Ede megevé ebédem (2006) - Kritikus Tömeg főoldal képek (10) díjak cikkek (2) vélemények (14) idézetek (11) érdekességek kulcsszavak (2) Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned. Spoilerek megjelenítése 2021-02-08 15:54:16 ryood (4) #14 Pontosan ertem, Hogy miert nem szeretik ezt a filmet. En pont azert szeretem, amiert ok nem. Remekul szorakoztam rajta. 2013-05-23 18:29:47 manuva #13 Valaki nem tudja, Vágvölgyi mit olvas fel? 2012-04-04 20:43:10 Cserrygo #12 Nekem első nézésre tetszett, de szerintem az mellett, hogy az akkori közszájon forgó dolgokat fricskázza érdekes is volt. Tetszett ez a művészi válasz, tehetetlen, de mégsem egészen az. Szerintem többször kéne megnézni, hogy igazán értelmet nyerjen a film, bár ahogy itt olvastam, van, aki végig nézni sem volt képes, de hát nem vagyunk egyformák, így az ízlésünk sem az. Én szeretem az ilyen "bogozd ki" jellegű filmeket. Ede megevé ebédem - Antropos.hu. :) A többi filmjüket nem láttam, de majd 1x megnézem azokat is. :) 2011-10-05 19:18:20 zéel (2) #11 Wajda nyolcvanévesen kötelességének érezte, hogy leforgassa a Katynt, és közel hárommillió lengyel látta moziban.
Érdemes elolvasni a film eredeti szinopszisát, érdemes meghallgatni a film producert (a közönségtalálkozón mondott pár szót Jancsó improvizálásairól). Azt hinnénk minden kimerül egyszer (minden bizonnyal ez is), mégis megnézzük, s mégis szórakozunk rajta. Érezzük gyengeségeit, de érezzük erejét is, és mindenképpen érezzük játékosságát a valósággal és a fikcióval, és velünk, a nézővel. Azt hiszem erre nem sok ember képes, és meglepő, hogy ezt nem a legfiatalabb filmes nemzedék teszi meg. Kommentek Legyél te az első, aki hozzászól! Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!
2006-10-12 Újabb szürracionális opusz a Jancsó workshop-ból Jancsó Miklós létrehozta a legújabb Jancsó-filmet, sajnos, immár barátja és társa, Hernádi Gyula nélkül. A leginkább színpadi improvizációkra emlékeztető jelenetfoszlányok tulajdonképpen hasonló jellegű pályát írnak le, mint mindig, ám a kulturális showműsor ezúttal leginkább vákuummal van tele. Amikor az ember egy-egy Jancsó-filmet próbál meg elhelyezni a palettán, mármint a többi Jancsó film mellett, másodpercek alatt kialakul a kettős látása. Egyrészt látja, hogy az emberek, legalábbis az emberek egy része, egy tulajdonképpen szűk kör, amely azonban elit értelmiségnek számít, határozottan kedveli a Jancsó-filmeket, és mindaz, ami bennük egy átlagos magyar halandót, vagy egy külföldi személyt kiborítana, vagy éppenséggel unalom-álomba ringatna, az ő számukra csemege. Másrészt látja az ember saját magát, hogy a film alatt a film hatása alá kerül, és olyan nüanszokat hajlamos észrevenni, amiket csak azok vesznek észre, akik direkt akarják, hogy ez a film működjön náluk.
Jake Gyllenhaalt úgy meggyötörték, hogy az kibírhatatlan 2016. november 22., kedd, 13:23 A kilencvenes évek elején lehetett kapni egy képregényt, a Bobót, melynek erdei manó főhőse imádta az uborkát. Ő mondta egyszer: "Mi a jobb az uborkás szendvicsnél? A kétuborkás szendvics. " Az Éjszakai ragadozók ékes bizonyítékkal szolgál, hogy ugyanez mennyire igaz Jake Gyllenhaalra és Amy Adamsre is: a szerepek megkettőződésével, emberrablással és gyönyörű emberek boldogtalanságával machináló thriller gonosz intellektuális, érzelmi és esztétikai játékra invitál minket, és tömény atmoszféráját sokáig nem rázzuk le magunkról. Éjszakai ragadozók kritika. Valószínűleg nem mondok újat azzal, hogy a fikciónak jó esetben nemcsak az a célja, szerepe, hogy ideig-óráig kiszakítson minket a valóságból, elfeledtesse búnkat-bajunkat; valóban nagy hatást akkor gyakorolhat ránk, amikor önmagunkra, saját problémáinkra ismerünk olyan kitalált szituációkban, amelyek egyébként távol állnak tőlünk. Az Éjszakai ragadozók, Tom Ford erősen stilizált, hipnotikus melodrámája ennek az alapvetésnek egy szélsőséges esetét prezentálja, amelyben az írott szó gyilkosabb fegyver, mint a csőre töltött pisztoly.
Ez a történet érdekfeszítőbb szereplőket is mozgat – például Rayt, a közveszélyes tahót (Aaron Taylor-Johnson meglepően meggyőző alakításában) vagy Bobby Aldest, a megkérgesedett texas rangert (Michael Shannon: kitűnő, mint mindig) –, cselekménye is lebilincselőbb. Mi több, neki van cselekménye, Susannak csak életképei és emlékei vannak, meg egy férje (Armie Hammer), akiről messziről látszik, hogy csalja őt. Éjszakai ragadozók - Kritika - Puliwood. A narratív tekintetben kibillent egyensúly mellett a film vágása is bizonytalankodik: néha Lynchet, máskor Finchert idézi, megint máskor megdöbbentően ritmustalan, ami már csak azért is botrány, mert a film egyébként gyönyörű képekkel és zenével dolgozik. De talán ez is csak azt mutatja, hogy ugyan a felvázolt társadalmi szakadékok és párhuzamok az elnökválasztás tükrében félelmetesen aktuálisak, az Éjszakai ragadozók részeiben sokkal jobban működik, mint egészében. A történeten belül elmesélt történet önmagában nem vezetne a narratíva széthullásához, mint ahogy a markánsan elváló hangvétel és téma sem – egy érzelmektől megfosztott kapcsolati dráma találkozik egy véres, verejtékes thrillerrel –, de az már igen, hogy az egyik történet sokkal érdekesebb, mint a másik.
