Válogatott szurkolói mezbe öltözve drukkolt Lékai-Kiss Ramóna és Noé, a kézilabda-válogatott és az apuka, a veszprémi klasszis, Lékai Máté sikeréért. A magyar férfi kézilabda-válogatott biztosította negyeddöntőbe jutását az egyiptomi világbajnokságon, miután a középdöntő második fordulójában 30-26-ra legyőzte Lengyelországot szombaton. A meccs egyik hőse a nyolc gólig jutó Lékai Máté volt, aki otthonról is nagy biztatást kapott – írja az Origo. – Büszkék vagyunk Rád Apa – írta a magyar válogatott klasszisának a felesége, a műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna a kisfiuk, Noé társaságában a kép mellé. A magyar válogatott eddig egyszer, 1986-ban kezdte öt győzelemmel a világbajnokságot, amelyet akkor ezüstéremmel zárt. A magyarok ezúttal Németország, Uruguay és a Zöld-foki Köztársaság legyőzésének köszönhetően a maximális négy pontot vitték magukkal a csoportkörből a középdöntőbe, ahol nyertek Brazília és Lengyelország ellen is, hétfőn 18 órától pedig az Európa-bajnok Spanyolországgal találkoznak, amely már szintén negyeddöntős.
Az egyik szabadnapomon a szüleim kitalálták, hogy menjünk el Szigligetre a Süllő Fesztiválra. Mindenképp Oszi bácsi halas standjánál szerettünk volna enni, így beálltunk a hosszú sorba. Miközben vártunk, hallottam, ahogy az egyik eladó megjegyzi: "Na itt van a mi Ramónánk". Mire apukám visszaválaszolt neki: "Azt hittem, hogy ő csak az én Ramónám". Elindult egy párbeszéd, poénkodás, majd szó szót követett és egyszer csak kiszólt nekem az eladó, hogy egyébként van neki egy fiú unokája, és úgy hívják, hogy Lékai Máté. Ezután lefotóztam az ételt, kiposztoltam az Instagramra, majd kb. hatvan másodperc után kaptam egy üzenetet Mátétól: "A nagyapám sütötte neked a halat" megjegyzéssel, és ezzel a fantasztikus mondattal le is vett a lábamról. Megbeszéltük, hogy másnap éjfélkor a Vajdahunyad vár bejáratánál randizunk" - emlékszik vissza. Az interjúból az is kiderül, miért indult el a műsorvezetőnő nehezen az első randevújukra. Csáti Melinda Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesüljön elsőként legfontosabb híreinkről!
A csapattársak pozitív tesztjei miatt egy ideje már egyébként sem találkoztak. Kiderült, hogy Lékai Máté, a Telekom Veszprém kézilabdacsapatának játékosa koronavírusos, ami azért is érdekes, mert Lékai felesége Lékai-Kiss Ramóna, aki most a TV2 Dancing with the Stars műsorvezetője. A celebes táncos műsorban szombat este jelentették be, hogy pozitív koronavírusteszt miatt egy ideig nem táncolhat Marsi Anikó és Osvárt Andrea is, ezért megkerestük a TV2-t, hogy férje pozitív teszteredménye mennyiben befolyásolja Lékai-Kiss Ramóna műsorban való szereplését. A TV2-n keresztül Lékai-Kiss Ramónától a témában az alábbi megszólalást kaptuk: A munkámból adódóan nagyrészt Budapesten tartózkodom és szerencse a szerencsétlenségben, hogy mielőtt hazamehettem volna a Dancing with the Stars második adása után, kiderült, hogy a csapatban már van koronavírussal fertőzött, így nem Veszprémbe mentem Mátéhoz, hanem a szüleim házába Noéval. Ennek ellenére a biztonság kedvéért engem is teszteltek, melynek eredménye negatív lett.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 31-30-ra legyőzte Portugáliát a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, vasárnap a budapesti MVM Dome-ban. A meccset élőben látta a magyar csapat klasszisának, Lékai Máténak a felesége, Lékai-Kiss Ramóna is, aki a közösségi oldalon üzent a párjának. A válasz sem maradt el. "Leírhatatlan élményben volt részem ma este! A férfi kézilabda Európa-Bajnokságon 20. 022 ember szurkolt! Nem tudom hány külföldi volt, de azt tudom, hogy nem volt gyűlölködés, csak szeretet! Egyszerre dobbant a szívünk, szurkoltunk és sírtunk! Végül pedig nyertünk! Köszönöm, hogy ezt átélhettem Lékai Máté. Köszönöm magyar férfi kézilabda-válogatott, köszönöm Magyarország! - írta a posztjában Lékai-Kiss Ramóna a portugálok elleni sikert követően. "Szeretlek" – írta a kézis a feleségnek, aki az Európa-bajnokság alatt a koronavírus-veszély miatt nem találkozhat családjával. A magyarok csütörtökön 31-28-ra kikaptak Hollandiától, kedden 18 órától pedig Izland ellen zárják a B csoport küzdelmeit.
