Így az undor érzése mellett kíváncsiságot is ébreszt. Az elbeszélés E/3. személyű. Nézőpontja változó: hol az elbeszélő, hol Gregor, hol a család szemszögéből látjuk az eseményeket. Az elején Gregor áll a középpontban, később inkább a környezetére irányul a figyelem. A nyitó mondatban Kafka még külső elbeszélői nézőpontból szólal meg (nem maga Gregor értékeli saját átváltozását "szörnyű"-nek, hanem az elbeszélő), de amikor megismerjük Gregor gondolatait, az elbeszélés átvált belső nézőpont úra. Fontos ugyanakkor, hogy az elbeszélés nem első személyű, a narrátor nem azonosul a főhőssel. Gregor haláláig Gregor belső nézőpontja érvényesül elsősorban. Ezt abból érzékelhetjük, hogy Samsa úr "az apa"-ként, Samsáné asszony pedig "az anya"-ként szerepel, mert ők Gregor szülei. Gregor halála után Kafka hivatalosabb formában nevezi meg Samsáékat, s ez jelzi, hogy innentől ismét külső nézőpontú lett az elbeszélés. Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz! Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
A történet mélyén mindig valamilyen metaforikus jelentés van. 2. Szintén fontos motívum a felébredés. A felébredés pillanata az a pillanat, amely elválasztja egymástól az álom és az ébrenlét, azaz az irrealitás és a valóság világát. A novellában azonban ennek a két világnak a realitása felcserélődik: az lenne a logikus, ha a főhős csak álmodná az átváltozást, ám Gregor Samsa nem álmában változik féreggé, hanem arra ébred, hogy féreggé változott. Így a fantasztikum, a "rémálom" lesz a valóságos és a valóság lesz a bizonytalan, a lényegtelen. Megszűnnek a reális világban eddig természetesnek tartott összefüggések: az író új dimenzióban kérdez rá az addig természetesnek tartott, bevett normákra. Kafka több műve kezdődik a felébredés motívumával (pl. A per című regénye is), de az ébrenlét nála valóságos rémálom, hősei szorongva, magányosan tévelyegnek a kiismerhetetlen világban, mint egy labirintus útvesztőjében. Nem találják a helyüket, sorsukat valamilyen személytelen, idegen hatalom irányítja.
3. Fontos motívum a féreg is. Gregor Samsa emberként értéktelennek érezte magát, egy rovarnál is kevesebbnek, akit senki se szeret, és aki senkitől se kap tiszteletet. Környezete is azt szokta meg, hogy Gregor örökké feláldozza magát másokért és hogy feladja az egyéniségét. Nem véletlen, hogy amikor Grete úgy határoz, hogy meg kell szabadulni a bogártól, akkor azzal érvel szüleinek, hogy a bogár nem lehet Gregor, hiszen ha Gregor volna, akkor tudná, hogy jelenléte teher a családjának, és már rég elment volna magától is, hogy megkönnyítse az életüket. Hiszen Gregor mindig önmegtagadó volt. De ez a rovar nincs tekintettel rájuk, úgyhogy nem lehet Gregor. Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz! Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
Két erdei állatka házáról mesélek most. Hogy mi a közös a mókus és a sün házában? Nagyon is sok, de haladjunk csak szépen sorban. Mira mókus egy terebélyes lombú, széles törzsű fában készített odút jó pár évvel ezelőtt. Puha szőrmével bélelte, ajtaját a fa kérgéből készítette. Ám egy éjjel vihar tombolt Rigóerdőben, s letörte az elkorhadt ajtót. Mira a vihar utáni reggelen arra ébredt, nagyon fázik. Ekkor vette észre, hogy nincs meg a házának az ajtaja. – A manó vigye el! 1829. nap: Mese egy születésről és egy kisgidóról | tortenetek.szules.hu. Hogy történhetett ez? S pont így tél előtt! Honnan szerzek másik ajtót? – bosszankodott. Mégsem tehetett mást, mint hogy elinduljon megkeresni öreg ajtaját. Remélte, a szerencse mellé szegődik. Bezzeg szerencsésen indult a napja az öreg sünnek. Ugyanis Mira ajtaját a szél pont a sün vacka fölé fújta. Az öreg tüskés ebből semmit sem vett észre, mert mélyen aludt. Az ősz neki azt jelenti, ideje elvackolódni, lassan téli álomra hajtani a fejét. Amikor mégis fölébredt, kicsit sötétnek találta a reggelt. – Biztos be van borulva.
