"-ja harmadjára is ugyanolyan vicces volt, mint először. Úgy néz ki, Parkerék ismét klasszikust fognak alkotni, és ez a trilógia még simán überelheti is az Imagination Land et, vagy éppen a Black Friday-Trónok harca epizódokat. Ráadásul az utóbbi idők egyik legsouthparkosabb évadának is tökéletes fináléja lehet. Fordítás 'buckaroo' – Szótár magyar-Angol | Glosbe. A píszí falán végre megjelentek az első nagyobb repedések, amiket Jimmy-nek köszönhetünk. A tizenkilencedik évad fináléja ismét globális méretű krízis elé állítja az emberiséget, persze a megoldáshoz való kulcs ismét South Park városában keresendő. Az epizód izgalmas volt, vicces, tanulságos és aktuális; kétség kívül az évad egyik legjobbja. Sajnos a folytatásra ismét két hetet kell várnunk, de ha ez a pár nap bármiben is segít az alkotóknak hozni az évad színvonalát, szívesen kivárjuk.
A breakinget és belovaglást napjainkban is minden edző megteszi, ma már egészen humánusan, kíméletesen és óvatosan, annak ellenére, hogy ezt még most is legtöbbször betörésnek nevezik. BREED: Fajta, tenyészet, származás. BREEDER: Tenyésztő. BREEDER'S CERTIFICATE: Fedeztetési jegy. BREEDING HOBBLES: Lábszorító, ami megakadályozza a kanca hátsó lábának mozgását a fedeztetés alatt. BREEDING STOCK: Tenyészállat. BRIDLE: Komplett kantár. BROKEN: Belovagolt, betört. BRONC BUSTER: Belovagló, lovász. BRONCO: Nyers, betöretlen csikó illetve félvad ló. BRONCY: Csökönyösségre, makacsságra hajlamos ló. BROODMARE: Tenyészkanca. Broodmare band: tenyészkanca csorda. BROWN: Sötétbarna, feketésbarna. Sok feketésbarna ló hibásan fekete lóként van bejegyezve. Egy fekete lovat, amelynek néhány helyen barna foltjai vannak (pl. : a szája körül és az oldalán) barnának kell hívni és nem feketének. BUCKLE: Övheveder. BUCKAROO: A vaqueró angol neve. Bizonyos területeken a "fehér bőrű" cowboyokat buckarooknak, a sötétebb bőrűeket pedig vaqueróknak hívták.
PC igazgató azonban ezt képtelen elfogadni, és – leginkább önmagát igazolandó – úgy gondolja, hogy Jimmy-vel van a baj. Holott a fiú egyszerűen csak képes volt megőriznie méltóságot, és képes volt beletörődnie a sorsba, amit neki szántak, irigykedés és a megkülönböztetésre való vágyódás nélkül. Mikor azt mondja az igazgatónak, hogy őt nem zavarja, ha kényelmetlenül érzi magát fogyatékos emberek társaságában, a férfi felháborodva tereli a szót, és kikéri magának, hogy ez lenne a helyzet. Bár ez a probléma/viselkedés csupán néhány mondat erejéig merül fel, megérne egy külön epizódot is. Jimmy tehát nem hagyja magát, és nem engedi az igazgatónak, hogy cenzúrázza a lapját azzal az indokkal, hogy bizonyos szavak egyesek számára sértőek lehetnek. " Nem engedélyezem a reklámokat, és nem engedélyezem az igazság összemocskolását. Nem szeretném, ha az emberek félnének a szavaktól, és hogy ez meggátolja őket abban, hogy dialógust kezdeményezzenek ", foglalja össze Jimmy két mondatban a píszí antitézisét.
