »Régi szavak járnak vissza elsötétült lelkeinkbe, mint sötétben nagy szobákba utcáról behullott fények; mit jelentenek? hiába próbálunk rá emlékezni; mit jelent az, hogy: szeretni? mit: kívánni? és ölelni? a homályban mindhiába kérdezzük az árnyakat. »Csak daloljunk: Meggyilkoltuk - s emlékezzünk: férjeinket csak daloljunk, bár nem értjük, és merítsünk és ürítsünk; úgy sem tudjuk abbahagyni; és daloljunk, bár nem értjük, mert különben némaság van, és a némaság oly félős! néma, rengeteg sötétség: a sötétség nem beszél - « Igy dalolt az ötven asszony, ötven kárhozott bús asszony, egymáshoz mind oly hasonló ébenfürtü, alabastrom testü ötven testvérasszony így dalolt a Léthe-réten, lélekfák közt, mákvirág közt, óriási amphorák közt, Léthe mellett, hol a szél lenn a csöndes alvilágban, szellőtlen bús alvilágban alszik asphodelos-ágyban, mélyen alszik, nem beszél.