Börcsök Enikőt a Vígszínház saját halottjának tekinti.
Börcsök Enikő beszél - YouTube
Börcsök Enikő egyik legjobb szinkron-alakítása Melissa McCarthy-ként a filmben. - YouTube
Börcsök Enikő színésznő szaval a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján tartott megemlékezésen a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhelyen, a IX. kerületi Páva utcában 2019. április 16-án (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd) Hosszan tartó súlyos betegség után 53 éves korában elhunyt Börcsök Enikő Jászai Mari-díjas színművész, a Vígszínház tagja "A Vígszínház társulata mély megrendüléssel tudatja, hogy ma hajnalban, hosszú, súlyos betegség után 53 éves korában elhunyt Börcsök Enikő színművész, Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló Művész. Halála nemcsak a Vígszínház számára, de az egész magyar színházi és kulturális életnek is felbecsülhetetlen veszteség" – írta közleményében a Vígszínház. Börcsök Enikő augusztusban jelentette be, hogy komolyabb kórházi kezelésre szorul, így az évad első bemutatójának női főszerepét is kolléganője, Hegyi Barbara vette át. Börcsök Enikő Mezőtúron született. 1987-től 1991-ig a Színház- és Filmművészeti Főiskola diákjaként tanult, Marton László osztályában.
Magyar Narancs: A Téli utazás egyszerre játékos és elidegenítő szövegdráma az idő hatalmáról, a modern nő létezéséről a fogyasztói társadalomban, a szeretet hiányáról. Neked miért érdekes ez? Börcsök Enikő: Nem volt még hasonló feladatom. Nem egy megszokott színházi formáról van szó, a nyelvezete is nagyon nehéz. Megpróbáltuk értelmezni a szöveget, megtalálni a humorát. A mondatok felkorbácsolják a nézők érzelmeit, még akkor is, ha nem pontosan értik. Ahogy Zsótér is mondta, Jelineknek zsidó humora van, amit nagyon kevesen értenek. Ironizál, kigúnyolja magát meg a társadalmat, ami körülveszi őt. Az utazás neki egy helyben ülés, hiszen rettenetesen elszigetelten élt, agorafóbiával, még az irodalmi Nobel-díjat sem tudta átvenni, mert képtelen volt emberek közé menni. MN: Vallomásos, ahogy az elmúlásról, a figyelem hiányáról, az eltorzult értékrendről beszél. BE: Ezek személyes, belső történetek. Az ember addig kutat magában, amíg egyszer csak rájön, hogy miről beszéljen. Arról, amitől meg akar szabadulni, a fájdalmairól, a szorongásairól.
Mindenféle könyveket olvastam a témában, autista gyerekek és felnőttek naplóit. Feljártam a Vadaskertbe, ahol foglalkoznak velük, betekintést nyerhettem az életükbe. Az alapján találtam ki az előadás formáját, hogy ők kártyák: programok szerint élnek, máskülönben rájuk jönnek a különböző rohamok. MN: Nem kell ahhoz autistának lenni, hogy valakiben rögzüljenek programok önzésből, előítéletekből, miegymásból. BE: Mennyire ragaszkodunk a normális szóhoz, viselkedéshez! De ki mondja meg, hogy mi a normális? A jóisten leírta nekünk? A tízparancsolatot leírta, de azt mindenki be tudja tartani, aki emberként él. És az már mindegy, hogy mi az életfilozófiája, mit tart erkölcsösnek, vagy hogyan éli a szexuális életét. Képtelenek vagyunk eltérni attól, ami nem szokványos. MN: A Rákospalotai Leánynevelő Intézet lányaival játszottál a Kérem, vigyázzanak című darabban. Hogyan kerültél kapcsolatba velük? BE: Schwechtje Mihály rendezővel már korábban is sokat dolgoztam. Valamilyen filmes kurzust tartott az intézetben, és kitalálta, hogy csináljunk ott egy színdarabot két elítélt lánnyal.
Nem tudhatom, hogy másokra mennyit mér a sors, tehát nem berzenkedhetek ellene. Szerencsémre olyan alkat vagyok, hogy nem pusztulok bele. Inkább megerősödöm. MN: Ezért foglalkozol sokat betegekkel, gyerekekkel? BE: Nincs gyerekem, így annak a sok gyereknek, aki körülvesz, átadhatom a szeretetemet. Én is nagyon sokat kapok tőlük. Azt hiszem, tudok valamit nyújtani ezeknek a tiszta, ártatlan kis embereknek. A játék, az együttlét örömét, a közösségi élményt. A párommal, Tóth Józseffel találtuk ki a becsvölgyei tábort. Idén már harmadik alkalommal rendezzük meg héttől tizennégy éves korú gyerekeknek. MN: A Nemsenkilény című monológgal az autisták világát hoztad közelebb az emberekhez. Mi indított arra, hogy velük foglalkozzál? BE: A sógornőm gyógypedagógus, autista gyerekeket tanít. Nagyon érdekeltek az ő történetei, aztán a pszichodrámás Bácskai Juli a kezembe adta az Autizmussal önmagamba zárva című könyvet. Először improvizációs estnek szántam, de aztán úgy gondoltam, megérdemelne egy egész estés előadást.