Utolsó éjszaka a Sohóban thriller, horror-dráma (2021) Színészek Anya Taylor-Joy Diana Rigg Matt Smith Terence Stamp Lisa McGrillis Thomasin McKenzie A filmet a Corvin moziban szinkronosan és feliratosan, a Művész, Puskin és Toldi moziban feliratosan vetítjük. Edgar Wright pszichothrillere egy fiatal lányról szól, akinek a divattervezés a szenvedélye. Rejtélyes módon képes belépni a hatvanas évekbe, ahol találkozik bálványával, egy káprázatos feltörekvő énekessel. Ám az 1960-as évek Londonja nem teljesen az, aminek tűnik: olyan, mintha az idő szétesne, és ennek megvannak a maga baljós következményei... Bemutatás időpontja 2021. november 4. Forgalmazó UIP-Duna Film
Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben! Edgar Wright a csúcsra járatta az évtized iránti rajongását és mesterien, ugyanakkor ragadós lelkesedéssel ábrázolja mindazt, ami miatt a pezsgő, szexi londoni éjszaka az univerzum közepének tűnt akkoriban. Mert Wright nemcsak a '60-as évekbe szerelmes, hanem magába Londonba is: így a gyerekkora helyszíneit szerepeltető Vaskabátok után, ezúttal az évtizedek óta otthonának nevezett angol főváros Soho negyedéhez írt ódát. Nem véletlen hát, hogy Petula Clarke Downtown című dala a meghatározó zenéje a filmnek, mellyel egyúttal Wright szokásához híven a hangsávban is aláhúzza a film egyik fő tematikáját. Ezúttal nevesen azt, hogy Ellie a belvárosba menekül a gondjai elől. És ha azt gondoltuk, hogy a Baby Driver nek volt zseniálisan összeállított filmzenéje, akkor még nem tudtuk, mi vár ránk az Utolsó éjszaka a Sohóban című filmnél. Wright tehát kézen fog minket, mi pedig Ellie-vel együtt adjuk át magunkat a glamúros város lenyűgöző világának: lehengerlő fényáradat, dübörgő blues dallamok, impozáns épületek, hívogató bárok tele vonzó férfiakkal és nőkkel.
Így aztán míg Szörnyella épp a '60-as évek (ó)divatjának megreformálásán ügyködött, addig a nagyija által a dekád felé erős rajongást mutató Eloise, avagy Ellie épphogy a 60 évvel ezelőtti retróban látja a fantáziát. Meg álmaiban és a tükrökben. Babits módjára ugyanis éjjelente egy énekesnői pályafutást tervező lány, Sandie életét kezdi átélni, csupán ez a valós múlt lélektani időutazással és nem skizofrénia vagy virtuális valóság. Persze ez nem csak úgy jött egyik alvásról a másik reggelre, anyja szellemét már korábban is látta tükrökben és eleinte a vidéki lány nyilván – akár a Holnapolisz demója – csak rácsodálkozik a nyüzsgő város fényeire, életére abból az érából, amikor Anglia csillogott és olyan popkult történelmi események estek egy napra, mint az első Beatles kislemez megjelenése és az első Bond film premierje. London lehet nagy falat egy kívülállónak (hány honfitársunk tudna erről mesélni? ), de Ellie számára vágyálmai, a hely és idő, ahol leginkább élt volna valaha, pont ad annyi töltődést, hogy túlélje a szürke és esős mindennapokat.
Ez az első alkalom, hogy – bár tény, hogy van benne néhány poén – Wright nem a humor irányából közelít, és nem stílusparódiát szeretne, hanem valami komolyat próbál megfogalmazni. Nem véletlen, hogy magához képest lefojtott üzemmódban dolgozik, a harsány és bombasztikus rendezői húzásaiból jelentősen visszavett. Egy másik jelentős eltérés az eddigiekhez képest, hogy Wright még sosem írta bele saját magát ennyire a történetbe, legalábbis nem nehéz belelátni, hogy a főszereplő, Ellie Turner ( Thomasin McKenzie) őt magát helyettesíti: a nagyvárosról álmodozó művészlélek, aki nem találja a helyét a világban, és a hatvanas évek zenéjének, divatjának, mindenének a megszállott rajongója. Ellie egészen addig a nagyanyjával él, ameddig fel nem veszik egy londoni egyetemre, ahol divattervezést tanulhat, de hamar rájön, hogy a különcök között is különcnek számít, ezért kiköltözik a kollégiumból, és inkább kivesz egy szobát egy idős hölgy lakásán. Itt azonban már az első éjszaka furcsa dolog történik: Ellie hirtelen 1966-ban találja magát, egy fiatal revütáncos-énekes ( Anya Taylor-Joy) testében.
