A vonatokban jellemzően 1-1 darab 2. osztályú InterCity kocsi fog közlekedni, melyre pót-és helyjegy váltása kötelező, így ebben a kocsiban garantált ülőhelyet biztosítunk a forgalmasabb napokon is. A kocsik WiFi-vel és légjavító berendezéssel felszerelt, csendes utazást biztosító kocsik lesznek, a gyorsvonati kocsiknál kényelmesebb, nagyobb lábtérrel. "
A Budapest-Baja viszonylaton, a teljes útvonalon vonatpótló autóbusz szállítja az utasokat a Gemenc expresszvonat helyett. Ellenkező irányban, a Baja-Budapest viszonylatú Gemenc expresszvonatok Baja és Szekszárd között személyvonatként közlekednek, onnan viszont Kelenföldig pótlóbuszok járnak az expressz helyett. A pótlóbuszok az M6-os autópályán közlekednek majd, és a buszokat pótjegy váltásával lehet igénybe venni. A Sugovica Expressz nem jár majd, az eljutást Sárbogárdig a Tettye IC, Sárbogárd-Baja között pedig személyvonat biztosítja. Vasárnaponként a Sugovica Expressz helyett pótlóbusz közlekedik a teljes útvonalon. Budapest pécs intercity menetrend miskolc. A változások érintik a Budapest elővárosi vonatforgalmat is: munkanapokon a reggeli és délutáni csúcsidőszakban az eddigieken felül további két-két S40-es jelzésű vonat közlekedik Budapest és Pusztaszabolcs között. A forgalom elől elzárt Kelenföld-Érd felső szakasz megállóhelyei a módosuló 700-as, 701-es, 702-es és 703-as jelzésű Volánbusz járatokkal és a BKK járataival közelíthetők meg.
Irány tehát a föld mélye, a réges-rég elhagyott törpe városkák, titkos járatok, elfeledett bányajáratok birodalma. A játék belső órája szerint az általam percre pontosan kilenc óra alatt teljesített DLC innentől kezdve jószerivel csak harcból, vég nélküli küzdelmekből áll. Ráadásul, ahogy a Hakkon kiegészítőben, úgy itt is pokoli nehéz összecsapásokról van szó (a szörnyeket a csapathoz skálázza a játék). Az ellenfelek nagy része minden varázslatra immunis, így a mágus karakterek – köztük az enyém is – szinte használhatatlanok. Gyakorlatilag csak a hihetetlen sebzésű rogue karakterekkel nem lesz idegtépő a DLC, velük a főellenfelek is könnyedén kivégezhetők – bárki mással viszont a játék közepén levő csata (végtelen számban újratermelődő lényekkel) vagy a végső, meglehetősen fantáziátlan küzdelem (a jó előre jelzett támadások elől magától el nem mozgó társakat egy csapással megölő lénnyel) szörnyű perceket fog hozni. Hiába tűnnek a térképek labirintusszerűnek, a valóságban a játék teljesen lineáris, ami a hatalmas, talán túlzottan is nagy Inquisition-helyszínek mellett legalább valami újdonságot jelent.
Ehhez kapcsolódóan az inventory megvalósítása szerintem jól sikerült, egy megfelelően átlátható felületet kaptunk, ahol könnyen el lehet igazodni. Az eddig felsorolt játékelemek egy rendkívül jól kiforrott rendszerben kelnek életre, amelyhez hozzájárulnak a nagyon változatos, akár lóháton is bejárható területek. Embertelen mennyiségű küldetést, mellékküldetést, egyéb tennivalókat lelhetünk fel a részletesen kidolgozott terepeken bandukolva, ezáltal rengeteg játékórát bele lehet ölni a játék világának felfedezésébe. Simán 100 órát is eltölthetünk úgy, hogy még mindig maradnak felfedezetlen érdekességek és megoldatlan küldetések. Ez az összetett játékvilág gyönyörű grafikai körítéssel került megvalósításra, magával ragadó hangulattal ajándékozza meg a csodaszépen megalkotott területeket. Az effektek, az animációk és a karaktermodellek egyaránt jól kidolgozottak, bár az arcoknál érezhető a már máshol is tapasztalt viaszbábu jelleg. Ugyan találkoztam pár programhibával, de a földbe és tereptárgyakba lógó végtagok a furcsa látványtól eltekintve nem akadályozták a játékélményt.