Az MTV gálája alapján az európai könnyűzene mindössze a U2, szegről-végről Katy Perry meg persze a Tokio Hotel. Utóbbiakat őszinte ováció fogadja a stadionban, pedig a berlini falról szóló áthallásos számuk után én speciel visszasírtam Erich Honeckert. Persze attól, hogy a páneurópai könnyűzene nem létezik, az MTV Europe Music Awards még profi, látványos, néha lenyűgöző showműsor. Csak nem díjátadó. "Szerinted Beyoncé vagy Shakira mellei jobbak? " - kérdezi mellettem egy angol szakújságíró (mármint zenei, nem mellügyi), és kezeit mellkasa előtt rázva próbálja érzékeltetni a kérdés súlyát. Eltöprengek, de válaszra már nincs időm, mert jön a U2, nem élőben, csak a monitorokról, ahogy a Brandenburgi kapu előtt játsszák a One-t. "Körülkerítették az egész teret, hogy csak a kiválasztottak nézhessék meg a koncertet. Felhúzták újból a berlini falat"- kommentálja az érzelmes számot a szakújságíró, és nem tudom miért, de közben pont ugyanúgy hadonászik a kezeivel, mint amikor még a mellekről volt szó.
Értékelés: 13 szavazatból Nem szándékosan, nem parancsra, nem hibából: egy véletlen nyomán szűnt meg a Berlini Fal 1989. november 9-én. Azon a napon Günter Schabowski Politbüro-tag és szóvivő feljegyzést kapott Egon Krenz Politbüro-vezetőtől, melyet olvasatlanul vitt magával sajtótájékoztatójára. Ott élő közvetítésben felolvasta azt a sajtó összegyűlt képviselőinek. A hír körbeszárnyalta a világot. Valami különös dolog történt: az önkényuralmi hatalom néhány órára tehetetlenné vált, a kelet- és nyugatnémet emberek pedig spontán módon saját kezükbe vették a sorsukat. Egy elsöprő forradalom és szinte véletlenségből, a világ legkeményebb határának eltörlése. A dokumentumfilm izgalmas stílusban, ugyanakkor pontosan és hitelesen követi a főszereplők útján e meghatározó napon át, óráról órára. Első ízben szólal meg az ember, aki a feljegyzést írta. Megszólal Tom Brokaw is, az NBC riportere, aki élő közvetítésben követte az eseményeket a berlini falnál aznap este, továbbá az amerikai és a francia elnök, a német kancellár és az angol miniszterelnök tanácsadói is.
1989. november 9-én NDK-polgárok ezrei indultak meg a berlini határátkelőhelyek felé, miután kiderült, hogy az új utazási törvény szabaddá teszi a mozgást nyugat és kelet között. A határőrséget ekkor még nem tájékoztatták, mivel a szabály csak másnap délután lépett volna életbe, ám a határátkelőhelyeken óriási tömeg gyűlt össze, és a feszültség egyre nőtt: az emberek visszajövünk, visszajövünk skandálással követelték a határ megnyitását. A parancsnokokat utasították, hogy a leghangosabban követelőzőket engedjék ki az NDK-ból, de igazolványukba tegyenek visszatérést megtiltó pecsétet. A tömegnyomás azonban odáig fokozódott, hogy késő este a Bornholmer strassei átkelőnél megszüntették az útlevelek ellenőrzését, felnyittatták a sorompókat, és átengedték a tömeget Nyugat-Berlinbe. Hamarosan a mindkét oldalról érkező németek vésővel, csákánnyal és puszta kézzel kezdtek hozzá a berlini fal lerombolásához, mely Európa megosztottságának és az elnyomásnak egyik fő szimbólumává vált. Az 1961-ben felhúzott fal a Nyugat-Berlint körülvevő határépítmény volt Kelet-Berlin és az NDK területén.
"A berlini fal leomlása" – 1989. november 9. ezzel az elnevezéssel került be az egyetemes történelembe. Realitása a gorbacsovi politikát és a bomlási folyamatot látva, már 1988 végétől felsejlett. Közvetlen előzménye és az események motorja azonban a keletnémet menekülteknek kaput nyitó magyar döntés volt. A BBC History novemberi számának összeállításából egy rövid részletet közlünk. Az emlékezet általában nagyvonalúan bánik a részletekkel, az emlékezők pedig inkább támaszkodnak vizuális memóriájukra, mint a szürkébb tényekre. Hiába köztudott, hogy 1989 májusában Horn Gyulának és osztrák partnerének, Alois Mocknak szépen előkészítettek egy darabocska "vasfüggönyt" a már alig létező műszaki zárból, azért az emlékezet a drótvágós külügyminiszterek fölé tette a történelmi glóriát. De hogyan is született meg a verdikt, hogy 1989. szeptember 11-én a Magyar Népköztársaság szabad utat ad az ide menekült keletnémeteknek? A miniszterelnök utasíthat Hiteles dokumentumok e rendkívül nagy jelentőségű és hallatlan óvatosságot kívánó lépés meghozataláról alig vannak, az elsőszámú koronatanú, Németh Miklós akkori miniszterelnök pedig ritkán szólalt meg.