Az Oscar-jelölt színésznő sokat tanult a nők erejéről a magyar rendező drámájának forgatása alatt, ám akár észrevette, akár nem, az évek során ő is inspiráló példaképpé vált. Íme néhány gondolat a sztártól, amit érdemes megfogadnod! Amikor 2020 őszén bemutatták Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című drámáját, szinte futótűzként terjedt a világon a női főszerepet alakító színésznő neve. A korona sorozatban II. Erzsébet brit királynő húgát, Margit hercegnőt életre keltő Vanessa Kirby ugyanis olyannyira lenyűgözte a kritikusokat a gyermekét elveszítő anya szerepében, hogy többek között BAFTA-, SAG-, Golden Globe-, és Oscar-díjakra is jelölték a játékáért. A sztár egyébként azt mondja, Martha karakterének megformálása egy egészen új szintre emelte azt a tiszteletet, amit a nők iránt érez, rájött, mennyire erős is a gyengébbiknek kikiáltott nem. Vanessa talán nem is hiszi, de ő maga is éppen ilyen inspiráló nő, akitől sokat tanulhatunk arról, hogyan küzdjük le az akadályokat az életben, és miként szerethetjük meg önmagunkat!
Ezután indul el a megrázó és felkavaró utazás a megtört nő lelki világába, ahogyan megpróbálja feldolgozni a történteket. Ebben azonban a körülmények nincsenek segítségére: férje, akihez eddig oly közel állt elhidegül tőle, bánatát ivásba folytja és agresszívvá válik. A szülést levezető bábát pedig bíróság elé állítják, ami szintén megnehezíti a továbblépést. Martha teljesen magába fordul és csendben gyászolja kislányát, aki egy soha el nem tűnő, hatalmas tátongó űrt hagyott maga után. És bár senki más nem értheti meg, milyen ez az érzés, mégis mindenki mintha sokkal okosabb lenne nála. Az orvosok, a bíró, a családja… De ők hogyan is érezhetnék át az ő fájdalmát? " Ha itt állok, és kártérítést vagy pénzt követelek, az azt jelenti, hogy engem lehet kárpótolni, pedig ez lehetetlen. Őt nem tudom visszahozni. Nincs az a pénz, ítélet vagy börtön, ami visszahozná… " A film vége mégis ad némi fellélegzést a számunkra, az utolsó képkockák fényt nyújthatnak a sötét éjszakában. Mundruczó Kornél és Vanessa Kirby a Pieces of a Woman forgatásán (Fotó:) A produkciót Mundruczó Kornél magyar film- és színházi rendező jegyzi, akiről kevesen tudják, hogy eredetileg színésznek tanult.
Vasárnap este mutatták be Cannes-ban Wéber Kata és Mundruczó Kornél új filmjét, az Evolúció t, amelyet a filmfesztivál hivatalos programján belüli új, Cannes Premier elnevezésű szekcióba válogattak be olyan rendezők művei mellett, mint például Oliver Stone, Andrea Arnold, Hong Sangsoo és Gaspar Noé. A generációkon át továbböröklődő traumák témáját feldolgozó, letaglózó erejű drámát és alkotóit állva ünnepelte a cannes-i közönség. Bár előző filmje, az angol nyelvű Pieces of a Woman – amelynek főszereplőjét, Vanessa Kirbyt Oscar-díjra is jelölték a filmben nyújtott alakításáért – a velencei filmfesztiválon mutatkozott be, Mundruczó Kornél igazi cannes-i rendező: hetedik alkalommal tér vissza a fesztiválra, ahová először 2004-ben, a Kis apokrif No. 2. című rövidfilmjével hívták meg. Az Evolúció vetítését bevezető, érzelmes hangú köszöntőjében – amelyben a magyarokat kiemelkedő, fantasztikus mozis nemzetnek nevezte – Thierry Frémaux, a fesztivál igazgatója is felsorolta Mundruczó cannes-i filmjeit.
De már nem a sonderkommandósok dolgoznak itt, hanem a vöröskeresztesek: a felszabadulás utáni napok pillanatait látjuk. A film félórás első tétele (talán nem túlzás így nevezni az eredetileg zenemű alapján keletkezett alkotás részeit) rettenetes, fullasztó hangulatú. A nemrég történt borzalmakat leginkább csak sejtésszerűen mutatja be, egy ponton mégis úgy érezzük, mindenkit és mindent megfojt az összeállt hajcsomókból kialakuló, mitologikus szörny, és vége lesz a világnak. A végtelen barakkok rettenetes geometriájában mégis megcsillan egy váratlan reménysugár, és az első rész egy rövid, életigenlő, optimista feloldással zárul. Körülbelül hetven évvel később, Budapesten játszódik a Léna című második tétel, az auschwitzban született Éva és középkorú lánya, Léna (Monori Lili és Láng Annamária) feszültséggel, vádaskodással, sok-sok feldolgozatlan érzelemmel terhelt beszélgetése, amely újra és újra visszatér az origóhoz: Auschwitzhoz. Hiába elviselhetetlenül fájdalmas a téma, az idős asszony rengeteg önreflexióval és időnként fel-feltörő humorral mesél – sokkal többet és sokkal nagyobb kedvvel, mint a holokauszttúlélők általában.