A sztárok közül egyedül Matt Smith -re lehet mondani, hogy olyan semmilyen, bármelyik korban stimmelő brit sármőr lehetne, sőt, ha már Doctor Who, inkább elfért volna ez David Tennantnek, bár korban már ugye jóval kevésbé. Michael Ajao még az említésre méltó ismeretlen név a gárdából, ő a tipikus egyetlen barát a suliból srác, szintén tipikus játékkal, amit oly sok ifjúsági történetben láttunk már, de amilyen aranyosan van előadva, egyszerűen nem tudunk rá haragudni, hiába nem a legerősebb pontja az összegésznek. És hogy mi még nem a legerősebb? A forgatókönyv meg az ingázó rendezés. Ezek miatt egyáltalán nem válik rosszá a film, csupán itt bukik el attól, hogy majdan hivatkozási alapú klasszikussá váljon. Wright messze legkomolyabb hangvételű alkotása ez, van némi ifi meg finom angol humor, pár odaszólás, ami természetesen működik, de egyáltalán nincs túlzásba víve. Ez pont jó is így, csak műfajkavalkádja közben egyik érintett zsánerben se nyújt olyan kiemelkedőt, ami tényleg alapművé tenné később.
Ehhez képest a szexualitás csak nagyon felszínesen jelenik meg, pedig maga Wright nevezett meg olyan inspirációkat, mint a Ne nézz vissza! Nicolas Roegtól vagy az Iszonyat Roman Polanskitól, melyekben ennek központi szerepe van. Hiába tűnik személyes történetnek, Wright nem enged be minket eléggé tinédzserkori emlékeibe. Még Quentin Tarantino szintén egy letűnt korhoz intézett ódája, a Volt egyszer egy... Hollywood is őszintébb érzelmeket hozott elő a karakterei lelkének mélyéről. Az inspirációt jelentő művektől eltérően Wright nem mer elszakadni a történetmesélés konvencionális formájától, vagyis a (rém)álomlogika helyett végig ügyel arra, hogy a fantázia és a valóság közti határ egyértelműen elváljon. A főszereplőt objektív szemszögből látjuk, így nem kételkedünk a szemszögének megbízhatóságában. Ez jelentősen csökkenti az Ellie körüli veszélyérzetet, hiszen legrosszabb esetben is csak hülyét csinál magából a csoporttársai előtt, amikor furcsa víziói támadnak. Wright ezzel elvágja a metaforikus értelmezések lehetőségét, és minden szó szerintivé válik.
Jelenetek a filmből Lényegében ez egy vágyvezérelt fantázia, Ellie itt mindent megkap, amire a jelenben vágyik: népszerű, a férfiak akarják őt, és minden adott ahhoz, hogy sikeres legyen, hiszen egy igazi nagymenő ügynököt ( Matt Smith) ismer meg, aki a szeretője is lesz. Ráadásul a mai, barátságtalan és veszélyes Londonnal ellentétben ennek még megvan a bája, így azonnal megszédíti a pezsgő és erotikától fülledt éjszakai élet csillogása. Innentől már nemcsak lélekben menekül a múltba, hanem szó szerint is. A film eddig hibátlan: első osztályúak a díszletek, a jelmezek, a színvilág, a zenék, és tényleg minden kompozícióban és kameramozgásban érződik az átgondoltság. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a '60-as évek Londonja sosem volt még ilyen szép, még a valóságban sem, ennek ellenére egy pillanatra sem válik mesterkéltté vagy giccsessé. A problémák azonban az alaphelyzet lefektetése után kezdődnek. Egy ilyen tündérmese akkor működik jól, ha nézőként újra és újra vissza szeretnénk térni abba az álomvilágba, ahová a főszereplő is átruccan éjszakánként.