Az aszfalt királyai – Autóverseny-dráma üresben - Geekz Film 2019. november 11., hétfő 21:31 Amikor a szívproblémái miatt visszavonult egykori sztárversenyző, Carroll Shelby (Matt Damon) immár mérnökként igyekszik rávenni a nyers, de őstehetség autóvezetőt, a brit Ken Milest (Christian Bale), hogy egy új kocsi megépítésével és a híres-hírhedt, 24 órás Le Mans megnyerésével csatlakozzon hozzá és a Fordhoz az örök nyertes Ferrari elleni háborúban, gyorsan kiderül, hogy Milesnak nincsenek illúzió. Tényleg azt hiszi, kérdezi Shelbytől, hogy a Ford ügyvédeinek, marketingeseinek, hivatalnokainak, talpnyalóinak és középvezetőinek bürokrácia-poklot alkotó hada hagyja majd, hogy úgy építsék meg az autót, és úgy versenyezzenek vele, ahogy ők akarják? Mert nyilván nem – és tényleg nem. Ez pedig akarva-akaratlanul is tökéletes metaforája a hollywoodi filmkészítésnek. Az aszfalt királyai az a típusú (viszonylag) közepes költségvetésű, régi vágású, eredeti film, amilyet már nem nagyon készítenek a nagy stúdiók (ráadásul sajátos helyzetben van: még a Fox gyártotta, de már a Disney forgalmazza, és utóbbi pont az ehhez hasonlók készítéséből fog visszavenni), vagyis alapból illik örülni a létezésének, közben azonban nagyon is érződik rajta a nagy stúdiók lelketlen formalizmusa, kiszámítottsága, biztonsági játéka.
Száguldás, izgalom és folyamatos feszültség. Bárcsak az egész moziban olyan lendület lett volna, mint ebben a szekvenciában. Szó se róla, már az első képsoroktól lehengerlő látvány tárul elénk, kezdve a garázsból kitolt a '60-as évek versenyautóival, a klasszikus helyszínek és a gondosan megválogatott zeneszámok, és a sebesség, ami már az első percekben belepréselt minket a székbe, az adja a film valódi erejét. Nem tudom, hogy mikor volt ennyire benzingőzzel telített egy moziterem, csodálni a vörösen izzó féktárcsákat, és szagolni az égett gumiabroncs bűzét, és nemcsak az autósport szerelmeseit fogja levenni a lábáról ez az atmoszféra. Mangold új sebességi rekordot állított fel a filmvásznon ezzel a filmmel, sajnos azonban, amint kiszállunk az autóból és az adrenalinlöket elmúlik, egy tisztább kép fogad, hogy Az aszfalt királyai sebesség elvesztésével már közel sem annyira szórakoztató, mint egy rosszul beállított alapjárat, mert ha nincs ez a két páros, akkor a motor is leáll. Matt Damon és Christian Bale, ők ketten adják a film igazi sebességét.
Pontosabb cím lenne a Ford V Drivers, merthogy Az aszfalt királyai inkább törődik az önfeledt bromance-ban fürdőző két főszereplő és megbízójuk, a Ford közti bürokratikus, ego és nyereségvágy vezérelte huzavonákkal (a tipikus amerikai filmhősnek mindig ez a sorsa: nem csak kijelölt ellenségét kell legyőznie, hanem saját oldalának inkompetenciáját és egyéb hülyeségeit is). De ha igazán pontosak akarunk lenni, ez az illő cím: The Story of the Ford GT40, merthogy a film valójában e kocsi megépítéséről és diadaláról szól, méghozzá – és ez a lényeg – valamirevaló emberi konfliktusok nélkül. Márpedig a dráma emberi konfliktusok nélkül nem működik, pontosabban: nem is létezik. Például Ron Howard 2013-as, nagyságrendekkel jobb Forma-1-es drámája, a Hajsza a győzelemért a verseny pszichológiájában merült el két gyökeresen más mentalitású versenyző izgalmas szellemi és fizikai konfliktusán keresztül. Az aszfalt királyai nak nincs hasonlóan markáns vezérelve, lényegében nem szól semmiről. Érdekes ugyan a GT40 elkészítésének folyamata (egy külföldi kritikus azt írta, hogy a film az 1983-as Az igazak autóversenyzős megfelelője – mármint stílusában, nem színvonalában –, és ez az a fajta találó hasonlat, amiről sajnálom, hogy nem nekem jutott eszembe), de az azt hajtó megszállottság, gondolatiság és versenyszellem kellő feltérképezése nélkül ez még a szépen és dinamikusan felvett száguldozós jelenetekkel együtt is kevés.
A versenyzők a rajtnál a kocsijukhoz rohantak, ám Miles Ford-jának az ajtaja nem záródott be normálisan, így az első kör után ki kellett állnia a boxba, hogy elhárítsák ezt a problémát. Denny Hulme megköszöntése – Igaz Amikor a filmben a pilóták helyet cserélnek, és a Christian Bale által alakított Ken Miles fülig érő szájjal boldog születésnapot kíván csapattársának, az valójában is megtörténhetett. Bár nem kapott túl sok rivaldafényt, de az angol pilóta versenytársa Le Mans-ban egy bizonyos Denny Hulme volt. Ő azon túl, hogy az 1967-es Forma 1-es idényben világbajnoki címet szerzett a Brabham csapattal, valóban június 18-án volt a szülinapja. Azon a napon, amikor az 1966-os Le Mans 24h verseny első felét rendezték. Talán egy picit kaphatott volna nagyobb hangsúlyt a filmben a csapattárs. Lorenzo Bandini egy arrogáns utálatos alak volt – Hamis Az amerikai filmek szeretnek mindent fekete-fehérnek beállítani, és meg se próbálják árnyékolni a dolgokat. Sokkal inkább egyértelműen leosztják a lapokat, hogy ki a rossz és a jó történetben.
0, cseh Dolby Digital 5. 1, lengyel Dolby Digital 5. 1 Nyelvek (audio): Magyar, angol, cseh, lengyel Felirat: Magyar, angol, bolgár, cseh, görög, horvát, lengyel, portugál, szerb, szlovák, szlovén Megjelenési idő: 2020. 03. 20 Cikkszám: 1317791 Termékjellemzők mutatása
De nem mindig. A film személyes konfliktusát Miles nehezen kezelhető karaktere adja, illetve az, hogy próbálja Shelby prezentálhatóvá tenni őt. Yin... De mint említettük, ez csupán az alap, amire Mangold egy olyan produkciót épít, amiben minden a helyén van. A párbeszédek ugyan nem nélkülözik a szakmai zsargont, mégsem veszünk el a sorok között, mert a film nem sétál bele abba a csapdába, hogy okosabbnak próbálja beállítani magát a nézőnél. A mellékszereplők közül is jut néhánynak egy kevés a két sztárt beragyogó reflektorfényből: Ken Miles feleségeként az Outlanderből ismerős Caitriona Balfe szolgál morális iránytűvel a férfi számára, Jon Bernthal és a rég látott Josh Lucas is remekül küldik előre a cselekményt a Ford simulékony öltönyöseiként, a show-t azonban egyértelműen Tracy Letts nyúlja le a Ford gránitarcú vezetőjeként, akiről csak egyetlen egyszer hullik le a monolitálca, de akkor aztán nagyon. És persze ott vannak az autók és a futamok.