Mígnem egyszer csak észrevettek egy fényt közeledni. Ami nem mást volt, mint a többi állat által gyújtott fáklya. Mivel az erdõ nagyon sötét volt, így kénytelenek voltak valami fényforrás után nézni. A bagoly javaslatára fáklyákat gyújtottak, és annak a segítségével nagyobb területen tudták keresni a szülõket. Ezt a fényforrást vették észre a szülõk, és elindultak abba az irányba, hogy megnézzék mi lehet az a fény. Így találkoztak össze a kis csapattal, és rögtön megkérdezték egymástól. hogy õk mi járatba vannak erre ilyenkor. Mindenki elmesélte, hogy ki miért van itt, és persze nagyon megörült mindenki a hallottaknak. A kis csapat boldogan vezette a bagoly házához az aggódó szülõket. Közben kivilágosodott, és a kis mókus csemete is felébredt. A szülõk és a mókus boldogan össze ölelkeztek, és mindenkinek köszönetet mondtak. Mese egy mókuskáról, melynek igaz a története | Derűs Élet. Mindenkinek meg köszönték a fáradozást és a segítséget. Most már boldogan bandukolt haza a kis család. A mókus csemete nem hagyta el egy pillanatra se a szüleit. Ez nagyon jó lecke volt a számára.
Magukhoz ölelik, viszik gyorsan, fürgén, a lelógó szálba botolva, bukfencet csinálnak a teraszra. Elképzelheted milyen vidáman tuszkolják be a sok pihét a lukba, hogy a mókushajlékban oly boldog élet folyjon, hogy csuda! L esz aztán családjuk, ugráló mókuskák, kik a hozott diót vígan kibontják. Azt pedig hidd el, - sohase feledik, - ha nyest jő a sántát tettetik. Védelmezik szívről szakadt magzatukat, színházban hallatják a nézők tapsukat. Mese egy kíváncsi mókusról hd. H a ültök vagy álltok, és sok-sok megrágott makkocskát láttok, - s ha nem vigyáztok, - fejeteken koppanhat: nevethet a mókushad.
Képzettsége és nagy tudása ellenére törtető karrieristaként nem lehet példakép a mai fiatalság számára, mert a politikai világnézetet nem lehet a pillanatnyi érdekeknek megfelelően változtatni.
– Mi ez? Mi ez? – brekegett a három kicsi. – Aludttej – mondta békamama. – Leengedték, hogy jó hideg legyen. – Később majd felhúzzák? – kérdezte Kvak. – Igen, biztosan aludttejet akar uzsonnázni a három kislány odafent. – Utazzunk fel az aludttejjel! – kiáltotta Kvik és Kvak. – Jaj, én nem hagyom itt a mamámat! – szeppent meg az apró Kvuk, a harmadik kis béka. Kvik és Kvak azonban máris ugrott, s mindketten kikötöttek egy-egy pohár kellős közepén. Könnyű lábacskájuk alig hagyott nyomot az aludttej színén. A mamájuk egy darabig hívogatta őket, de kár volt a szóért, Kvik és Kvak világot akart látni. A vödör megindult fölfelé, majd zökkenve megállt. A három kislány ujjongott: – Kis békák, gyönyörű kis békák! Hozzánk jöttek! Mese egy kíváncsi mókusról teljes. Ó, de szépek! – Befőttesüvegbe rakjuk mind a kettőt, apró létrát is teszünk az üvegbe, jó szorosan lekötjük, bizony! A kis békák majd fölmásznak a létrán, ha jó idő jön; megbújnak az üveg aljában, ha vihar lesz! – mondta a legnagyobb kislány. Kvik és Kvak rémülten nézett össze.
– panaszolta. – Ha nem bántanád az erdőt, erre nem került volna sor – válaszolta az okos mókus. – De látom, hogy dideregsz, meglátom, mit tehetek. A mókusnak több sem kellett: nyomban elment a tündérhez. Megkérte, hogy vegye le a varázslatot a sárkányról, és kezeskedett érte, hogy a rettegett fenevad többé nem borítja lángba az erdőt. És úgy is lett. Másnapra a sárkány parazsat kezdett köhögni, és hamarosan be tudott gyújtani a kályhájába, így nem fagyott meg. És okult a tapasztalatból: megtartotta a kíváncsi mókusnak tett ígéretét. Az erdőben hamar híre ment, hogy a mókus megmentette a sárkányt, egyben elérte azt is, hogy a szörnyű lény ne bántsa az erdőt. Mese egy kíváncsi mókusról 6. Nagy becsben tartották ezután a kis mókust. Az is megtanulta a nevét, aki eddig még csak nem is hallott róla. Nemvalócska volt a neve.