Máté a kötelező karantént tölti, nem találkozhatott velünk, így vigyáz az egészségünkre, és ez így is marad, a pozitív tesztje szerint az elkövetkező tíz napban is. Most az a legfontosabb, hogy mindenki egészségére vigyázzunk. Kiemelt kép: TV2
A Hídember már gyártásától kezdve ellentmondásos kritikai és politikai fogadtatásban részesült. A recepciótörténethez tartozik Kálmánchelyi Zoltán – Végh Zsolt – Stefanovics Angéla Legkisebb film a legnagyobb magyarról… című 2001-es szatirikus rövidfilmje, amely szerepelt a 2002-es Magyar Filmszemle díjazott alkotásai közt. Irodalom GYŐRI Zsolt: Hidak és útvesztők: jegyzetek Bereményi Géza életművéhez. Nagyerdei Almanach: Bölcseleti Évkönyv, 2015. 2. sz. MURAI András: Film és kollektív emlékezet. Magyar múltfilmek a rendszerváltozás után. Szombathely, 2008, Savaria University Press. SCHUBERT Gusztáv: Lobogónk, Széchenyi. Bereményi Géza: A Hídember. Filmvilág, 2002. 6. sz.
A korszak másik művében, Bagó Bertalan Vadászat angolokra című 2006-os alkotásában is hasonló modernizációs koncepció jelenik meg: a reformkori magyar gróf szintén angol technológiai fejlesztéseket akar vidéki birtokán végrehajtani. A Hídember elbeszéléstechnikájának, illetve szerkezetének meghatározó jellegzetessége, hogy az 1848 előtti történések egy visszaemlékezés részeként szerepelnek, az 1860-as esztendő eseményei pedig már azon kívül. A mű nyitójelenetében 1848. szeptember 7-én Széchenyi István (Eperjes Károly) megérkezik a döblingi tébolydába, és ezt követően sokáig egy mentális problémákkal rendelkező személy visszaemlékezéseit követjük nyomon: ez a megbízhatatlan narrátor válik a befogadói azonosulás kiindulópontjává. Ezen a szubjektív szűrőn keresztül tárul a nézők elé a hős ifjúkora, magánélete (szerelmi kalandok után az először reménytelennek tűnő, majd végül beteljesülő kapcsolat későbbi feleségével; lelki vívódás) vagy politikai küzdelmei 1848-ig (például a Kossuth Lajossal való ellentét), amelyek egy lineáris, de jelentős kihagyásokat is tartalmazó elbeszélés keretein belül jelennek meg.
Rendező Bereményi Géza Bemutató 2002. 04. 11. Filmtípus játékfilm Filmhossz 2 óra 20 perc A szócikk szerzője Záhonyi-Ábel Márk A rendszerváltás után a múltábrázoló játékfilmek különböző stratégiákkal készültek. A történelmi traumák feldolgozásától (Sára Sándor trilógiája: Könyörtelen idők, 1991; Vigyázók, 1993; A vád, 1996) kezdve a nosztalgiafilmeken át (Koltai Róbert: Sose halunk meg, 1993; Csocsó, avagy éljen május elseje!, 2001; Tímár Péter: Csinibaba, 1997; 6:3 avagy játszd újra, Tutti, 1998) a többgenerációs családtörténetekig (Szabó István: A napfény íze, 2000) vagy az évfordulós filmekig (Koltay Gábor: Honfoglalás, 1996; Sacra Corona, 2001) bezárólag különböző változatok jöttek létre. Bereményi Géza A Hídember e az 1980-as évektől elterjedő ún. brit örökségfilm (Hugh Hudson: Tűzszekerek [ Chariots of Fire; 1981]) jellemzőit adaptálta magyar környezetbe. A nosztalgikus szemlélet, az ideologikus (konzervatív értékrendet tükröző) ábrázolásmód, a külsőségeket hangsúlyozó reprezentációs technikák (kosztümök, tárgyi kultúra stb. )
Sajnálom, e film kapcsán ma és még sokáig (potomság: egy-két emberöltő) csak, sőt csak és kizárólag ezek a ha akarom, így, ha akarom, úgy eltáncolt viszonyulások vannak-lesznek; talán úgy maradunk valamennyire is ártatlanok, ha mi ezt a filmidő (mert az kit bánt) apropóján járjuk el. Akkor tessék: tűréshatáron belüli. A Hídember lendületes, gyors, színgazdag, levegős, alkalmanként mélységei felé is dinamikus mozidarab. Film, s hogy az, már önmagában is siker. Film, s amellett egy híd is, meg egy opera is, noha mindkét ilyen tulajdonsága elméletileg harcban kéne álljon a filmszerűséggel. Áll is. Arról van szó, hogy Széchenyi István hatékonyságának időszakát, a mondott negyven esztendőt az alkotók által - (talán) közlendőjük szempontjából -relevánsnak gondolt, illetve hídszerkezeti elemként hasznosnak érzett események jól dilatáló láncolatán át vezetik elő. Eb, aki választásaik helyességét, frappáns voltát vitatja. Ebből ami logikusan következik: áriák sora. Soha ennyi nagyjelenetet egy filmben látni még nem lehetett.
