Aztán felszekerezett vele a hegyekbe, hogy megkeresse a szegény embert, akinek a kecskéjét annak idején a szakadékba lökte. Gondolta, hogy ezzel a szekérnyi ajándékkal jóváteszi, amit annak idején tett. Hát, alig ismerte meg azt a helyet, ahol annak idején a szegény ember viskója állt. Mert a viskó helyén most egy gyönyörű, hatalmas ház állt, gazdag birtokkal, szép kerttel és istállókkal. Nem győzött csodálkozni. Megy föl a lépcsőn, ott áll a gazda. Ugyanaz az ember volt, akinek a kecskéjét annak idején a szakadékba lökte. Mondja neki szégyenkezve-csodálkozva: – Biztos nem emlékszik már rám. A mesteremmel jártam maguknál sok évvel ezelőtt. Vacsorát és szállást kértünk és kaptunk maguktól. – Dehogynem emlékszem, mondja a gazda amikor itt voltak, másnap reggelre eltűnt a kecskénk. – A mesterem parancsára én löktem bele a szakadékba. A szegény ember és a kecske - Sikerkulcs.com. Azóta is rettentően szégyellem magam érte. Jóvátételként hoztam maguknak ezt a szekeret. – Ne szégyellje magát. Örökre hálás vagyok érte. – De miért? – Miután már nem volt meg a kecském, ezért aztán valami más megélhetés után kellett néznem.
- Két szerelmest elszakítanak egymástól, a végén pedig egymáséi lesznek – vagy nem. - Van egy fickó, aki mindenkiből bohócot csinál, mi pedig önfeledten kacagunk a mozivászon előtt, és örülünk, hogy nem mi vagyunk az, akiből hülyét csinál... Gondoljunk csak legnépszerűbb karakterszínészeinkre: Bruce Willis re, a Hősre, Di Caprió ra, a Szépfiúra, vagy Jim Carrey -re, a Bohócra. Ha nevetünk, ha sírunk: ez élmény katartikus. Volt egyszer egy embers. Pedig ezek az ősi történetek nem csak szórakoztatnak. A gyermeket sem csupán elaltatni akarjuk a mesékkel, hanem azt is szeretnénk, hogy a világból többet megismerjen a mesék által. Ha pedig a mesék a jóról és a rosszról, a túlélésről és a kitartásról ennyi ezer éven át képesek voltak szóbeliségben hagyományozódni (majd egy ponton valaki leírta őket), akkor bízvást mondhatjuk: sokat adhatnak nekünk. A történetmondók ma újra fontosak Ezen a ponton lép be a képbe egy régi-új mesterség: azok, akik búvópatakként mindig jelen voltak minden kultúrában, hol alacsony, hol magas társadalmi megbecsülést élvezve.
- Na, most, szegény ember, megjöttem, megeszlek téged is meg az ökreidet is. - Jól van - horgasztotta le a fejét a szegény ember -, egyél meg. Akkor csak elkezd valaki tülkölni:,, Tü-tü-tü... " A medve megijedt. - Mi teszen úgy, szegény ember? - Biztosan jönnek a vadászok, medvét akarnak lőni. - Jaj, jaj, bújtass el valahova, úgy félek! - kérlelte a medve. - Hova bújtassalak? Itt van egy zsák, abrakot hoztam benne az ökröknek, bújj bele! Hamar belebújt a medve, a szegény ember jól bekötötte, s akkor kibújt a bokorból a róka, odament, megtapogatta a zsákot: - Mi van ebben a zsákban, te szegény ember? - Hát egy szenes tuskó. - Nem hiszem el - kiáltotta a róka. - De ha az van benne. - Hát, ha szenes tuskó, vágd bele a fejszédet! Raktár-háborúk / Volt egyszer egy raktár nyugaton. A szegény ember - zsupsz! - a medve fejébe belevágta. Megdöglött a medve. Azt mondja a róka: - Na, te szegény ember, megígérted, hogy adsz kilenc tyúkot meg egy kakast. Én este elmegyek érte. Hazaballagott a szegény ember, kifogta az ökröket, bement, megvacsorázott, lefeküdtek.