Hozzátette: minden feltétel biztosított ahhoz, hogy 2016 közepére valóban négysávos gyorsforgalmú úton autózhassunk Szombathely és Győr között, a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vasútvonal fejlesztésére pedig több mint 50 milliárd forintot fordítottak. Szólt arról is: a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában 2015. szeptember 1-jén megindul a mérnökképzés. Hende Csaba közölte: a jelenlegi kormányzati ciklus ideje alatt összesen 124 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett és érkezik Vas megyébe. Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere köszöntőjében személyes élményeit idézte fel, azt mondta, harmincegy évvel ezelőtt fiatal mentőorvosként abba a lebontott "kékcsempés" belgyógyászati épületbe hozta az első beteget, amelynek helyén a most felépítendő új gyógyászati komplexum fog állni. Kormányzat - Honvédelmi Minisztérium - Hírek. Imre László, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főigazgató-helyettese köszöntőjében rámutatott: a mostani fejlesztéspolitika az egészségügyi fejlesztések területén a térségi elv megvalósítását tűzte ki céljául, s ebbe ez a szombathelyi beruházás is beilleszthető.
25. Gyermekosztály Kórházunk Vezetősége és valamennyi munkatársa szeretné javítani, jobbítani az intézményünkben folyó gyógyító és ápolási munka minőségét. Részletek 2022. 20. Újszülött ellátás Sürgősségi Betegellátó Osztály (SBO) Részletek 2021. 20. Járóbeteg ellátás Fekvőbeteg ellátás Részletek 2021. 20.
Ez most olyan volt. Hende Csaba Balog Zoltánt "Szombathely nagy támogatójá"-nak nevezte, ez utóbbi viszont Hende lobbitevékenységét dicsérte, mondván, a honvédelmi miniszter rendszeresen kopogtat nála a kórházak, a felsőoktatás, a sportberuházások és a Szent Márton-év fejlesztései ügyében. Igaz más szavakkal, de mindkét miniszter megemlítette ama gyakorlatot, hogy a rosszul gazdálkodó, "fülig eladósodott" kórházakat mindig kisegíti a bajból a kormány, a jóknak – mint például a Markusovszky – meg csak megveregetik a vállát. Mindkét miniszter szerint meg kellene változtatni ezt a gyakorlatot. (J. A. ) j Egyházi humor Valószínűleg kevés híradásban lesz benne, hogy a tömb bejáratánál tartott átadóünnepség egy órán keresztül tartott a metsző tél végi hidegben. Mielőtt a történelmi egyházak képviselői megáldották volna az épületet, a beszédet mondtak. Gregerssen-Labossa György evangélikus lelkész azzal kezdte mondókáját, hogy a tervezettnél rövidebben beszél, nehogy a jelenlevők a felavatandó épületben kössenek ki. )
Nagyjából ezzel érvelt az a névtelenül nyilatkozó akadémiai tag is, akit a New York Post kérdezett Sandler mellőzéséről. "Az az alakítás valóban parádés volt. Ez alapján Sandler nagyszerű színész, aztán megcsinálja ezeket a gagyi vígjátékokat a Netflixnek, amik tényleg nagyon ostobák. Nagyon sok film, nagyon sok alakítás van minden évben, amit meg kell néznünk. És sajnálatos módon már minden színész valamiféle branddé vált, és hát Sandler nem épp olyan figura, akinek a brandje Oscarért kiált, ellentétben mondjuk Leo DiCaprióval vagy Jonathan Pryce-szal". Pedig a Csiszolatlan gyémánt, Benny Safdie és Josh Safdie a Netflixre készült filmje éppen Adam Sandler odaadó játékától lett igazán emlékezetes, az embert hosszú időre felkavaró film. Elalvás előtti néznivalónak kifejezetten nem ajánlom, mert egy több mint kétórás stresszélmény, ami után sok mindent lehet csinálni, de békésen nyugovóra térni nem igazán. (Szuper, sci-fiket idéző, nyugtalanító zenéje csak ráerősít erre. ) Sandler játssza Howard Ratnert, a New York-i zsidó ékszerkereskedőt, aki olyan hőfokon éli az életét, amiből két óra is kifejezetten megterhelő élmény.
Ha van az idei, kétségtelenül nagyon erős Oscar mezőnynek igazságtalansága, akkor az Adam Sandler mellőzése a legjobb férfi főszereplő kategória jelöltjei közül. Csupa nagy sztár és nagy alakítás található a jelöltek között (Adam Driver, Antonio Banderas, Leonardo DiCaprio, Jonathan Pryce és a legnagyobb esélyes, Joaquin Phoenix a Jokerért), de egyikük sem szárnyalta túl azt, amit Sandler letett az asztalra a Csiszolatlan gyémánt (Uncut Gems) főszerepében. Úgy látszik azonban, hogy a filmakadémia nehezen felejti el azt a több tucat gagyi vígjátékot A vizesnyolcastól a Sátánkán át a Nagyfiúkig, amit Adam Sandlernek köszönhetünk. Több mint harmincéves pályája során nagyjából 10-12 borzalmas vígjátékra jutott egy valamirevaló film, amiben rendre vállalható, vagy még annál is jobb alakításokat nyújtott. De hiába volt a Kótyagos szerelem vagy a The Meyerowitz Stories, ha közben leszállított évi 3-5 (! ) C kategóriás viccelődést. Persze valamiből élnie is kellett, de talán ha többször próbálkozott volna azzal, hogy kitörjön a fingós vígjátékok világából, most nagyobb esélye lenne megkapni az elismerést, ami egyébként járna neki.