Valószínűleg nem mondok újat azzal, hogy a fikciónak jó esetben nemcsak az a célja, szerepe, hogy ideig-óráig kiszakítson minket a valóságból, elfeledtesse búnkat-bajunkat; valóban nagy hatást akkor gyakorolhat ránk, amikor önmagunkra, saját problémáinkra ismerünk olyan kitalált szituációkban, amelyek egyébként távol állnak tőlünk. Az Éjszakai ragadozók, Tom Ford erősen stilizált, hipnotikus melodrámája ennek az alapvetésnek egy szélsőséges esetét prezentálja, amelyben az írott szó gyilkosabb fegyver, mint a csőre töltött pisztoly. Amy Adams az Éjszakai ragadozók című filmben Forrás: UIP Dunafilm Austin Wright Tony and Susan című regényének adaptációjában Amy Adams egy Susan nevű gazdag galériatulajdonost alakít, akinek kongóan üres életét fenekestül felforgatja, amikor csomagot kap volt férjétől, Edwardtól. Éjszakai Ragadozók (2016) – kritika • Hessteg. A csomagban az ex új regényének kézirata lapul, címe: Éjszakai ragadozók. Amy Adams és Tom Ford rendező az Éjszakai ragadozók forgatásán Forrás: UIP Dunafilm Ahogy Susan olvasni kezd, a könyv cselekménye megelevenedik előttünk egy betéttörténetben: a jámbor természetű Tony (Jake Gyllenhaal) feleségével (Isla Fischer, aki megszólalásig hasonlít Adamsre) és tinédzser lányával (Ellie Bamber) vakációzni megy, de három vidéki suttyó leszorítja a kocsijukat az országútról.
Az egész történet pedig összességében óriási empátiára tanít. Bosszútörténetnek is lehetne titulálni, de ezt a kifejezést nem szívesen írom le, mert túlságosan leegyszerűsítő. A mellékszerepekben Aaron Taylor-Johnson beteg állat karaktere és Michael Shannon egyenes gerincű Texas rangere méltó társai a főszereplők bensőséges alakításának. Számos ismerős arcot láthatunk még kisebb szerepekben, hogy csak néhány példát mondjak Laura Linney, Isla Fischer és Michael Sheen is hozzáteszi a maga részét. És ha már az alakításokról beszélünk, nem lehet elmenni amellett a tény mellett, hogy Amy Adams-nek úgy kellett komplex érzések széles skáláját átadnia, hogy a film nagy részében egyedül van és könyvet olvas. Ez a nő kétszer rontotta el az életét. És mégis, túljátszás és narráció nélkül is mindent értünk, érzünk, minden egyes képkockát csordultig tölt a tekintetével. Ez a tulajdonsága pedig különösen fontossá válik a filmet lezáró jelenetben, ami egyszerűen tökéletes. Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!
Értékelés: 221 szavazatból Susan Morrow, Los Angeles-i műkereskedő hihetetlen jómódban él férjével, Hutton Morrowval, ám mégsem érzi teljesnek az életét. Az egyik hétvégén Hutton elutazik az egyik szokásos és túlzottan gyakorta esedékes üzleti útjára, Susan pedig egy csomagot talál a postaládájában. A csomagban egy regényt van, melyet a volt férje, Edward Sheffield írt, akivel már évek óta nem beszélt. A küldeményhez Edward egy levélkét is mellékelt, melyben arra bíztatja Susant, hogy olvassa el az írást, aztán keresse meg, amíg ő a városban tartózkodik. Este, egyedül az ágyban Susan olvasni kezd. A könyvet neki ajánlották..... a tartalma erőszakos és pusztító erejű. Susant olvasás közben mélyen megindítja Edward írása, és akarva-akaratlanul is felidézi a szerzővel közös szerelmi történetük legintimebb pillanatait. Megpróbál magába tekinteni, életének és karrierjének csillogó felszíne alá, és egyre inkább egyfajta bosszúként értelmezi a könyvet, melynek története arra kényszeríti, hogy átértékelje a döntéseit.
- és az aljanépet játszó Aaron Taylor-Johnson é, mindketten remekek, sőt, talán jobbak is Gyllenhaalnál, de ez már csak egy ilyen szakma, a mellékszereplőknek többet szabad. És mi ebben a rossz? Hogy az egésznek keretet adó, napjainkban játszódó és elvileg a regény tartalma által manipulált rész, amelynek hőse az egykori feleség és szerető, a ma már csak otthon szenvedő, gazdagságát rég nem élvező nő, meglehetősen súlytalanná válik, még úgy is, ha ezt a szerepet korunk egyik legjobb színésznőjére, Amy Adams re osztotta a rendező. Adams most is ragyog, fantasztikus momentumai vannak, de ez a ragyogás sokszor a hideg, műtermi fénynek köszönhető, a karakter sorsával illusztrált mondanivaló pedig, mely szerint csak az ér valamit, aki alkot és aki értékeli a művészetet igencsak hazabeszélés. Persze lehet, hogy valamit én nem értelmezek jól, mert a kritikusok többsége remekműnek tartja a filmet, dicséri megannyi rétegét és árnyalatát, amiket én valahogy nem vettem észre – vagy tényleg nincsenek ott.