Néhány dalukat kifejezetten szeretem, de ez a félórás fellépés rettenetesen unalmasra sikeredett, és egy idő után tényleg az volt az érzésem, hogy ugyanazt a dalt játsszák az elejétől fogva, csak néha tartanak benne egy kis hatásszünetet. Whiplasher Bernadotte kellemes baritonja valami elképesztően markáns, de dallamok nélkül nehéz lekötni a figyelmet, mert ő lényegében csak "elmondja" a szövegeket. Novemberben Budapestre jön a Rammstein | 24.hu. Ahhoz nem fér kétség, hogy stílusban abszolút passzoltak a főzenekarhoz, de láthatóan nem izgatták fel túlzottan a befelé szállingózó népeket. Átszerelés, sűrűsödő tömeg, némi szakmázás egy kedves zenészkollégával, és 9 óra magasságában kialudtak a fények, és valami olyan vette kezdetét, amit szavakkal visszaadni képtelenség. Miként állítsunk fel minden ülőhelyes embert? Mondjuk egy olyan bevonulással, amit a lelátókról kezdünk, majd a küzdőtéren lévő nézők között folytatunk. Az egész csarnok felállt, hogy lássa az antrét, és kérem, ez a színtiszta profizmus, pedig ez tényleg csak egy apró ötlet.
Döntően német nyelvű szövegeik rengeteg szójátékot és nyelvi humort tartalmaznak, miközben elsősorban az emberi természet vad, nyers, agresszív, akár démoni oldalára koncentrálnak. Gyakori témájuk a függőség, és a különböző kielégítetlen, gyakran beteges vágyak hajszolása. Aki nem ismeri, annak elmondjuk, hogy a Rammstein előadásmódja sem nevezhető éppen szokványosnak, például rengeteg pirotechnikai eszközt használnak egy-egy koncert során. A szikraeső, a robbanó dobok és mikrofonok, a szikrákat lövellő íjak, jelmezek és fegyverek, illetve a kilőtt rakéták szinte kötelező velejárói a Rammstein színpadi jelenlétének, nem is beszélve arról, hogy Till időnként lángolva énekel végig számokat. A kifejezetten piromán előadások révén a rajongók szerint "A többi együttes játszik, a Rammstein éget! ". Rammstein: Elementáris porno- és pirománia / Rammstein: Made in Germany-koncert, Budapest Sportaréna, 2011. 11. 10. / PRAE.HU - a művészeti portál. Ezek után nem csoda, hogy a november 10-i koncertre minden jegy elfogyott. Azért a szerencsések talán még leakaszthatnak a netről vagy ismerőstől egy-két feleslegessé vált potyajegyet. Ismétlem: a szerencsések.
És hát egyszerűen azért is lábujjhegyen kell állni, mert amikor nagy néha elalszanak a percenként feltörő lángnyelvek, muszáj megszámolni, hogy megvan-e még mind a hat zenész épen és egészségesen. Álló ováció a piromániásoknak – a Rammstein Budapesten | 24.hu. Ugyanakkor van itt még valami. Igaz, hogy a Rammstein show-ja olyan bonyolult, hogy ránézésre a színpadot nehezebb volt megépíteni, mint felújítani a Margit-hidat, és igaz az is, hogy zeneileg nagyon primitív ösztönökre épít a banda, de az eddig elmondottakon túl egyszerűen azért is állva kell őket nézni, mert jó látni, ahogy előadják ezt az egészet. Ez az öt kigyúrt állat, meg a komikusan sovány Flake a középiskolában valószínűleg mind nagyon vágyott a színjátszókörbe, csak az imidzsükkel nem tudták volna összeegyeztetni a dolgot, meg nem is értek rá igazán, miközben a suli mögött AC/DC-re és Laibachra hajigálták a petárdákat. Most viszont, hogy van módjuk összekötni a hobbijaikat (mármint a pirót meg a metált) a titkos vágyukkal, nagyon élnek: grimaszolnak, színészkednek, bohóckodnak, és rettenetesen élvezik.
A két gitáros, Richard Z. Kruspe és Paul H. Landers végig becsülettel hegesztették a jóféle minimalista riffeket, persze jó szokásukhoz híven ők is rendre kivették részüket a piromániából, s hol a mikrofon, hol pedig a gitár lángolt előttük. Oliver "Ollie" Riedel basszusgitáros a szokásos faarccal, ám nagyokat bólogatva pengetett hátul, mellette pedig Schneider csépelte kegyetlenül a bőröket. Játéka egyébként folyamatosan fejlődik, élőben pedig precízen és dinamikusan játszik. Lindemann mellett a csapat másik ikonikus alakja a billentyűs Christian "Flake" Lorenz. Játéka, bár nincs jelen folyamatosan, mégis fontos eleme a Rammstein zenéjének, robotszerű, börleszkes mozgása pedig éppoly elengedhetetlen kelléke egy Rammstein bulinak, mint a pirotechnika. Persze a gumicsónakozás a közönségen ezúttal is megvolt részéről, akárcsak a billentyűzés közbeni futópad. Hangszere viszont mintha a kelleténél halkabban szólt volna, amit főleg a korai dalaiknál sajnáltam. A teltházas Arénában a hangulat egyébként kifogástalan volt, amerre csak nézett az ember, mindenfelé vigyorgó arcokat lehetett látni, az pedig, amikor ekkora tömeg énekli együtt a Du Hast vagy az Engel veretes sorait, még talán a háromméteres lángoknál is döbbenetesebb élmény.