Még úgy is kicsit Sandlerről szól az idei Oscar, hogy nem jelölték a díjra. Mindeközben amúgy összehozott egy különösen jó filmet is. Amikor azt mondjuk, hogy valaki tematizálja a közbeszédet, általában arra utalunk a magyar nyelvben, hogy valamelyik politikus valami irdatlan prosztóságot mondott, amin aztán hetekig lehet csámcsogni. Pedig a közbeszéd tematizálása valójában nem egyszerű trollkodás, hanem például az, amit Adam Sandler csinált a Csiszolatlan gyémánttal: most már hosszú ideje kis túlzással kevesebbet beszélnek az Oscar-jelöltekről, mint arról, hogy Adam Sandler vajon miért nem kapott jelölést a Netflixen futó filmért. Aki esetleg nem foglalkozik a filmipar izgalmaival, annak összefoglalom: Sandler ugyebár arról híres, hogy mázsaszámra adja ki a prosztó vígjátékokat, amik viszont épp a prosztóságuk miatt széles körben népszerűek azok között, akik nem keresnek különösebb tartalmat a tévében. Ezek ráadásul sok pénzt is hoznak, hiszen kevés pénzből leforgatva a Netflixen mindenhova elérnek.
Nahát, nahát. Adam Sandler újfent bebizonyította, hogy tud színészkedni. Akik rendszeresen olvasnak, azok talán már találkoztak egy-egy Sandler kritikámmal, amelyeknél már nemegyszer kifejtettem, hogy én bírom a csókát, leginkább azokban a filmjeiben, amelyekben képes volt elhagyni a komfortzónáját. (pl. a Ki nevet a végén? ), de a fingós vígjátékaival sincs problémám, neki ez a szakmája, jól is áll neki. Azonban amikor szökőévente jön egy komolyabb alakítással, akkor mindig elgondolkozok, hogy értem én, hogy sokkal egyszerűbb elsőre felvenni a bárgyú Jack és Jill-t, mint eljátszani Howard Ratner-t, de képtelenség, hogy neki ne lenne igénye arra, hogy elismerjék. Úgy igazán, még a szakmán belül is. Tudom-tudom, a pénzt mindenképpen megkapja… na de akkor is. Mivel most robbant ki Netflixre a film, így az élmény meglehetősen friss (30 perce fejeztem be), az elmúlt fél órában csak gyorsan átnyálaztam a már megjelent kritikákat, kíváncsiságból, hogy vajon mások is olyannak látták-e a filmet, amilyennek én.
A szereplőgárda szokatlanul népes, de ami kulcsfontosságú: Adam Sandler itt nem gagyibohóc. Egyetértek azokkal, akik őt e szerep megformálásáért a legnagyobb díjakra is érdemesnek tartották (volna). Igaz, ám a joker-gúnyát átmenetileg levetni ritkán nyerő. Jogos a kritikusok elragadtatása is e mozi kapcsán; mind a tartalom, mind a realizálás mesterfokú. Zseniálisan jön át ugyanis a lúzer alak örök illúziója; a dupla vagy semmi jellegű önbecsapás állandó körforgása; és az a tanulság is talán, hogy korpa közé keveredve (sokszor, illetve majdnem) jól lakhatnak belőled a disznók. A lúzerség paródiája megállíthatatlan. Arra ösztönzi tán a jegyzetírót is. Három gyöngyszem: 1. : A laza játékos kérdi a segédjét: – Feltette az utolsó 100 ezremet a 3. számú lóra? – Igen. – Na, és mi történt? – A zsoké megköszönte, és eltette. 2. : Az örök vesztes zsoké a versenyen bukik és szörnyethal. A neje azonosítaná, de a kihúzott rekeszekben más van. Végül, a 8. fagyládában rálel, így szól: – Jack még itt se tudtál az első háromba bejutni!
De inkább maradjunk annyiban, hogy felejthetetlen. Egy pillanata sincs a filmnek, ami ne lenne a helyén, mégis olyan, mintha azon nyomban szét tudna hullani apró képpontokra. Darius Khondji kapkodó, ideges, örökös mozgásban keretező és újrakeretező, mindent látni akaró dokumentum-szerű kameramunkája, a sűrű és tömör és ezernyi ingerrel telített kompozíciók, a filmet társíróként is jegyző Ronald Bronstein parádésan feszült tempót diktáló impulzív és lendületes vágásában ott izzik Howard soha le nem álló agya. A zene szintjére emelt idegtépő városi csörömpölés és a szereplők egymásba folyó szövegzajának múlhatatlan kakofóniája Daniel Lopatin (azaz Oneothrix Point Never) dagályosan ömlő pszichedelikus szintihullámaival ellentétezve tetézi a legmagabiztosabb bizonytalanság tökéletesen megvalósított vízióját. A rendezetlenség hibátlan rendje ez, komfort a diszkomfortban. Levegőért, nyugalomért és csendért kalimpálunk Howard nonszensz ámokfutásában fulladozva, de hiába. Csak egy dolog lehet igazán tiszta és világos a Csiszolatlan gyémánt – kizárólag káromkodva dicsőíthető – utolsó jelenete után: remekmű született.
:) Adam Sandler-től merőben eltérő stílusban és szituációban játszódik a film, kicsit fura is, mert ha A. S. -t meglátom, akkor általában valamilyen romantikus film vagy vígjáték következik. Na itt semmi ilyesmiről nincs szó.