A Krónikában gyakran halljuk tõle: \"It a Kossuth Rádió\". Búcsúzóul pedig nem ritkán: \"A krónika ezúttal (sic) véget ért. \" Nyilván máskor nem szokott vége lenne, de ezúttal más a helyzet. Döbbenet. Nem hiszem el, hogy ne volna jobb, és azt sem, hogy nincs, aki beszélni tanítaná ezeket a feltörekvõ \"tehetségeket\" a királyi rádióban.
Szerkeszd te is a! Ha hiányosságot találsz, vagy valamihez van valamilyen érdekes hozzászólásod, írd meg nekünk! Küldés Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat! bakkmacska 2021 ápr. 04. - 13:16:03 Förtelmes a nő nazális kiejtése! Hova lettek a beszédtanárok? Montágh Imre forog a sírjában! 1/10 HUNDavid92 2019 júl. 14. Nagy katalin kossuth rádió equipment. - 17:36:46 Egy nagy kalap beszédhibás szar. Inkább az akadozó Szalóczyt, aki csak a bemondógép "hibája" miatt akadozott, de ő legalább tudott beszélni, és nem selypíteni. Katika hangját el kell tüntetni minél hamarabb, mert amint meghallják az állomásokon, abba a pillanatban lesznek feszültebbek az utasok. Ktesibios 2017 febr. 22. - 00:36:42 Ez a hölgy a közszolgálati rádiózás mélypontja. Az orgánuma sem kellemes. Rengeteget bakizik, de egye fene, van ilyen. De ahogy beszél! Nála a két \"té\" legfeljebb egy, de inkább fél.
Ég Cserepka István Szarvasbőgés Edit Szabó: Szarvasbőgés Magas hegynek a szélére kiállott a szarvas, körülötte néma a zaj, a fák is hallgatnak. Széjjel néz a nagyvilágban, erdő körbe Szabó Edit Cserni András Nincs hozzászólás
– Hogy hazudik, – mondta az asszony – hogy hazudik... De nem szólt többet, csak szorosan magához fonta két szép karjával az ura fejét, hogy megfulladjon a szerelemtől, s ne hazudhasson soha többet.
Még egy iskolakönyvben sem említik meg azt, hogy egyáltalában élt e világon... De rászólt valaki. Egy rendőr. - Hé, hé, hé, ne ölelgessük már azt az oszlopot!
Befejezés [ szerkesztés] 1. [ szerkesztés] A gróf csodálkozva tapasztalta, hogy fütyörészik a tükör előtt, mialatt a nyakkendőjét köti. Ugyanis estére az államtitkár várta, akitől eltűnt csapata felől várt felvilágosítást. Azután utazik. Ez volt az utolsó napja a Mammunia Szállóban. Amikor kilépett a hotelfolyosóra, egy alezredessel találkozott. Az autós ember! Megtorpant előtte. Az alezredes is megállt, udvariasan és csodálkozva. - Mr. Guliver... - Parancsol? Nevem Durien. A gróf lehunyta a két szemét, és megfogta a homlokát. - Óhajt, kérem, valamit? - érdeklődött kedvesen az alezredes. - Ön... ön azt akarja mondani... hogy nem ismer engem? - Nem emlékszem, hogy szerencsénk lett volna. Talán Nizzában? Én ugyanis tegnap este érkeztem meg a szabadságomról. A Riviérán üdültem. A gróf a cipője orrát nézegette és bólogatott. - Csakugyan... bocsásson meg, alezredes úr. Most látom, hogy tévedtem. Függöny ajtó helyett google. Az illető, akire emlékeztet, sokkal magasabb, mint ön... Sajnálom... - De kérem, igazán örültem - mondta az alezredes udvariasan, és melegen megszorította a gróf feléje nyújtott kezét.