Úgy is játsza el Széchenyi szerepét, mint egy nagy színész, derekasan. Kitesz magáért, finoman szólva is. Alakításának egészében viszont e nagy színészség nyavalyái is ott vannak, amitől persze csak egészebb az egész. Ezen a téren is fontos nagyon, hogy a film negyven éven ível át, az "alakítások" szempontjából. Aki nem hal meg ennyi idő alatt, az megöregszik. Eperjesnek megvannak erre az eszközei. Ám Darvas Iván és Szarvas József, mit mondjak? Két zseni. Már most kimondhatjuk: nem (csak) korunk zsenijei. Darvas Metternich szerepében, Szarvas a vénségére ugyancsak megtébolyodó titkár, Kiss Márton alakjában csak túl nagy szavakkal leírhatók. S Kováts Adél, no ugyan egy különösen hálás szerepben, de a rézangyalát! Összegezve: nem panaszkodhatunk. Már annak is örülnünk kéne, hogy A Hídember nem kurzusfilm. Galambom, hol van már az, amelyik kurzus is! Na jó, most még tudható, melyik, persze. De nem túl merész fogadás, amit ajánlok: Bereményi hídja még akkor is állni fog, amikor efféle kurzusokat tényleg már a kutya sem tart számon.
Átmegyek rajta, cseng a híd. Hogy a XIX. századról való közgondolkodást mennyire befolyásolta Jókai Mór szelleme, arról éppenséggel lehet vitatkozni: nagyon. Ám az kétségtelen, hogy amit ma a nemzeti romantika létezése, esetleges szükségessége jelent, azt ő véste letörölhetetlen kőtáblába, s mindennek mozgóképes lenyomatait ha vizsgáljuk, megint csak nála és mindenre elszánt interpretátoránál, Várkonyi Zoltánnál köthetünk ki. Nem járunk, mert nem is járhatunk máshogy ezúttal sem. Pedig sem Bereményi Géza, sem Can Togay nem egy Jókai, igaz, nem is ezért szeretjük őket, érdemeik számosak, ám merőben egyéb természetűek. Viszont - s ez alól ők sem kivételek - a dolog genetikailag kódolt, amikor ilyenek vagyunk, akkor olyanok, ahogy nagyanyánk olvasta, és Várkonyi látta Jókait. Hiába más a szerkezet (nem is olyan nagyon), hiába más a nézőpont (kétségtelenül), az agy, ahogy lefordítja a szem jelzéseit, az mindig ugyanoda vezet: csak egy XIX. századunk van, az, amelyikre büszkék vagyunk. S ebből a száz esztendőből negyvenen vágtat végig velünk Bereményi, ha akarom, hosszú, ha akarom, rövid két és fél mozióra alatt.
A film története 1820 és 1860 között játszódik a Habsburg Monarchiában, és egy különleges szellemi képességekkel és anyagi háttérrel született, magyar arisztokrata életét mutatja be, Széchenyi Istvánét, akit az utókor "a legnagyobb magyar" címmel illetett. A Napóleon bukása utáni években az ifjú Széchenyi gróf könnyelműen elcsábítja bátyja feleségét, és az ezt követő botrány tönkreteszi tiszti karrierjét. A megszégyenített asszony hirtelen halála végzetesen megváltoztatja a léha fiatalembert, aki azon túl a felelősség megszállottja lesz, és nagy művek létrehozásával akar úrrá lenni sorsán. Egy nagyszabású barátság és egy különös, minden akadályokon felülemelkedő újabb szerelem segítségével a gróf a korszak híres politikusa lesz, a magyar ellenzék vezére – és ezzel szándékai és neveltetése ellenére a Habsburgok ellenfele. Felelősnek érezvén magát az elszabadult társadalmi indulatokért, az engesztelődést akarja szolgálni. Egy híd építésébe kezd a Dunán, mely a Nyugat és a Kelet közötti kapcsolat jelképe lenne a korabeli Európában.