A történetre nem lehet panaszunk, kiválóan ágyaz meg a rengeteg lehetőséggel kecsegtető, változatos játékmenetnek és emellett sok régi ismerőssel is találkozni fogunk. Az alap játékelemek ismerősek lesznek az előző részek és az RPG stílus rajongóinak. Ismét sok beszélgetésben, karakterfejlesztésben, tárgyrendezgetésben és természetesen harcban lesz részünk. A kezdőterepen rögtön bele is melegedhetünk a diskurzusokba, amelyek különösen a társainkkal folytatva lesznek érdekesek. Az eddig megismert BioWare játékokhoz hasonlóan ezúttal is fontos a rokonszenv építése, és bizony most is lehet románcokat kialakítani a velünk együtt harcoló karakterekkel. Az inkvizíció egyik vezető egyéneként nagyon fontos befolyásunk növelése, amelyet számos módon érhetünk el. Az erődünkben fellelhető stratégiai asztalon ügynököket küldhetünk ki különböző küldetésekre, de befolyást növelhetünk ellenséges erődök elfoglalásával és különböző küldetések teljesítésével is. A küldetések során rengeteg kemény döntést kell meghoznunk, amelyekkel életek sorsáról kell döntenünk.
Hirdetés Kard ki kard, varázslat ki varázslat Noha a játék sokkal nagyobb világot, sokkal epikusabb küldetést kapott, meglepően kevés dolog változott a játékmenet terén az elődhöz képest. Továbbra is négyfős csapatunkkal kolbászolunk fagyban és hőségben, ősi templomban és nagyvárosban. A beszélgetések menetét az ismerős, hat részre osztott körikonnal vezérelhetjük, a csaták nagy részében pedig elég az automata támadást és néhány kombót, varázslatot használni. Ismételten három kaszt – harcos, varázsló és újat, valamint tőröket használó rogue – áll rendelkezésünkre, akiket szintlépés esetén egyszerűcske képességfák útján fejleszthetünk. Az egyik újítás, hogy a Diablo 3 mintájára a képességek és mágiák az épp aktuálisan forgatott fegyver sebzését veszik alapul, így a legelső tűzgolyónk még a játék végén is hatásos lesz, feltéve persze, hogy valami bitang jó varázsbotot használunk. A másik mélyrehatóbb hatású: nincs már gyógyító varázslat a játékban – akár csatában vagyunk, akár azon kívül, kizárólag gyógyitallal tudjuk magunkat jobb állapotba hozni.
Gyakorlatilag minden, eltérő designt kapott szinten az a feladatunk, hogy eljussunk a lejjebb vezető lépcsőkig vagy liftig. Közben persze rengeteget kell küzdeni, másra viszont nem nagyon lesz szükség. Nemhogy döntési helyzet nincs a játékban, de párbeszéd is csak néhány alkalommal – társainknak alig néhány mondat jut, még Varric sem kapott ennél több szöveget, hiába vagyunk törpék közt. A DAI mellékküldetései nagy átlagban nem voltak egyediek – de amikor semmi ilyesmit nem kap az ember, még ezeket is visszasírja; itt legfeljebb könyveket, leveleket, kupákat és fogaskerekeket lehet gyűjteni, mint valami N64-es Rare-játékban. Nekem az is csalódást okozott, hogy még ha 27. szintű karakterem nem is lépett szintet, speciális képességet sem tanult és felszerelést sem találtam neki. Néhány páncél-tervrajzot tudtam csak hasznosítani, a többi cucc ment a boltba vagy az egyedi cuccokat gyűjtő ládámba. Maga a történet, a mélyben rejtőző titok akár érdekes is lehetett volna, ha nem öt mondattal, egy válaszokat nem adó epilógussal, és egy ezt követő rejtélyes üzenettel próbálták volna meg prezentálni.
Embereink egy halott qunari katonát találnak az épületben, és természetesen valakinek ki kellene derítenie, hogy mi a fene is történt. Hamar kiderül, hogy a qunari erők Thedas-szerte terrorakciókat terveznek, illetve direkt ránk egy kommandóval akarnak lecsapni. A nyomozást az ősi elf tükrök által lehetővé tett térutazás könnyíti meg, így lineáris, olyan 4-5 óra alatt végigkövethető kalandunk fura vidékeken zajlik; egyszer egy ősi és mágikus könyvtár maradványai közt kutatunk, másszor egy gyönyörű völgyben levő templomban kajtatjuk a ránk vadászó qunari ügynököt. A játékmenet természetesen nem változik, bár az mindenképpen pozitívum volt, hogy mintha kevesebb olyan ellenfelet hajított volna rám a gép, akik immúnisak voltak mindenre. Szintén örvendetes volt a néhány bődületes erejű tárgy, amit össze lehet szedni – a kritikus találat esélyét megduplázó gyűrű például még az eddiginél is durvább gyilkológépet csinált a két tőrrel harcoló Serából. A kezünkben rejtőző erőt is új képességekkel használhatjuk ki, melyek ugyan gyengébbek, mint a régi szupertámadás, mégis muszáj lesz azt is használnunk néhány esetben.