Nem a trollokkal és az idiótákkal, vagy a beakadt verklijű userekkel, kommentekkel volt sosem a gond, hiszen bennük a lényegüktől fogva nem lehet csalódni. Egy feladatra, egy adott célra jöttek létre a teremtésben, és azt a feladatot látják el azóta is tökéletesen. Mint a faék. Senki sem akarja, hogy az agysebésze egy faék legyen, hogy mellette üljön a kocsmában és kínosan beszélgetni kelljen vele, ellenben az ajtó kitámasztására tökéletes eszköz. Együtt tettétek tönkre a kommentelést : csakblog. Aki viszont komolyan veszi az idiótákat, a trollokat, azokban igen, csalódtam. Válaszolni, reagálni, etetni őket csak azzal jár, hogy meghíznak, megerősödnek, és totálisan rátelepednek a felületekre. Ne másban, ne a moderáció hiányában keresse bárki is a történtekért a felelőst. Mi minden eszközt biztosítottunk, minden lehetőséget megadtunk, több posztban is felhívtuk a jelenségre a figyelmet, azonban nem dönthettünk senki helyett, mindenkire rábíztuk, hogy felnőtt és felelős emberként maga húzza meg a saját ingerküszöbét. Akiket viszont sajnálok, az a csendes többség, mert bizony a többség csak olvasni szeretett volna, és az ő szórakozásukat is sikerült tönkretenni hihetetlen önző módon.
Ekkor vettem csak észre, milyen őrülten izgatott vagyok. A szívem dobogott, az inaim reszkettek, és a szájam kiszáradt. Lehasaltam a padlóra, és megnéztem világosságnál dolgozik-e. Az ajtó alatt semmi fény se derengett, de hallottam, hogy a pénzszekrényt vette munkába. Tehát a pénzszekrénynél áll! Egészen az ajtóig lopóztam. A szívemet a számban, a fülemben, a gyomromban, a lábujjaim hegyén éreztem lüktetni. Szinte be voltam rúgva a bátorságomtól... azután hirtelen kicsaptam az ajtót. Két lépéssel a pénzszekrénynél voltam, s amint számítottam is, beleütköztem a rablóba. Egy állati hang szaladt ki belőle. Éreztem, hogy ez az ember halálosan megijedt. Beleharapott a jobb kezembe, mire én a bal kezemmel a szemébe bokszoltam, és megkezdődött a küzdelmünk a koromsötétben. Csak harapni tudott ez az agyonra ijedt ember, de én lenyomtam a földre, és körülkaroltam a térdemmel, úgyhogy a bordái ropogtak. Erre lihegve köpködni kezdett, mint egy varangyosbéka. A láthatatlan légió/Befejezés – Wikiforrás. És amikor lefogtam a fejét, a ruhámba vájta a fogait.
arra, hogy... megmondjam?... – Meg, meg. – Meg, nyomorult, meg? – Meg szívem, meg. – Folyton csak arra, hogy Bóthai Pista mit csinál most?... és hogy találkozhatnék vele?... Meg van nyugodva? ezt akarta?... Ha magának üzlet a házasság, egy jó üzlet, amelyikben benne ülve kifelé kidobhatja a horgait: hát akkor nekem is csak úgy jó üzlet, ha én is... A férj nevetett: – Ez az egész?... telefonáljak neki, hogy jöjjön velünk ma este színházba? Az asszony hallgatott; aztán: – Szóval megegyeztünk, Endre? Függöny ajtó helyett mvm. A férj enyelegve: – Igen, Márta szívem: abban, hogy színházba megyünk... Igen?... Az asszony elbiggyesztette a száját; valóban úgy érezte, hogy elmúlt minden feszültség. – Színház?... olyan fáradt vagyok... Már késő is van... – mondta nyüglődve. – Hát kabaréba: gyerünk Nagy Endréhez, az biztos, ott jól mulatunk... Az előszobában nagy ajtócsikorgás hallatszott, az asszonyka ijedten szólt az urának: – Vigyázzon, jön a lány. Csakugyan nyílt az ajtó s a szakácsné szólt be: – Nagyságos asszony, mit adjak vacsorára?