Szegény jó Magyarországunk, Csupán harminc ember maradt Védeni szabadságodat. Nincs mit tennünk, kicsiny a szám, Isten veled, kedves hazám!... Barátim, csak egy van hátra, Készüljünk el a halálra. Föl Budára a királyhoz, Tegyük kardunkat lábához, Hadd vegye el életünket, Csak ne bántsa gyermekinket. Süss fel nap debrecen map. " Egynek sem volt kifogása, Mind készen volt a halálra, Fölnyergeltek, lóra kaptak, Buda felé lovagoltak. Mentek együtt egy csoportban, Mentek némán, mentek lassan, Némán, lassan és sötéten, Mint a felhő megy az égen. Budavárba följutának, Király előtt megállának, A legbölcsebb közöttök Kont, Királynak ily beszédet mond: "Itt vagyunk, király, előtted, Kiirthatd a pártütőket, Vedd el a mi életünket, Csak kíméld meg gyermekinket. " S leoldozták kardjaikat, Kezök reszket, keblök dagad; Kardjoktól kell elszakadni! Mintha lelkök szakadna ki. De csak mégis leoldozták, Király előtt le is rakták, Odarakták őket sorba, Szegényeket, od' a porba. A hazának képe volt ez, Ottan hevert, mint a holttest, A haza is, megalázva, Rajta a gaz király lába.
Ez tehozzád illő munka... De mit álltam szóba véled? Haramjával nem beszélek. " Némán néz a király rája, Habot túr dühében szája. Int kezével, s a vitézek Hóhérkézre kerülének. És a hóhér sujtana már... "Megállj, mester, " szól a király, "Halljátok, aki letérdel, S kegyelmet kér, életet nyer. " Nincs a harminc között egy se', Aki térdét meggörbítse, Egy se' mozdul, egy se' térdel, Állnak néma megvetéssel. "Sujts! " ordít a veszett király, "Sujts, bakó, sujts, míg egy fej áll! " Sujt az, s hullanak a fejek, Mint ősszel a falevelek. Huszonkilenc fej hever már Garmadában a vérpadnál, Huszonkilenc ember vére Száradt a piac kövére. Most Kont István következik, A végső, a harmincadik! Süss fel nap debrecen film. Ő volt akkor a hazába' A szabadság végsugára. Hogy föllépett a vérpadra, Megreszketett az alatta: Ott állt bokáig a vérben, Társai elfolyt vérében. Összegörnyed Zsigmond király, Az elítélt egyenest áll, Olyan az ő tekintete, Mint az isten itélete. Szólna Zsigmond: "végezd, mester! " De szólani nem tud, nem mer; Körmét a mellébe vágta, Fogaival ajkát rágta.
Zsigmond király nagy kevélyen Végignéz a vitézségen, Szemeit félig behúnyja, És így kezdi cudar gúnnyal: "Nos hát, nagy jó uraimék, Elég már a tréfa, elég? Meglapulunk valahára Megkorbácsolt eb módjára. Hát ezek a vad vitézek, Akik a királyi széket S koronámat fenyegeték? Kiktől szinte megijedék. Hisz ezek jámbor koldúsok!... Szegény golyhók, mit busúltok? Jól van; amért koldulátok, Az életet megkapjátok. " A harminc vitéz föllobban Irtóztató bősz haragban. Láng a szivök, láng a szemök, Fölfordúlt a világ velök. Már megint DDoS-olják az EESZT-t? Egész nap elérhetetlen, valaki fel tudna homályosítani? : hungary. Kont a bajúszán egyet ránt, Megereszti vastag hangját, S a beszéd végét se' várva Reádördül a királyra: "Állj meg, aki istened van! Többet nem szólsz bosszulatlan... Koldús vagy ám te! vagy volnál, Ha más, ha zsivány nem volnál. Gyermekink s nem magunk végett Jöttünk ide kérni téged... Gyermek ide, gyermek oda! Most a kocka el van dobva. Zsivány voltál, vagy és maradsz, És minden ivadékod az, Vér rajtad a piros bársony, Süssenek meg tüzes nyárson! Gyilkoltass meg mindnyájunkat.
Rejtvényeink őse a ma bűvös négyzetként ismert típus. A legrégebbi példánya egy több mint 6000 éves kínai emlékben maradt fenn. Az ábrája a mai érdeklődők számára kissé bonyolult lenne. Kis fekete és fehér körökből állt, ahol a fekete körök a páros, míg a fehérek a páratlan számokat jelölték. Ezt a rejtvénytípust elsőként az egyiptomiak vették át indiai közvetítéssel. Később a görögök jóvoltából Európába is eljutott. Az első keresztrejtvény megalkotója és keletkezésének pontos dátuma ismeretlen. A legenda szerint az első keresztrejtvény típusú fejtörőt egy fokvárosi fegyenc alkotta meg. Egy angol földbirtokos, Victor Orville épp közlekedési szabálysértésért rá kirótt börtönbüntetését töltötte. Görög ábécé – Wikiszótár. A ablakrácsokon keresztül beszűrődő fény által a cella falára kirajzolt ábrát töltötte ki önmaga szórakoztatására, hogy valamivel elüsse az időt. A börtönorvos tanácsára elküldte az ábrát az egyik fokvárosi angol lap főszerkesztőjének, aki látott benne fantáziát, és közzétette a lapjában. Az ábra hamarosan nagy sikert aratott az olvasók körében, és Orville egymás után kapta a megrendeléseket az újságoktól.
Az Alfától... (Forrás: Wikimedia Commons / Marvin Raaijmakers / CC BY-SA 2. 5) A nagybetűk A görög és latin nagybetűk sokkal inkább hasonlítanak egymásra, mint a két ábécé kisbetűi. Ennek az az oka, hogy amikor a rómaiak a görögöktől átvették a betűket, a kisbetűk még nem léteztek, azok a két írásrendszerben külön fejlődtek ki. Ismerkedjünk meg tehát először a nagybetűkkel. A következők semmilyen meglepetést nem tartogatnak, pontosan azt a hangot jelölik, amire számítunk: Α (alpha), Β (béta), Ε (epszilon), Ι (ióta), Κ (kappa), Μ (mü), Ν (nü), Ο (omikron), Τ (tau). Vannak olyan betűk is, amelyek félrevezethetnek, mert görög értékük nem ugyanaz, mint az azonos formájú latin-magyar betűé: Ζ (dzéta), Η (éta), Ρ (rhó), Υ (üpszilon), Χ (khí). A Ζ betű besorolása vitatható: eredetileg [zd], később [dz], majd [z] volt a hangértéke, tehát akár az első csoportba is tehetnénk. Az Η az óattikai írásban még a [h] hangot jelölte, vagyis ez is mehetett volna az első csoportba, azonban a később összgörög etalonná váló iónban magánhangzó-betű volt: a hosszú [e].